Kényszer vagy lehetőség: kell-e nekünk zöldtető?

Úgy tűnik, itthon valamiért hadilábon állunk a zöldfelületekkel. Nem becsüljük eléggé a több száz éves fák jótékony lombkoronáit, de a zöld megoldások a mai fejlesztéseknél is gyakran a sor végére szorulnak. A zöldtetők kialakításánál a jelenlegi szabályozás anomáliái miatt jóformán borítékolni lehet a rossz minőségű végeredményt. Bán Dávid írása.

A zöldtetők első hulláma Magyarországon nagyjából 10 évvel ezelőtt zajlott le, majd némi hallgatás után napjainkban ismét reneszánszát éli ez a megoldás. Látszólag. Az öröm ugyanis inkább keserű, hiszen, ahogy arra Csabina Péter, az APP Kft. műszaki tanácsadója és Pottyondy Gábor táj- és kertépítész is felhívta a figyelmet, manapság a legtöbb zöldtető-telepítést nem az építészeti jobbító szándék, hanem az építésügyi szabályozások lehetőségeinek kiaknázása vezérli. Jelenleg a jog lehetőséget ad arra, hogy zöldtető-telepítéssel javítani lehessen az építendő ház zöldterületi mutatóit, így a beruházó inkább vállalja, hogy a tetőn – ha látszatmegoldásból is – kiképez zöld felületeket, hogy cserébe újabb értékes beépítendő négyzetmétereket nyerjen. Ezért alapvetően gazdasági, és nem a városok klímáját, élhetőségét javító szándék sarkallja a beruházót a zöldtetők telepítésére, amihez még a rosszul megfogalmazott építésügyi szabályozás is további kiskapukat biztosít. Nem csoda hát, ha a befektetők leginkább aranytojást tojó tyúkként, a kivitelezők pedig szükséges rosszként tekintenek a megoldásra, amelyet azután a költségvetési alkudozások során a legkönnyebben fel lehet áldozni. 

A jelenleg hatályos 253/1997. (XII. 20.) kormányrendelet értelmében a zöldfelületi mutatóba a termőréteg vastagsága számít bele, ami nem számol az ültetendő növényzet szükségleteivel. A tervezés szempontjából nem elhanyagolható, hogy milyen céllal kívánunk zöldtetőt létesíteni, gyepet vagy komolyabb növényzetet szeretnénk ültetni. Az előbbihez például fölösleges 80 cm ültetőközeg felhordása, ám a szabályozás nem ad másra lehetőséget. Az előírásban az európai irányelvek alapján részletesen kitérnek a megfelelő rétegrend kialakítására, ezek általában jól meg is jelennek a benyújtott pályázatokban és tervekben, azonban semmi nem szabályozza kellő odafigyeléssel a felhasználható építőanyagok körét. Így a legtöbb esetben a kivitelező által használt olcsóbb, silányabb anyagot építik be, amely hosszú távon komoly gondokat – nem mellesleg súlyos anyagi károkat – okozhat. Egy elrontott tető, például a nem megfelelő szigetelés vagy öntözőrendszer, károsíthatja a födémet, a gépészetet, vagy éppen elégtelenül fejlődik ki rajta az eltervezett növényzet – ha egyáltalán kifejlődik –, mindezek utólagos javítása az eredeti bekerülési költség többszörösét, akár három-négyszeresét is felemésztheti.

A szakértők további hiányosságokra, a szűklátókörűségre is felhívják a figyelmet. A zöldtető területét puszta felületként kezelő szabályozás, azon kívül, hogy nem számol az ültetendő növénytakaró igényeivel és sajátosságaival, nem tér ki az így kialakult hatásokra sem. Például nem veszi számításba a zöldtető víz- és hőszigetelési tulajdonságait, nem kalkulál az így létrejött felületek pozitív hatásaival, illetve vízelvezető, csapadék-visszatartó képességeivel. Nincs olyan hivatalosan elfogadott hazai hatástanulmány, amely összevetné az iparilag alkalmazott szigetelési technikákat a zöld felületek adta természetes lehetőségekkel. Éppen ez a szabályozatlanság és a megfelelő szakmai kommunikáció hiánya vezet oda, hogy szinte ellenérdekeltté válik a tájépítészeti és a gépészeti tervező. Mivel hiányzik bármiféle irányelv, ezért nem egyértelmű, hogy kinek meddig terjed a hatásköre, területe – vagy épp rétegvastagsága –, a szigetelő mérnök esetleg aggódik azon, hogy az általa telepített rétegek megsérülnek a fölé vitt ültetőközeg miatt, ugyanakkor nem veszi bele a számításaiba annak tulajdonságait. Ugyanígy nem vesznek figyelembe egyes magassági mutatókat sem, így például nem változik a földkeverék vastagságával a kötelező korlátmagasság, ezért adott esetben egy tetőkert mellé a biztonságosnál alacsonyabb védőkorlát kerülhet.

Máskor a kerttervező van gondban, amikor az ültetőközeg rosszul kiadott szabályozása miatt indokolatlan mennyiségű talajt kell felvitetnie egy tetőre, ugyanakkor nincs ajánlás arra nézve, hogy milyen minőségű legyen a keverék. A kivitelező – mivel általában nagy mennyiség mozgatásáról van szó – általában a legegyszerűbb megoldást választja, amely talajtípus viszont nem mindig felel meg a telepítendő zöldtető igényeinek.

Pottyondy Gábor kert- és tájépítész nem egyedülálló tapasztalata az, hogy az ő szakterülete, illetve maguk a kialakítandó zöldfelületek a beruházások mostohagyerekei, legnagyobb vesztesei. Sokan úgy tekintenek a területre, mint szükséges rosszra, így a tervezési és kivitelezési tárgyalásokon a tájépítészek eleve rossz alkupozícióból indulnak, kevésbé tudnak részt venni a szakági kommunikációban, munkájukat sokszor értetlenség és ellenállás övezi. A tervezésnél az utolsó szempont szokott lenni a zöldfelület kialakítása, amit „csak rá kell dobni” a már kialakított épületre, ezért kimaradnak a kapcsolódási pontok, a közös nevezők, mint például a már említett szigetelés vagy a csapadékelvezetés kérdése. A kommunikáció, majd a kivitelezés hiányosságaiból, a kényszermegoldásokból és az összefüggések figyelmen kívül hagyásából pedig nagyon sok hibás megoldás születik, aminek elsősorban a növényzet, de igen hamar maga az épület is kárát látja.

A zöldfelületek szabályozása általában véget ér a telepítéssel és az épület befejezésével, tehát nem gondol a fenntarthatóságra, a karbantartásra. Élő szervezet lévén, a növényzetnek alaptulajdonsága, hogy folyamatosan változik, a rendeletek pedig nem írják elő ennek nyomon követését. Jogi értelemben a zöldtetőt annak átadásakor elkészültnek nyilvánítják, így ha egy év múlva az összes növény ki is szárad, annak többnyire semmilyen az épület használatbavételi engedélyét érintő következménye nem lesz. Pedig a növények általában 3-4 év alatt állnak be abba a rendszerbe, amit a tervezők megálmodtak. A szakértők szerint szerencsés lenne egy minimum ötéves kötelezettségvállalást beépíteni a rendszerbe, ami garantálná, hogy a zöldfelület megfelelően működjön. Mindemellett általában tisztázatlan a karbantartás kérdése is. Társasházak esetében a tájépítészek javasolják, hogy a közösségi területeken, a lakásoktól függetlenül megközelíthető helyeken alakítsák ki a zöldfelületeket, amelyeket erre felkért kertész megfelelően gondoz, akinek nem kell külön a magántulajdonú lakásokon átmennie. Gyakran fordul elő, hogy túlságosan elaprózott intenzív zöldterületeket alakítanak ki, amik a problémásabb gondozás mellett még zöldfelületi indexbe sem számítanak bele, ha egybefüggő területük 10 nm alatti. Ezzel szemben, lényegesen szerencsésebb, ha a ház zöldfelület-igényére inkább olyan, extenzív felületeken hoznák létre, amelyeket nem feltétlenül látunk, de a környezetre mindenképp hatással vannak. Az egybefüggő, nagyobb felületek, mint a garázs- vagy háztetőkön létrehozott zöldfelületek könnyebben, jobban karbantarthatók, hatásfokuk is jobb.

A hiányos vagy félre értelmezhetően kialakított szabályok miatt sokan szkeptikusan szemlélik a zöldtetőket, hiszen felhasználóként egy rosszul működő, esztétikailag hanyatló építészeti elemet látnak, kiszáradt örökzöldekkel, kikopott gyeppel. A mérnökök szemében a tájépítész a folyamat szempontjából az utolsó láncszemet képviselő tervező, akinek a feladata a már elkészült épület bezöldítése lenne. Mindezek ellenére, a kedvezőtlen szabályozási közegben is született jó néhány szép megoldás, kezdve a 4-es metró kelenföldi végállomása felett kialakított, jól működő zöldfelülettől, számos bevásárlóközpont parkolójának, irodaháznak a lefedésén keresztül, egészen a Graphisoft park minőségi felületeiig – ezekből a jövőben mi is bemutatunk néhányat. A szabályozás korrekciója esetleg a személetmód változását is magával hozhatná, így a zöldtetőre nem jogi kiskapuként, kipipálható feladatként, hanem a minőségi, élhető és a jövőbe mutató város egy létfontosságú elemeként gondolhatnánk. Hiszen sok esetben nem is tudja a laikus, hogy egy jól működő intenzív zöldtetőn jár, mert annak látványa semmiben nem tér el a talajszinti kertektől. A mai nagyvárosokban szinte megkerülhetetlenné vált a zöldtetők alkalmazása, hiszen esztétikai hatásuk mellett érezhetően javítják az épület és környezetének klimatikus tulajdonságait, élhetőségét. Erre Budapestnek és a hazai városoknak is nagy szüksége van, amire szerencsére több beruházó is ráeszmélt, így jó néhány esetben igazi, jól működő zöldtetőkkel már itthon is találkozhatunk.

Bán Dávid