Emberek/Interjú

Magyarországon kényes kérdés a design

2005.02.18. 14:21

Sz. Szilágyi Gábor interjúja Widar Halénnal, a Skandináv design a mítoszon túl című kiállítás főkurátorával.

Sz. Szilágyi Gábor interjúja Widar Halénnal, a Skandináv design a mítoszon túl című kiállítás főkurátorával

Widar Halén az Osloi Nemzeti Múzeum - Iparművészeti és Design Múzeum főkurátora. Az alábbi beszélgetésre az Európában már több helyszínen bemutatott kiállítás budapesti megnyitását követően került sor. E fontos tárlathoz kapcsolódva 2005. február 21-én hazai és skandináv szakemberek részvételével Identitás és globális struktúrák címmel egynapos konferenciát szervezünk a kiállítás helyszínén, az Iparművészeti Múzeumban.

Sz. Szilágyi Gábor: A kiállítás budapesti megnyitását egy berlini, egy milánói, egy genti és egy prágai bemutató előzte meg. Budapest az ötödik helyszín. Ki volt a kiállítás kezdeményezője, és miért gondolták úgy, hogy fontos lépés egy ilyen projekt felépítése?

Widar Halén: A kezdeményező az Északi Országok Miniszteri Tanácsa (Nordic Council of Ministers) volt, amelynek feladata kulturális projektek szervezése a világ különböző helyszínein az öt északi ország: Dánia, Finnország, Svédország, Norvégia és Izland számára. A Nordic Council felkért, hozzak létre egy munkabizottságot, és velük együttműködve valósítsam meg a kiállítást. Tavaly volt ugyanis ötven éve, hogy egy kiállítás hatására a Skandináv design fogalma szélesebb körben is elterjedt. A Design Skandináviában című tárlat 1954 és 1957 között az Egyesült Államokban és Kanadában hatalmas eredményeket hozott és komoly hatással volt a modernizmus terjedésére Európában is. A kiállítás kiindulási alapja az volt, hogy ne országonkénti bemutatót szervezzünk, ahogyan az korábban történt, mert az az országok közti versengésre buzdít, hanem inkább együttműködésben gondolkodjunk.

SzG: Mit sugall a kiállítás címe?

WH: Rengeteg kiállítás jött létre az elmúlt ötven évben a skandináv designnal kapcsolatban és rengeteg vitát is generáltak ezek a bemutatók. Számos konferenciát hívtunk össze az elmúlt három-négy évben az északi országok tudósainak, múzeumi szakembereinek részvételével, vitatkoztunk a skandináv design témájáról és arról a pozícióról, amelyet a világban elfoglal. Rájöttünk, sok szakembert és köztük sok fiatal tudóst foglalkoztatnak manapság ezek a kérdések. Meggyőződésem, hogy az európai történelemképet jelentős mértékben fogja újraformálni az elkövetkező években e túlnyomórészt fiatal szakemberek álló csapat, mivel ők egészen új szemmel vizsgálják ezeket a kérdéseket, köztük a design történetét is.

SzG: A kiállításuk tematikus egységeit Italo Calvino Hat feljegyzés a jövő évezred számára című írása jelentette. Miért választottak épp olasz szerzőt, miért nem egy északi ország írójára esett a választásuk? És miért ezeket a szempontokat emelték ki?

WH: Az a tény, hogy Italo Calvinora esett a választásunk, megfelel a globális világ működésének: a választásunk bármikor eshet a körülöttünk élő vagy alkotó bármely filozófusra vagy íróra, akinek gondolatai megfelelnek számunkra. Persze ha egy északi ország íróját jelöltük volna ki, például Dániából, akkor a svédek teljes joggal mondhatták volna, miért nem választottunk svédet vagy izlandit? Italo Calvino Hat feljegyzés a jövő évezred számára című írása a jelen kor és az új évezred fejődésébe visz életet, így azok a szempontok, amelyeket kiemelt velük, könnyedén voltak alkalmazhatóak e kiállítás tematikus felépítéséhez. Ezek a fogalmak a könnyedség, a gyorsaság, a pontosság, a képszerűség, a sokrétűség és a következetesség. Az emberek számára nem mindig könnyű a kortárs művészethez vagy designhoz való viszonyulás, ennek érdekében használtuk ezeket a fogalmakat a jobb áttekinthetőség és megértés kedvéért.

A kiállítás felépítésére rátérve: egyrészt a skandináv design kezdeteivel, az 50-es, 60-as évekkel szerettünk volna foglalkozni, leginkább abból az aspektusból, hogy hogyan vált világjelenséggé a régió designkultúrája. Másrészt szerettünk volna egészen új módon, iróniával és humorral tűzdelve leásni a sztereotípiák és a kialakult mítoszok világába. Ezek hatására, ha bárki egy északi országokból származó termékkel találkozik, kapaszkodókat kap ahhoz, hogy újrainterpretálja és újraalkossa magában a róla kialakult képet mai, kortárs szemlélet alapján.

SzG: Tudtommal az Önök szándéka egyszerre volt az, hogy alkalmas hívószavakat találjanak az elmúlt ötven év skandináv design történetéhez, ugyanakkor újradefiniálják az elkövetkező időszakot is. Hogyan lehetséges ez a két dolog egyszerre?

WH: A felvetődő hívószavak vagy gondolatok egy-egy adott időszakban relevánsak igazán. Italo Calvino az általa lejegyzett fogalmakat a közelmúltban és a jövőben is megfelelőnek tartotta, így ezek a mi szempontunkból is komolyan veendőek. Mindenekelőtt funkcionális szempontból meghatározóak. Manapság nem nagyon gondolkodunk funkcionalitásról akkor, amikor posztmodern világról beszélünk. A skandináv design kezdeti időszakában azonban a funkcionalitás, a forma, az anyagok, a megjelenés egyszerűsége, a mérsékelt árak egytől egyig hozzájárultak ahhoz, hogy egy demokratikus, és szociálisan érzékeny állam eszméjévé váljanak. Ezek az aspektusok erős hangsúlyt kaptak az 50-es 60-as években, és olyan alapértéknek számítottak, amelyeket ma is követni szeretnénk. A mai világ nagyobb fokú nyitottsággal és szabadságfokkal rendelkezik, és ebben a közegben még absztraktabb módon jelenhetnek meg a leírt gondolatok.

SzG: Kérdés, hogy miközben modernizmusról és demokráciáról beszélünk, az emberek többsége számára mindezek az értékek és az ezek hatására készült tárgyak elérhetőek lesznek-e a jövőben, minden kézzelfogható szépségükkel együtt.

WH: Az elmúlt tíz év tapasztalatai alapján leszűrhető a kultúra, a design és a művészet területén, hogy egyre inkább egy kommercionalizált társadalom direktívái szerint élünk. Ez befolyásolja és sok esetben uralja a gondolkodásunkat, a design fejlesztéseket, és a tárgyak alakítását is. A design kapcsán manapság az elsődleges a célközönség elérése, és nem a mindenkihez történő eljuttatás. Úgyhogy a demokrácia, bár élhető rendszer, nem mindenben olyan, mint amilyen lehetne. Fontos, hogy ma már nem irányítanak meghatározott minták vagy direkt módon maga az állam, és a szakemberek sem mondhatják meg egyértelműen, mi a jó és mi a rossz. Általában manapság jó tárgyakról, jó designról beszélünk, úgy, ahogy a jó irodalomról szokás. Nyitottak vagyunk egészen különböző értelmezésekre, és az értelmezéseknek ez a széles skálája fontos a mai társadalom számára.

SzG: Ön említést tesz a kiállítás sajtóanyagában a nemzetek és a globalizmus harcáról. Hogy látja ennek a vitának a jövőjét? Hogyan változik a nemzet fogalma az északi országokban manapság? És az ottani szakemberek hogy fogadják a globalizmus terjedését?

WH: A nacionalizmus az északi országokban egészen különböző módon alakult annak függvényében, hogy az adott ország mióta mondhatja magát függetlennek. Izland csak a második világháború után vált szabaddá Dániától. Norvégia Svédországgal közös unióban működött együtt, és 1905-ben vált függetlenné. Finnország pedig orosz fennhatóság alá tartozott 1917-18-ig. Ezért érthető módon ezeknek az országoknak a nemzettudat hosszú időszakon át fontos szempont volt. A második világháború után számos ország belátta, milyen veszélyes a nacionalizmus, és nyilvánvaló volt, hogy a nácik mennyi pusztítást végeztek Európában. Ennek kapcsán az emberek elkezdtek reflektálni arra a problémákra, milyen is nemzetként erősnek lenni, és vajon a nacionalizmus jó irány-e vagy sem? Tulajdonképpen ezek a dilemmák párhuzamosan alakultak a globalizmus és az urbanizáció terjedésével. Egyesek ezért is vonakodnak hangsúlyozni a nacionalizmust és ezért is fontos manapság más országokkal a kapcsolatokat építeni. Különösen fontos kérdés ez az északi országok egymás közötti viszonyában. Kulturális téren komoly együttműködés van az öt ország között.

SzG: Hogyan értelmezi a kiállítás a design fogalmát? Milyen szélesre nyitják e fogalom előtt a kaput?

WH: A design egy nagyon széles körű jelenség, sokféle megjelenési formája van az ipari designtól, a belsőépítészeten át a tervezőgrafikáig. Mégis, a design alapvetően a tárgyak formáját, körülhatárolását jelenti, amikor a művészi vonatkozásairól beszélünk. Manapság, amikor a különböző művészeti ágak egymást érintő kategóriái léteznek, akkor tudomásul kell vennünk, hogy ez a design esetében sincs másképp. Sok iparművész dolgozik designerként, és a designerek iparművészként. Úgy látom, ez egy gyümölcsöző fejlődési irány, és az mindenképpen jó, ha a dolgokra rá tudunk tekinteni szélesebb aspektusból is. A design ilyen terület. Ténykérdés, hogy a skandináv design mindig is kereste a kapcsolódási pontokat az iparművészettel és a képzőművészettel. Ez történt az 50-es években is. Ezért sem beszélhetünk új jelenségről.

SzG: Hogy látja Ön ezt a kiállítást a különböző helyszíneken? Változik-e a kiállítás jelentése? Gondolok arra, hogy Milánó például erős design hagyományokkal rendelkező város, de mi történik akkor, amikor Prágában vagy Budapesten kerül sor a bemutatóra.

WH: Nyilvánvaló, hogy a különböző országokban különböző hatásokat vált ki a kiállítás, de hiszek abban, hogy a kiállítás ötletei és felvetései a változó helyszínek ellenére globálisan értelmezhető, közös problémákat érintenek, amelyekre elsősorban a fiatal közönség érzékeny. Nyilván lesznek olyanok, akiktől távolabb áll ez a kiállításmodell, ami egy filozofikusabb beállítást igényel, és a megszokottól eltérő út egy kiállítás megrendezéséhez. Megpróbáltuk ugyanakkor a tárlatot befogadhatóbbá tenni, próbáltunk játszani a humorral és az iróniával. Viszont azt kell mondanom, arra nem voltam felkészülve, hogy a design kérdése ennyire kényes dolog Magyarországon. Nem tudtam, hogy például nincs kortárs design gyűjtemény. Pedig fontos lenne, hogy egy ilyen gyűjtemény létrejöjjön, mert fejlesztené a kreativitást a design terén, amint az közel száz évvel ezelőtt történt, amikor a design történetébe komoly magyar termékek írták be a nevüket.

SzG: Ön jelenleg a Múzeumok Nemzetközi Bizottságának elnöke. Kíváncsi lennék, hogyan látja a magyar design érvényesülésének lehetőségeit ma a világban? A kulturális vonalon tradicionálisan erős országok komoly kulturális offenzívát folytatnak az újonnan csatlakozott európai országok között, gondolok itt például a franciákra vagy az Önök kezdeményezésére is. Ugyanakkor milyen eszközeink vannak nekünk, hogy megmutassuk a saját kultúránkat más országok felé?

WH: Általánosan elmondható, hogy ahol ilyen kérdések felvetődnek, ott mindenekelőtt szükséges a struktúrák megteremtése, szükséges még több design intézmény, iskola, múzeum, nagyobb tudományos központok, és szükséges egy olyan kormányzati szándék, amelyik miniszteriális szinten próbálja kezelni ezeket a problémákat, és próbálja népszerűsíteni a designt és a művészetet, amint az a világ számos országában történik. Fontos, hogy tudatosuljon az az időszak, ami egy-egy ország számára kulturális szempontból aranykornak nevezhető, mert ez ad büszkeséget és magabiztosságot ahhoz, hogy látható legyen saját maga számára is: volt egy időszak, ami jó volt, és amiből inspirálódni lehet. Mindemellett fontosak a tradíciók, persze a mai modern kor elvárásainak megfelelően újragondolva, hogy beemelhetőek legyenek például a design kultúrába is. Mi az elmondottakat számos elemében megvalósítottuk Skandináviában, példaként említhetném Izlandot vagy Norvégiát, ahol a tradíciókból igen sokat merítettek.