53 pályázat, 25 kiválasztott kiállító, öt dicséret. Tegnap megnyílt és szombatig látogatható a Magyar Építőművészek Szövetsége székházában a „fiatalok_feketén fehéren" pályázat 2019-es kiállítása. Gratulálunk a kiállítóknak!
Az f_f_f vándorkiállítást Reischl Gábor, a MÉSZ néhai elnöke indította el 2006-ban. A kétévente megrendezett program célja a fiatal magyar építészek és tájépítészek legjobb eredményeinek bemutatása. Ennek céljából nyílt pályázatot hirdet, amelyen minden 40 év alatti magyar építész indulhat. Idén 2019. november 15-ig lehetett pályázni a MÉSZ honlapján.
A bizottság 2019. november 26-án ült össze. Tagjai Markó Balázs DLA építész, a SZIE Ybl Miklós Épitészmérnöki Intézet igazgatója, Kovács Csaba építész, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Építészeti Intézet megbízott igazgatója, a Magyar Építőművészek Szövetsége Elnökségének tagja, Nagy Csaba építész, a Magyar Építőművészek Szövetsége Elnökségének tagja, Huszár András építész, a Hello Wood társalapítója, valamint Fábián Gábor építész, az f_f_f 2017 pályázat egyik nyertese voltak. A titkári teendőket Borsos András építész látta el. A bizottság megállapította, hogy a beadott 53 pályázatok érvényesek, majd 25 pályaművet díjazott, melyek közül öt nyert dicséretet.
A pályázat kiállítását Krizsán András és Markó Balázs nyitották meg 2020. január 14-én a MÉSZ Kós Károly termében, ahol január 18-ig látogatható.
Dicséretet nyert pályázók:
Principia, Mikháza, 2016. Tervező: Cseh András, Galántai Gergely, Karlovecz Ádám, Lévay Áron Farkas
Kísérlet 01. Tervező: Ábrahám Tamás, Hellenpárt György, Kenéz Gergely, Mudry Luca, Pálfy Máté, Varga Katalin, Bogáthy Zsolt
Erdei faházak és szaunaház, Szob, Malomkert, 2019. Tervező: Pajer Nóra, Soltész Noémi
Lakni kell 2019, Pécs, 2019. Tervező: Szintén Bianca
Piarista iskolaközpont, Mosonmagyaróvár, 2018-2019. Tervező: Cseh András DLA, Élő József, Köninger Szilárd, Nagy András, Németh Dávid, Tátrai Ádám, Petrovicz Anna, Fátrai Júlia, Pati Barbara, Nagy Fanni, Beiermeiszter Tamás, Jóna László
További kiállítók:
Interaktív utcabútorok, Kaposvár, 2014. Tervező: Sághegyi Adél Laura
Tyukocka - lakóház tyúkoknak, Szaporca, 2019. Tervező: Borbély Fruzsina Anna, Sztranyák Gergely DLA, Zilahi Péter DLA, Hajdu Veronika DLA
VIBE Fesztivál, Marosszentgyörgy, 2019. Tervező: Bitay Mátyás
Családi ház, Bodrogkeresztúr, 2019. Tervező: Dávid-lván Edit
É81/G56 Oktatási műhelyek, Pécs, 2018. Tervező: Greg András DLA
Családi ház, Kolozsvár, 2013. Tervező: Szőcs István Levente
Villaépület, Budapest, 2018. Tervező: Fazekas Katalin DLA, Vilics Árpád
mvm Electri-city aréna, Double Rise fesztivál, Torockó, 2019. Tervező: Kovács Lóránt
Részház bővítés, Sopron, 2019. Tervező: Orova Marcell
Katonai múzeum, Szardínia, 2018. Tervező: Nyul Dávid, Kovács Gábor
Vendégház és lovas pihenő, Ófalu, 2017. Tervező: Tóth Dávid, Tótszabó Tamás
Empathy cafe & bistro, Budapest, 2017. Tervező: Szepesi János, Farkas Mária Magdolna
Családi ház, Kisszékely, 2019. Tervező: Csépke Tamás
Keleti Kulturális Központ – Ganz Futuro, Budapest, Ganz-negyed, 2019. Tervező: Trinh Hai Dang
Pinka-völgyi értékteremtő revitalizáció, Pornóapáti, 2018. Tervező: Unger Dóra
Bauhaus Pavilon, Budapest, 2019. Tervező: Vadász Balázs
Kulturális- és történeti bemutatóközpont, Pécs, 2019. Tervező: Virág Norbert
Lakóház, Kőszeg, 2016. Tervező: Vörös Gábor
Vágjad, húzzad, épitem! Gyergyószentmiklós, 2018. Tervező: Szilágyi Norbert
Emlékmű, Lisszabon, 2018. Tervező: Kovács Gábor, Nyúl Dávid
„A pályamunkák széleskörű áttekintést, jó keresztmetszetet adtak fiatal építészek munkáiból. Díjazásra érdemesnek találta a zsűri azokat a megoldásokat, amelyek friss válaszokat adtak a csak Magyarországra vagy egy-egy sajátos hangulattal rendelkező kiemelt helyre vonatkozó építészeti kérdésekre. Nem volt könnyű helyzetben a zsűri, mikor tervet kellett összemérnie megépült alkotással vagy alkotóközösségi munkával.
A díjazott pályaművek változatos műfajokat képviselnek. Sok volt terv és az építőközösség munkáját bemutató pályamunka, a zsűri szívesen látott volna több megvalósult alkotást. Van a városi térrel foglalkozó terv, közösségi épület, alkotóműhely, belső tér, található példa természetbe simuló alkotásra, kapcsolatra kulturális élettel, fesztivállal. A tervek a világra nyitottak, sok közülük nem magyarországi helyszínre készült és több érkezett a határon túlról. Több olyan pályamű is díjat kapott, ami korábban más fórumon is publikáltak, de jellemzően ez az anyag ad első alkalommal lehetőséget a fiataloknak nemcsak az online médiában, de nyomtatott formában is megjelenni és ad országszerte bemutatkozási lehetőséget a vándorkiállítás során az egyetemi városokban."
(Részlet a Bírálóbizottság értékeléséből)