„Kultúrsziget” Siófok
Többfunkciós kiállító- és rendezvényteret, vízi színpadot, szabadtéri szoborparkot, éttermet magába foglaló kultúrszigetté lehetne átalakítani a Sió-csatorna torkolatában lévő, jelenleg ipari zárványterületnek számító kis szigetet. Ripszám Ágnes diplomaterve.
Tervezési feladatom tárgya „kultúrsziget” : többfunkciós kiállító- és rendezvényteret, vízi színpadot, szabadtéri szoborparkot, éttermet magába foglaló, több egységből álló épületegyüttes. A tervezési terület a Balaton térségének egyik kivételes adottságú helyén, a Sió-csatorna torkolatában kialakított öbölben, vízzel körülvett szigeten fekszik. Az öböl keleti oldalán, a városközpont felőli fő gyalogos tengelyek végpontjában található a siófoki hajóállomás. Az öböl nyugati oldalán alakult ki a Vitorlás utcáról megközelíthető vitorláskikötő.
Jelenleg a közforgalom elől elzárt szigetet szinte teljes egészében a BAHART műszaki bázisa foglalja el, tehát ipari üzemként működik, annak minden negatív hatásával együtt. Település-szerkezeti szempontból az öböl a kelet-nyugati irányban hosszan elnyúló város vízparti sávját kettémetszi, a két városrész között csak a víztől jóval távolabb van lehetőség a Sión való gyalogos átkelésre, a meglévő gyalogos sétányok az öböl mindkét oldalán megrekednek.
A területen több meglévő, elég vegyes képet mutató épület van, melyek közül néhány jól beilleszthető a terület revitalizációs koncepciójába. A terület környéke az elmúlt években jelentős fejlődésnek indult, így halaszthatatlan feladat a terület közepén zárványként ott lévő, páratlanul szép adottságú sziget bevonása a város életébe, fizikai és szellemi értelemben egyaránt.
A fent megfogalmazott cél egyértelműen kulturális rendeltetésű, ugyanakkor „nyitott” létesítményt feltételez, mely valóságosan és átvitt értelemben is hidat képez: gyalogos sétányok és városrészek, helybeliek és turistavendégek, magyarok és külföldiek, nézők és előadók között. Ennél fogva építészeti megközelítésben túlmutat csupán egy épületen, s „híd” szerepéhez méltóan kell képviselnie a kint és bent, a természeti és épített környezet harmóniáját.
A meglévő épületek kusza rendetlenségében pedig felfedezhető egy keresztirányban húzódó rejtett nyílegyenes vonal, melyre a fenti gondolatiság valóságosan is felfűzhető, ez adja a koncepció gerincét. A szigeten átmenő vonal mindkét öbölszáron át szervesen hozzákapcsolható a város gyalogos sétány-rendszeréhez, megszüntetve annak kettészakítottságát. Ehhez hidakra van szükség, melyek egyrészt pontonokon úszva követni tudják a vízszint ingadozásait, másrészt két oldalra nyithatók.
A felfedezett közlekedési tengely mentén meglévő 3 csarnokszerű épületben van valami közös vonás, melyek okán a megfogalmazott alapgondolathoz kapcsolhatók, és megtartandók. Ilyen a keleti öbölszárnál álló lepketetős ház, a terület közepén álló 40 m hosszú csarnoképület és a nyugati öbölszár melletti régi csónaképítő műhely.
A sziget tervezett revitalizációjával igényes, ligetes zöldfelületbe ágyazott kulturális központ jön létre. Ennek működése, természetes használatánál fogva, alapvetően gyalogos forgalomra alapozott. A meglévő épületeket összekapcsoló új épülettestek határozottan elkülönítik a sziget egyes területeit: az épület északi oldalára kerül a ligetes szoborpark, a déli oldalra a szabadtéri víziszínpad.
A tervezett kulturális rendeltetésű főépület összekapcsolja az első két meglévő csarnokot, ugyanakkor felvállalja az „átjáróház” szerepét. Egyrészt kelet-nyugati irányban magába olvasztja a fő közlekedési vonalat, másrészt keresztben szélesen felnyílva tudatosan, térben és vizuálisan is összekapcsolja az északi és déli öblöt, illetve az épület két oldalán lévő szoborparkot és a belső öbölben lévő víziszínpadot és annak nézőterét. Az épület főbejárata a keleti hídról érkezve pontosan szemben nyílik. Az összekapcsoló új épülettest lényegében a régi gyártócsarnokba tervezett rendezvénytér előcsarnokának funkcióját látja el, mely nyáron keresztben szinte teljesen felnyitható. Az előcsarnok funkcionálisan teljesen nyilvános, átjárható tér. A tervben a rendezvényterem sokféle használati lehetőségéből 8 különböző berendezési alternatíva jelenik meg. Ezek azokat a lehetőségeket mutatják be, mely rendezvényekre a terem a bútorzat átrendezésével és egy kis fantáziával alkalmassá tehető: filmklub, konferencia, képzőművészeti kiállítás, táncház, a városban már hagyományos ásványbörze, bálterem, játszóház, vagy éppen a zeneiskola év végi kamara hangversenye.
A főbejárattól balra található „lepketetős” épületben, és annak nyugati irányú bővítményében a létesítmény összes szükséges kiszolgáló funkciójú helyisége szép feszes rendben elhelyezhető. Az ismertetett 3 egységből álló L-alaprajzú épület szélvédett belső öble szabadtéri víziszínpadot és hozzá tartozó, igényesen megformált nézőteret rejt. A nézőtér nem mereven kialakított széksorokból álló tribün, hanem lejtőre ültetett, helyenként alul világító padokkal gazdagított geometrikus szemlélettel megtervezett és megépített kert. Ugyanilyen fontos a ház északi oldalán kialakított, feszes geometrikus ligetes park, melyben, mint egy szabadtéri szoborparkban, a hajózás kiállított emlékei járhatók körbe, esténként pedig a vitorláskikötőre és Tihanyra néző parti falépcsőkön élvezhető a Balatoni naplemente élménye.
A csónaképítő műhely szép szimmetrikus belső tere ideális környezet egy igazi, patinás hangulatú vízparti vendéglőhöz. Az épület tudatosan nem kapcsolódik közvetlenül a főépülethez, hiszen annyira önálló, határozott karakterrel rendelkezik, amit hiba lenne alárendelni bármi másnak, inkább erősíteni kell. A tervezett 80 fős fogyasztótér a főépülethez hasonlóan a vitorláskikötő felé szervezett faburkolatú pergolás teraszra nyitott, a déli zárt oldalra kerültek, a meglévő csarnok mellé épülő bővítményben elhelyezve a teljes konyhaüzemi rész helyiségei.
A tervnek fontos kifejező eleme a beszédes kettős formaképzés és anyaghasználat. A meglévő épületek kívülről hagyományosan vakolt homlokzatokkal jelennek meg, míg az új épületek és bővítmények a karakteres modern mérnöki faépítészetet képviselik. Hasonlóan a tömegformálásban is: a meglévő épületek ferde tetői mellett az új részek optikailag derékszögű, lapos tetős fa dobozokként jelennek meg. A főépületen használt külső fakeretes szerkezet (a ráfüggesztett födémszerkezettel) átértelmezve idézi a hajóbordák anyagát és szerkesztési elvét, egyben visszaköszön a környezetben fellelhető ritmusokra. A lécezés iránya és sűrűsége érzékelteti a mögötte lévő nyílászárók helyét és működését. A felnyitható lécezett keretek nyitott állapotban pergolaszerű árnyékolókká válnak.
A hosszanti dinamikus közlekedőtengely feletti üvegtető szembefeszül a statikusabb tartózkodó terek monolit fatáblás mennyezetével. A zártabb déli homlokzatokat ellenpontozzák a Balatonra néző nagy üvegfelületek, ezzel az építészeti eszközzel kifejezve az épület nyitott szellemiségét. Ugyancsak ez a kettős anyaghasználat jelenik meg a külső terek részleteiben, a pergolákban, a faburkolatú teraszok és kerti sétányok felületén, támfalakban és padokban. Az ismétlődő kettősség szándékolt szimbolikája arról beszél, hogy a „kultúrsziget” kapcsolatteremtő erő kíván lenni a hagyományos és modern, a külső és belső, a múlt és a jelen között.
A meglévő épületek acél vázszerkezetes csarnokok, a pillérek között helyenként kitöltő tégla falazattal. A tervezett bővítmények tiszta könnyűszerkezetes építésmóddal készülnek, statikailag méretezett KLH tömör fa építőelemekből, csavaros rögzítéssel. A főépület új összekötő fogadócsarnokának markáns külső bordás egyedi faváz szerkezete harántirányú, 15/45 cm keresztmetszetű RRfa kerettartókra függesztett páros 15/25 cm-es RRfa födémtartókból, kétoldalt az üvegfalak fölött végigfutó 28/18 cm fa hosszmerevítőkből és az üvegtető 7,5/10 cm-es fabordáiból áll össze.
A létesítmény nyitottságának és flexibilis használhatóságának érdekében a homlokzati üvegfalak nagy felületen eltolhatók. A nyílászárókkal összeépítve a homlokzaton motorosan felnyitható acélkeretes fa árnyékoló rácsok is helyet kapnak, melyek a homlokzatképzés fontos elemei. Az ablakok körül a deszkával burkolt épületrészen vörösfenyő deszka nyíláskeretezés készül.
Az épületben háromféle padlóburkolat alkalmazására kerül sor: a fogadó- és közlekedőfelületek csiszolt beton padlóburkolatúak, a vizes helyiségekben a megfelelő vízszigetelési eljárások után kerámia lapburkolat kerül. A kiszolgáló épület egyes helyiségeinek (iroda, egyéni öltöző) burkolata szalagparketta. Az épület frekventált helyénél és funkciójánál fogva a tető héjazata állókorcos Rheinzik fémlemezből készül, patinás szürke színben. A homlokzaton használt anyagok megválasztása az építészeti gondolat megjelenítését szolgálja: a meglévő épületek zártabb törtfehér vakolt kubusai között a könnyed, sejtelmesen áttört, szövetszerűen strukturált fa szerkezet ritmusos felületei teremtik meg a kapcsolatot.
Ripszám Ágnes
Diplomaterv – BME Építészmérnöki Kar
