Hogyan lett posztmodern egy neobarokkból modernizált klasszicizáló épület? – Toronytörténetek 3.

A templomtornyok sorsa nem csak a templomok, az egyházak vagy épp az építészet története. Egy-egy toronyban olykor benne van az egész város, sőt, talán az egész ország történelme is. Zubreczki Dávid cikksorozatának harmadik része.

Sorozatunk első részében három olyan épületről volt szó, amelyek torony nélkül épültek, de évtizedekkel később a hívek közössége kijárt egy új, kortárs kiegészítést. A másodikban olyan templomokat láthattunk, amelyek visszacsonkolt tornyait csak negyven vagy akár hatvan évvel később állították helyre. A sorozat most folytatódik, de ezúttal nem téma, hanem földrajzi fekvés szerint válogattam a közelmúltban megjelent könyvem „szereplői" közül: Zugló négy templomáról, vagyis azok tornyairól mesélek.

Rimanóczy Gyulának két ikonikus temploma is van Budapesten, érdekes, hogy mindkettő titulusa Páduai Szent Antal. A pasaréti alighanem az egyik legszebb modern templom a fővárosban – párban a városmajorival –, a Bosnyák téri pedig az egyik leghatalmasabb. Egész pontosan a második legnagyobb a Bazilika után, bár ez egyáltalán nem látszik rajta első pillantásra.

Mégsem csak a méret miatt fontos épület. Az egyik irányból olyan, mint egy középkori vár stilizált rajza egy mesekönyvben, miközben oldalról szinte ipari épületnek tűnik szigorú ablaksorával. Az ipari és a várhangulatra is ráerősített, hogy fél évszázadon át csonka volt a tornya. Persze így is jellegzetes épület volt három nagy bejárati ívével, a terméskő homlokzatba ágyazott hatalmas rózsaablakkal és egyedi hangulatú belső terével. (Ráadásul Rimanóczy ennél sokkal merészebbet álmodott: kör alaprajzú épületet hatalmas kupolával, több emelet magas, oszlopokon nyugvó domborművel, amit árkádsor kapcsolt volna egy minaretszerű toronyhoz. Ám a megrendelők hagyományosabb megjelenést szerettek volna.)

A Bosnyák téri templom alapkövét 1941-ben tették le, de a tornya csak több mint hetven évvel később készült el. Sem a háború, sem az azt követő szűk esztendők, sem a kommunista rendszer nem kedvezett a templomépítésnek. A 2014-ben elkészült folytatás Rimanóczy eredeti terveit követte. Bár ugyanazzal a kővel burkolták, mint a templom többi részét, a bővítés még nem öregedett hozzá a régihez, ezért jól látható, meddig épült meg egykor.

Érdekes, hogy bár viszonylag sokat írtak róla átadásakor, nem igazán váltott ki vitákat a bővítés. Annak ellenére, hogy a háború előtt készült, de soha meg nem valósult tervek befejezése meg szokta osztani a szakmát és a közvéleményt is. Elég csak a Szabad György Irodaház homlokzatára vagy a Magyar Nemzeti Levéltár bővítésére gondolni.

A templom azonban úgy látszik, más műfaj. Itt régi hagyománya van az évszázadon át tartó építésnek, talán ezért is veszik természetesebbnek az emberek, hogy valamit hét évtizeddel a munkák megkezdése után fejeznek be.

Főleg ezen a környéken! A katolikusokkal szinte telekszomszéd evangélikusok temploma is több mint fél évszázadon keresztül épült.  Münnich Aladár 1941-ben készítette el a terveit, de a hívek csak 1950-ben vették használatba. Modern stílusú tornya, mely szervesen illeszkedik az erdélyi és középkori hangulatot árasztó épülethez, csak közvetlenül a rendszerváltás előtt készült el, a templomot pedig csak 1997-ben szentelték fel.

Kicsivel odébb egy egészen más, de hasonlóan érdekes történetű torony áll Zuglóban. Kevesen voltak a két világháború között, akik hevesebben támadták a modern építészetet, mint Petrovácz Gyula. Ő volt az, aki lebonttatta volna „Lajta Béla és a hozzá hasonlók" műveit, és mindent megtett azért, hogy megakadályozza Rimanóczy Gyula pasaréti templomának felépítését.

Mai szemmel megmosolyogtató hát, hogy Rimanóczy Bosnyák téri templomától alig néhány buszmegállónyira áll Petrováczé a Kassai téren. Ráadásul ne legyenek illúzióink, az átlagember számára valószínűleg mindkettő csak egy „szép régi épület".

Jelenlegi formájában az utóbbi – a herminamezői Szentlélek-plébániatemplom – a főváros egyik jellegzetes karakterű templomépülete lapos tetejű tornyával, amelynek „kerek ablakain" át lehet látni. Építésekor nem volt ilyen, csak a háború, s az azt követő helyreállítás tette különlegessé. Az ablakokban eredetileg óra volt, a torony tetején pedig csúcsos, gótikus sisak, de Rákosrendező bombázásakor mindkettő megsemmisült. A helyreállításnál a ház neoromán karakteréhez igazodtak, ami talán nem is baj. A homlokzat tíznégyzetméteres Szentlélek-mozaikja szerencsére megmaradt. Az már csak külön érdekesség, hogy a hatvanas években készült freskóinak egy részét épp úgy Kontuly Béla készítette, mint a Bosnyák téri temploméit. Belső terének egyedi hangulatához pedig modern stílusú orgonája is nagyban hozzájárul.

A stílusok változása azonban korántsem érintette olyan radikálisan a Kassai téri templom tornyát, mint a közeli reformátusét. Ezt a Róna utcai épületet eredetileg Feszty Gyula tervei szerint emelték 1839-ben. A tornyát akkor még klasszicizáló, csúcsos gúlasisak fedte. A háború előtt bővítették, és egy neobarokk terv szerint alaposan átalakították. Ha megnézzük a frissen átadott épületről készült korabeli fotót, már szinte csak az oldalhomlokzatok ablakai emlékeztetnek az eredeti házra. Mivel előre bővítették, teljesen új – balusztrádos, vázadíszes, csigamintás – főhomlokzatot kapott, na meg új tornyot is, neobarokk sisakkal. A háborút ugyan viszonylag épen átvészelte a ház, de a hatvanas években annyira leromlott az állapota, hogy alapos felújításra szorult. Ekkor megfosztották homlokzati díszeitől, és modern stílusban állították helyre: tornyára résablakok és lapos tető került. Érdekes, hogy bár körablakokat ez a korszak is előszeretettel használt, azok már a háború előtti templomon is megvoltak. A rendszerváltás után újabb korszakjegy jelent meg az épületen. Fekete György tervei szerint egy közel tíz méter magas fémváz került a torony tetejére.

Aligha van Budapesten még egy templomtorony, amit ennyiszer és ennyiféle stílusban építettek volna át, ilyen rövid idő alatt.

Merthogy templomidőben mérve egy-kétszáz év nem is olyan sok.

Zubreczki Dávid

 

Szerk.: Hulesch Máté