Magasház - lerágott csont, sok hússal?

A magasházak szükségességéről rendezett vitaestet a Fiatal Urbanisták Tagozata. Bene Tamás, a Finta Stúdió terverzője képviselte a pártoló, Kocsis János Balázs szociológus a szkeptikus oldalt. Tompos Viktor tudósítása.

„Magasház? Kell? Nem kell?” tette fel a kérdéseket a Fiatal Urbanisták Tagozata. A válaszokat kereső eseményre a MUT székházában került sor november 19-én csütörtökön 17 órától. A szép számú hallgatóságot is bevonó dialógushoz Bene Tamás, a Finta Építész Stúdió tervezője és Dr. Kocsis János Balázs, a BME Szociológia és Kommunikácó Tanszékéről érkező városszociológus előadása szolgáltatta az alapot.

A tagozat képviseletében Szűcs András bejelentette, hogy a jövőben nem csupán előadások szervezésével, hanem workshopok rendezésével, pályázatok kiírásával aktivizálódnak. A témaválasztást, annak folyamatos aktualitása és a magasházakat övező atmoszféra indokolta: bár sokat hallunk róla, mégsem tudunk eleget!

 

 

Finta József képviseletében Bene Tamás a tervezőcég korábbi munkáinak bemutatásával és 10 évre visszatekintő toronyház-projektjükkel kezdte ismertetését. A számukra „lerágott csontnak” tűnő budapesti magasház-kérdéskört a kriminalisztika fő kérdéseivel közelítette meg: Kivel? Hol? Hogyan? Merre? Mikor? Az építész, ha csak a saját érdekeit nézi, azt mondhatja: azért kell magasház, mert jön a megrendelő és olyat kér. Le tudom cserélni az autót és lesz munkája a stúdiónak. A világban zajlik egyfajta magassági küzdelem, amibe az országnak nincs értelme bekapcsolódnia. A hazai építészet feladata a külföldi példák megemésztése és megszabadítása a sallangoktól: ez vállalható toronyházat eredményezhet. Visszafogott szerkezetekben és a divatos „zöld” megoldások helyes arányában szabad gondolkodni, elkerülendő a túl magas költségeket. A magasságot tekintve, a jelenlegi moratórium maximálisan 55 métert tesz lehetővé a fővárosban, viszont a 120-150 méteres magasság lehetne az ideális határ. Budapest eklektikus városképe is a klasszicista elbontásával és a magasság növelésével jött létre, telekspekulációk révén, mesterségesen. A régi tervpályázatok bár ritkán valósultak meg, bátran nyúltak a városszövethez. Nem beszélve jelenlegi budapesti sziluettet adó „övsömörről”, a panelekről.

A továbbiakban néhány külföldi példával illusztrálta az építész, milyen hatásai lehetnek a magasházaknak. A párizsi Tour Montparnasse egy szál toronyként alacsony beépítésű környezetben épült, ezért eleve kudarcra volt ítélve. A La Défense negyed egy komponált, bonyolult magasépítésű városrész, mely szintén problematikus - többek között a lakófunkció hiányából adódó esti kihaltsága révén. A sokat emlegetett londoni Foster-féle „uborka” és környezete kavalkádjával „megdöbbentő” látványt nyújt a Temze felől. Megépítését hosszas társadalmi egyeztetés kísérte. Mindez jó értékmérője lehet annak, mennyire befogadó egy társadalom. A világ legmagasabb háza címre pályázó high-tech Burj Dubai a maga 819 méterével a túldimenzionált és - a sivatagi környezetben - hatalmas kontrasztot eredményező beruházás legjobb példája. A szabályos kiosztású Barcelonában engedték, hogy a Torre Agbar magányos tűként szúrja át a sziluettet. Bécsben csoportosan épülnek a magasházak a városszövetben szétszórva. Pozsony a toronyházakra vonatkozó bonyolult szabályozásokról híresült el.

 

 

A Finta Stúdió toronyháztervei esetében először 110 méter magasra került a „léc”, majd a tervezési folyamatban egyre-másra születtek a különböző változatok az arányoknak megfelelő más és más épületmagasságokkal. A jelenlegi változatok szerint az úgynevezett bériroda 74 méter, míg a fejépület 110-120 méter. A tervező indoklása szerint, ha nem engednek meg egy bizonyos épületmagasságot, nem születhet jó arányú épület. A Teve utcai rendőrszékház és a TB-székház mellé kerülő ház az előbbiek formavilágát is figyelembe veszi. Végül a „hová lehet magasházakat elhelyezni?” kérdésre terelődött a szó. A határt jelenleg a Hungária körút jelenti. Azon belül 30, míg azon kívül 55 méter a beépíthető magasság. Úgy tűnik egyelőre két lehetőség áll fenn: a Hungária körút menti centrális közlekedési kivezetések, vagy egy „pesti Défense” Csepel északi részén. A városvezetés az utóbbira hajlik, míg az előadó az előbbit támogatja. Csepelen a telkek ugyan felértékelődnének, de hiányzik az infrastruktúra, és úgy járhatunk mint a párizsiak.

Bene Tamás szerint a régi közmunkatanácsokra emlékeztető szervezetre lenne szükség, ahol építész, városvezető és beruházó egy felé húz. Ha továbbra sem történik semmi a témában, akkor 10 év múlva sem fog megépülni az első ilyen ház. Valaminek történnie kell, mert nincs energia a városban – hangzott el az előadás zárómondata.

Dr. Kocsis János Balázs mint oktató és egykori diák a magasházakkal való első, „mélységes” találkozásairól beszélt. A Schönherz Kollégium – ahogy minden toronyház - oktatási célra alkalmatlan, de példaként említette még a BME E-épületét, a Leicesteri Egyetemet és a Magyar Országos Levéltárat. Bár Magyarországon jelenleg sem társadalmi, sem gazdasági igény nem ad okot magasházak építésére, a szociológus szerint nem tehetjük hit kérdésévé a témát, ahogy sok egyéb kérdéssel megtesszük. A magyar irodapiacot 18%-os kihasználatlanság, túlkínálat és 2002 óta csökkenő bérleti díjak jellemzik, tehát nincs kereslet irodaházakra, nemhogy toronyházakra. 2009-ben a jó minőségű, de nem topkategóriás irodák nem hivatalos ára 8-9 euró volt négyzetméterenként. Ráadásul a meglévő kereslet az olcsóbb agglomerációban és nem a belvárosban jelentkezik, miközben eredetileg magas telekár hívta életre a toronyházakat. A nagyvállalatok csak a székhelyükön reprezentálnak belvárosi toronyházzal. Itt székel a vezetőség, míg a bérirodák „rabszolgáit” a város peremére helyezik ki. A legnagyobb hazai cégek közül szinte mind nyugat-európai vagy tengerentúli leányvállalat, és ha úgy adódik, gyorsan ki tudnak vonulni az országból. „Ha kell, a GDP fele két hét alatt el tud menni Kazahsztánba” – tette hozzá a napjaink Szlovákiájában terjedő mondást az előadó.

 

 

A 10 legmagasabb toronyház olyan országokban épült, ahol nagy gazdasági fellendülés következett be, amit a társadalom be akart mutatni a világnak. Magyarország jelenleg kudarcok sorozatát éli és az össznépi önbizalom nem túl erős. A hasonló szituációkra többféleképpen reagál a többség: a dicső múlt felé fordul (lásd a 19. század végén épült belváros), megutálja a modern, „ráerőszakolt”változásokat és létrejön egy olyan küldetéstudattal rendelkező elit, amely látja a problémákat, de avantgárdként szalad előre, miközben a tömeg lemarad mögötte. A megoldást a társadalmi párbeszéd kínálja, amelyet nem egy szűk csoport folytat - amint az a magasházak esetében történt eddig -, hanem emberek széles körében zajlik.

A Finta Stúdió projektje közösségi terekkel és interaktív homlokzattal kíván kommunikálni a várossal – válaszolta meg az első kérdést Bene Tamás. Az Árpád-híd lábainál a közelmúltban felhúzott két magasabb ház esetét emlegette fel egyik hallgató, amire jött a reakció: nem szolgálja a toronyházak ügyét, mivel túl alacsonyra sikerültek és így kevésbé előnyös megjelenésűek. A társadalmi párbeszéd mikéntjét firtató felvetésre Kocsis János Balázs azt mondta: valóban probléma, hogy csak egy szűk réteg vitatkozik, miközben egy felmérés szerint a főváros lakossága nem akar magasházakat. A participáció nem lehet csupán „megmondás”, mert az ellenérzést vált ki. Szükség van egy olyan polgárosult rétegre, amelynek elég ideje és energiája van a magasházakon való gondolkodásra. Hétköznapi problémákkal küszködő emberektől ez nem várható el.

 

 

A hosszúra nyúló est végén végül feltették a címben szereplő kérdéseket is: Magasház? Kell? Nem kell? Az építésznek bizonyos feltételek és keretek között igen a válasza. A szociológus csak társadalmi és gazdasági igény mellett tartja elképzelhetőnek. A házigazda Szűcs András így fogalmazott zárómondataiban: ugyan lerágott csont a téma, mégis sok ezen a vastag csülkön még a lerágható hús.

Tompos Viktor