Klobusovszki Péter kapta az elismerést — Molnár Péter-emlékdíj 2008

”Idén nem próbálkoztunk más kulcsszavakkal, kijelentjük: Klobusovszki Péter.”
Mónus János laudációja elhangzott a HAP Galériában rendezett ünnepélyes átadáson, mely egybeesett a Nyiri-Lauber emlékkiállítás megnyitójával (2008. október 21.)

Az Internet Google keresési rovatába beírtam: Klobusovszki Péter.

Nekem szimpatikus módon az alábbi válaszok jelentek meg: „a keresett kifejezés egyetlen dokumentumban sem található meg”, „próbálkozzon más kulcsszavakkal”.

Idén nem próbálkoztunk más kulcsszavakkal, kijelentjük: Klobusovszki Péter.

Két névsort mondok:
először a ma aktuálisat: Nyiri – Lauber – Molnár – Klobusovszki?
másodszor a Molnár Péter díj immár 5 éves eseménynaptáráét: Sugár Péter – Kalmár / Zsuffa – Pethő László – Mátrai Péter – Klobusovszki.
Értékelésünk szerint mindkét névsornak létezik irányultsága és senki nem lóg ki belőle.

A méltatást (Klobusovszki Péterét) három oldalról közelíteném meg:a felelősségvállalás, az elmélyültség és a folytonosság felől.

Először a felelősségvállalásról:
A háború előtt építész magánirodák, utána állami tervezőirodák működtek, míg ma épületek tervezésével foglalkozó kisebb-nagyobb korlátolt felelősségű társaságok (vagy egy fantázianév, vagy a vezető építész neve alatt). A régi építész irodák bizonyos természetességgel működtek, a munkához, majd az épülethez valóságosan kapcsolódtak, felelősségük korlátait senki sem húzta meg. A szocializmus tervező vállalatainak építészeit igazi felelősség nem terhelte, tevékenységük erősen korlátozott volt, de valójában károsan boldog felelőtlenségben leledztek, „szerzőként” működtek úgy, hogy kimondható „szerzői jogaik” nem képződhettek.

Korunk építészei a kft-ék világához kötöttek, még akkor is, ha megrendelőjük magánszemély. Korlátolt felelősségű építészek vagyunk, és ez meglátszik házainkon is. Többségükön nem látható az építész (vagy az építészek) magányossága, cégek, társulások referenciái csupán. A referencia referenciával versenyez, az Interneten, az írott médiumokban, megbízáskor cégek alkalmasságát vizsgálják a kockázat szűkítésére. Pedig magányosság és kockázatvállalás nélkül nincs érdemes építészet, a személyi felelősség alapeleme.

Az „elmélyültség”-ről
sem illik ma beszélgetni, mert mintha ellentmondana a hatékonyságnak, a nagyvilág felszínképző irányultságainak, a sokszínűségnek. Mindez természetesen nem igaz, csupán elmélyültnek lenni fárasztóbb, mint hatásosnak. Az elmélyültséghez idő kell, az „idő” pedig mintha a sikerességet kontrázná. A siker, az gyors, napjainkban

A folytonosságról…
Az „új” az üzlet. A figyelmet meg kell ragadni, az indítványt (képet-vizualitást) be kell égetni a tudatba, nincs helye bizonytalanságnak, kétkedésnek, mindenre határozott „új” választ kell adni.

Ha el is fogadom ezt a teóriát, akkor is hitem szerint a frappánsan új csak a meglévőből táplálkozhat – folytonossági alapon – mert ha nem ezt teszi, akkor csak látszólagos (hiányos ismeretekkel), talmi új. Az ilyen romboló hatású, múltat és jövőt egyaránt felszámol.

Most végül feltehető a kérdés, hogy miért beszélek ezekről a Molnár-díj átadásakor?
Indokom a következő: Klobusovszki Pétert sorainkból kiemeli kivételes elmélyültsége (bármiben, amihez hozzákezd, lásd: Veszprémi Vár, Dubniczay palota és téglamúzeum, 1997-2007), szinte kézzel tapintható felelősségérzete az iránt, amit tervez,(vagy nem tervez, lásd: „Szépművészeti múzeum bővítése „ budapesti kamarai vizsgálatának szöveggyűjteménye), és folytonossági igénye (lásd: Clark Ádám téri szálloda pályázata, mely a városi szövetből táplálkozás révén szerintem nagyobb „durranás” volt, mint akár az előtte végzett „periszkópos” terv).

Legyen övé idén ez az egyre patinásabb díj!

Mónus János

Mónus János kuratóriumi elnök laudációja elhangzott a HAP Galériában rendezett ünnepélyes átadáson, mely egybeesett a Nyiri-Lauber emlékkiállítás megnyitójával (2008. október 21.). A díjat a művész özvegye, Baló Borbála és Mónus János adták át Klobusovszki Péternek.