Lépcsők és gyaloghidak a társadalom szolgálatában
A 2016-os Építészeti Biennálén a Designworkshop:SA csapata olyan projektet állított ki a központi pavilonban, mely ismét bizonyítja az építészet csodatévő erejét. A dél-afrikai Durban egyik piacnegyedének leromlásán és kaotikus állapotain segített ezúttal az építészet, konszenzust teremtve a különböző társadalmi csoportok között. Pleskó Szilvia írása.
Az idei Biennále fő témáját, az építészet társadalomformáló hatását a Designworkshop:SA csapata rendhagyó módon, több érzékszervünkre hatva mutatta be: ugyan a kiállítás középpontjában egy hatalmas városmakett tárul elénk, mégsem ez a fő attrakció. A projekt értelmezéséhez el kellett töltenünk egy kis időt a kiállítótérben, meg kellett látnunk a képek mögött rejlő tartalmat, hallanunk a zsibongó tömeget, testközelből látnunk az árukat. A rengeteg arckép, a termékek sokasága, a háttérzajként megjelenő piaci hangfelvételek mind segítették a látogatót abban, hogy átérezze, mennyire élettel teli, vibráló az az informális közeg, ami a warwicki piacot ikonikussá teszi.
Durban a Dél-Afrikai Köztársaság harmadik legnagyobb városa, jelentős idegenforgalmi központ. Az utcai árusítás nagy múltra tekint vissza az ország egész területén, melynek Durban ékes példája, hiszen Warwick városrészben 5-8000 árus termékei közül lehet válogatni 9 összekapcsolódó piaci körzetben. A városközpont egyik turisztikai látványossága a Victoria Street Market, ahol az afrikai művészeti tárgyaktól kezdve az indiai fűszereken át szinte bármit be lehet szerezni. Jelenleg ez az egyetlen ilyen nagyságrendű termelői piac egész Dél-Afrikában.
Warwick árusítókörzetének története egészen 1860-ig vezet vissza, ekkor érkeztek nagyobb számban indiai segédmunkások a brit kolóniához, majd szerződésük lejárta után letelepedtek, otthonra leltek az országban. Később a családok is követték a munkásokat, és árusokként folytatták életüket az új környezetben. A város biztosított ehhez helyet: a szabadtéri piac az évek során épületbe költözött, majd további épülettel bővült a vasútállomás mellett, így alakult ki a Market Building és a Borough Market. Ez a két épület volt felelős az egész város élelmezéséért, azonban az árusítás jogát nagyrészt a fehér kisebbség élvezte.
A vasútállomás közelségéből adódóan Warwick tömegközlekedési központtá válása elkerülhetetlen volt, így a távolabbi városrészekben letelepedett munkáscsaládok is könnyedén szállíthatták árucikkeiket a kiterjedt piacra. Később, amikor kitiltották az indiai munkásokat az árusítóépületekből, az utcai árusítás maradt az egyetlen lehetőségük a túlélésre.
A szegregációs törekvések igyekeztek kiszorítani az indiai segédmunkásokat a piacról, az utcákról, az egész területről. A kormány az úthálózat fejlesztésével álcázta tisztogatási szándékát: a városvezetés a nyugati autópálya bővítéseként egy felüljárót tervezett az érintett területre, tervezési hiba miatt azonban az építés során derült ki, hogy a felüljáró nem kapcsolható össze a terepszinten futó út nyomvonalával, ezért leállt az építkezés. A fejlesztési törekvések megtorpantak, a felüljáró jelenléte sokkal inkább generálta az utcai árusítás életterét, mintsem kiírtotta volna azt. Kialakult két eltérő közlekedési szint és egy szimbólum, mely tovább erősíti a társadalmi csoportok közötti ellentétet, a formális és az informális árusítás közötti feszültséget.
A felüljáró alatti zsúfolt, átláthatatlan, árusokkal teli terület az építés félbehagyása óta a bűnözés melegágya volt, a lopás, az agresszió mindennapos jelenség volt az alsóbb rétegben. A helyzetet rendőri segítséggel sem lehetett kezelni, átfogóbb, nagyobb léptékű változásra volt szükség. A társadalmi ellentétre alapuló városszerkezeti problémát végül építészeti eszközökkel orvosolták: az eltérő szintek összekötésével kialakult egy folytonosság a közlekedésben, felbomlott a zsákutcaszerű szerkezet, hidak és lépcsők elhelyezésével megszűnt a szintek elkülönülése. A lépcsők és hidak nem csak térben, de szellemileg is összekötik az eltérő társadalmi rétegeket, kapcsolatot teremtenek városi és népies között, gazdagok és szegények között.
Pleskó Szilvia
