Fenntartható városaink

Május 24-25-én az Európai Unió tagországainak azon miniszterei, akik a városfejlesztésért felelősek, Lipcsében találkoznak, ahol egy a német elnökség által előkészített dokumentumot fognak elfogadni „Lipcsei Charta a fenntartható városokról” címmel

 

Május 24-25-én az Európai Unió tagországainak azon miniszterei, akik a városfejlesztésért felelősek, Lipcsében találkoznak, ahol egy a német elnökség által előkészített dokumentumot fognak elfogadni „Lipcsei Charta a fenntartható városokról” címmel¹. Ebben a miniszterek – hangsúlyozva az európai városok alapvető különbözőségét – közös elveket, stratégiákat, kötelezettségvállalásokat és ajánlásokat fogalmaznak meg a városok fejlesztésével, irányításával, illetve a nemzeti várospolitikákkal kapcsolatban.

A Charta abba a folyamatba illeszkedik, amelyben az EU különböző szervezetei, szakértői nyomatékosan hangsúlyozzák, hogy Európa jövője városainak fejlődésétől függ. A fenntartható városfejlődés egyre gyakrabban jelenik meg különböző európai politikákban. Az EU közvetlenül a Regionális Politikai Főigazgatóságon (DG Regio) keresztül gyakorol hatást a városokra, de a többi Főigazgatóság is fontos intézkedéseket hoz, iránymutatásokat, politikákat alkot, melyek a városok életére közvetlen, vagy közvetett hatással vannak.

A hazai regionális fejlődés jellemzően követő, azaz kisebb-nagyobb késéssel alkalmazkodik a nemzetközi útmutatásokhoz, ajánlásokhoz, direktívákhoz. Ez persze azzal a következménnyel is jár, hogy nem vagyunk felkészülve, nincsenek megfelelő számban - s főleg: minőségben - előkészített programok, projektek, hiányzik a stratégiai szemlélet, a szakemberek felkészítése hiányos, a dinamikus, integrált tervezés helyett még ma is a statikus, hatósági jellegű szabályozó tervezés uralkodik. Különváltan, egymásról alig tudomást véve folyik „területi” és „települési” tervezés, ezeken belül is elkülönül – és folyamatos kompetencia-harcban áll – a „fejlesztés” és „rendezés”. Mindez azért is szomorú, mert e szakterületek irányítása most mind a Területfejlesztési és Önkormányzati Minisztériumban van.

A hazai regionalisták jó része ma már elbizonytalanodott, nem hisz abban, hogy a régió maga, mint megváltó csodaszer a gazdasági-társadalmi-környezeti, sőt még a kulturális fejlődés célja (és egyben eszköze...) lehet. Nem vitatva a régió, mint intézmény létjogosultságát, be kell látni, hogy annak társadalmi elfogadottságának biztosítása, a mindennapi élet számára tartalommal való megtöltése igen hosszú időt vesz igénybe^2. A városok – általában; a települések – ügye már ma olyan jelentőséget kapott uniós színtéren, mint talán még soha, és a tendencia arra mutat, hogy a településfejlesztés ügye tartósan az európai politika asztalán lesz.

A hazai urbanisták³, településekkel foglalkozó szakemberek azonban hallgatnak. Akkor is ezt tették, amikor dúlt a régiós lelkesültség, és a „város” kifejezés, csak elvétve volt felfedezhető hivatalos dokumentumokban. A területi tervezés – Faragó László fogalomhasználatával – „bekebelezte” a településtervezést (is). Egyben óhatatlanul megerősítette a fizikai tervezést, a „rendezés” (produktum-orientált műszaki jellegű tervkészítés) túldimenzionalizálódott, helyenként egyenlővé vált a „tervezéssel”. Az Eisenhower elnöknek tulajdonított mondást pedig a politikai, szakmai, és a laikus közegben is alig értik: „A terv semmi – a tervezés a minden!”.

Pedig a „nemzetközi helyzet fokozódása”, az Unió Lisszaboni Stratégiájának átgondolása, a szubszidiaritás és decentralizáció elvének gyakorlatba épülése alapján zajló folyamat gyorsan vezethet oda, hogy nemzetközi fórumokon már csak ilyen szellemben, a városok integrált és folyamatos tervezését-kormányzását megvalósító, önmagukat az európai városhálózat részeseiként meghatározó városok lehetnek partnerek. Ezt pedig az „írástudó”, városi ügyekkel foglalkozó szakembereknek és/vagy politikusoknak kell befogadniuk, elemezniük, s a változáshoz alkalmazkodva gyorsan reagálniuk.

Egyelőre azonban sem a minisztérium, sem a szakmai, érdekképviseleti szervezetek (Magyar Urbanisztikai Társaság, Magyar Építész Kamara, települési szövetségek...) nem hallatják hangjukat, nem jelentkeznek a megújítás elkerülhetetlenségét hangsúlyozó, átfogó programokkal, szakértői anyagokkal, nem támogatják a nemzetközi szakirodalom, a jó példák megismertetését szolgáló eszközök, módszerek megismerését. A településtudományi kutatások évek óta tartó relatív hiánya mára elvezetett oda, hogy magas színvonalú szakmai megalapozottság híján kérdésessé vált a településekkel kapcsolatos jogi-szakmai szabályozás, irányítás szakszerűsége, korszerűsége.⁴ A nemzetközi konferenciákon a 21. századról, mint a városok korszakáról beszélnek, a „városproblematika” komplex voltából fakadóan építészek, szociológusok, közgazdászok, mérnökök…dolgoznak nemzetközi kutatásokban – itthon alig folyik ilyen munka⁵. A nemzetközi eredmények a kormányzati, települési döntéselőkészítőket alig érdekli – nem beszélve a döntéshozókról.

A városok kiemelkedő szerepének „újra felfedezése” új jelszóként érvényesül. Az 1999-ben Potsdamban elfogadott „Európai Területfejlesztési Perspektíva” (ESDP)⁶ az Unió kiegyensúlyozott és fenntartható területi fejlődése érdekében a policentrikus területfejlesztést, a kiegyensúlyozott város-vidék kapcsolatrendszert, az infrastruktúrához való hozzáférhetőséget, illetve a természeti és kulturális örökség ésszerű kezelését jelölte feladatul. 

A holland soros elnökség idején, 2004 novemberében Rotterdamban, majd a brit elnökség alatt 2005-ben tartott informális miniszteri találkozó Bristol Accord⁷, illetve Rotterdam Agenda⁸ dokumentumaiban már egyértelműen megfogalmazták: „tekintettel a városok gazdasági húzóerejére, közösségépítő szerepére, a várospolitika és városfejlesztés markánsan hozzájárul az európai szintű felzárkóztatáshoz és a versenyképesség javításához, valamint erősíti a területi kohéziót”. A dokumentum olyan európai szintű várospolitika kialakítását javasolja, mely a gazdasági, társadalmi és környezeti szempontok összhangján alapuló integrált városfejlesztési és rehabilitációs programokban valósul meg, „élhető” lakókörnyezetet teremt, s egyenlő esélyeket biztosít az európai polgárok számára.

A városokra alapozott területpolitika alapjának tekinthető a 2005. év végi „Kohéziós politika és a városok”címet viselő EU Bizottsági Közlemény⁹, melyben „A városi valóság: a városok fontosságáról” című fejezet leszögezi: „A városok fogadják be a legtöbb munkahelyet, vállalkozást és felsőfokú oktatási intézményt, és azok tevékenysége meghatározó a szociális kohézió megvalósításában. Az innováción alapuló változások, a vállalkozó szelem és a gazdasági növekedés központjai.” A városfejlesztés alapvető elvi kérdését a fejéről a talpára állítva újra meg lehet fogalmazni, hogy a város(ok)nak van régiójuk, s nem a régiónak vannak városai¹⁰.

A Lisszaboni Stratégia, illetve a „Lisszaboni stratégia új kezdete¹¹” dokumentumok csak általánosságban említik a városokat; „mindenkinek részt kell vennie, akiknek fontos Európa sikere, vagyis a nemzeti parlamenteknek, a régióknak, a városoknak, és a vidéki településeknek, illetve a civil társadalomnak is.”¹²

Nehezíti az uniós szintű várospolitikai irányelvek, szándékok, cselekvési tervek megfogalmazását, hogy az EU-nak alapszerződése értelmében nincsen kompetenciája „európai várospolitika” kialakítására. Ezt a dilemmát mutatja, hogy a Lipcsei Charta csupán felhívja a tagállamok figyelmét, hogy „Nemzeti szinten a kormányzati szerveknek egyértelműen fel kell ismerniük a városok jelentőségét a nemzeti, regionális és helyi célok megvalósításában, illetve politikáik városokra gyakorolt hatását. Az egyes kormányzati szervek városfejlesztéssel foglalkozó, vagy a városi ügyekre hatást kifejtő tevékenységeit jobban össze kell hangolni és egymással integrálni kell annak érdekében, hogy konfliktusok teremtése helyett inkább kiegészíteni tudják egymás tevékenységét.”

Egy ilyen határozott felhívás megfelelő lökést adhat a hazai településügy átértékeléséhez, az egységes várospolitika, a policentrikus városfejlődés, megteremtéséhez. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv és a Vidékfejlesztési Terv, valamint az elfogadott ágazati és regionális Operatív Programok alapján a regionális különbségeket figyelembe véve tervezik a támogatásokat, ez által egymással egészséges versenyre kényszerítve a településeket, kistérségeket. A városok egymás közötti intenzív kapcsolatrendszere alapján létrejövő együttműködések dinamizálhatják térségüket, régiójukat. A Regionális Operatív Programok többségében a településfejlesztés különböző aspektusai önálló prioritásként jelennek meg. A Kormány szándéka, hogy a támogatásokat különböző városfejlesztési alapok bevonásával, magán- és közösségi tőke mobilizálásával egészítsék ki.¹³

A regionális akciótervekben a települési dimenzió igen komolyan megmutatkozik, csak remélni lehet, hogy ezek mind régión belüli, mind egymás közötti egyeztetése kielégítő, a felesleges konkurencia helyett a kívánatos kooperációt elősegítő megoldásokat hoz. A megvalósítási szakaszban készülnek aztán azok a részletes tervek melyek egy-egy város, város-térség jövőjét határozzák meg – hosszú távra. Kérdéses azonban, hogy megfelelő koordináció és szakmai útmutatás nélkül ezek a tervek nem újabb konfliktusokat generálnak-e – elsősorban a nagyvárosok és a térségükhöz tartozó települések között.

A városoknak meg kell fogalmazniuk közös érdekeiket, szándékaikat az együttműködésre, kidolgozni a partneri együttműködés kereteit, rendelkezniük kell(ene) olyan felkészült szakemberekkel, akik a legkorszerűbb tudás, képességek birtokosaiként képesek irányítani, tervezni és megvalósítani ilyen fejlesztéseket.

A Megyei Jogú Városok Szövetségének honlapján Kósa Lajos elnök, Debrecen polgármestere az alábbi szavakkal üdvözli az olvasókat: „Soha nem volt fontosabb, hogy a városok erőiket összefogva, érdekeiket közösen érvényesítve haladjanak, mint most, amikor az Európai Unió küszöbét átléptük. (...) Az Európai Uniós tagság, a regionalitás kiteljesedésével megnőtt a városok szerepe. Az EU a korábbiakhoz képest nagyobb hatáskört biztosít a városi önkormányzatoknak az őket érintő fejlesztések megvalósításában. Tény, hogy ez nem kis feladat. A munka- és a felelősségi viszonyok határainak újragondolásával a nagyvárosok adottságai megtalálhatják azokat a kompromisszumokat, amelyek ahhoz szükségesek, hogy sikeresek és elégedettek legyünk.¹⁴”

A Lipcsei Charta lehetőséget fogalmaz meg a közös európai várospolitikában való részvételre, segítséget ad a politikai szándékok hangsúlyainak kialakítására. Komolyan kell venni ezt a lehetőséget, rövid idő alatt meg kell teremteni a szakmai alapjait egy dinamikus, proaktív hazai várospolitikai rendszernek.

A Lipcsei Charta apropóján talán az érintett szakmacsoportok közös fellépése elvezethet oda, hogy a legszükségesebb döntésekhez kialakulhasson az egyetértés. Merthogy komoly adósságai vannak a településekkel foglalkozó szakmacsoportoknak, végső soron a politikának. Csak felsorolásszerűen vegyük sorra a legfontosabbakat:

• Nem lehet tovább halogatni az államigazgatást érintő döntéseket (régió, megye, kistérség, feladatellátási kompetenciáik);
• Teljes körűen át kell gondolni a települési rendszerrel kapcsolatos kormányzati szabályozást – kezdve a tervezési rendszertől a városi cím odaítélésig, az adórendszerrel...;
• Meg kell teremteni a korszerű településtervezés, -irányítás fenntartható rendszerét (képzés, információs rendszer, jó példák ismertetése, stb);
• A településekkel kapcsolatos tervezési rendszer teljes felülvizsgálatára van szükség (egységes, folyamatos, integrált tervezés alapjait kell kialakítani, szakítva az öröklött túlszabályozottságból fakadó merev rendszerrel).

Bízzunk benne, hogy a Lipcsében rendezett informális miniszteri találkozó ad olyan lendületet, hogy Magyarországon is megindulhat az Unió többi tagországaiban már jó ideje folyó „urban renaissance” a komplexen társadalmi-gazdasági-környezeti értelemben fenntartható városokért. Ehhez azonban „fenntartókra” van szükség!

 

Szokolay Örs építészmérnök

---

 

¹ A Leipzig Charter megtalálható angolul: itt, a találkozóval kapcsolatos információk: itt.
² Faragó László: A területfejlesztés tabui és téveszméi ÉS 2006. augusztus 11.
³ Az „urbanisztika” a görög „politika” szó latin megfelelője.
⁴ Bartke István: A „településügy helyzete” – Falu, Város, Régió 2000. 2. szám
⁵ Szirmai Viktória: A városkutatások továbbfejlesztésének szempontjai: az európai várostudomány jövője – Tér és társadalom 2005. 3-4. szám
⁶ A dokumentum megtalálható magyarul: itt, angolul: itt
⁷ Bristol Accord megtalálható: itt
⁸ Rotterdam Agenda megtalálható: itt
⁹ A Bizottsági közlemény megtalálható: itt
¹⁰ Faragó László: A városokra alapozott területpolitika koncepcionális megalapozása - Tér és Társadalom 2006.2.szám
¹¹ A dokumentum megtalálható: itt
¹² A témáról bővebben: Gács János: A lisszaboni rejtély – ÉS 2005.03.18-i szám
¹³ Lamperth Mónika: Nyitott pálya és Bajnai Gordon: Igazságos elosztás – Falu Város Régió 2006. 4. szám
¹⁴ Megyei Jogú Városok Szövetsége