Háborús központi emlékhely - nevek a Vérmezőn

Az Első Világháború Centenáriumi Emlékbizottság első világháború hőseinek központi emlékhelye ötletpályázatára Keller Ferenc a sokat látott, háborús éveket is megélt Vérmezőre tervezte meg pályaművét. A terepből ívesen felhajló testen a háborúban elesettek neveit olvashatjuk. 

„A történelem felgyorsult. E metaforán túl, azonban fel kell mérnünk, amit a kifejezés jelent: minden elmúlt dolog globális észlelésének a véglegesen befejeződött múltba való egyre gyorsabb átbillenését - az egyensúly felbomlását. Nem más ez, mint a történelem iránti érzékenység dinamikája révén való kiszorítása annak, ami a hagyomány melegében, a szokás hallgatagságában, az ősi ismétlésben még élmény maradt. Nem más ez, mint az elmúlt idő jegyében az öntudat ébredése, egy mindig újrakezdődő valami bevégzése. Csak azért beszélünk annyit az emlékezetről, mert már nincs.”

„A folyamatosság érzése a helyekbe költözött át. Helyei vannak az emlékezetnek (lieux de mémoire), mivel nincs már valódi közege az emlékezetnek (milieux de mémoire).”

(P.N. Emlékezet és történelem között - A helyek problematikája)

Helyszín(ek)

Az emlékhely számára az elsődlegesen ajánlott helyszín a Vérmező. A XIV. században Logod falu feküdt ezen a helyen, amely a török időkben elpusztult. Miután a törököket kiűzték, a terület úgynevezett glacis, vagyis a védelem részére kilövést biztosító sík terület lett. 1752-ben a várfalaktól egy puskalövésnyire kijelölt katonai védőövezet lett, ezért egészen a XVIII. század végéig nem engedték beépíteni.

1769-ben a Haditanács engedélye alapján a glacison területeket kaptak azok, akik vállalták rajtuk az építkezést, az épületeket azonban a tulajdonosok felszólításra kötelesek voltak lebontani. Ilyen körülmények között azonban senki sem akart építkezni, így a terület beépítetlen maradt.

1784-ben a Helytartótanács a glacist megszüntette és ingyen telket adott azoknak, akik építkezni akartak. Ezekre a házakra a katonai igazgatás már nem vonatkozott. Később a Vérmezőt a várnagy kaszálónak használta, emiatt akkoriban a területet Generális rét-nek hívták.

Nevét Martinovics Ignác és társai itteni, 1795. május 20-i kivégzéséről kapta. A területet először 1820-ban parkosították. Később katonai gyakorlótérnek használták. Budapest második világháborús ostroma idején ez volt az utolsó terület, ahol könnyű futár-repülőgépek le tudtak szállni. Továbbá utánpótlást szállító vitorlázó gépek is itt szálltak le az ostrom utolsó részében. Ebből kifolyólag a háború befejezésekor szétlőtt repülőgéproncsok tucatja hevert szanaszét a területen.





1896-ban a millennium alkalmából, majd 1934-ben nagyszabású katonai díszszemlét és népünnepélyt tartottak a mezőn. A két világháború között lovaspálya működött itt. Érdekesség, hogy itt tartották a biatorbágyi vasúti merénylet áldozatainak temetési szertartását. Szintén érdekesség, hogy az 1930-as évek végén protestáns helyőrségi templomot terveztek a Vérmező északi részére, az a háború miatt nem valósult meg.

Jelenlegi formáját a második világháború után nyerte el. A korábbi füves teknőt pedig - ahol akkor még csak néhány fa állt a mező szélén, a romba dőlt Várból lehordott törmelékkel feltöltötték, majd 1948-ban hozzáfogtak a parkosításhoz.

A Vérmező történelmi „beágyazottsága” miatt, méltó lehet, az „első világháború hőseinek emlékhelye” kialakítására. Megközelítése mind az elsődlegesen preferált közösségi közlekedéssel, mind a Déli pályaudvar közelsége miatt (vasút) kiváló. A parkolás számára jelenleg felszíni és a környéken levő mélygarázsokban (pl. Koronaőr utca, Kosciuszkó Tádé utca, stb.) van lehetőség. Viszont a távlati fejlesztések között szerepel, hogy egy nagyobb befogadóképességű P+R parkoló fog a jövőben megvalósulni.





Miután a terv (csak méreteit tekintve) helyszínfüggő, ezért tulajdonképpen
más helyszínek is alkalmasak lehetnek az emlékhely elhelyezésére. Így pl. a Millenáris, a Nyugati pályaudvar melletti (jelenleg rozsdazóna) terület is megfelelő lehet.

Az emlékhely koncepciója

A bevezetőben idézett szöveg is rávilágít arra, hogy az emlékezet szerepét átvették, az emlékezés helyei. Ezért ezeknek a „helyeknek” nagyobb szerepük lett a korábbiakban használt emlékművek megfogalmazásnál, amennyiben nemcsak egy pontot jelölnek ki a térben, hanem komplexebb „élményt”, ill. annak lehetőségét kell a megemlékezők részére nyújtani. Helyet, tért, teret kell létrehozni, amely nemcsak vizuális (egyszerű képi) üzeneteket hordoz, hanem az egyén, és a közösség részére esélyt ad az emlékezés „mélységi” átélésére is.

Az emlékhely ismertetése

A terepből ívesen felhajló test a legfőbb eleme a tervnek. A földből kiszakadó „tárgy”, ezzel az egyszerű gesztussal (mozdulattal) teret határoz meg maga körül, és maga alatt is. A tér alkalmas az egyéni és csoportos megemlékezésekre
egyaránt. A felettünk levő felületet szinte teljes egészében az első világháborúban elesett hősök nevei borítják. A függőleges helyzetű (fémlemezből kivágott) név - sorok, attól függően, hogy milyen magasságban helyezkednek el, a láthatóság figyelembe vételével, különböző magasságúak, és különböző sortávolságra vannak egymástól.

Alkalmazott anyagok, szerkezet

Az emlékhely struktúrája tulajdonképpen acél rácsostartókból áll, amiket feszítéssel, visszakötéssel kell kialakítani. A látszó felületek fényes (nagytáblás) fémlemez burkolatot kapnak. A nevek szintén fémből, de a térlefedéstől eltérő (világos, fémes) színnel készülnek. Ezeket a név-sorokat előre lehet rögzíteni a nagytáblás burkolatra. A már korábban említett módon, a fedett tér alatt kőburkolat, kavicsterítés, és a felvezető (előtéren) gyeprács készül.

Az emlékhely „megnevezése” (a tulajdonképpeni funkció neve) a fedett tér kőburkolatába integrált felirattal jelenik meg. (az első világháború hőseinek emlékhelye - 1914-1918)

Az emlékhely előtti (rávezető) tér - a nagyobb létszámú megemlékezésekre is gondolva - műanyag gyeprácsos (vagy azzal megegyező tulajdonsággal bíró) zöldfelület lesz, amely kedvezőtlen időjárás esetén is megfelelő (zöld ill. szilárd) burkolatot képez.

Szimbolika

Az első világháborúban résztvevő katonák küzdelmeire talán a legjellemzőbb kifejezés, a heroikus lehetne. Ez a heroizmus köszön vissza az emlékhely szerkezetében is, amely nem hétköznapi módon viselkedik. Az íves megfeszített (már maga a szó is kifejező) forma, mindig valami izgalommal, feszültséggel teli jelentést hordoz (pl. felajzott íj).

Keller Ferenc