Maha Shivratree
”Bár igazán igyekeztem, és még hindunak is öltöztem, de lélekben csak egy európai turista maradtam egy világvégi kis szigeten a hatalmas India árnyékában.”
Sánta Gábor építész személyes hangú beszámolója egy hindu zarándokútról, Mauritiusról.
Mauritius történelmét ízlelgetve az a gondolat fogant meg bennem, hogy ez a kis sziget az emberi történelemben mondhatni elenyésző szerepet játszott. A tájképet nézve azonban a geológiai múlt, a földtörténet lenyűgöző gazdagsága rajzolódik elénk. A mitikus történelem a Világ, a Föld teremtésének eseményeit teszi valóságosan átélhetővé szerény értelmünk számára, így a Maha Shivratree is egy olyan esemény tiszteletére tartott, évről-évre ismétlődő zarándoklat, amikor az istenek még jelenvalóan teremtettek és alakították a dolgokat itt a Földön.
Síva - átutazóban Mauritius felett - bólintott egyet a fejével, hogy lenézzen a szigetre, és a hajából kiáradó Gangesz egy vízcseppje a földre hullott és egy tavat alkotott, ami a Maha Shivratree-t járó zarándokok úti célja. Itt minden mauritiusi hindu család legalább egy tagja elvégzi az éves pujat, a szertartásos ételáldozatot. A zarándoklat három napja alatt elképesztő tömeg mozog a tó körül, az útikönyv adatai szerint 500 ezer ember fordul meg ott. Én nem számoltam, de rengetegen voltak, annyi szent.
Szombat délelőtt először felderítő útra indultam, kinéztem egy átkötő utat, hogy elkerüljem Quattre Bornes vélhetően forgalmas központját. Az átkötő út közepén kiderült, hogy ez egy cukornád ültetvényen áthaladó magánút, de a kapuőr nagyon kedves volt és átengedett. Glen Parknál elértem azt az útvonalat, amin szerintem a zarándokoknak végig kellett haladniuk. Délelőtt még csak a várakozás hangulata érződött: az üzletek elé sátorponyvák voltak kifeszítve, műanyag székek több sorban kikészítve, mint egy mozielőadáshoz. Oktalan európaiságomban azt hittem, hogy majd innen nézi az utca népe a felvonulást, pedig dehogy. Egyáltalán nem.
Erősen babonás ember lévén ezt a napot választottam arra, hogy saját telefonkészüléket vásároljak magamnak, mert az üzleti tárgyalásokon éreztem, hogy a telefon itt (is) státusszimbólum, és ha a hivatali százezer éves Nokiámat előveszem, akkor mindjárt látszik, hogy ki vagyok – alig valamivel a teafőző személyzet és a sofőr felett álló alkalmazott. Szóval Síva áldozatot követelő szelleme valahogy átjárt ott Glen Parkban és betértem egy boltba, hogy vegyek magamnak egy szerény, de új kínai készüléket. Vesztemre hiába volt olcsó, az ORANGE szolgáltató SIM kártyáját nem olvasta, csak az EMTELét, azaz ott álltam teljesen védtelenül egy végtelenül kedves mosolyú hindu nő előtt, aki egy gyönyörű, kártyafüggetlen Sony Ericsson készüléket sózott rám, narancsszínű logóval, fekete alapon fehér betűkkel. Hát megettem a kefét és most van egy szép telefonom. Tényleg szép.
Ezután hazamentem, feltöltöttem a narancsszínű telefon akkumulátorát, becsomagoltam egy-két dolgot, vártam míg a nap kicsit alább száll, és elindultam autóval Glen Parkig és onnan gyalog. Délután öt óra volt.
Ha valaki Maha Shivratree-t akar járni, elmondom mit vigyen magával. Ha fiú, vegyen fehér ruhát és strandpapucsot. Ha van notebook táskája, vegye ki belőle a készüléket és tegyen bele egy kisebb takarót, vagy kendőt, egy bivak zsákot és egy váltás inget. Más nem kell. Ha lány, fesse ki a lábán a körmöket és húzzon a lábujjaira is gyűrűket. Vegye fel a legcsinosabb selyemruháját és lazán fonja be a haját. Nyugodtan jöhet papucsban, a legtöbb zarándok is így tesz. A csomagját csavarja egy kendőbe és tegye a fejére, ha ügyes. Ha nem, nyugodtan vihet hátizsákot is. Nem tudom mit tegyen bele, gondolom egy váltás ruha és az áldozatra szánt étel jól jöhet. Az esernyőt se hagyja otthon senki. Ha európai, öltözzön úgy, mintha hindu lenne és vegyen a kezébe zarándokbotot, nehogy turistának nézzék. Én így jártam el. Az, hogy ne nézzenek turistának, azért fontos, mert a zarándokokat az út menti székekre invitálva, ingyen és folyamatosan tejben-vajban fürösztik az ott lakó hinduk. Nem túlzok, ilyen finomakat még nem ettem mióta itt vagyok, pedig ettem már egy-két jó dolgot itt is. Kínálnak úgy is, hogy nem is kell megállnod: elveheted a kézben kínált tálcáról a süteményt, gyümölcsöt. Nyugodtan repetázhatsz, ha ízlik, mert újra kínálnak, ha megállsz pár szóra.
Az italok frissen préselt gyümölcslevek, kiviszörp, narancslé, és ismeretlen gyümölcsök leve, tökéletesen behűtve. Rejtély, hogy a hőmérsékletet hogyan garantálják ebben a melegben. A szőlő szépen szétszedegetve kicsi fürtökre, hogy könnyen vihesd magaddal és eszegethesd séta közben, narancs héjában elnegyedelve, hogy tiszta maradjon a kezedben és kiharaphasd a gyümölcsöt belőle. A zarándokok általában igyekeznek, ezért a többség menet közben eszik és a narancshéjat, műanyag poharat eldobálják az út mellett, úgyhogy mire visszafelé jöttem, woodstocki hangulat uralta a tájat.
Jó hangulatban eszik-iszik mindenki, és délután már sok zarándok volt az úton, sőt akadt olyan is, aki már visszafelé igyekezett. Ezen először meglepődtem, sőt kicsit meg is ijedtem, hogy talán elvétettem az irányt, de nem – ezt is később értettem csak meg, hogyan zajlik az ünnep valójában. Az elszántabb zarándokok összefognak és egy jókora világhegyet cipelnek Síva és Parvati szobrával. Ez olyan, mint egy vállon hordozható Betlehem, a kisebbekbe meg belebújik egy zarándok, mint egy fakabátba, és úgy sétál. A legnagyobbakat kerekeken gurítják és a társaság tagjai a hátizsákjaikat szépen Síva lábához helyezik, hadd cipeljen Ő is valamit, miközben tolják vele együtt a világhegyet.
Négy óra az út oda. Sötétben érkeztem és egy hatalmas, olyan húsz-huszonöt méter magas műanyag Síva szobor fogadott a ködben sejtelmesen derengő fényben. Lábánál a rengeteg papír és virágdísszel ékes világhegy, ahogyan a zarándokok lerakják végre a terhüket. Mindenki lefényképezi a szobrot, aztán irány a templom. Ott a zarándokok többsége beáll a sorba, és áldást kér az áldozati ételre. Mivel nagy a tumultus, itt lehet pihenni és zenét hallgatni is. A hindu zene gyönyörű, bár kissé hangos. Abban a szobában, ahol az ételek áldása zajlott, egy Sebestyén Márta hangú fiatal lány kántált szanszkritul órák hosszat, szünet nélkül. Ha megvan az áldás az ételen, akkor lesétálnak a tóhoz, és elmondanak egy fohászt a tó partján lévő Síva-szobor előtt. Amikor végeznek, megkondítják a szobor előtt függő harangot, és mivel sokan vannak, a harang folyamatosan szól. Elég magasan van a zsinórja, úgyhogy az alacsonyabb, általában nőnemű zarándokokat valakinek fel kell emelnie, hogy elérje a harang kötelét - ez kedves incselkedésre is jó alkalom. Úgy láttam, elég sok fiatal pár amolyan beavató, első komoly közös próbaként járja végig a Maha Shivratree-t.
Miután megkondították a harangot, odaállnak az egyik oltárkőhöz, amivel ki van rakva az egész tópart, odakészítik az áldozati ételeket, banánt, kókuszdiót, füstölőket. A kezükbe fognak egy köteg füstölőt, meggyújtják és az égő füstölőkkel elvégeznek egy hosszú mozdulatsort, melynek során a füst és a tó vize eléri az áldozatot végző kezét és fejét, majd a kókuszdiót feltörik és a levét a vízbe csorgatják. Sokan kis faleveleken apró égő áldozati falatokat úsztatnak be a tóba. A szertartás után a tó vizével lemossák az áldozókövet a következő zarándok előtt.
Éjfélig nézelődtem és átadtam magam a hangzavarnak és a számomra érthetetlen zűrzavarnak. Miután elfáradtam, kerestem egy viszonylag csendes helyet a káoszban. Lefeküdtem a sárba egy gépészeti műtárgy mellé és vártam a reggelt. Van ugyan egy nagy zarándoksátor is a tó partján, ahol lehet aludni, már ha valaki szeret folyamatosan áradó erős dobszóban pihenni, de én nem szeretek.
Éjszaka többször eleredt az eső (na erre jó a bivak zsák), de azért elég kedélytelen dolog volt ez így is. Hatkor - nem mondom, hogy pihentem ébredve - kikászálódtam a helyemről és tettem még egy kört a tónál. Az éjszaka a többi zarándokokat sem kímélte, mindenki elég fáradtnak nézett ki. A tó partján a tömeg akkor már kissé megcsappant. Én még sötétben elindultam visszafelé. Délelőtt tíz órakor elértem az autómat, hazamentem és szinte azon nyomban mély álomba merültem.
Mindent összevetve, az alvás-nélküliség, azt hiszem, fontos összetevője ennek az ünnepnek. Tegnap este az itthoni hindu templom mellett elhaladva a tengerparti sétámról hazafelé is meginvitált egy kedves hindu, hogy ma reggel fél ötkor jöjjek pujára és utána délutántól holnap hajnalig közös kántálásra Síva tiszteletére. Azt hiszem zsibbasztó lenne egyenesen a hindu templomból menni munkába. Még most is elég álmos vagyok a tegnapelőtti éjszaka után. Fura dolog egy ilyen zarándoklat, az emberben mindenféle fájdalom ébred, a lábamat alig tudtam tegnap mozdítani, a karom még most is bénult az izomláztól, ahogyan a vándorbotot forgattam. Misztikus hangulatú rövid utazás volt, egy korty fiatalkori vonzalmam szellemiségéből, a hindu vallásgyakorlatból. Bár igazán igyekeztem, és még hindunak is öltöztem, de lélekben csak egy európai turista maradtam egy világvégi kis szigeten a hatalmas India árnyékában.
Sánta Gábor
2009. március
