Hallassanak magukról a belsőépítészek - is!

Hiányzik a kommunikáció a szakmán belül, nem ismerik egymást fiatalok és idősek, alkotók és lehetséges ügyfelek, és a médiában sem mutatják meg magukat a tervezők - így foglalták össze a résztvevők a belsőépítészek és a társművészetek legfontosabb nehézségeit a MABE legutóbbi kerekasztal beszélgetésén. Sobieski Tamás beszámolója.

A Belsőépítészek Egyesülete (MABE) április 11-én és május 2-án tartotta ötödik és hatodik kerekasztal-beszélgetését, ennek során összefoglalta legfontosabb következtetéseit a szakma és a társművészetek nehézségeiről. A meghívott vendégek és a résztvevők többek között megállapították, visszatérő probléma, hogy a fiatal művészek ismerik egymást, míg az idősebbek nem, és hiányzik a kommunikáció nemcsak egymás között, de a médiában is, nem beszélve a potenciális ügyfelekről. Ezért a kommunikáció a belsőépítész szakma egyik elérendő fő célja: hallasson magáról, ismerjék meg egymást, de a társművészeteket is.

Május 2-án a MABE az iparművészet több ágazatának jeles képviselőit hívta meg a hatodik, utolsó előtti kerekasztal-beszélgetésre. Három Ferenczy-díjas kapott meghívást ezúttal, az üvegművész és restaurátor Balogh Eleonóra, az üvegtervező iparművész Smetana Ágnes, és az érdemes művész keramikus Pannonhalmi Zsuzsa, rajtuk kívül még a textiltervező Hegedűs Andrea képviselte az iparművészeket, Szenes István, a MABE elnöke pedig ismét moderált.

Akárcsak a MABE elnöke, Hegedűs Andrea is egyelőre áthidalhatatlannak tartja az iparművészek szempontjából a beszűkült piac problémáját. Szenes István arra is kíváncsi volt, hogy a mai világban mennyire szoros a kapcsolat az építészet és az iparművészet kötött, és mi ennek az ára? Ezt azért feszegette, mert egyre több olyan iparművésztársársa van, akikkel korábban együtt dolgozott, de már nem tudja őket foglalkoztatni a jelenlegi feltételek között. A szűk költségvetés is ellenük dolgozik, de ha mégis becsempészi a nevüket, akkor rögtön kérdőre vonják miattuk.

Hegedűs Andrea ugyancsak kifogásolta a bevett gyakorlatot, hogy a belsőépítész hiába tervez be például az üvegtetőt, nem írhata oda az iparművész nevét. Ott van egy üvegtetőterv, de a név feltüntetése nélkül hogyan juthat el a megbízó éppen ahhoz az iparművészhez, aki azt tervezte? Ez nem egyedi eset, Andrea nem egy köztéri munkáján sem írhatták ki a nevét, mert ez a kikötés szerepelt a szerződésben.

Szenes István azt is nehezményezte kollégáitól, hogy az építészek és a belsőépítészek rosszul képviselik egymást - ha ők nem becsülik magukat, egymást akkor miért várják el, hogy mások megbecsüljék őket? Szerinte ezért nem tudják megteremteni a saját renoméjukat. Például nem lehet elérni, hogy az Ybl-díj művészeti díj lehessen, pedig évek óta szeretné.

Az egyik meghívott vendég egy másik problémára hívta fel a figyelmet: több műve is eltűnt anélkül, hogy őt erről értesítették volna - még egy utolsó felvételt sem tudott készíteni róluk. Szerinte ezért fontos lenne valamilyen érdekképviseletet kialakítaniuk, mely foglalkozna a kérdéssel, hogy hogyan szabályozható az alkotott, tervezett tereknek a maradandósága, mulandósága, mulandósága, illetve hogyan lehetne megakadályozni, hogy konkrét műtárgyak tűnjenek el a semmibe. Tisztázni kéne a jogi hátteret, a szerzői jog jelentését, például átalakítások esetében milyen utólagos jogok illetik a megjelent munka alkotóját. A művészettörténész vendégnek is feltűnt közben egy témába vágó kutatás, hogy nincs meg a régi idők a dokumentációja, amikor műtárgyakról van szó.

A Győrben tanító belsőépítész, Jakab Csaba szerint többek között az is nagy baj, hogy az építészek nem találkoznak az iparművészekkel, és más művészekkel sem - ez a tény önmagában elakasztja azt, amiről most beszélgetnek. A személyes kurázsit is hiányolja az építészektől, de azoktól is, akiken a közbeszerzések, -beruházások lebonyolítása múlik. De azt sem érti, hogy ha Nyugaton a nagy építészek minden további nélkül alkalmazhatnak művészeket az általuk tervezett épületekben, akkor nálunk miért nem ez a gyakorlat?

Szegő György, a Műcsarnok művészeti igazgatója az azon a hétvégén megnyílt belsőépítész és iparművész szalont harangozta be, amelytől azt várja, hogy megkezdődik a szakma párbeszéde a 2800 négyzetméteres területen, és az új tárlatvezetési modell révén olyan új rétegek is megjelenhetnek és érdeklődhetnek, amelyek eddig be se tették oda a lábukat. Ezért tartja fontosnak a kommunikációt és a médiában való állandó jelenlétet, például az M5-ös csatornán, ahol szerinte nyitottak erre a kezdeményezésre.

A húsvét miatt kifejezetten családias volt április 11-én a Négyszögletű kerek asztal beszélgetésének negyedik alkalma a belsőépítészek és a bútortervezők között. A moderátor Láng Judit, a MABE május 23. óta már elnöke arról faggatta a Ferenczy-díjas meghívottakat, hogy milyen a kapcsolat a belsőépítészek és a bútortervezők között, illetve mi a közös és mi a különbség a két szakma között?

Baliga Kornél felvezető előadásában nem bútortörténetről, hanem tervezéstörténetről beszélt, ebből a szempontból vizsgálta és világította meg a mai problémákat. Végkövetkeztetése szerint új utakat kellene találni a bútortervezésnek, ami akkor még nem teljesen kitaposott, de a XVIII. végének időszakéhoz nyúlna vissza, mert sürgősen véget kellene vetni a szellemtelen, aránytalan és az emberi testet figyelembe nem vevő bútorok tervezésének, hogy ne is beszéljen a szekrénysorokról. Bánáti János megemlítette a MOME-n Juhász István vezetésével már harmadik éve zajló Download Design kísérletét. Nagy élménynek tartja, hogy a fiatalok bútorokat akarnak gyártani, persze nem nagy tömegben, hanem kis szériákban, megszervezik a gyártását és az eladását, és ebből akarnak karriert csinálni vagy csak megélni. [Valójában a Download Design projekt pont arról szól, hogy a designerek feltöltik a gyártmányterveiket az internetre, ahonnan bárki ingyenesen letöltheti, majd maga készít(et)heti el azokat akár a szomszédban lévő asztalosnál, sőt némelyiket akár egy otthoni műhelyben is. - a szerk.] Vásárhelyi János a rá mindig jellemző szókimondással vonta le következtetéseit Zalavári József tanulságos történetéről az 50-es 60-as évek hazai fejlesztésű utcabútorának hazai gyártási kudarca kapcsán. Szerinte most azért egy cseh cég termékei uralják a köztereinket, mert nincs meg az akarat és a koncentráció, hogy másképp legyen - ha pedig ez továbbra is hiányozni fog, szerinte nem lesz szinergia sem.

Sobieski Tamás