Budapest a világ ingatlanpiaci élvonalában - sikerrel mutatkoztak be a magyar fejlesztések
Budapest és a különleges magyar fejlesztések váltak az egyik főszereplőjévé a világ első számú ingatlanos eseményének a franciaországi Cannes-ban, a MIPIM-en, ahol a nemzetközi ingatlanszakmai és médiafigyelem egyaránt Magyarországra irányult. Az egész világ érdeklődve figyelte a 2017-es FINA Világbajnokság ikonikus helyszíneinek ismertetését is. Számos ígéretes fővárosi ingatlanfejlesztési projektet mutattak be, bizonyítva, hogy Budapest élre tört a közép-kelet-európai ingatlanpiacon.
A világ ingatlanpiaci élvonalában mutatkozott be Budapest a MIPIM-en, a világ ingatlanpiacát leképező seregszemlén, ahol idén is felrajzolták a jövő irányzatait, piaci szegmenseit. A magyar főváros a régió egyik keresettebb helyszíneként, 2017-ben az eddigi legnagyobb volumenű standdal képviseltette magát a világ első számú ingatlanos seregszemléjén. A bemutatott fejlesztések és a magyar ingatlanpiac legfrissebb trendjeit ismertető szakmai panelbeszélgetések sikerrel üzenték a nemzetközi befektetői környezetnek: Budapest a nemzetközi ingatlanfejlesztések és beruházások célterületévé vált.
A kiállításon hagyományosan minden jelentős európai nagyvárosnak saját standja volt, a Budapest-stand pedig Budapest Főváros Önkormányzata, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) és az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) közös szervezésében valósult meg. A Budapest-standon mutatkozott be a MIPIM Awards-ra jelölt Liget Budapest Projekt, a 2017-es FINA Világbajnokság és a legnagyobb hazai ingatlanfejlesztőket tömörítő egyesület, az IFK tagjainak nívós fejlesztései. Ismertették a hosszú távú városfejlesztési koncepció kiemelt projektjeit és a HIPA által népszerűsített ingatlan- és turisztikai projekteket, amelyek fókuszterületei a hotel, iroda, valamint az ipari és logisztikai ingatlanfejlesztések.
Európa legjobb városfejlesztési nagyprojektje lett a Liget Budapest Projekt az "ingatlanszakmai Oscaron" Cannes-ban. A MIPIM Awards-on a legnagyobb és legátfogóbb fejlesztéseket bemutató kategória, a Best Futura Mega Project keretein belül a világ négy legjobbja között végzett egyedüli európai nagyprojektként. A MIPIM Awards-ra jelölt legjobb európai városfejlesztési projekt összetettsége, megtérülési rátája, átgondoltsága és komplexitása vonzotta a Budapest-standra a befektetőket, a Városliget Zrt. több megkeresést is kapott a projekt finanszírozására. Baán László, a Liget Budapest projekt miniszteri biztosa elmondta, óriási siker, hogy a legátfogóbb nagyprojektek között a világ négy legjobb terve közé került és ezzel egyben e kategóriában a legjobb európai uniós fejlesztés lett a Liget Budapest Projekt.
Baán László szerint a Városliget megújításának előkészítése során az első pillanattól kezdve világszínvonalú, nemzetközileg is egyedi projekt megvalósítása volt a cél. Az elmúlt hat évben több száz szakember dolgozott e kitűzött cél megvalósításán és ez az elismerés most igazolta munkájukat és a projektbe vetett hitüket. Kiemelte: a legbüszkébbek talán mégsem ők lesznek, hanem azok, akiknek valójában készül az új Városliget. Ugyanis azok lesznek a Liget Projekt legfőbb haszonélvezői és nyertesei, akik nap mint nap látogatják és látogatni fogják az újjászületett parkot, valamint a felújított és most létrehozott intézményeit, és akiknek most a szemük láttára változik és újul meg az elmúlt évtizedben méltatlan állapotba került Városliget. Nem utolsósorban ez a díj talán azoknak is üzen, akik eddig nem hittek a projekt kiválóságában, nemzetközileg is kiemelkedő minőségében – tette hozzá Baán László, aki szerint a fejlesztés a terület hasznosításának több mint 100 éves hagyományaira épülő komplexitása mellett az egyediségével, a tervek minőségével, a fenntarthatóságával és a beruházás pénzügyi megtérülésével vívta ki a nemzetközi zsűri elismerését. A projekt történetében ez az év mérföldkő, hat év előkészítő munka után idén elkezdődnek az építkezések, valamint a zöldfelület rehabilitációja. A miniszteri biztos kiemelte: a tervek szerint 3 év múlva a látogatók egy olyan, minden elemében megújult, bővebb és világszínvonalú intézményrendszert kínáló, zöldebb és vonzóbb városi parkot vehetnek majd birtokba, amellyel Budapest jelentősen megerősíti pozícióit az európai kulturális térképen.
Elégedetten nyilatkozott a kiállításon való részvételünkről Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán főpolgármester-helyettes asszony is, aki elmondta, hogy Tarlós István főpolgármester és Budapest Főváros Önkormányzata számára kiemelten fontos, hogy Budapest a nemzetközi ingatlanfejlesztések és beruházások célterületévé váljon. Szalay-Bobrovniczky Alexandra elmondta, a cannes-i nemzetközi ingatlan-szakkiállításon sikerült megismertetnünk a nemzetközi befektetői környezettel Magyarország és a főváros legkiemeltebb fejlesztéseit, amelyek az egész országnak előrelépést jelentenek majd. Részvételünk elérte célját: Magyarország tovább erősítette helyét Közép-Kelet-Európa befektetési térképén, sőt Budapest a régió tőkebefektetési szempontból legvonzóbb városává lépett elő. Budapest mára nemcsak elismert és fejlődő turisztikai desztináció, hanem kedvelt üzleti célpont is. Az elmúlt évek városfejlesztő munkája és Budapest gazdálkodásának biztos alapokra helyezése mellett megteremtődtek a feltételei a hosszú távú, kiszámítható és sikeres építkezéseknek. A városnak nemcsak gazdag múltja, lendületes jelene, hanem olyan jövőképe is van, melyekkel a város gazdasági, kulturális szempontból is régiós központ lehet.
Szántó Éva, a FINA Világbajnokság lebonyolításáért felelős Bp2017 Nkft. ügyvezető igazgatója is úgy látta, jelenlétünkkel az egész világnak bizonyítottunk. "A 2017-es FINA Világbajnokság részvételével a legjelentősebb nemzetközi ingatlan-szakkiállításon Budapest bizonyíthatta az egész világnak, a beruházóknak és a fejlesztőknek, hogy megfelelően élt azzal a hatalmas lehetőséggel, amit 2015 februárjában a '17-es vb házigazdája visszalépésével kapott." – mondta a világbajnokság lebonyolításáért felelős Bp2017 Nkft. ügyvezető igazgatója. Szántó Éva kiemelte: a magyar főváros készen áll arra, hogy 2017 nyarán az egész világ fókuszába kerülve megmutassuk, hogy egy viharos gyorsasággal fejlődő metropoliszban képesek vagyunk megrendezni a világ egyik legnagyobb sporteseményét, amelyhez hasonló sportesemény még sohasem volt Magyarországon. A MIPIM-en nagy érdeklődés mellett bemutatott öt ikonikus helyszín elkápráztatja majd a hat sportág közel kétezer ötszáz sportolóját és a 17 napig tartó versengések minden látogatóját.
A Budapest-standon bemutatkozó 2017-es FINA Világbajnokság helyszínei közül a legnagyobb elismerést a rekordidő alatt felépült Duna Aréna kapta. A budapesti befektetési lehetőségek bemutatására idén is kiváló szakmai fórumnak bizonyult a MIPIM – mondta Heffner Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) főosztályvezető-helyettese. Heffner Róbert kiemelte: az elmúlt két évben a kelet-közép-európai országok közül a magyarországi befektetési piacot jellemezte a legdinamikusabb bővülés. A budapesti ingatlanpiacon két határozott trend figyelhető meg: a prémium irodapiac bővülése, valamint a minőségi üzlethelyiségek növekvő aránya. Ezek eredményeként várhatóan a nagyméretű portfólióügyletek szaporodnak majd, ami további befektetési volumennövekedést eredményezhet.
Takács Ernő, az ágazat legnagyobb vállalatait összefogó Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) elnöke úgy fogalmazott: sikerrel üzentük a potenciális befektetőknek és fejlesztőknek, hogy Európán belül az egyik legkedveltebb befektetési desztináció Budapest, más városokhoz képest kedvezőbbek az árak, így a megtérülési mutatók is nagyon vonzóak. A külföldi befektetők is látják, hogy érdemes kereskedelmi ingatlanokat vásárolni hazánkban. Számottevő bővülésnek indult az ágazat, a fellendülés 2017-ben is folytatódik, olyannyira, hogy az ingatlanfejlesztési ágazat még a válság előtti sikeres pályáját is túlszárnyalhatja. A finanszírozók, a befektetők, valamint az ingatlant bérlő vagy vásárló gazdasági vállalkozások mellett a lakást venni szándékozó magánszemélyek is igen kedvezőnek ítélik majd a 2017-es évet. A jó makrogazdasági adatok bizakodásra adnak okot, és ha a világgazdaságban sem történik kedvezőtlen esemény, akkor nagyon jó éveknek nézünk elébe. Mint a kiállításon bemutatkozó fejlesztések kapcsán jól látható, a legnagyobb mértékű beruházások az irodapiacon várhatók, ez a szegmens legjobb éveiben sem produkált olyat, mint amit a közeljövőben fog.
A Budapest-stand weboldala itt.
A Budapest-standon bemutatott néhány kiemelt fejlesztés megtekinthető ezen a linken
Japán sztárépítész dolgozik Európa legjobb városfejlesztési nagyprojektjén
Sou Fujimoto világhírű japán építész, akit 2014-ben a World Street Journal az év legkreatívabb építészének kiáltott ki világviszonylatban, a Liget Budapest Projekt nevében volt jelen a MIPIM-en. A sztárépítész 2015 júniusában szerződött le a projekt keretében megépülő Magyar Zene Háza tervezésére. A negyvenes évei elején járó japán szakember legismertebb munkái közé tartozik a tajvani „Ázsia Eiffel-tornya”, illetve a Londonban megtalálható Serpentine Pavilon. Az elmúlt években világszerte számos építészeti és művészi installációs pályázat nyertese volt, díjazták – többek között – Miamiban, Japánban és Londonban. Ezúttal annak örülhetett, hogy Európa legjobb mega-városfejlesztése lett a Liget Budapest Projekt az ingatlanos Oscaron Cannes-ban.
2017-ben a Liget Projekt az Európai Unió legjobb városfejlesztési nagyprojektje
Ami a film világában az Oscar-díj, az az ingatlanszakma területén a MIPIM Awards, amivel a legígéretesebb és leginnovatívabb ingatlanprojekteket díjazzák a világ legjelentősebb szakrendezvényén Cannes-ban, a MIPIM ingatlanszakmai kiállításon és vásáron. A MIPIM Awards-ra ez évben a különböző kategóriákban 214 nevezés érkezett 46 országból. Minden kategóriában a zsűri a négy legjobb projektet emelte ki, és ezek közül választotta ki az adott kategória díjazottját. A Liget Budapest Projekt a legnagyobb és legátfogóbb fejlesztéseket bemutató kategória, a Best Futura Mega Project keretein belül került a négy legjobb projekt közé (egy japán, egy orosz és egy brazil fejlesztés mellett) egyedüli, vagyis a legjobb európai uniós projektként. A Best Futura Mega Project díjat a japán fejlesztés, a Kashiwa-no-ha Smart City nyerte el.
A kategória finalistáiról itt olvashat bővebben.