Mégis lebontják? - Végveszélyben Virág Csaba vári épülete
Újabb ikonikus épület került bontás közelébe: a Budavári Országos Villamos Teherelosztó épületért 2016-ban már megküzdött az építész szakma. Akkor úgy tűnt, sikeresen. Az épület belsejét az elmúlt időszakban teljesen kipucolták, sokféle helyről kaptuk azt a hírt, hogy bontása megindult. Reméljük, még nem késő újra megszólalni a ház érdekében.
Építészek között futott körbe az e-mail: „Felállványozták a villamos teherelosztót. Több helyről hallani, szedik ki az ablakokat. Félő, hogy ezt is eltakarítják, ahogyan a Kerényi- és Pintér Béla-házakat…" Sokan kerestek minket keserű kérdésekkel. Nem voltak válaszaink.
A múlt héten felsétáltunk a Teherelosztóhoz és a lezárt munkaterületen konténer fogadott. Az üvegfelületek összeszáradt fóliáján és a fapalánkokon bekukucskálva, befotózva egyértelmű, hogy a belső teret kipucolták, mindent kiszedtek, ami mozdítható. Állítólag azbesztmentesítési munkák zajlottak.
Az állítólag szó itt nagyon fontos: két különböző problémával találjuk ugyanis magunkat szembe. Elsőként is aggódunk az épületért, mert hiszünk értékeiben, és abban is, hogy található olyan építészeti megoldás, ami ismét visszahelyezi a használatba, de számos olyan esetet ismerünk, amikor jeles alkotás méltatlanul pusztult el. Másfelől, az aggódást és a bizalmatlanságot fokozza, hogy az építészek társadalmának nincsen információja arról, hogy mi történik az épülettel. Nem voltak, nincsenek olyan szakmai fórumok (pl. tervtanács), ahol a sorsáról való döntésbe bevonták volna a téma szakértőit. Az építészet iránt elkötelezett emberek így egymást kérdezgetik, hogy megtörténhet-e a bontás egy olyan épülettel kapcsolatban, aminek fontosságáról már többször nyilatkoztak szakmai szervezeteik?
Milyen is ez az épület? Minek az érdekében szólalnak fel az építészek, építészetkritikusok, művészettörténészek?
Az épületről több cikk és méltatás készült, így írt róla angol nyelvű tanulmányt Szabó Levente Ybl-díjas építész, egyetemi tanár, a BME Középülettervezési Tanszékének helyettese és „Az ihlet vára" címmel ódát Vadász György Kossuth- és Ybl-díjas építész. Az épület szerepel a 2020-as Velencei Építészeti Biennále Magyar Pavilonjában megnyíló „Othernity – Modern örökségünk újrakondicionálása" kiállítás 12 mintaértékű modern épülete között.
Az Országos Villamos Teherelosztó Központ tervezése 1972-ben indult a Lakó- és Kommunális Épületeket Tervező Irodában (LAKÓTERV), vezetőtervezője Virág Csaba (1933–2015) volt. A kivitelezését a tervezést követően azonnal folytatták, az épület 1974–1979 között valósult meg
Felmerülhet a kérdés, hogy miért van egy ilyen félig-meddig ipari épületre szükség a Budai Vár patinás környezetében? A Magyar Villamos Művek Tröszt Országos Villamos Teherelosztó Központja korábban, 1949 óta a vár alatti barlangrendszerben működött, így fontos volt, hogy a fővárosi gerinchálózat részeként készülő új létesítménynek minél közelebb találjanak helyet. A választás a Magyar Országos Levéltár neoromán épülete melletti üres telekre esett. A Bécsi kapu tér és a Kapisztrán tér közötti rész természetesen kiemelt fontosságú műemléki környezet, de ez akkoriban nem volt kizáró ok egy új épület elhelyezésére: a ´60-as években a Várban számos kiváló foghíjbeépítés történt (gondoljunk Jánossy György Tóth Árpád sétányon lévő, vagy Farkasdy Zoltánnak az Dísz téri vagy az Úri utcai lakóházaira, avagy Virág Csaba másik vári épületére, az 1969-es „Fehér Galamb" lakóházra), ami meggyőző és látványos módon érvelt a történeti korok és a modern építészet között kialakítható párbeszéd lehetősége mellett.
Virág Csaba is a környező beépítéshez alkalmazkodó tömeget képzelt el, a fémvázas, ötszintes épületet fényvisszaverő üvegfallal és műkő felületekkel burkolta. A történeti környezetre, a várbeli lakóházak középkori ülőfülkéire reflektáltak az előcsarnok betonpadjai is. A fényvisszaverő felületben a szomszédos levéltár és az ég változó állapotai szépen tükröződtek – ez a megoldás amúgy a Teherelosztóval egyidőben készült Hilton Szállót is jellemzi. (A Pintér Béla és Sedlmayr János / KÖZTI által tervezett Hilton Szálló 1976 szilveszterén nyitott meg.)
Az épület alacsonyabb Nándor utcai és a magasabb hátsó tömegét markáns építészeti elem, egy kettős, hengeres toronypár kapcsolja össze. Ebben van a lépcsőház és távközlési berendezéseket is rejt a síp formájú torony. A formát látva érzékelhető az a szabadság, innovációs kedv és lendület, amely a szocreált követő időszak legjobb építészeit jellemzi, és ami miatt egészen nyugodtan állíthatjuk, hogy nemcsak ennek az egy épületnek, hanem magának a korszaknak is nagy a jelentősége a magyar építészetben. Utóbbit azért hangsúlyozom, mert általános idegenkedés érzékelhető a kor építészetével szemben, amelynek okairól fontos közbeszédet indítani.
Visszatérve az ötemeletes épülettömbhöz: az első emeleten elhelyezett vezérlőterem az egész ország számára ismert volt, tulajdonképpen médiatörténeti helyszínként kell gondolni rá, mert az 1980-as években egy népszerű televíziós vetélkedő forgatási helyszíne volt. Nem véletlenül: a tévénézők otthoni elektromos készülékeik kikapcsolásával tudtak szavazni, amelyet az érzékeny központi rendszer rögzített a tévékamerák előtt. Innovatív próbálkozás volt ez a közönség bevonására, az egyirányú tömegtájékoztatás helyett a nézőkkel folytatott párbeszédre, de legalább is a vélemények megismerésére. Ehhez az újító szándékhoz volt méltó és persze technikai értelemben is megfelelő hely a Teherelosztó. Mindezek ellenére nem állíthatjuk, hogy az épület maradéktalanul elnyerte volna az építészet szempontjából laikus nagyközönség tetszését.
A szakma azonban mindig is emblematikus épületként tartotta nyilván, ennek okai többszörösek. Elsőként is példás, ahogyan a beavatkozás modern eszközökkel reflektál a történeti kontextusra, miközben maradéktalanul megfelel a feléje támasztott funkcionális elvárásoknak is. Ez pontos gondolkodást, jó arányérzéket és egy kiegyensúlyozott szellemiségű, kreatív alkotót feltételez. Másfelől az említett torony megformálása dinamikus, inspiráló erejű, olyan építészeti elem, amelynek ereje ma is átélhető. Harmadrészt, tisztelet övezi az épület tervezőjét, akinek életművében fontos ez az épület. Összességében tehát a háború utáni építészet egy meghatározó, sikeres műalkotásaként tekintünk a Teherelosztóra, amely egy fontos életműbe szervesen illeszkedik.
Mi a gond az épülettel?
A Teherelosztó kapcsán többféle, amúgy általános probléma merül fel: az egyik a funkcióváltáshoz kapcsolódik, a másik az épület avulásából, a karbantartás elmaradásából következik, a harmadik pedig az épület által elfoglalt kiváló helyszín iránt mutatkozó igény. Utóbbi nem építészeti kérdés: a jelenkor helyfoglalási igényét zavarja a múlt építészete, a korábbi korok épületeinek lerombolását éppen a szakmai grémiumok állásfoglalása tudná megóvni.
Az anyagok és szerkezetek öregedése létfontosságú kérdés, mert míg egyes természetes anyagok öregedése patinásodásként megélhető, addig az acél, az üveg vagy a beton öregedése karbantartás hiányában kevéssé szerethető. A Teherelosztó esetében az eredetileg fényes, a szomszédos házakat visszatükröző felület mára mattá vált: a felületén lévő fólia megzsugorodott, a felület, mint egy öreg tükör, kissé megvakult. (És bár a felület egyes részletei olyan, mint az öreg bőr, vagy egy város térképe, így szépnek is látható, az egész épületre nézve az építészeti alapkoncepció sérül a tükröződés romlása okán.) Nem mellékes tény, hogy a most látható felületi probléma az épület felújításkor keletkezett, amikor a fóliát tévesen a külső felületre helyezték el. Szintén gond, hogy az épület mellett húzódó, keskeny sétány lezárásra került. Az utolsó, 1995-ös felújítást követően 2007-ben a tömbből végleg kiköltözött az építtető, a ház azóta üresen áll.
Milyen szándékokról lehetett hallani az átalakítással kapcsolatban?
Az épület irodaházzá való átalakításával 2013-tól haláláig Virág Csaba is foglalkozott, az áttervezés során egy átriumos tér vagy árkádok kialakításával kívánta erősíteni a természetes fény beérkezését a térbe. Halála után Szabó Tibor folytatta a munkát, a vázszerkezet megtartásával, de egy egészen új belső tér kialakítására tett javaslatot. A tervezési folyamat sokáig zajlott, majd egyszer csak hirtelen leállt. Az okok nem voltak ismertek. Ilyen helyzetben elindulnak a találgatások: az új szándékokkal kapcsolatban kétféle pletyka is terjedt, az egyik a szomszédos Levéltár bővítéséről, egy kémény visszaépítéséről szólt, annak okán, hogy a Levéltár hajdani szárnya korábban átnyúlt a teherelosztó telkére. A másik pletyka a közelben lévő Baltazár Boutique Hotel terjeszkedését vetette fel.
Az épületet egy 2015-ös Kormányhatározat állami tulajdonba vette, majd egy 2016-os rendelet (1294/2016 (VI.13) Kormány Határozat) ezt felülbírálta és bontásra ítélte. A Hauszmann-tervben tehát a bontás szerepelt, de az építészek által indított petíció, a Magyar Építőművészek Szövetsége és az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága által megfogalmazott nyilatkozatok után az a megállapodás született, hogy az épület mégis megmaradhat, abban a belügyminisztérium irodái kapnak helyet. Nem mellesleg az eredeti épület megerősített alapozása felveti a bontás technikai nehézségeit, az akár a környező épületeket veszélyeztetheti is, de a legfontosabb érv a megtartás mellett annak kulturális/építészeti értéke.
2016-ban tehát úgy tűnt, elindulhat egy gondolkodás az épület hasznosíthatóságáról, de az átalakításról terveket a szakma nem kapott megvitatásra. Viszont a belső térben 2019-ben azbesztmentesítés miatt munkák indultak, ennek során a belsőépítészet jelentős hányada, de lehet, hogy az elmúlt hetekben annak egésze megsemmisült. Ez önmagában is komoly kár: a korabeli fotók egyikén például impozáns megoldás a második emelet utcai homlokzatán megjelenő hullámzó famennyezet. A fotó dokumentációkon látható, hogy a pinceszinttel együtt ötemeletes, szintenként 1000 m2 alapterületű épület egyáltalán nem volt nyomasztó, kifejezetten humánus megoldásokkal került kialakításra, ráadásul az ablakokból pazar volt a panoráma.
A mostani bontási munkák miatt kerestük a tulajdonost és a helyi önkormányzatot.
Csányi Éva, az I. kerület Budavári Önkormányzat főépítésze arról tájékoztatott minket, hogy nem a kerület az illetékes hivatal az eljárásban. „Az épület sorsáról nem rendelkezünk közvetlen és megbízható információval, mivel része az akadémiai tömb mellett az Országház utca – Úri utca – Kapisztrán tér által lehatárolt területnek, így a Belügyminisztérium Budai Várba költözésével összefüggő beruházásokat nemzetgazdaságilag kiemeltté nyilvánító Kormányhatározatnak. Ennek következményeképpen nem kellett sem tervtanács elé vinni a terveket, sem településképi eljárást lefolytatni, az V. kerületi Kormányhivatal adta ki az építési engedélyt. Ennek már két éve, akkor még úgy volt, hogy a Villamos Elosztó épülete is belügyminisztériumi irodák számára lesz belülről átalakítva, homlokzata pedig korhűen felújítva. Azóta nem kaptunk tájékoztatást az ügyről, tehát nem tudjuk, adtak-e ki bontási engedélyt."
A főépítész személy szerint sajnálná az épület elbontását: „A Virág Csaba által tervezett Villamos Elosztó épületét mi a kortárs építészet kiemelkedő alkotásának tartjuk mindamellett, hogy az épület homlokzata felújításra szorul: a »beégett« fóliázás nem mutatja azt az eredeti attrakciót, ahogyan a szemközti házsort visszatükrözi az épület. Fentiekből talán egyértelmű, hogy a kerületi önkormányzatnak nincs beleszólási lehetősége az épület sorsába. Bontásával nem értünk egyet, hiszen egy jelentős építészeti érték semmisülne meg."
A Belügyminisztérium kommunikációs osztálya pedig a következő levelet küldte az Építészfórumnak:
„Tisztelt Főszerkesztő Asszony!
Elektronikus levelére válaszolva tájékoztatjuk, hogy a Kormány 2018. október 24-én az épület bontásáról döntött. Döntésénél – egyebek mellett – figyelembe vette az épület acél és vasbeton szerkezetének állapotát, melynek felújítása vállalhatatlan költséget jelentett volna. Figyelemmel arra is, hogy az épület speciális, 2007-ig ellátott eredeti funkciója okán gazdaságosan más feladatra nem átalakítható, a döntésnek nem volt alternatívája, a bontást korábbi lakossági kezdeményezés is szorgalmazta. Az épület helyére új, a historikus környezetbe illeszkedő épületet kell tervezni.
Üdvözlettel,
Belügyminisztérium Kommunikációs Főosztály"
A levél alapján tehát a legrosszabb forgatókönyv valószínűsíthető: az épületnél megindult munkálatok már a bontás részeként értelmezhetők. Az utolsó pillanatban vagyunk. A Belügyminisztérium által küldött levél tartalmával kapcsolatban sokféle gondolat cikáz bennem. Legjobban talán a „lakossági kezdeményezésre", azaz a közemberekre való hivatkozás gondolkodtat el. Számos tanulmány és kutatás bizonyítja (így saját disszertációm témája is ez), hogy az építészet (és általában a kortárs művészeti alkotások) megítélésében jelentős az eltérés az alkotók és a laikusok között. A közízlés általában messze jár az újító gondolatoktól, aki nem érti az építészet nyelvét az mást és máshogyan lát, mint az építészek. Az alkotások értékelésében ezért nem is érdemes és nem is szokás ízlésátlagra, közízlésre vagy tetszésre hivatkozni. Ahogyan Bartók Béla, Kurtág György vagy Ligeti György műveinek értékéről a zenésztársadalom dönt, úgy építészeti kérdésekben az építész szakmának és szervezeteinek a véleményét kellene alapnak tekinteni.
A Belügyminisztérium által említett lakossági kezdeményezésről információ nem áll rendelkezésre, ismert viszont a mértékadó szakmai szervezetek véleménye. Továbbra is bízunk abban, hogy közpénzből finanszírozott alkotás kapcsán ez mérvadó. Csak ismételni tudom, amit többen, több helyen leírtunk: a szakma 2016-ban már kinyilvánította, hogy mit gondol az épületről. Virág Csaba épületét, annak helyét mind az életműben, mind saját fizikai környezetében, mind a magyar építészet kontextusában megőrzendő értéknek nyilvánította.
A múlt fontos. Folyamatában az. Ennek a történelemnek szerves része a mögöttünk lévő ötven év is. Ha a korszak épületeit elpusztítjuk, lyuk tátong majd az ország élettörténetében. Virág Csaba Teherelosztója fontos épület. Az ilyen épületek megmentésével marad hiteles és folytonos a kultúránk. Közelmúltnak egy-egy funkcióját elvesztő, felújításra váró épületét tehát, bár lehet a költségek és a problémák felől szemlélni, de lehet a kulturális érték, a kollektív emlékezet és a hiteles történeti folytonosság felől is megközelíteni. A Budavári Országos Villamos Teherelosztó méltó mementója a kornak, ezért felújításra, átalakításra, tovább gondolásra szorul, nem bontásra. Szeretnék hinni abban, hogy ezért az épületért ismételten érdemes küzdeni, hiszen egyszer már sikeresen érvelt a szakma mellette. Bízunk abban, hogy ez ma is meghallgatásra talál, hiszen az épített örökség minden fél számára kitüntetett fontosságú: a különbség csak abban van, hogy a múlt mikor kezdődik el? Szerintem a tegnappal.
Somogyi Krisztina
