Ez történt Velencében - cikksorozat a Biennálé nemzeti pavilonjairól

Tegnap volt az utóbbi idők egyik legérdekfeszítőbb építészeti biennáléjának zárónapja. Ennek apropójaként a BME- Urbanisztika Tanszéke által szervezett velencei tanulmányút hallgatói több részes cikksorozatban számolnak be az általuk legizgalmasabbnak talált nemzeti pavilonok kiállításairól. Kissfazekas Kornélia írása.

Az idei Biennálé Rem Koolhaas által küldött üzenete a modernizmus hatásáról és utóéletéről szólt. Úgy tűnik, olyan hívószót sikerült megfogalmazni, melyre szinte minden résztvevő országnak volt valamilyen, valóban a témához kötődő, bár szemléletében egymástól igen különböző válasza; egyértelműen pozitív (németek), a kétségeket is vállalni tudó (franciák), tárgyilagos (horvát) vagy akár kritikus (nordic). A rendkívül változatos installációs megoldásoknál is érezhető volt, hogy a kurátorok kifejezetten a kiállítási anyag tartalmát, az értelmezési különbségeket vagy a helyi sajátosságokat kívánták kiemelni. Elenyésző volt a máskor/máshol oly gyakori, a témát megkerülni akaró, és csak a látványosságra, a vizualitásra, vagy egy-egy gag-re építkező bemutató.

A kiállítási anyag széleskörű volt és elgondolkodtató, s a témakör számos vonatkozását érintette, többek közt a modernizmus és a város viszonyát.

A modernizmus megítélése városépítészeti szempontból igen ellentmondásos, mivel a modern építészeti eszmék érvényesítése során ugyanis feláldoztak néhány olyan paradigmát, melyeket korábban hagyományosan a városok pozitív értékrendjéhez társítottak; például, hogy egy igazi városias beépítés utcákból és terekből áll, melyeket térfalak határolnak, vagy hogy egy szép városnak az építészeti kompozícióival és részleteivel elsősorban vizuális esztétikai élményt kell nyújtania.

A modernizmus tartalma, formája és üzenete a közép-kelet-európai államszocialista országokban tovább árnyalódott. Magyarország a II. vh. utánra egy nívós modern építészetet mentett át. Úgy tűnt, e modernizmus nem idegen az újonnan építeni kívánt kommunista társadalmi rend jövőképétől sem. 1951-ben azonban lezajlott a „nagy építészeti vita”, amely a szovjet elvárásoknak megfelelően elítélte a „kozmopolita modern” építészetet, s letette a voksot a szocialista realizmus mellett. Kötelezően visszatértek a hajdani - tömbök, utcák és tervezett szabályos terek rendjén alapuló - városkomponálási elvek s velük egy „retrográd” építészeti formavilág és stilisztikai eszköztár.

Csak néhány évig tartott, de ami utána következett – bár benne volt a régi modern örökség is – már valami más volt. Mire a kommunizmusba vetett meggyőződés állami szinten is lelohadt, a modernizmus legtöbbször már csak kockák gazdaságosan és iparosított technológiára megtervezett kombinációja maradt, rossz építőipari színvonalon.

Mindezek alapján tehát nekünk valami igazán más, sajátos helyi és térségi jellemzőket felmutatni tudó közös tapasztalatunk és mondandónk is lehet a témáról. Öröm, hogy ennek valami lenyomata azért megjelent a Lifting the Curtain – Central European Architecture Networks című kiállításon, magyar részről a KÉK közreműködésével.

Azt, hogy a modernizmus adott országon belüli életútját igencsak befolyásolta az ország geopolitikai helyzete, tudni lehetett. Látványos példáját mi magyarok is megéltük. Hogy éppen e helyzetből adódóan sokféle aspektusa, értelmezése volt, s a hangsúlyok országonként igen eltérő szempontokat kiemelve más –máshova helyeződhettek, sejthető volt. Arra viszont a Biennálé anyaga is meglepő tanúságként szolgált, hogy az építészeti megjelenési formák milyen változatosak voltak, és hogy e formáknak sokszor milyen kevés látható köze, kötődése volt éppen a helyhez, a térségi adottságokhoz.

Az Urbanisztika Tanszék hosszú évek óta szervez egyetemi tanulmányutakat a Velencei Építészeti Biennáléra. Az elmúlt 3 alkalommal a hallgatók nem csak passzív, befogadó kiállításnézőként, hanem aktív, a nyilvános reflektálás lehetőségét is biztosító keretek között működhetnek közre a programban, köszönhetően a Kar és a Biennálé szervezete között megkötött együttműködési megállapodásnak. Idén 63 fő vett részt az úton.

Immár hagyomány, hogy a velencei helyszínen lezajló, minden kiállítás-látogató számára nyitott órákon olyan, az aktuális biennálé-témával foglalkozó rövidfilmeket mutatunk be, melyeket a hallgatóink készítettek. A filmkészítés meghatározó tanulási folyamat; kiváló lehetőség építészhallgatók számára, hogy kevéssé ismert eszközök használatával, vagy netán a gyakran használt és jól ismert önkifejezési módok újakkal való kombinálása során együtt gondolkodjanak valamely átfogó, nagyléptékű témán. A téma előzetes értelmezése - egy alkotási folyamaton keresztül - minőségi felkészülés a kiállítás megértéséhez. Kiváltképp fontos ez, ha a téma egy olyan széles és sokszorosan árnyalt kérdéskörről szól, mint a modernizmus, benne vagy vele a történelem, politika, társadalom, idő, hagyomány, város és kontextus, hogy csak néhányat kiemeljünk.

Idén a kiállításra felkészülő és azt megalapozó alkotó folyamatban két filmes szakember segítségére is számíthattunk: Trencsényi Klára filmrendezőre és Tálas Zsófia vágóra.

A látottak feldolgozása, megértése szempontjából nem csak az előzetes felkészülés, hanem a benyomások későbbi összegzése, írásos dokumentálása is fontos. Pedagógiailag is meghatározónak tekintjük a tudatos kiállítás-látogatói attitűd erősítését, melynek kiváló eszköze a szakkritikák, elemzések írása. A most induló cikksorozat tehát nemcsak beszámoló anyag a Biennálén látottakról, hanem egy oktatási módszertan fontos eleme is. A csoport néhány vállalkozó kedvű, intelligens és nyitott hallgatójának személyes értelmezése, akik a cikkek tanúsága szerint komolyan megküzdöttek azért, hogy eligazodjanak a töménytelen információ között, és minél jobban megértsék azokat a történéseket, melyek feldolgozása sokszor azoknak is nehéz, akik személyesen átélték azokat.

KfK

A Velencei Biennálé tanulmányi program szervezői: 

Kissfazekas Kornélia, PhD - Kádár Bálint - Varga Imre - az Urbanisztika Tanszék oktatói (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - Építészmérnöki Kar)

A film-workshop szakkonzulensei: Trencsényi Klára filmrendező, Tálas Zsófia vágó

A workshop szervezője a BME Urbanisztika Tanszék és a Kortárs Építészeti Központ; koordinátor Huszár Daniella