Építészfórum 202020: Garai Péter interjúja a Pannonhalmi Bazilika felújításáról

„Hogyan lehet egy szerzetesi templom egységét megvalósítani úgy, hogy megtalálja helyét egy középkori bazilikában?" – Garai Péter egykori szerkesztőnk a Pannonhalmi Bazilika belső terének átalakításáról szóló interjút ajánlja. 

2010 ősze és 2013 tavasza között dolgoztam az Építészfórum szerkesztőjeként Erika mellett. Kezdettől fogva kiemelt figyelemmel követtem a tervezett vagy éppen megvalósult műemléki rekonstrukciókat, felújításokat. Ezen időszakból számomra a legnagyobb hatású munka a Pannonhalmi Bazilika belső terének átalakítása volt, amely John Pawson, Gunther Zsolt és népes tervezőcsapatuk nevéhez fűződik. Felemelő élmény volt részt venni a 2012. augusztus 27-én tartott újraszentelés ünnepén, majd az elsők között bejárni a megújult szakrális teret. Néhány hónap múlva, a Gunther Zsolt felelős tervezővel folytatott beszélgetés során körvonalazódott bennem a feladat összetettsége és az a rendkívül erőteljes, teológiailag megalapozott koncepció, amely mentén a tervezők – számos feszültséggel és kompromisszummal kísérve – a templom középkori és szerzetesi jellegét erősítették, a 19. századi historizáló köntös rétegeinek lehántásával, tompításával. A végeredmény, a részletek átgondoltsága magáért beszél. Példamutató a bencések megrendelői nyitottsága és igényessége, amely az elmúlt évtizedekben számos kiváló kortárs építészeti alkotással gazdagította a monostort és környékét.

Részletek a 2012-es interjúból

A Pannonhalmi Bazilika belső terének John Pawson tervei szerint elkészült átalakítása komoly vitákat váltott ki műemlékvédők és építészek között egyaránt. Gunther Zsolt felelős tervezővel, a projekt hazai irányítójával a több évig tartó tervezés folyamatáról, a koncepció kialakulásáról és a megvalósítás nehézségeiről, valamint a térbe bekerült új elemekről beszélgetett Garai Péter.

Garai Péter: A Fehérvári Jákó atyával készített interjúban olvashatjuk, hogy a bencések számára nem az volt a fontos, hogy mindenáron külföldi építészt találjanak, hanem olyat kerestek, akinek a tereiben érezhető a spiritualitás, illetve megfelelő számukra a liturgikus térhez való viszonyulás módja – és ezt John Pawson munkáiban találták meg.

Gunther Zsolt: A bazilika belső terének a II. Vatikáni Zsinat óta napirenden lévő átalakítási igénye egy hosszú és lassú érési folyamat során formálódott, amely kellően megalapozottá tette a véghezvitt beavatkozásokat. Teljesen helyénvalónak tartom, hogy a bencések sokáig keresték a megfelelő építészt, akiben megbízhatnak. Pawson sem állt elő rögtön egy határozott koncepcióval, hanem a keretek és a végletek „kitapogatása", felvázolása során fokozatosan kereste azt a pontot, amely a leginkább megfelelő lehet a bencések részéről megfogalmazott, rendkívül erős teológiai koncepció megvalósítására.

Szilágyi Klára vezetésével készült egy részletes építészeti felmérés a teljes bazilikáról, 1:25-ös, illetve néhol 1:5-ös részletezettséggel. Ennek nyomán kiderült, hogy a pannonhalmi bazilika egy viszonylag pontatlanul szerkesztett templom, amely az évszázadok során végzett többszöri átépítés eredménye lehet. Nekünk elsősorban a különböző berendezési tárgyak pontos helyét kellett meghatározni. Kiderült például, hogy az azonosnak látszó tagozatok méretei között jelentős eltérések tapasztalhatók, továbbá alig találtunk két egyforma méretű pillért a templomtérben.

G.P.: Koncepciótok karakteres, a tér történelmi rétegzettségére reflektáló megoldásokat tartalmazott az átalakításra vonatkozóan. Mit szólt az örökségvédelem a tervezett beavatkozásokhoz?

G.Zs.: Az egyeztetések során hamar kiderült, a műemléki hivatal a bazilika meglévő állapotát, a Storno Ferenc által 1870-76 között végzett átalakításokat védi, kiinduló álláspontjuk szerint az épületből elvenni nem lehet, csak új értéket hozzáadni. Ezzel szemben állt a szerzeteseknek a tér „tisztítására" törekvő szemléletmódja. Mindez kezdetben feloldhatatlan ellentétnek tűnt. A bencések világosan megfogalmazták, hogy a bazilika meglévő állapota nem felel meg a térrel szemben támasztott mai liturgikus követelményeknek. Egyértelmű volt, hogy hozzá kell nyúlni a templombelsőhöz és akkor felborul az addigi egyensúly – ezzel a műemlékvédelem is tisztában volt –, hiszen a Storno Ferenc építész és Kruesz Krizosztom főapát nevéhez fűződő „székesegyház-jelleg" ma már nem tartható. „Hogyan lehet egy szerzetesi templom egységét megvalósítani úgy, hogy megtalálja helyét egy középkori bazilikában?" –  ez jelentette szerzetesek, tervezők és műemlékvédők számára a feszültségeket rejtő nagy kérdést, amelynek megválaszolását nehezítette a templom egymásra rakódó történeti rétegeinek összetettsége – a 19. századi átalakítás elemei, berendezési tárgyai olyan mértékben ízesültek már a belső térhez, hogy megbolygatásuk nagy vitákat szült. A középkori épület viszont évszázadokon át alkalmas volt az „imaterem" funkció betöltésére – csak újra meg kellett találni azt az eszközrendszert, amivel ezt a megfelelő módon újra előtérbe hozhatjuk és felerősíthetjük. 

Allison Morris, a Pawson-iroda munkatársa – aki végzettségét tekintve irodalmár, az építész műhelyből kikerülő szövegek gondozója és részben szerzője – által írt esszében olvashatjuk, hogy „a Storno Ferenc nevével fémjelzett munkálatok töredékessé tették a középkori épület szimbolikus, holisztikus nyelvezetét, amelyet az allegória didaktikus nyelvezete és a historizmus váltott fel. Ehhez a felújításhoz nagyszerű romantikus hátteret szolgáltatott a középkori templom." A mostani átalakítás során megfogalmazott koncepció célja a középkori szellemiség erősítése volt, a szimbólumok szintjére, vagy még lejjebb, a dolgok legmélyére történő (szinte kifejezhetetlen) lehatolás révén. Ezt a Storno által létrehozott tér átértelmezésével próbáltuk megvalósítani, megkeresve a védendő és lehántható rétegeket. Például a szentély rózsaablakába került új ónix lapok – a középen kirajzolódó kereszt-motívummal – és az azokon át beáradó fehér fény a kereszténység által a kezdetektől fogva tisztelt örök értékeket, a tisztaságot, az örökkévalóságot és a megváltást jelképezik. A szimbólumok indirekt módon élnek és bomlanak ki, itt már nem a Biblia pauperum (szegények Bibliája – a szerk.) jellegű történetmesélés a cél, mint például a 19. századi boltozati freskók esetében.

G.P.: Ezek szerint Storno Ferenc - a korszellemez igazodva – egy szinte tisztán neogótikus templombelsőt hozott létre, az átalakítás során a külsőt viszont érintetlenül hagyta. Érthető, hogy a bencések újra a középkori állapot szellemiségét szerették volna erősíteni. Milyen koncepciót fogalmazott meg ehhez a Bazilika Műhely?

G.Zs.: Az átalakítás rendkívül erős teológiai alapját az Isten és ember közötti kapcsolat lépcsői (hívek szintje – szerzetesek szintje – szentély) és az ezt kifejező, ősi beavatási rítus építészeti megfogalmazása adta, amelyhez a támpontot a szerzetesi regula előírásai adták. Ennek az elvont narratívának teremtette meg Pawson az építészeti kereteit, a kelet-nyugati fő tengely és a tér felfelé irányuló dinamikájának hangsúlyozásával. Rengeteg egyeztetéssel, vitával és kompromisszumok sorozatával született meg a végső koncepció. Szükség volt egy bizonyos hosszúságú érési folyamatra, amíg a projekt szereplői végiggondolták, milyen szintig restauráljuk a templombelsőt és milyen mértékben tompítsuk a Storno-féle koncepció élénk tónusait, színgazdagságát. A tér egészét tekintve itt nem elsősorban rekonstrukcióról, hanem egy új entitás létrehozásáról volt szó – ez okozta a nehézséget és a feszültséget.

G.P.: Milyen elhatározás született a 19. századi díszítőfestés megőrzésével kapcsolatban?

G.Zs.: Mindenképpen tompítani szerettük volna a Storno-féle festett felületek tónusát, az egyszerűsítést és a sallangok eltávolítását célzó koncepció szellemében. Az örökségvédelem hozzájárult ahhoz, hogy az eredeti szövetszerű falfestést jó minőségű, követ imitáló falfestéssé alakítsuk át, az oldalfalak 19. századi kváderes, kőutánzatú felületei pedig az eredetinél neutrálisabb  színt kaptak. Kiderült, hogy a Storno Ferenc tervei alapján megvalósult átalakítás során szinte mindenhol leverték az eredeti vakolatot, a kőfelületeket pedig mesterséges koromfoltokkal, „patinával" látták el. A boltozati mezőkben található freskókat megtisztítottuk, de az eredetinél tompább tónusokat kaptak. Ezek talán apróságoknak tűnhetnek, de a tér összhatásának szempontjából meghatározó momentumok voltak. Számtalan hosszú egyeztetést folytattunk a restaurátorokkal – ezek nagyon fontos beszélgetések voltak, amelyek során átérezhették, hogyan gondolkodik a templomot intenzíven használó, hús-vér közösség – és mi is megpróbáltuk megérteni az ő érvrendszerüket.

G.P.: Egy országos jelentőségű műemléképületbe történő beavatkozásnál a megfelelő kivitelezők kiválasztása sem könnyű feladat. Milyenek voltak az építkezés közbeni tapasztalatok?

G.Zs.: A mesterek kiválasztására nem volt ráhatásunk. Ki kell emelni a restaurátorok, az asztalosok és a kövesek munkáját, akik nagyon igyekeztek – a megvalósult végeredmény jórészt nekik köszönhető. A projekt egésze rengeteg kisebb-nagyobb egyeztetésből, együttgondolkodásból és döntések sorozatából állt (például a torony alatti rész padlószintjének két lépcsőfok magasságú megemelése elmaradt). Az elénk gördülő akadályok, kényszerhelyzetek között mindig sikerült erőt meríteni és kiutat találni; ez a folyamatban részt vevőket egy „boldog csapattá" kovácsolta, amit már önmagában véve is óriási dolognak és hatalmas teljesítménynek tartok.

Garai Péter

Az Építészfórum 20. születésnapja alkalmából egykori szerzőink és szerkesztőink visszaemlékezései, valamint a szerkesztőség válogatásai az Építészfórum 202020 dossziéban olvashatók.

szerk.: Fürdős Zsanett