Már nagy erőkkel zajlik a MÁV-Volán-csoport új székházának építése a BudaParton, mely a 3H Építésziroda tervei alapján valósul meg, derül ki Vitézy Dávid Facebook-posztjából.
Az új irodaházat még felépülte előtt megvásárolta a magyar állam, írja Vitézy, hozzátéve, hogy a BudaParton vásárolt állami irodaházak 255 milliárd forintba kerülnek, míg vasútfejlesztésre 20 milliárd forint szerepel a 2025-ös központi költségvetésben. A MÁV-csoport mellett az Állami Számvevőszék, a Nemzeti Választási Iroda és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala is a Nádorkertnél épülő BudaParton bérelhet majd irodát, írta a Telex idén januárban.
A MÁV-Volán-csoport 3H Építésziroda által tervezett új székháza, mely a Dombóvári és a Budafoki út kereszteződésénél kap helyet, Az Év Irodája versenyen 2021-ben elnyerte az Év Tervezett Projektje díjat. A BudaPart CORSO (BOH) elnevezésű, 15 szintes, 41000 m²-es irodaház földszintjén egy belső passzázst alakítanak ki a BudaPart bevásárló utcájának folytatásaként. A BudaPart városnegyed egységes arculati és designszempontok alapján valósul meg, ami az irodaház kialakításában, a kereskedelmi egységek homlokzatán és a mintahasználatban is tetten érhető, emellett a kézikönyv elemeit az lobbiban is alkalmazzák. Az épületben a városnegyedben használt BudaPart-térkő mintázata megjelenik a lobbiban és a járófelületeken, a színezett üveg falburkolat ritmusa és arányai pedig az épület homlokzatát idézik meg, olvasható Az Év Irodája honlapján. Kiemelik továbbá az irodaház környezetbarát megoldásait is, mint például a magas energiahatékonyságú homlokzati szerkezetek, a víztakarékos öntözőrendszer és berendezések, az elektromos-, hűtési- és fűtési energia mérhetősége, valamint az épületben felhasznált anyagok magas újrahasznosítottanyag-tartalma. Az épületben egy nagy területű zöld belső udvar is kialakításra kerül.
A 3H Építésziroda így jellemzi a tervet honlapján: "A Kopaszi-gát és a Lágymányosi-öböl mellett épülő új városnegyed részeként, annak északnyugati sarokpontjára olyan irodaépületet helyeztünk, mely az új városrész kapujaként funkcionál, és lehetővé teszi a gyalogos forgalom szabad áramlását. Mindeközben fontos célja a vonzó, inspiráló munkakörnyezet biztosítása az irodaházban dolgozók számára. Egy két gyűrűből álló együttest terveztünk fekete és fehér színekben. Ezek mind függőleges, mind vízszintes irányban tagoltak, elmozdulnak egymáshoz képest. Ezen mozgások következtében két köztér jön létre az épület két átellenes pontján. A terek fedett-nyitott összekötésével egy olyan diagonális kapcsolat alakul ki, mely a városnegyed bevásárlóutcájának kiindulópontja lehet. Amellett, hogy megkönnyíti a negyed gyalogos megközelítését, a köré települő kereskedelmi egységek számára nagyobb forgalmat is generál. A boltok a földszinten kapnak helyet, míg az első emeleten éttermek helyezkednek el. A két gyűrű metszetéből egy ’S’ alakú irodatömb csúcsosodik ki. Az emeletek számának növekedésével folyamatosan változik az épület alakzata. Az ’S’ forma egy ’L’, majd egy ’I’-formává alakul át, igazán festői kilátást nyújtva az ott dolgozóknak. A homlokzat lamellás megoldásának köszönhetően egy szellős, szabad térérzet alakul ki, rálátást engedve a városra egy letisztult környezetben."