Wettstein Domonkos sorozatának következő, a Balaton-part két háború közötti időszakával foglalkozó részében egyebek mellett Kotsis Iván kevésbé ismert északi parti munkásságát mutatjuk be. Kotsis nyaralóiban, ellentétbe kerülve a korszak nacionalista tendenciáival, az egyszerű, "keresetlen", a táj alapvető adottságaihoz illeszkedő építészeti fogalmazásmódot kereste.
„Egynéhány szót a nyaralók külsejéről. Az épület külseje fejezze ki híven azt a keresetlenséget, amely az abban lefolyó életet jellemzi. Készüljön mindennemű architektonikus tagozottságtól mentesen, minden teátrális póz nélkül, egyszerű, egészséges tömegekben, egységes tetőkkel, sima falakkal. (…) Semmi esetre se keljen a nyaraló a környezettel versenyre, hanem legyen annak szerves kiegészítése és harmónikus folytatása."[1]
(Kotsis Iván)
A két háború közti kultúráramlatokban nemcsak ideológiák, de külföldi tájegységek hatásai is megmutatkoztak. Medgyaszay István, Antal Dezső és Györgyi Dénes előző részben megismert balatoni munkássága mellett Kotsis Iván gondolkodására is hatással voltak a nemzetközi áramlatok. Az ő munkásságát azonban nem a politikai színezetű eszmék, hanem a régiók adottságaihoz alkalmazkodó építészeti logikák inspirálták. Épp ezért érdemes azt a kérdést is megvizsgálni, hogyan értelmezte a tájegység karakterét? Míg Medgyaszay István és Antal Dezső a nemzeti építészet kérdése felől közelített a balatoni építészethez, Kotsis a táj pragmatikusabb felfogásából indult ki. Balaton-parti tevékenysége korábban már megjelent a sorozatban, elsősorban mintatervei és déli parti épületei kapcsán. Munkássága ugyanakkor az északi partra is kiterjedt, ahol nemcsak nyaralók, de a nagyobb üdülőépületek léptékében is kísérletezett a balatoni karakter kialakításával. A régió jelenkori építészeti identitáskeresése szempontjából is érdemes megvizsgálni ezen a kevésbé ismert balatoni épületeit, melyek közül néhány még ma is megtalálható. Különösen érdekes lehet a kenesei Kresz-villa története, melyet akkoriban még a német Baumeister folyóirat is leközölt.
Balatoni munkássága a historizáló építészet és a modern szerkesztés közti átmenet fordulópontjára esik, amiben a tájegységhez, szezonális életformához igazodó, elsősorban az üdülőterületre szorítkozó regionális szemlélete is fontos szerepet játszott. Bár első balatoni épületét, saját nyaralóját a déli parton, Bogláron építette fel 1923-ban, ezt követően tervező tevékenysége már az északi partra, Tihanyba összpontosult. Előbb József főherceg számára tervezte meg a nyaralókastélyát (1924-25), majd mellé Klebelsberg Kunó megbízásából hasonló karakterrel a Magyar Biológiai Intézet épületét (1926-27). Mindkét épület a neoreneszánsz építészet hatását mutatja, az olasz építészet ugyanis nagy hatással volt Kotsisra, aki a Balaton-part klímája és a nyaralás életformája miatt is megfelelő választásnak tartotta a mediterrán karakter átvételét. Ezekről a nagyobb tóparti épületekről már részletesebben is volt szó az Építészfórumon a Kotsis Iván életművét bemutató sorozatban, érdemes lehet azonban kevésbé ismert épületeit is felfedeznünk a környéken.
A limnológiai intézettel egyidőben Kotsis Iván tervei szerint készült el a hajóállomás Új-Tihanyban, azaz a tihanyi rév ma is álló épülete (1927). A kőburkolatos, szimmetrikus tömegelrendezésű épület ma is eredeti formájában áll az autófelhajtó út mellett. A homlokzat történeti tagozatoktól mentes, a helyi anyaghasználat regionális, sőt kifejezetten Tihanyhoz kapcsolódva lokális karaktert ad az épületnek. Talán csak a szimmetrikus kompozíciója utal a korszak historizáló építészetének hatására. A révkikötőben az épülettel szemközt állt egy toronyszerű elektromos transzformátor állomás is, amely szintén Kotsis Iván tervei szerint készült el.
Ezt követően még két épületet is tervezett a révkikötő környékére. Bár a nagyvonalú szálloda terve végül nem épült meg (1929), egy kisebb léptékű diák nyaralótelep terve megvalósult. A KISOK üdülő a Kenderföldek terület szélén épült fel 1931-ben. Igaz, a szimmetrikusan elhelyezett három tömegből csak kettő valósult meg. Homlokzati karaktere a historizáló építészet helyett már Kotsis formálódó regionális szemléletét tükrözi. A nyaralótervezés kapcsán megfogalmazott elveit nagyítja fel a középület léptékére: az egyszerű tömegformát az erős szélnek ellenállóbb alacsony hajlású tetőfel fedi, az életformához alkalmazkodva verandaszerű, megnyitható, a külső és belső tér közti térkapcsolatokat keres, a homlokzat szerkesztése letisztult egyszerű, pasztellszínre festett. Az üdülőt a háború után államosították, előbb a veterán partizánok, majd a külügyminisztérium használta. Később jelentősen átépítették.
Másik nagyobb üdülőépülete Balatonfüreden épült fel és még ma is megtalálható, bár a fák között elrejtve, elzárt területen található. A Magyar Királyi Csendőrség Gyógyháza 1928-ban készült el. Az épület U alakú beépítése két külön megközelíthető szárnyból áll össze. A tiszteket és az altiszteket ugyanis külön szárnyban kellett elhelyezni, külön kertrésszel. A tengelyben elhelyezett toronyszerű épületelem a víztartályt rejtette. Az épület megformálásával kapcsolatban Kotsis visszaemlékezéseiben kiemeli, hogy ezen az épületen már a nyaralótervezésben megfogalmazott elveket alkalmazza, ugyanakkor az épület szimmetrikus, kissé zárt tömegelrendezése még kevésbé mutatja azt a könnyedséget, mint tihanyi üdülőtervei.
A húszas évek végén, a harmincas évek elején Kotsis több nyaralót is megtervezett, miközben a balatoni nyaralótervezés elveit mintatervek formájában publikálta. 1928-ban Sámy Sándor részére Tihany fürdőtelepén tervezett nyaralót. Az apátság alatti hajóállomás közelében felépített villa az egyik első volt a hegyoldalban, az archív felvételeken jól kirajzolódik a tömege. Az épület szerkesztésében és részletképzésében még érződik az olasz neoreneszánsz hatása, de Kotsis már egyre inkább kezdi kibontakoztatni a korszerű nyaralótervezésről vallott elveit. Sorait érdemes összevetni Kotsis Iván bevezetőben megfogalmazott elveivel. Miközben a leírásban hasonló szempontok fogalmazódnak meg, a megvalósult épületeik formálásában ezeknek a szempontoknak az értelmezése már jelentősen eltérő. „A balatoni nyaralók tervezése során alaprajzban ugyanazt a keresetlenséget kell keresztülvinni, amit a külsőnél propagáltam. Általában túlkomplikált terveket készítenek ide, holott a nyaralók életmódja egyszerű keretekben folyik le."[2] A tihanyi Sámy-villával egyidőben Balatonfűzfő-telep részére is tervezett családi nyaralót (1928). A szemlélete a későbbi években fokozatosan egyszerűsödött, regionális látásmódját pedig a Stuttgarti Iskolával, Paul Schmitthennerrel és Paul Bonatz-cal kialakított személyes kapcsolatai is formálták. Nyaralóépítészetének szintézise az 1934-ben elkészült kenesei Kresz-villa. Ma már kevésbé ismert, pedig Akarattyán (a tervezés idején még Keneséhez tartozó területen) ma is áll az épület, melyet a német Baumeister folyóirat is leközölt.[3] A terveket Kresz Károly részére készítette el, aki Kenesén a Székesfővárosi Tisztviselők Üdülőtelepe mellett vásárolt telket. A területet ekkor nyitották meg az új telekvásárlók előtt, korábban ugyanis csak a tisztviselők szervezett üdültetését kívánták biztosítani.
A kenesei partszakaszt még 1917-ben a Székesfővárosi Alkalmazottak Segítő Alapja vásárolta meg, és bár kezdetben a nyaralni vágyó, illetve a nyugállományba vonuló dolgozók részére kívánták parcellázni a telepet, a háborús évek során gazdasági okok miatt elvetették a tervet. Később, szociális szempontok miatt az egyéni parcellák helyett az intézményesült üdültetés mellett döntöttek. Az üdülőkomplexum terveinek elkészítésére Lavotta Gyulát kérték fel. „Most kezdtek csak az illetékes körök foglalkozni azzal, hogy az üdülő- intézmény mily formában létesüljön. Az országban hasonló, nagyobb teljesítésre berendezett üdülőtelep még nem volt sehol, tehát követendő minta nem állt rendelkezésre. Kialakult végre az a gondolat, hogy a tisztviselők (esetleg családtagjaik) háromhetes turnusokban vegyék igénybe az üdülőtelepet." [4]
A mocsaras, ingoványos terület beépítése kezdettől fogva nehézkes volt. Bár a tulajdonos épp ezért tudta olcsón megszerezni, ugyanakkor a mérnököknek komoly feladatot jelentett a megfelelő alapozás kialakítása. Az első szállóegység 1923-24-ben készült el, majd 1928-tól két másik szállóépület is felépült. Az épületek műleírásában Lavotta a könnyed tóparti stílus szándékát hangsúlyozza, ugyanakkor az épületek formai kialakítása erősen historizáló volt.
„Az építészi koncepció arra törekedett, kevés költséggel, célszerű elrendezésű alaprajzon egyszerű építési formákat alkalmazni, melyek tetszetősek legyenek, tömegelosztásuk harmonikusak s valahogy a hely természeti szépségeihez simuljanak s adják meg azt a jellegzetes architektúrát, mely egy ily tóparti üdülőhely kifejezéséhez okvetlenül megkívántatik. Az architektúra megítélésénél azonban figyelembe kell venni, hogy a helyi viszonyok, a rendelkezésre álló költségfedezetek, valamint a tisztviselői lefokozott igények nem egy luxus tengeri fürdőt engedtek megvalósítani, hanem csak egy egyszerű, nyári, olcsó tartózkodási fürdőhelyet, melynél az építész alkotó vágya csak korlátoltan tudott érvényre jutni. Hogy ily arányban mégis kifejezésre jutott, az a Székesfőváros Tanácsának bölcs, belátó s emberszerető tagjainak érdeme, kik a balatonkenesei üdülő telep ügyét oly sok szeretettel felkarolták s megvalósítását lehetővé tették." [5]
A területen a szállók felépítése mellett gazdasági épületeket, konyhát, játékházat, valamint sportoláshoz szükséges tereket és pályákat is kialakították. A partszakasz feltöltése 1939-re készült el, itt épült fel a Balatoni Sport Egyesület (BSE) klubháza is. Az üdülőtelep 1928-ban saját megállóhelyet is kapott, a felvételi épület 1932-ben készült el, amelyet a háborús károk után jelentősen átépítettek. Mivel a terület a közelmúltban Akarattyához került, az állomás nevét nemrég Balatonkenese-Üdülőtelep helyett a Csittényhegyre módosították.[6]
A harmincas évek második felében kezdtek el az üdülőtelep szomszédságában magánvillákat is építeni. Kotsis számára a megbízás létrejötte is különleges volt, Kresz Károly ugyanis elolvasta Kotsis egyik, a korszerű nyaralótervezés elveit ismertető írását és ez alapján kereste meg az építészt, hogy az ott leírtak alapján tervezzen nyaralót számára. Az életrajzában így ír a megkereséséről (a zárójeles kiegészítések az életrajz szerkesztőjének, Prakfalvi Endrének az észrevételei):
„…egyik legkedvesebb építtetőfelemet szereztem meg. Ismertségünk érdekes eredetű. A Magyarország (Magyarság?) lapban ábrákkal kísért ismertetőcikket írtam Balaton menti nyaralók építéséről. Ezek elolvasása után, bár nem ismertük egymást telefonon felkért, hogy a cikkben leírt elgondolással tervezzem meg a nyaralóját. Abszolút megértő, kulturált építtető volt. Kitűnően tudtunk együttműködni. A kis villa terveit (Guido) Habers elkérte a Baumeister részére leközlésre. Az építtetővel állandó kapcsolatban maradtam, a Takarékpénztárak s Bankok Egyesülete részére szakértői közreműködésemet állandóan igénybe vette, éppúgy az általa vezetett Országos Lakásépítési Hitelszövetkezet és Takarékpénztárak és Bankok Nyugdíjpénztára részére, amely utóbbinak székesfehérvári bérházát is terveztem. A kenesei nyaralóhoz hasonló jellegű lakóházat építettem a szekszárdi lankás domboldalon dr Novák Miklós orvostanár részére (Bezerédy utca), amelyet éppen ezért itt említek meg. Gyümölcsössel és szőlővel beültetett hegyoldal alján teraszos kertben toscanai villino."[7]
Az épület terve a korábbi mintaterveit követve alakult ki és a megoldását egy későbbi gyűjteményében is közzé tette. Kotsis nyaraló mintatervei és a megvalósult tervei közt ugyanis folyamatos kölcsönhatás alakult ki. Az egymást követő publikációkban jól látható, hogy folyamatosan fejlesztette mintaterveit, amelyek az egyedi tervezések számára is kiindulást jelentettek. Egy-egy praktikus, egyedi megoldást aztán visszavezetett a mintaterveire is. Az 1934-es mintaterv publikációban a Kresz-villa vázlata is megjelenik, Kotsis az alábbi leírást fűzte hozzá:
„Kényelmes nyaralóépület emeletes elrendezéssel, télen és nyáron lakható megoldással. Földszinten tágas nappali-ebédlője van, melynek fülkéjéből nyílik a hat hálóhellyel ellátott emeletre vezető falépcső, melyben azon kívül két személyzeti ágyhely is van. A főbejáratnak és gazdasági bejáratnak külön előtere van. A nappali szoba alápincézett, a pincelejáró a hallból induló lépcsőkar alatt, azzal párhuzamosan fut. A fedett veranda tetején nyitott terasz, a nappaliból nyílóan azzal egyszintben növényzettel körülhatárolt plateau. Emeleten kis vendégszoba. Vízvezetéki és csatornázási szerelvényekkel bőségesen el van látva. Bár jól felszerelt és berendezett elrendezés, méreteiben takarékos. Beépített köbtartalma 750 m3, építési költsége köbméterenként 30 P egységárral számítva 22.500 P."[8]
Az 1934-ben elkészült villa érezhetően hatással lehetett a szomszédos új villák kialakítására is. A telepen több hasonló léptékű villa is felépült, tömegelrendezésük, formai kialakításuk Kotsis Iván nyaralótervezési elveit követik. Ezek közül az ifj. Takács János által tervezett földszintes nyaralót a Tér és Forma tematikus lapszámában is leközölték. A kenesei üdülőtelepet a háború után államosították, 1949 végén a Néphadsereg vette át. 1951-ben a telep melletti villákat is államosították és az üdülőhöz kapcsolva szolgálati lakásként használták.
Kotsis Iván tehát balatoni tevékenységének első időszakában az északi parton volt aktívabb és jelentős hatással volt a partszakasz építészetére. Épületei közül több még a mai napig fellelhető, igaz jelentős átalakításokkal. A harmincas évektől déli parti tevékenysége is megerősödik, ekkor készülnek el balatonboglári nagyobb középületei, a római katolikus templom és a plébánia épülete valamint, a kultúrház, amely a lengyel menekültek számára iskolaként működött a háború idején. Nyaraló tervei közül Széplakon 1937-ben felépült a Vizy Marianne számára tervezett minimális alapterületű hétvégi ház, majd a negyvenes években, a háborús front megérkezése előtt, az építőanyag és munkaerőhiány nehézségei közt Szemesen még elkészült a Mátyásfalvy-nyaraló (1942).
A boglári Jankovich-telepre 1935-ben tervezett kápolnája ugyanakkor nem valósult meg. A terv Weichinger Károly balatonőszödi kápolnájához hasonlóan az archetipikus formát egyszerű, letisztult tömegformában fogalmazta volna meg. Helyette egy erdélyi templomforma átirata valósult meg a Balaton-parton. Kotsis utólag is nehezményezve a döntést, az dokumentáció anyagában a megvalósult épület apró képét is mellékelte terveihez. Kotsis az üdülőterület építészeti karakterét tudatosan megkülönböztette az ősközségek népi építészeti hagyományától, mivel az számára két teljesen eltérő életformát és használatot jelentett. Ebből adódóan a BIB-ben is vitája volt a népi építészeti formákat propagáló korabeli építészekkel. A népi építészeti törekvéseket korábban már részletesebben is bemutattuk, és ebben az elemzésben a korabeli vita pozícióit is ismertettük. Kotsis Iván az üdülőterület urbánus használatából vezette le a formálási kérdéseket is:
„Eltekintve attól, hogy a városi ember nyaralója teljesen más igényeket elégít ki mint a falusi paraszt állandó lakóháza, aminél fogva ez utóbbinak alapelrendezése tökéletesen alkalmatlan az előzőre, elvileg hibás, hogy pusztán romantikus elgondolástól indíttatva operettköntösbe öltöztessük fel házainkat."[9]
A Balatoni Intéző Bizottságban végzett munkásságában is az életformához és a klímához igazodó önálló üdülőhelyi karaktert propagálta. Épületeivel egy sajátos, a tájegység adottságaihoz és a szezonális életformához alkalmazkodó regionális építészetet alakított ki, bár ezt a fogalmat ő maga publikációiban nem használta, csak „balatoni házak"-ként jellemezte terveit.
A háború után már nem vett részt a Balaton fejlesztésében, viszont egyetemi tanítványai, akik részt vettek az újjászervezett Balatoni Intéző Bizottság munkájában, sokszor hivatkoztak regionális szemléletére. Megvalósult épületeit áttekintve láthatjuk, hogy Kotsis nem tett különbséget északi és déli parti épületeinek karaktere közt, egy egységes balatoni építészetben gondolkozott. Ennek elveit, a historizáló formákat levetkőzve, a táj, a klíma és a szezonális életforma sajátosságaiból vezette le. Szemléletére a korszakban kibontakozó modern építészet mellett az olasz és délnémet régiók építészeti kísérletei is hatással voltak, bár ő nem törekedett a „tájidegen" formák közvetlen átvételére. Inkább a klimatikus, topografikus adottságokhoz való alkalmazkodás foglalkoztatta és a külföldi példákból is elsősorban módszertani következtetéseket és a regionális formálás logikáját vette át.
Szezonális örökség: A Balaton kultúrtáj, miközben kérdés, a vízparti üdülőterületek huszadik századi emlékei is a tájegységi örökség részévé válnak-e? A harmincas, majd a hatvanas évek balatoni építészetében identitásformáló elemmé vált az a szezonális használatból adódó fesztelen karakter, amely a korszakban alkotó építészek számára is inspirációt jelentett. A balatoni építészetet elemző doktori kutatásomban a „re-kreáció" alkotásmódszertani folyamataként írtam le ezt a különleges, az alkotás alapelemeit kereső, kísérletező építészeti mentalitást. A kutatás során feldolgozott huszadik századi tervek és épületek rehabilitációja ma egyre inkább aktuális kihívást jelent. A sorozat ennek az egyre inkább eltűnő Balaton-parti identitásnak ered nyomába.
Wettstein Domonkos
[1] Kotsis Iván: A nyaralók építéséről. Magyar Mérnök és Építész Egylet Közlönye 68 (1934) 17–18. 102–106.
[2] Prakfalvi Endre (szerk.): Kotsis Iván: Életrajzom. Budapest: HAP Tervezőiroda Kft. és a Magyar Építészeti Múzeum közös kiadása, Budapest, 2010.
[3] Kotsis Iván: Ein Ländliches Wohnhaus am Plattensee. Baumeister 3 (1935) 110-111.
[4] Lavotta Gyula: A székesfővárosi tisztviselők balatonkenesei üdülőtelepe. Magyar Építőművészet 29 (1929) 2. 3-19.
[5] Lavotta Gyula: A székesfővárosi tisztviselők balatonkenesei üdülőtelepe. Magyar Építőművészet 29 (1929) 2. 3-19.
[6] Molnár Zoltán: Magasparton, fák között rejtőzködik a Balaton egyik legkedvesebb vasútállomása. https://welovebalaton.hu/cikk/2020/1/28/magasparton-fak-kozott-rejtozkodik-a-balaton-egyik-legkedvesebb-vasutallomasa
[7] A zárójelben szereplő kiegészítések az életrajz szerkesztőjének a megjegyzései. Prakfalvi Endre (szerk.): Kotsis Iván: Életrajzom. Budapest: HAP Tervezőiroda Kft. és a Magyar Építészeti Múzeum közös kiadása, Budapest, 2010.
[8] Kotsis Iván: A nyaralók építéséről. Magyar Mérnök és Építész Egylet Közlönye 68 (1934) 17–18. 102–106.
[9] Prakfalvi Endre (szerk.): Kotsis Iván: Életrajzom. Budapest: HAP Tervezőiroda Kft. és a Magyar Építészeti Múzeum közös kiadása, Budapest, 2010.
Irodalomjegyzék:
Kotsis Iván: Művészet a balatoni építkezésekben. In: Antal Dezső (szerk.): Balaton (A Magyar Mérnök és Építész Egylet értekezletsorozatának anyaga). Tér és Forma (Kiadó), Budapest 1931. 8–10.
Kotsis Iván: A nyaralók építéséről. Magyar Mérnök és Építész Egylet Közlönye 68 (1934) 17–18. 102–106.
Kotsis Iván: Üdülőház és szállodaterv, Balatonfüred. Tér és Forma 3 (1930) 389-390.
Kotsis Iván: Ein Ländliches Wohnhaus am Plattensee. Baumeister 3 (1935) 110-111.
Kotsis Iván: Épületek és tervek. Pósa, Budapest, 1945.
Prakfalvi Endre (szerk.): Kotsis Iván: Életrajzom. Budapest: HAP Tervezőiroda Kft. és a Magyar Építészeti Múzeum közös kiadása, Budapest, 2010.
Lavotta Gyula: A székesfővárosi tisztviselők balatonkenesei üdülőtelepe. Magyar Építőművészet 29 (1929) 2. 3-19.
Paár Eszter Szilvia: A 20. század sokszínűsége Kotsis Iván építészetében – Új sorozat az Építészfórumon. 2021. 10. 29.
Udovecz György: 100 éves a Honvéd Üdülő 1917-2017. Zrínyi Kiadó, Budapest, 2017.
Sebestyén Ágnes Anna: Korszerű nyaralás. Kotsis Iván és a Balaton-parti nyaralás építészeti keretei az 1930-as években. Art Magazin 97 (2016) 32-36.
A tanulmány az alábbi kutatásokra támaszkodik:
Wettstein Domonkos: Regionális stratégiaalkotás a Balaton-part rekreációs célú építészetében (1929-1979), BME Építészmérnöki Kar, Csonka Pál Doktori Iskola, 2018. Könyvalakban megjelent: Wettstein Domonkos: Balatoni építészet – Stratégiakeresés a huszadik században. Tarsoly Kiadó, Budapest, 2022.
Wettstein Domonkos: Resort Architecture in Regional Perceptions: Multiple Aspects of a Region in Iván Kotsis’ Design Method for Balaton Lakeshore. Prostor, Vol. 29 No. 2(62), 2021.
Wettstein, Domonkos: Regionális törekvések a Balaton-parti üdülőterületek építéstörténetében a két világháború között. Építés - Építészettudomány, 45 (1-2). pp. 139-171. (2017)
Wettstein Domonkos: Modernizáció és modern építészet a két világháború közötti rekreációs célú építkezésekben. In: Veöreös, András; Horváth, Tamás (szerk.) Kortárs építészettörténet V. 100 éves a Bauhaus. Győr-Moson-Sopron Megyei Építész Kamara, Győr (2020) pp. 111-128.
„A kutatás a Kulturális és Innovációs Minisztérium ÚNKP-22-4-II-BME-271 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült."
Szerk.: Winkler Márk
