A projekt még nem kapta meg az építési engedélyt, a józsefvárosi lakók pedig a terveket látván túlzónak tartják a beépítés mértékét. A Civilek a József utcáért és a C8 Civilek Józsefvárosért Egyesület a holnapi napon tiltakozó sétát szerveznek a projekt újragondolása érdekében.
Az Építészfórumon először jelent meg a hír februárban, hogy a FBIS architects tervezheti azt a Whitefield Management által fejlesztett projektet, mely a hajdani interurbán telefonközpont 1960-as évekbeli, 1970-re berendezett épülete köré tervezne új lakóparkot. A beépítés pozitívuma, hogy végre nem pusztán lebontanak egy későmodern emléket, de a legkarakteresebb részeit felújítanák és hasznosítanák a kiadható területek között.
A hírre azonban nem reagált ilyen pozitívan a lakosság, akik szerint a Német utca és József utca sarkában álló telken túlságosan nagymértékű és magas beruházás keletkezne ily módon, ráadásul az utcára néző zöld sávon is a beruházás határa húzódna, amely egyébként eredetileg az Önkormányzat tulajdona. ( A mai kerítés ennek ellenére a telekre zárja ezt a zöld területet.)
"Sétáljunk együtt! Nézzük meg a telkeket, ismerjük meg a terveket a környék túlépítéséről, a szomszédos iskola sötétségbe borításáról, mindezt a lakók életminőségének semmibevételével! A sétán megismerhetjük a telken álló interurbán telefonközpont történetét és építészeti értékeit, megtudhatjuk, mit gondolnak a környéken élők a beruházásról, miért indult aláírásgyűjtés, milyen károkat okozott a szomszédos házaknak eddig a beruházó, és tájékoztatást kaphatunk az ügy jelenlegi állásáról és a kerületfejlesztési koncepcióról.
A séta után kötetlen beszélgetésre várunk mindenkit a Csiga előtt a lezárt Bacsó Béla utcában, ahol megismerkedhettek a lakossági csoporttal és a petíciót támogató szervezetekkel. Beszélgetünk arról, mit tudunk tenni közösen, hogy a beruházás ebben a formában ne valósulhasson meg, és arról is, hogyan tudjuk elérni, hogy minden építkezés a környéken figyelembe vegye a környező házakban élők érdekeit is." – olvasható az esemény Facebook oldalán. Az eseményt június 9-én tarják 17:30-tól.