Épülettervek/Hallgatói terv

Homoródi gyógyfürdő – Bedő László diplomamunkája

2020.09.07. 07:16

„Megszelidített természet", keret a fürdőzéshez, kert: a diplomaterv a Hargita közelében található gyógyfürdők építészetének alapos elemzése után született, olyan kortárs, mégis a hely történeti kultúrájához igazodó megoldás, amely egyben az épített és a természeti elemek egyensúlyára is figyel. A terv a BME Középülettervezési Tanszékén készült.

Erdélyben a Hargita vulkáni hegység térségében több mint 100 népi gyógyfürdőt tartanak számon. A székelyföldön található ásványvíz források száma 2000 fölött van. A harminc romániai ásványvíz-palackozó üzem fele Hargita megyében működik, és így is a kihasználható vizek mintegy 14 százalékát hasznosítják. 

A rendszerváltás után több mint húsz évvel döbbentek rá a székelyek, hogy a földjükön egy kihasználatlan, európai viszonylatban is unikális kincs található. Székelyföld elsősorban a hideg és a mezotermál gyógyvizeiről híres, felmérések szerint Európa ásványvízkészletének egyharmada Erdélyben található. Ezen természeti kincsek megóvása, hasznosítása érdekében 2009-ben indult a Borvízút elnevezésű projekt, amelyet a csíkszeredai Polgár–Társ alapítvány, valamint a Hargita és Kovászna megyei tanács kezdeményezett. Az Európai Unió által támogatott projekt keretén belül öt millió euró összeg jutott az ásványvizek megismerésére, az infrastruktúra korszerűsítésére, fürdőhelyek építésére. Hargita megyében néhány település részesült ebben a támogatásban: Tusnádfürdő, Zsögödfürdő, Borszék, Gyergyóremete, Homoródfürdő és Szejkefürdő.

A megyei fejlesztéseket majdnem egy évtizeddel megelőzve kezdődtek azok a fürdőépítő kalákák, amelyet a Csíki Természetjáró és Természetvédő Egyesület, illetve a budapesti Ars Topia Alapítvány szervezett. 2001 óta folyamatosan zajlanak ezek a kalákák, ahová a helyieken kívül Magyarországról, valamint Nyugat-Európából is érkeznek segítő szándékú fiatalok. Az első kaláka keretében megvalósult a lázárfalvi Nyírfürdő 2001-ben, 2002-ben a tusnádi Nádas fürdő illetve 2006-ban homoródkarácsonyfalvi Dungó-feredő.          

„Hargita vulkáni hegység dél-nyugati lejtőjén helyezkedik el Homoródfürdő, a mindössze 70 fős fürdőtelepülés. A homoródfürdői vasas szénsavas ásványvizet már a Római Birodalom idején is hasznosították. A település a 18. században Erdély egyik leglátogatottabb fürdője volt, de versenytársai emelkedésével hanyatlásnak indult." – írja Orbán Balázs a Székelyföld leírásában.

A 20. században a település hol Udvarhelyszékhez, hol a közeli Kápolnásfaluhoz tartozott. 1892-ben Koncz Ármin udvarhelyi gyógyszerész harminc évre bérbe vette a falut, ezidő alatt vendéglő létesült, táncterem, olvasószobák, tekéző és gyógyszertár is működött. A két világháború idején szaporodtak az Ilona völgyében a villák, a módosabb udvarhelyiek építkezni kezdtek itt, főként nyaralóépületeket építettek. 1949-ben a villákat államosították, ifjúsági táborrá alakult a település, ahová nyaranta 3000-4000 gyermek járt üdülni. A rendszerváltás után a villákat lassacskán visszakapták tulajdonosaik, amelyek közül mára a legtöbb ház lepusztult állapotban van. 

2000-ben megépült a Lobogó panzió, amely azóta is nagy turisztikai vonzerővel bír. Ez a főút mellett egyre gyarapodó építészeti világ nem illeszkedik a fürdőtelepülés léptékéhez. Mára a források fölé épített pavilonok mellett a 2009-ben a Bórvízút program keretén belül létrehozott fa lábáztató medence idézi csak a fürdőtelepülés egykori miliőjét. Sajnos napjainkban már ez a kis medence is használhatatlan állapotban van, a vize algás, alapanyaga elkorhadt, megrongálódott, hiányzik a gondoskodó kéz munkája. A közjavakkal szembeni felelősségteljes magatartás kultúrája még nem alakult ki székelyföldön, így az újból és újból megteremtett értékeinket idővel tönkretesszük. Homoródfürdőt ma a nyugati mintára formált kapitalista szemlélet és ebből fakadó környezetalakítás jellemzi. Hiányoznak az identitást őrző és erősítő közberuházások, amelyek a hajdani neves fürdőtelepülést régi kulturális, közösségi szintjére emelnék.

Akár a homorődfürdői lábáztatót vagy a sóskúti fürdőt  (és sajnos folytathatnánk a sort) figyeljük meg, azt tapasztaljuk, hogy közel egy évtized alatt a gondozás és használat hiánya miatt erős pusztulásnak indulnak ezek az építmények. Az az észrevételem, hogy székelyföld fürdőkultúrája ott tud virágozni, ahol nagyobb léptékű beavatkozások történtek, mint például: Parajdon, Szentegyházán vagy Borszéken. A fürdőépületeknél is jól megfigyelhető a székely társadalom értékfelfogásának a különbözősége, az egyik csoport a balkánon kialakult modern építészetet tekinti mintának, ahol a helyszínnek sem földrajzi, sem kulturális tekintetben nincs jelentősége, főként az érdekek és a látszat határozza meg az építészeti alkotást. A másik oldal a paraszti életforma egyszerűségéhez vágyakozik vissza, a népi motívumok, a székely népi építészet formavilágával, hagyományos anyaghasználatával idézi meg a régi idők hangulatát. A tervezési folyamat elején az a gondolat foglalkoztatott, hogy lehet-e egy józan középutat találni a népi építészet és a helyfüggetlen építészeti magatartás között. Az érdekelt, hogy milyen lehet az az épület, amely több évtizedre szól, és mégis rendelkezik a népi fürdők alázatos természetbe ágyazódásával.

A tervezési terület a “központtól" alig 150 méterre található, az Ilona völgyébe vezető kavicsos megyei út mellett. A fenyőfák erőteljes gyantás illata és a vad természet határozza meg ezt a hegyvidéki zónát. Gyógyvizet a fürdő a legközelebbi és egyben legnagyobb hozamú szénsavas forrásból kap, amelynek hőfoka 10-12C fok körül van és főként vérszegénységre, vesebajra valamint általános testi gyengeségre ajánlják. 

Az általam létrehozott beavatkozás egy műtárgyként értelmezett, egyszerű gesztussal elhelyezett elem, amely keretet ad a fürdőzésnek egy “megszelídített" természeti környezetben. A különböző szinteken létrejövő kertekben (hortus catalogi) rendszereződnek a vizek és a hozzájuk kapcsolódó elemek. A kert, mint ős archetípus alkotja a terv egyik alap gondolatát, reflektálva a homoródmenti kőépítkezés jellemzőjére, a kert és ház egységére. Ha úgy tetszik, jelen esetben ház se létezik, csupán a kert, ami néhol kibővül annyira, amennyire a funkció megkívánja.

A kert házzá formálódásának helyfoglalása követi a meglévő épületek telepítését, az úttól távolabbi ponton helyezkedik el, ezáltal kedvező benapozást és kilátást nyújt a fürdőnek. A földből kinövő elemek monolitikus jellegűek, kőből és betonból, míg az ezekre helyezkedő fa szerkezetek, burkolatok légiesek és melegséget sugallnak. A földszint a megérkezés és a nagyobb közösségi tevékenységek szintje, ahová egy fedett rámpa rendszeren keresztül juthatunk fel, innen tudjuk megközelíteni a kertet jó idő esetén, illetve itt találhatóak a hideg-meleg vizes medencék, öltözők és a büfé. Jó idő esetén a kert megtelik élettel, a teraszokon kialakításra került egy merülő medence és a gyógyfürdőzés utánra egy úszómedence. Az úthoz közeli kertfal foglalja magába a kerthez kapcsolódó kiszolgáló funkciókat, mint az öltöző, büfé.  Az emeleti rész galériás, ez a szint a hátsó udvarral az egy-két fős események helye, ami a zártabb, befele fordulásra, elmélyülésre alkalmas tereket foglalja magába, olyan funkciókkal, mint a masszázs, szauna vagy a pihenő rész. Az út felől a látványt a tömör kőfalak, mellvédek valamint a fazsindely burkolat uralja, amely idővel együtt öregedne a természettel. 

Számomra a terv nem a hangzatos címszavakról, eddig nem látott látványos bravúrokról szól, hanem a kialakult diverz székelyföldi környezetben építészetileg és emberileg helyénvaló magatartás kereséséről. 

Bedő László

 

Szerk.: Somogyi Krisztina