KOMPOZIT: az Aquincumi Múzeum régi épületének felújítása és bővítése

Friss levegőhöz jutni! Ezt tűzte ki célul a tervezőgárda a felújítás mottójaként. Az épületeket meg kell szabadítani a dilettáns módon történt korábbi javításoktól, hibás díszítésektől, csakúgy, mint a ráterhelt, alacsony építészeti minőségű ragadvány-épületektől. Cserébe kutatásokon alapuló, hajszálpontos rekonstrukció, restauráció szükséges a lecsupaszított épület szabályos visszaöltöztetésére. Az eredeti pompáját visszanyerő épület láthatóvá kell váljon: főhomlokzata és Szentendrei úti látványa ne változzon meg, de legyen körbejárható, és minden oldalról közel azonos minőségben kapcsolódjon a romkerthez.

A római templomok karakterét megelevenítő három pavilon tetőornamentikája a romterület bármely irányából, még a kert hátsó részéből is látható legyen. Az épületbővítés legyen kortárs, a régi múzeumtól vállaltan eltérő megjelenésű, nem rivalizáló, hanem új hátteret nyújtó. Segítségével az épületegyüttes kapcsolódjon az ókori római város szintjéhez is, és a lehető legtöbb összeköttetéssel nyisson a régészeti parkra. Mindezeken túl legyen a tervezés és a kivitelezés is ütemezhető, melynek első fázisa a régi múzeumépület műemléki restaurációja. 

 A régi múzeumépület érdekessége, hogy nem romkerti talajszinten épült, hanem egy ezidáig ismeretlen eredetű dombszerű emelvényen áll. Hogy ez a domb az ókortól ott van-e, vagy csak a 19. században a romok kiásásakor megmozgatott földet hordták itt össze, egyelőre nem ismert. Szerencsére az Orczy Gyula építész által jól komponált, kiemelt fekvés lehetővé teszi, hogy a kiegészítő funkciók sokasága a térszín alá kerüljön, és a régi együttes emelkedett helyzetben maradhasson környezetéhez képest úgy, hogy csak nagyon kevés új épületrész egészíti ki jelképes tömegét. A projekt tervei ezen elvek mentén kaptak – egy sor izgalmas tervtanácsi vita után – 2021-ben építési és örökségvédelmi engedélyt.

Mivel az új funkciók mind a térszín alá kerülnek, a történeti épületegyüttes érintetlen állapotának bemutatását nem akadályozza semmi. A rekonstrukciós tervezés legérdekesebb kérdése itt merül fel: mit tartunk eredeti, érintetlen állapotnak? Esetünkben ez 1930-ra tehető, amely évben a kolonnádok elnyerték végső méretüket, de a főépületben még az 1896-os állapot uralkodott. A főépületet - az Orczy Gyula tervei alapján épült három pavilont és a két összekötő szárnyat – minden hozzáéptítéstől mentesítünk, és minden elbontott díszét és elfalazott nyílását helyreállítjuk a kutatások alapján feltételezhető legteljesebb állapotába.

2022-ben, a kiviteli tervezést megalapozó munkafázisban a tervezőcsapat műemléki kutatói, restaurátorai munkához láttak, és gyűjtéseik, vizsgálataik nyomán az ütött-kopott épület helyett egy kis építészeti ékszerdoboz képe sejlett fel a szemeink előtt. Az 1930-as években nem volt világítás az épületben, a főépület padlóját monolit, világos terazzo burkolat borította, az ablakok üvegbetétes kovácsoltvas rácsok voltak, nyíló szárnyak nélkül. A homlokzatok megjelenése monolit, kő színű, az oszlopfők nem váltak el színben az oszlop- és falfelületektől. A belső tereket színes freskók borították a lábazattól a mennyezetig, minden egyes teremnek más alapszíne, karaktere volt. A restaurátori kutatások révén fény derült a tagozatok, a falfestés és az épületszobrászati munkák gazdagságára is, melyek helyreállítása cél, a kizárólagosan természetes fény uralta belső terek hangulatával együtt.