Kék nemesbeton oltár a barokk térben – Kortárs liturgikus berendezés Nyergesújfalun

A nyergesújfalui barokk templom szentélye új oltárt és liturgikus berendezést kapott. A kortárs alkotás harmonikusan illeszkedik a történeti térbe, miközben önálló teológiai és vizuális jelentéstartalmat hordoz. A kék tónusokkal, pálmaszimbólummal és parametrikus formával operáló menza a liturgikus tér új fókuszpontja lett – amely egyszerre reflektál a hagyományra és a jelenre.

Nyergesújfalu Szent Mihály templomának új oltára és berendezése
Nyergesújfalu Szent Mihály tiszteletére szentelt római katolikus templomát a korai és a kései barokk stílusjegyek egyaránt gazdagítják. Belső tere Franz Anton Hillebrandt királyi kamarai építész hatását mutatja, copf stílusú kialakítása letisztult keretet ad a különböző korszakokból származó műalkotásoknak – a klasszicizáló késő barokktól a romantikus elemekig. Az időbeli rétegződés és felújított állapotának köszönhetően a belső tér meglepően egységes összképet nyújt. [1]

Alaktani szempontból a templombelsőt a felületi és térbeli mintázatok nagy intenzitása jellemzi, különösen az oltárok, padok és díszablakok esetében. A színpaletta különösen gazdag: a mennyezeti freskókon és az üvegablakokon is megjelenő kék számos árnyalata – a kékesszürkétől a türkízig – különleges karaktert ad a térnek.

A liturgikus tér súlypontja – az oltár szerepe és tervezési elvei
A templom liturgikus és térbeli súlypontja a szentély, amely az oltár révén válik a szakrális tér valódi középpontjává. Az új oltár tervezésének vezérfonala az volt, hogy harmonikusan illeszkedjen a meglévő barokk környezethez – formavilágában, színeiben és faktúráiban –, miközben időtálló kortárs műalkotásként is megállja a helyét. A nemzetközi egyházi példák – különösen a II. Vatikáni Zsinat utáni, modern liturgikus terek – inspirációként szolgáltak, szem előtt tartva, hogy az oltár ne csupán kiemelkedjen, hanem méltó módon emelje ki a tér spirituális jelentését.

Olyan kompozíció született, amely vonzza a tekintetet, mégis tiszteletteljes távolságot tart: nem takarja ki a mögötte álló történeti oltárt, hanem párbeszédet kezdeményez vele. Anyaghasználatában és formavilágában egyaránt a jelen felé nyit, miközben gyökereit nem tagadja meg.

Szimbólum és anyag – az új oltár formája
Az új oltár lágy, organikus formája alsó részén finoman kanellúrázott felületet kapott. A kanellúrák stilizált pálmalevél-motívumba szerveződnek – a pálma az Ó- és Újszövetség közös szimbóluma, a szabadulás, az áldás és a győzelem jele. Az apokrif hagyomány szerint a Szent Család menekülésekor egy pálmafa hajlította le ágait Mária kérésére, hogy gyümölcsével táplálja a gyermeket és árnyat adjon neki. A keresztény ikonográfiában a pálma a megváltás jele, amely Jézus jeruzsálemi bevonulásától a halál felett aratott győzelemig ível.

A kanellúrák a menza, azaz az oltár felső lapja felé haladva fokozatosan elenyésznek. A sima felület egyértelműen kirajzolja az áldozati asztalt, amely Krisztus testének szimbóluma. Ezt a jelentést erősítik a tetején elhelyezett, kereszt vésetű bronz lapkák is, amelyek az öt szent sebet jelképezik.

A kék szín szerepe – a hely és a hagyomány rétegzettsége
A templombelső egyik legizgalmasabb sajátossága a színpaletta gazdagsága, különösen a kék árnyalatainak jelenléte. A kékes-szürke, türkiz és mélyebb tónusok egyaránt felbukkannak a mennyezeti freskókon és a díszablakokban – ez a különleges kolorit méltó környezetet biztosít az új oltár számára. A keresztény ikonográfiában a kék hagyományosan Szűz Mária attribútuma, de a templom egyik festményén Nepomuki Szent Jánost is ebben a színben ábrázolják. A választott színárnyalatok így egyszerre kötődnek a liturgikus hagyományhoz és reflektálnak a helyszín földrajzi sajátosságaira is: Nyergesújfalu közvetlenül a Duna mellett fekszik, és nem kizárt, hogy ez a közelség már a korábbi művészek színválasztását is inspirálta.

A szín jelenléte – akár tudatos gesztusként, akár ösztönös hatásként – narratív szálat képez a térben. Egy katolikus templomban a vizuális eszközök nemcsak díszítő funkcióval bírnak, hanem mélyebb teológiai és kulturális jelentéstartalmakat hordoznak. A kék így válik egyszerre természetes és transzcendens elemként értelmezhetővé az új oltár kontextusában.

Az oltár formája kézi agyagmodellezéssel és számítógépes parametrikus módszerrel tervezett, zsaluzata CNC technológiával készült, anyaga színezett nemesbeton. Az oltárban ereklyetartó készült, melybe Boldog Sándor István vértanú szalézi szerzetes (1953) ereklyéje került.

Liturgikus textil: plasztika és motívum
 Az oltárlaphoz illeszkedő, egyedi tervezésű oltárterítő egyszerre működik textilként és plasztikus formai kiegészítésként. Készítője Orient Enikő textilművész. Egyetlen vászonlapból készült, hajlított, rétegzett alakja finoman követi az oltár formáját, a két oldalán leomló redők pedig további jelentéstartalommal gazdagítják az összképet. A szálirányra merőleges, különböző hosszúságú rakások a kanellúrázott felület bordázatára rímelnek. Az ovális menza körüli hajlások a templom oszlopfőinek volutáira utalnak vissza.

Kétféle terítőt készített: egyet a várakozás időszakára és egy ünnepit. A hajtások szélén megjelenő, lila színű hímzés az egyházi év adventi és nagyböjti időszakaira reflektál. A motívumok – töviskoszorú, kitárt karú corpus – az áldozatra és a megváltásra utalnak. Az ünnepi fehér terítőn angyalszárnyak ölelik körbe az oltárt, míg az aranyszálas hímzés a betlehemi éjszaka csillagos égboltját és a világ világosságát idézi meg: az Alfa és Omega fényét.

Kortárs bútorcsalád – ritmus, arány, utalás
 Az új liturgikus berendezés nemcsak az oltárból, hanem teljes bútorcsaládból áll. Az ambo áttört felülete ritmikusan reagál az oltár kanellúráira, de nem ismétli meg azt – inkább rezonál vele. A sedilia íves vonalai a szerkezeti logikához igazodnak, az ülőlap és háttámla enyhe dőlése a kényelmet szolgálja. Az oldallábon megjelenő kivágások a barokk lantablakok formai világát idézik, és párbeszédet kezdenek az ambo vertikalitásával.

A berendezéshez tartozik egy előkészítő asztal és a ministráns szék is, melyek párnázott, hőszigetelő ülőfelülettel készültek. A bútorok az oltárhoz hasonlóan egyszerre hordozzák a hagyományos szakrális formanyelv motívumait és a kortárs tervezés eszköztárát – így nemcsak funkcionálisak, hanem jelentéshordozók is.

A templomból fakadó forrás – teológiai reflexió
P. Vitalis Gábor SDB plébános atya gondolatai az új oltárhoz:

A templomból feltörő vízforrás biblikus és teológiai motívuma különös szépséggel és mélységgel kap értelmet az új oltár színvilágában. Ezékiel proféta látomásában (Ez 47, 1-12) a templomküszöb alól kifakadó víz életet és gyógyulást hoz mindennek, amit érint, és ez a kép az új oltárunkban vizuálisan is megjelenik. Színe a víz tisztaságát és életadó erejét is szimbolizálja, így az oltár nemcsak a liturgia központi helye, hanem egyben a templomból áradó kegyelem szimbóluma is lett.

Ezékiel proféta látomásának újragondolása arra hív minket, hogy felismerjük: a templomból fakadó forrás nemcsak a szentségek által közvetített kegyelem képe, hanem az Egyház életének valósága is. A megjelenítés nemcsak esztétikai, hanem teológiai jelentést is hordoz: a hívő közösséget meghívja, hogy életében valósággá tegye Isten éltető jelenlétét. Ahogyan a templomból fakadó víz életet ad a pusztaságnak, úgy kell az oltár körül összegyűlő közösségnek is életet, szeretetet és gyógyító jelenlétet árasztania a világra.

A templomunk elhelyezkedése – a Duna közelsége – finoman támogatja ezt a képet, de a főoltár színének igazi jelenléte abban rejlik, hogy Krisztust, az élő vizet és az isteni kegyelmet jeleníti meg. Ennek a szimbolikának köszönhetően minden hívő emlékeztetést kap: a szentmisében és az Egyház életében az éltető forrás Krisztus, aki kegyelmének folyamatos jelenléte meghív minket, hogy általa mi is a világ életet adó fényévé és vizévé váljunk, azaz befogadjuk és közvetítsük az Ő végtelen szeretetét.