Latinos logika, alkuképes hipermodern – Rimanóczy Gyula életműve
Fehérvári Zoltán és Prakfalvi Endre óriási hiányt szerettek volna betölteni kötetükkel: Az Építészet Mesterei sorozat részeként idén jelent meg Rimanóczy Gyuláról szóló monográfiájuk, amely a több stílusban is brillírozó tervező ouvrejébe vezeti be a szakmabelit és érdeklődőt egyaránt.
Az 1920-as és az 1950-es évek közötti lobbanékony időszak társadalom-, politikatörténeti, s így magától értetődő módon építészettörténeti szempontból is az egyik legfordulatosabb, legváltozatosabb érának mondható. A két világháború közötti Magyarországon még jelen volt a historizáló attitűd, nem egy dekoratív irányzat is, majd párhuzamosan megjelent a modern, amelynek menetelését aztán a szocialista-realista gyakorlat szakította meg az 1950-es években. Az építészettörténeti fordulatok korszaka ez, ahol a különböző irányzatok szakirodalma élén nem egy jeles kutató áll, mégis, az első világháború után feltűnő, európai építészeti hullámok párhuzamos létezésére, összefüggéseire, hatásaira viszonylag kevés a kiemelkedő és egyben széles körben is elérhető magyar irodalom.
A szerzők nagy kihívás előtt álltak: hogyan lehet a magyar építészet legkiemelkedőbb alakjainak kevésbé heterogén életművei között hitelesen bemutatni egy olyan személyiséget, aki 30 év alatt a lehető legtöbb stílusban kipróbálta magát? Rimanóczy Gyula személye ebből a szempontból talán időszerű lehet most, mikor a dekoratív és a modernista szemlélet ellentéte napjaink része, akárcsak a század első felében. De a téma talán még egy szempontból aktuális lehet, mikor szembesülünk a ténnyel, hogy a Rimanóczy-dinasztia utolsó szakmagyakorló tagja, Rimanóczy Jenő is eltávozott közülünk ebben az évben.
Dévényi Tamás és Ferkai András még a Középülettervező Vállalat hajdani sorozatában szentelt egy kiadványt1 az építésznek, de a Magyar Építőművészet is felfedezte munkáinak építészettörténeti jelentőségét az 1980-as években. A Magyar Építészeti Múzeum 1994-ben Weichinger Károllyal együtt mutatta be életművét egy kiállításon, de 2010-ben is született egy tárlat a HAP galériában.2 Mindezek ellenére – bár a pasaréti templomról és kolostorról igen3 — az építészről reprezentatív, komolyabb monografikus feldolgozás nem készült a közelmúltban.
Rimanóczy Gyula 1920-ban kezdte meg tanulmányait a Királyi József Műegyetemen. A historizmus és szecesszió legnagyobb mestereinek halála után, a trianoni békeszerződés évében, a két világháború közötti neobarokk hajnalán járunk. A kötet kronologikusan vezet minket végig a kezdeti, historizáló törekvéseken, melyből Rimanóczy az 1930-as évek elején vált a modern hangnem felé. Az olvasó nagy meglepetéssel lapozhat például Horváth Sándor Hűvösvölgyi út 50. szám alatti, dekoratív villájának bemutatásától hirtelen Mrs. Jay Poward debreceni, roppant friss személetű terveihez, melyen a tulajdonos nyugatról ellesett stílusigényeit Rimanóczy abszolút nyugati színvonalon volt képes adaptálni.
Az olaszok felé nyitó külpolitika az 1930-as években aztán szemmel láthatóan a templomépítészetünkben is megnyilatkozott. Gerevich Tibor állt ekkor a római-magyar művészeti kapcsolatok, s nem kevésbé a magyar keresztény művészet megreformálásának élén.4 Határozott irányt mutatott a korszak templomi építkezéseinek is, melyre Rimanóczy már a korai pályázatok során progresszíven reagált annak ellenére, hogy nem egy római ösztöndíjas művészről van szó. A kötet épületleírásaiban ennek ellenére egy-egy épületnél hol a latin racionalizmus, hol pedig a német expresszivitás jelzője tűnik fel, ám az építész 30-as évekbeli munkásságára tisztázható stíluskritikai elemzést, konkrét nemzetközi kontextusba illesztést végül mégsem kapunk.
A 2000-es években lerombolt székesfehérvári közvágóhíd épületétől, az 1937 és 1939 között épült Erzsébet Automata Távbeszélő Központ és Posta Igazgatóság irodaépületén át hosszú és izgalmas út vezet minket el a Budapesti Műszaki Műegyetem Kleineisel Jánossal tervezett épületéig. Az összkép itt már a szocialista realizmus igényeit elégíti ki, ám ahogy a kötet szerzői rávilágítanak: a skandináv klasszicizmus világát tükröző formakinccsel némiképp mégis megkerülve azt.
Akárcsak a sorozat többi eleme, ezt a könyvet is elsősorban az érdeklődő nagyközönségnek ajánlották. A két világháború közötti stíluselemzés hiányától eltekintve legtöbbször mégis élvezetes művészettörténeti diskurzust kapunk, ezek közül különösen élvezetes módon vezetik át az olvasót a historizáló évtizedekből a két világháború közötti építészet közegébe. Az írás ily módon szakmabelinek és érdeklődőnek egyaránt olvasmányos és oktató lehet — a könyv végén található értékes forrásközlések pedig a további kutatás ösztönzését és elősegítését propagálhatják a jövőben.
1 Dévényi Tamás, Ferkai András: Rimanóczy Gyula: 1903-1958, Közti, Bp., 1982.
2 Fehérvári Zoltán, Prakfalvi Endre: Rimanóczy Gyula, Holnap Kiadó, Bp., 2019., 9.p.
3 Harsányi István, Vladár Ágnes: A pasaréti Páduai Szent Antal templom, Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány, Budapest, 2009.
4 Gerevich Tibor: Egyházművészetünk jövője. Magyar Iparművészet (XXIII.) 1930/1-3., pp.,27-31.p.
