Április 13-án ünnepélyes keretek között nyitották meg az Oszakai Világkiállítás Magyar Pavilonját. A Zoboki Gábor Kossuth- és Ybl-díjas építész által tervezett építmény az elsők között kapta meg a létesítési engedélyeket, és a magyar és japán kivitelezők együttműködésének köszönhetően a leggyorsabban felépülő pavilonok egyike volt az expó területén.
Magyarország az idei, hat hónapon át tartó világeseményen is saját, nemzeti pavilonnal képviselteti magát. Az expó sajtóközleménye szerint a Magyar Pavilon homlokzatán egyenként több mint 35 ezer textillamellát helyeztek el, az építmény célja pedig, hogy kapuként szolgáljon Magyarország megismeréséhez, tükrözve a magyar kreativitást és szakértelmet, természeti és kulturális örökséget, valamint a magyar emberek páratlan vendégszeretetét. Zoboki Gábor Kossuth- és Ybl-díjas építész, az építészeti koncepciót megálmodó tervezőcsapat vezetője elmondta: „Az oszakai Magyar Pavilon egy belső utazásra hívja a látogatót. Élményük során megtapasztalhatják a magyar népzenén keresztül a két nép kultúrájának közös motívumait, természetközeliségét és lelkiségét. Az ötfokú hangsorral az emberiség legősibb egyetemes zenei kincsére utalunk – a pentatóniára." A pavilon építészeti koncepciójáról itt írtunk bővebben.
Mint a sajtóközleményben írják, az országimázs erősítését szolgálja a Magyar Pavilon hazai, kézműves termékekkel feltöltött ajándékboltja, valamint a bisztró stílusú étterem és borbár is, ahol a látogatók ízelítőt kaphatnak Magyarország borkultúrájából és gasztronómiai hagyományaiból. A pavilon továbbá egy az immerzív népzenei előadást központi elemként megjelenítő kiállítási térrel, valamint a Pavilon legfelsőbb szintjén közösségi területekkel várja a látogatókat. Ez utóbbi helyszínen tárgyalások, konferenciák és workshopok megtartására is lehetőség nyílik.
A pavilonban központi szerepet kap a magyar népzene, amely a kiállítás különböző színpadaira szervezett kulturális és zenei programok révén népszerűsíti a magyar kultúrát a nemzetközi közönség számára.
Magyarország az elsők között szerezte meg a világkiállítási részvételhez szükséges létesítési engedélyeket, és a Magyar Pavilon az elsők között készült el – mindössze egy év alatt a magyar és japán kivitelező vállalkozók összehangolt munkájának köszönhetően.
Nagy Márton a Magyar Pavilont megnyitó sajtótájékoztatón kiemelte: „A Magyar Pavilon egyik célja a hazánk felfedezése iránti utazási vágy felkeltése. 2025 első negyedévében a teljes kelet-ázsiai vendégforgalom 40%-kal nőtt 2024 azonos időszakához képest, ezért is bízunk abban, hogy az Oszakai Világkiállításon való megjelenés érdemben fog hozzájárulni a térségből érkező vendégforgalom további élénkítéséhez." Mindezzel párhuzamosan Magyarország kiemelt stratégiai partnerként jelenik meg Japán felé, a két ország között fennálló 156 éves diplomáciai, valamint kiváló gazdasági és politikai együttműködés alátámasztja az ország iránti befektetői kedv folyamatos növekedését, különösen annak fényében, hogy Magyarország idén új külképviseletet – konzulátust – nyit Oszakában.
Forrás: Sajtóközlemény