Királyi séta

Több, mint két éve folynak a viták és egyeztetések a Királyi séta-projekt, azon beleül is elsősorban a székesfehérvári Nemzeti Emlékhely sorsa körül. Az érintettek legutóbb két egymást követő, ez év májusában tartott fórumon próbáltak felelni a belváros fölé tornyosuló, furcsa bazilikametszettel és a középkori makettvárossal kapcsolatos kérdésekre.

Több, mint két éve folynak a viták és egyeztetések a Királyi séta-projekt, azon belül is elsősorban a Székesfehérvári Nemzeti Emlékhely sorsa körül. Az érintettek legutóbb két egymást követő, ez év májusában tartott fórumon próbáltak felelni a számos felmerülő kérdésre, megoldást találni a régi és újonnan felvetett problémákra.

Az első fórumot, amelyet május 20-án tartottak a Városháza nagy tanácstermében, elsősorban a meghívott szakemberek és képviselők részére szervezték, de nem zárták ki a megjelent érdeklődőket sem. Az ülést Viniczai Tibor alpolgármester és Bóka Viktor jegyző nyitotta meg. Mondataikból világosan kiderült, hogy a tervek átdolgozásának, módosításának részleteit sem szóban, sem képekben nem tudják még ismertetni (bár ígéretet tettek arra, hogy a következő fórumon erre biztosan sor kerül), így a hozzászólások és a belőlük fakadó heves viták a már eddig is ismert tények köré csoportosultak.

Göde Ferenc tervező hosszan beszélt a Rózsakert átalakításának és az ide tervezett, Székesfehérvárt a 10. századtól a 17. századig bemutató makettváros részleteiről. A volt Vidámpark rehabilitációját és a történelmi Kalandpark kialakítását az egybegyűltek szinte ellenvetés nélkül elfogadták, annál nagyobb vihart kavart azonban a "makettváros" felépítésének ötlete. A tervezők azt hangsúlyozták, hogy a makettet sokkal inkább szoborként, mint épített környezetként kell értelmezni, sokakban felmerült azonban a kérdés, hogy mennyiben lehet egy kb. 80x30 m-re kiterjedő építményt szobornak tekinteni. Vita tárgyát képezte a rózsatövek "frissítése" és a Csitári kút köré rendezése, valamint a makettváros turisztikai jelentősége is: Brájer Éva képviselő kifejtette, hogy eddig még egyetlen tanulmányt sem adtak közre a Rózsakerttel kapcsolatos turisztikai célokról, ráadásul az sem teljesen érthető, hogy a nagyjából négy hektárnyi területből miért éppen az eddig is gondosan rendben tartott részen épülne a miniváros. Problémaként merült fel az is, hogy a makett fölött átívelő, mintegy 3 m magas hídról hogyan lenne áttekinthető az "egykori város" szerkezete, megoldatlannak tűnik továbbá a parkolóhelyek kialakításának kérdése is.

A Liget-sor és az uszoda előtti terület szélesítésével, a meglévő parkoló kibővítésével Göde Ferenc szerint a látogatók fogadása nem okozhat gondot, viszont arra az építészek és jogászok által feltett kérdésre, hogy hogyan fogják módosítani a makettváros terveit, mikor a hatályos jogszabályok értelmében csak a terület 2 százaléka lenne beépíthető, az illetékesek nem tudtak válaszolni. Látványtervek, fotók bemutatását ígérték ehelyett az öt nappal később tartandó lakossági fórumon, és biztosították a jelenlévőket arról, hogy a tervek folyamatos módosítás alatt állnak, és végül egész biztosan születik majd egy mindenki számára többé-kevésbé kielégítő megoldás.

A Nemzeti Emlékhely tervei még a Rózsaliget átalakításánál is jobban felkorbácsolták az indulatokat, bár a makettváros építésével kapcsolatos viták olyan hosszúra nyúltak, hogy nem maradt túl sok idő az érvek és ellenérvek ütköztetésére. Szabó Zoltán tervező hosszan és részletesen beszélt a romok fontosságáról (a kanonoki kórus mellvédköveitől a királysírokon át a vörösmészkő járószintekig), majd rátért a régi-elképzelt bazilika méreteit idéző templommetszet építésének szükségességére, szerinte ugyanis így fejezhetjük ki méltóképpen tiszteletünket és kegyeletünket Szent István sírja előtt. Szabó Zoltán egyik legmeghökkentőbb kijelentése az volt, hogy inkább egy, a városképtől akár teljesen idegen, provokatív mű jöjjön létre, mint hogy egy arányaiban és méreteiben visszafogottabb, de "felejthető" alkotás jelezze a királysírok helyét.

Függetlenül attól, hogy mennyire hiteles egy ilyen "rekonstrukció" (erről részletesen olvashatunk egy 2008-ban Marosi Ernővel készített interjúban), a megjelentek többsége élesen bírálta a templomrészlet építésének létjogosultságát. Székesfehérvár püspöke a középkori emlékek védelme érdekében elsősorban egy helytörténeti múzeum létrejöttét szorgalmazná, mivel véleménye szerint nincs olyan egyházi liturgikus funkció, ami a bazilika metszetének megépítését szükségessé tenné. Több építész is hiányolta továbbá a jogszabályok szerint kötelező nyílt tervpályázat kiírását, és még az a Biczó Piroska sem értett egyet a mintegy 40 m magasra tervezett emlékmű létrejöttével, aki régészként több, mint egy évtizede kutatja a romokat Szabó Zoltánnal együtt.

Problémaként merült fel az is, hogy a Nemzeti Emlékhely méltó kialakítása olyan fontossággal bír, hogy nem szerencsés a Királyi séta-projekt többi elemével együtt kezelni, ráadásul maguk az érintettek is elismerték, hogy a sétának nincsenek figyelemre érdemes állomásai, és hogy a turisztikai vonzerő meglehetősen szétszórt látványosságok köré csoportosul, amiket szinte lehetetlen komplex lánccá fűzni. A megfogalmazott aggályokat Viniczai Tibor hosszú és indulatos felszólalása követte, melyből kiderült, hogy idő hiányában egyáltalán nincs már lehetőség tervpályázat kiírására, de ezt nem is tartja szükségesnek, mivel a jelenlegi tervek minden pontjával egyetért.

Mezős Tamás, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke az ülés végén reagált az elhangzottakra. Kifejtette, hogy 2008 óta várja a tervek módosításait (amik a mai napig nem érkeztek meg, és amelyek reményei szerint nagyobb egyetértést eredményeznek majd), valamint elmondta, hogy bár a KÖH által kiadott engedély a munka folyamatosságának és a támogatás "lehívhatóságának" érdekében, minden egyes változtatást engedélyeztetni kell ahhoz, hogy július 6-áig megszülethessen a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel kötött támogatási szerződés.

A május 25-én rendezett lakossági fórumon Fiedler Ágnes projektmenedzser és Szabó Zoltán mintegy másfél órában ismertette a terveket, és ezúttal nem hiányoztak a bemutatott képek sem, bár azok - nem kis felháborodást okozva - csak a már eddig is ismert látványterveket tartalmazták, nem tájékoztattak egyetlen módosításról sem. Szabó Zoltán azzal védekezett, hogy amíg a tervek folyamatos változtatás alatt állnak, és amíg nem aktualizálják a megye és a város által kötött konzorciumi szerződést, addig sem jogi, sem erkölcsi alapja nincs az átdolgozott tervek ismertetésére, így a viták szinte szóról szóra az öt nappal korábban elhangzottakat ismételték.

A makettváros látványterveivel kapcsolatban problémaként merült fel, hogy a bemutatott képeken nem érezhetők az építmény valódi arányai, hiszen a fák mögé montírozott, messziről bemutatott miniváros tömege, kiterjedése így egyáltalán nem látható. A tervezők hetvenhét új fa ültetéséről, a mostaninál kétszer több pad elhelyezéséről és három új híd létesítéséről beszéltek, valamint részletesen szóltak a miniváros építésének koncepciójáról. A 80x30 méteres makett körüljárható lenne, és a jobb áttekinthetőség érdekében nagyjából a közepe fölött felüljáró ívelne át. A miniváros egy ebben a formában sosem volt várost ábrázolna, melyben az egykor létező, megmutatásra érdemes épületek kb. nyolcszoros kicsinyítéssel ábrázolt, részletgazdag makettjei kapnának helyet. (Az arányok érzékeltetésére holland mintákról készített fotókat láthattunk.) Nem volt teljesen világos, hogy ilyen méretek mellett hogyan lennének kivehetők egy, a felüljárótól pl. 20 m-re fekvő épület részletei, problémát okozhat a makett tisztán tarthatósága, valamint az is, hogy az építményt igazán csak tavasztól őszig érdemes megtekinteni. A vita ezzel kapcsolatban ismét nagyon sokáig húzódott, de a nem egyszer éles hangnemben megfogalmazott érvek és ellenérvek valódi ütköztetésére a Nemzeti Emlékhely kapcsán került sor.

Annak ellenére, hogy a kövek védelme, a romok sorsának méltó rendezése nyilvánvalóan közös érdek, a vitában részt vevők még a romok lefedésének kérdésében sem tudtak megegyezni. Elhangzott olyan vélemény is, hogy a középkori emlékeket múzeumban, kőtárban kellene elhelyezni és műkövekkel helyettesíteni, mások pedig a romokat érintetlenül hagynák, gondoskodnának a gyorsan erősödő gyomnövények rendszeres eltávolításáról, az időjárás pusztító hatásaival szemben pedig speciális szerekkel védenék őket, a szakemberek - régészek és építészek - többsége azonban egyértelműen szükségesnek tartja a lefedés által nyújtott védelmet. Az eddigi tervek szerint a romok fölött egy hatalmas vasbeton lemez húzódna, melyet mintegy kétszáz vasoszlop támasztana alá, a Romkert köveire való rálátást pedig a járófelületet időnként megtörő vastag üveglapok biztosítanák. Ez a megoldás ezúttal is igen éles hangú vitákat váltott ki.

Sokak számára nem volt teljesen érthető, hogyan is értette Szabó Zoltán, hogy "beszéljenek a romok", mikor azokat egy vasbeton "dobozba" szeretné zárni. Nem világos továbbá az így kialakult, kb. 2000 m²-es városi tér szerepe, a vasbeton lemez pedig lehetetlenné teszi a romok összefüggő áttekintését. Aggodalomra ad okot, hogy a vasoszlopok lefúrása kárt tehet a romokban és akadályozhatja a további feltáró munkálatokat, valamint problémásnak tűnik a zárt, alagsorszerű, 2-3 m közötti belmagasságú terület szellőztetése is: Szabó Zoltán a fórumon "természetes" szellőztetésről beszélt, viszont több szakember (köztük a környezetvédő egyesületet képviselő Varga Gábor ) annak a véleménynek adott hangot, hogy a "gigantikus napkollektor" nyári hűtése csak rengeteg energiát igénylő berendezésekkel lenne megvalósítható, melynek költségeit hosszú távon nem tudná fedezni a város.

Sokan hiányoltak egy, a romterülethez méltó főbejáratot is, a mostani tervek szerint oda ugyanis csak egy pincelépcsőn át lehet lejutni, a városi térhez tervezett, hosszú lépcsősor pedig megnehezíti a közlekedést.

A leghevesebb viták a Szent István sírja fölé tervezett, 40 m magas bazilikametszet körül folytak. Szabó Zoltán arra kérte a tervet bírálókat, hogy próbálják a gigantikus építményt "szoborként, térplasztikaként" értelmezni. A tervező a bírálatok hatására ígéretet tett a bazilikametszet terveinek további "finomítására", sőt azt is elmondta, hogy a módosítások már folyamatban vannak, csak még nem értek meg arra, hogy a nyilvánosság elé lehessen őket tárni, bár a határidő vészesen közeleg. Viniczai Tibor kifejtette, hogy a tervet csak apró részleteiben lehet megváltoztatni, mivel az építési engedély teljes körű, és benne foglaltatik a templommetszet felépítése is, vagyis ha az nem készül el, szerinte elveszti a város a két milliárd forintos támogatást. Arra a kérdésre, hogy mit jelent egy ilyen nagyszabású és sok vitatott elemet tartalmazó terv esetében a lehetséges 25 százalékos módosítás, az illetékesek nem tudtak választ adni. Többen kételkedtek abban is, hogy a tervezett mű valóban olyan turistacsalogató látványosság lesz-e, hogy indokolt legyen évi 85 ezer látogatóra számítani. Nagy István, Székesfehérvár volt polgármestere (1998-2002) sokakkal egyetértésben hosszan érvelt amellett, hogy a Romkert igazi értékét a királysírok adják, és ebben rejlik a legnagyobb turisztikai vonzerő is, tehát mind a szakralitás megőrzésének szempontjából, mind az idegenforgalmi célok tekintetében az itt eltemetettekre való méltó emlékezés az elsődleges. "Beszéljenek a sírok, az emlékhely valóban legyen nemzeti sírkert!"

A felszólalások és viták hosszúsága miatt végül már csak két-három percben mondhatták el véleményüket a jelenlévők, de Ács Miklós még megkapta a lehetőséget arra, hogy felolvassa azt a rövid levelet, melyet tizenegy építésztársával együtt fogalmazott meg idén áprilisban, és melyben az emlékhely terveivel kapcsolatos hibákra hívja fel a figyelmet. Ebből a fórumon még eléggé parázs, személyeskedésektől sem mentes vita kerekedett, utána viszont Viniczai Tibor arra kérte a tervekkel egyet nem értőket, hogy két héten belül osszák meg vele ötleteiket, javaslataikat. Az egyeztetési folyamat azóta is tart, és ez - bár az idő már nagyon szorít - reméllhetőleg olyan megoldást eredményez majd, amely mindenki számára elfogadható.

szöveg és fotók Murányi Barbara