Közélet, hírek

Még mindig 320° Művészeti, Oktatási és Technikai Központ

2010.09.15. 13:29

A mai napon közlésre kerültek eddig még nem publikált pályaművek: az egyik III. díjas (Paulo Perloiro és Madzin Attila), Horváth és Patartics Építész Iroda, A4 Stúdió, MCXVI Építészműterem, Gettoplan, VH Stúdió, Veszprémi Építész Műhely és Klobusovszki Péter, Szentirmai Tamás, Zombor Gábor munkája.

Siófok Város Önkormányzata, illetve az egykori Kenyérgyár ipari épületében 2007-óta működő  320 fok Művészeti Galéria szakmai stábja az idén érezte elérkezettnek az időt, hogy nyílt, titkos nemzetközi pályázaton válassza ki azt a tervet, ami révén az intézmény meghatározó szerepet játszhat a régió kulturális életében, az évtized végére. A két építészeti ütemben, 3 – 5 milliárd forintos ráfordítással majdan megvalósuló, 12,5 ezer négyzetméteres összes alapterületű 320 fok Művészeti, Oktatási és Technikai Központ megtervezésre végül hatvannégy darab érvényes pályázati terv érkezett be, amit a prof. dr. Moravánszky Ákos címzetes egyetemi tanár, az Építészettörténeti- és Elméleti Intézet, illetve a Svájci Művészeti Főskola tanára vezette zsűri értékelt.

Szükség van-e, létre jöhet-e „Bilbao-effektus” Siófokon? Jól működő középület, vagy egy kortárs építészeti ikon szolgálja-e inkább a kiírók igényeit? Példaértékűek lehetnek-e Pécs, vagy Debrecen kulturális fejlesztései a Dél-Balaton régióban? Vajon képes-e a mindössze három hónapon át tartó balatoni szezont egy kulturális célpont meghosszabbítani? Megannyi kérdés és bizonytalanság ellenére a város vezetése pozitívan fogadta a pályázati végeredményt, illetve a 2013-as tervezett befejezéssel elgondolt megvalósítás pályázati forrásai is biztosnak tűnek. Tehát a pályázat elérte célját annak ellenére, hogy több pályázó is kritikával illette a kiírás egyes elemeit, bizonytalanságait, kiérleletlenségeit. Végeredményben nem pusztán koncepcióterv, ötletpályázat értékű végeredmény született, hanem az önkormányzat és a majdani üzemeltető, kurátorok megvalósításra alkalmasnak tartják a győztes tervet.

A mai napon közlésre került a

Megosztott III. díjban részesült
15. számú pályamű
PROMONTORIO Liszabon, Portugália - Paulo Perloiro
és M-Teampanon Kft. - Madzin Attila

Megvételben részesült
52. számú pályamű
Horváth és Patartics Építész Iroda Kft. (Pécs)

6. számú pályamű
A4 Stúdió Iroda Kft.
Kendik Géza, Koncz Péter, Mazza Orsolya, Papp Zoltán Tibor, Vilics Árpád 

60. számú pályamű
MCXVI Építészműterem Kft.
Mórocz Tamás, Szokolyai Gábor, Hajdu Gábor  

41. számú pályamű
Zombor Gábor, Szentirmai Tamás, Klobusovszki Péter DLA

13. számú pályamű
GETTOPLAN Bt. (Pécs)
Getto Tamás, Schunk Tímea

Díjazásban nem részesült:

VH Stúdió

Veszprémi Építész Műhely Bt.

A tervek az eredeti gyűjtőoldalon is láthatóak.