Megújult az 500 éves szeged-alsóvárosi ferences templom és rendház

A ferences rend már a 14. század elején megtelepedett Szegeden, és nekik köszönhető, hogy nem néptelenedett el a török időkben teljesen a vidék, hiszen papi teendőik mellett ők látták el hosszú évszázadokig a gyógyítás és a népművelés feladatát is. A rendház és a templom felújítását Vesmás Péter, Zákányi Ildikó, Harsányi István és Valkony Károly vezette, melyet Lukács Zsuzsa falkutatásai segítettek. Szőke Virág írása.

Szeged történelme elválaszthatatlan a ferences rend magyarországi ténykedésétől. Az 1210-ben III. Ince pápa által elismert koldulórend igen hamar, már a 14. század elején megtelepedett a városban. Nekik köszönhetik a szegediek, hogy nem néptelenedett el a török időkben teljesen a vidék, hiszen papi teendőik mellett ők látták el hosszú évszázadokig a gyógyítás és a népművelés feladatát is. Szerepük a vidék kertkultúrájának alakulásában elvitathatatlan. Rendházuk pedig, mely Alsóváros egykori városmagját alkotta, a település gyarapodásának hű tükre.

Történelem

A rend enyhébb ágát követő konventuális ferencesek 1316-ban telepedtek meg Szegeden. 1444-ben Giuliano Cesarini bíboros a szigorúbb regulát követő obszervánsoknak adományozta az akkor még a városon kívül elhelyezkedő Szent Péter ispotálytemplomot, a település akkori ferences kolostorát, mely a mai rendház közvetlen közelében működött, pontos helyzete azonban máig vitatott. Az egykori Vár tövében található Palánkba szorult konventuálisok és az újonnan érkezettek közötti rivalizálásnak csak a török veszedelem vetett véget, 1541-ben az ekkor már mariánus néven ismert konventuálisok kivonultak a városból.

A településen egyre inkább „monopóliumot élvező”, nemzeti nyelven prédikáló obszerváns barátok 1503-ban, Havi Boldogasszony napján (aug. 5.) szentelhették fel a tégláról téglára összeszedett új épület főhajóját, melynek falába a többhajós, boltozott ispotálytemplom alkotóelemei is jócskán beépítésre kerültek. 1543-ra Szeged is török kézre került, a vidék elnéptelenedett.

A török a katolikus papok közül csak a gyógyító tevékenységet végző alsóvárosi ferencesek működését tűrte meg, akik a fűszerpaprikát ezekben az időkben már a lázcsillapítás egyik fontos eszközeként alkalmazták és termesztették. A rendházban lakó, eleinte 3-6, később 7-10 szerzetes látta el nemcsak Szeged, de a környező települések lelkipásztori teendőit is a város körüli, nagyjából 100 km-es átmérőjű körben. A hagyomány szerint 1686. április 24-én hajnali 3-kor e templom harangja jelezte az ostrom kezdetét a város visszavételére összegyűlt seregnek.

A Szegeden viszonylag alacsonyan fekvő kolostort sem kímélték a környéken pusztító tiszai árvizek. 1712-ben, amikor egy nagyobb víz után sor került a szegedi vár megerősítésére, a kolostor barokk átépítése is megkezdődött. Valószínű, az átalakítások állapotterveként készült az az igen pontos alaprajz és távlati kép, mely az utókorra is rámaradt. A legendás északi füvészkert és gyümölcsös, melynek híre Egerig is eljutott, szintén egy árvíz alkalmával, 1740-ben lett végleg az enyészeté.

1772-re, mire befejeződött a barokk átalakítás, az épületegyüttes boltozott terekből és folyosókból álló, egységes képet mutatott. Az akkori járószint Trogmayer Ottó 1985-ös kutatásai szerint a templom mai járószintje alatt 10-15 cm-rel mélyebben helyezkedett el. 1861-62-ben újabb pontos felmérés készült Molnár Pál városi főmérnök vezetésével. A rajzok olyan részleteket tartalmaznak, melyek mára az épületről már elvesztek: többek között látható, hogy a templom és a káptalanterem ablakai eredetileg kő mérműves szerkezetek voltak, melyet később, az 1899-1900 közt végzett átalakítás során bontottak el. 1876-ban Steindl Imre is készített egy kevésbé pontos felmérést, melynek alapján neogótikus átalakítási terveket rajzolt az épületegyüttesre. Terve csak részleteiben valósult meg az 1879-es szegedi nagyárvizet követően. Ekkor a magas talajvízszint miatt a szentély alatt található háromhajós, öt boltszakaszos barokk kori kripta bejáratát is befalazták.

Jelenkor

A két világháborút szinte sértetlenül átvészelő épületegyüttes a kommunizmus 40 éve alatt kevésbé szerencsés időket élt meg. Lakóit elűzték, értékeit széthordták, az akkor még közművesítetlen épületet szociális otthonként hasznosították. A kegytárgyak és szentképek mentésében az alsóvárosi származású, néprajzkutató Bálint Sándor igen jelentős szerepet játszott. A ferencesek egy szerencsés véletlen által elfelejtett államosításnak köszönhetően hamar, már 1989 szeptemberében újra birtokba vehették a kolostort és a templomot. Az épületegyüttes megint igen leromlott állapotban állt, felújítása, rekonstrukciója különböző pénzügyi forrásokból folyamatosan zajlott az elmúlt 23 évben. Az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőség (OMF) 1984-ben kezdte meg a komoly helyreállításra szoruló épület kutatását Dr. Lukács Zsuzsa művészettörténész vezetésével.

A falkutatás érdekes eredményeket hozott egy másik, 1943-ban Cs. Sebestyén Károly vezetésével végzett kutatás eredményeivel összevetve. Felvetődött a lehetősége annak, hogy a korábbi Szt. Péter ispotálytemplom nemcsak, hogy nem állhatott messze a jelenlegi épületegyüttestől, de annak bizonyos részei (káptalanterem, torony, szentély) még ma is a kolostor részét képezik.

A helyreállításra és a hasznosításra több variáció is született. Elsőként a ferences rendtartomány és az OMF megbízásából a Tér és Forma - Szeged Építéstervező Kft. készített terveket (vezető tervező: Vesmás Péter, munkatárs: Zákányi Ildikó). Később a tervezési munka irányítását 1991-ben az OMF-től a ferences rend építésze, Harsányi István vette át, a rekonstrukciós tervek elkészítését végül az Állami Műemlék-helyreállítási és Restaurálási Központ (ÁMRK) munkatársai, Harsányiné Vladár Ágnes és Fülöpp Róbert készítette el.

A Ferences Rendtartomány a rendházat a külföldi, magyarlakta területekről (Kárpátalja, Felvidék, Erdély, Vajdaság) érkező novíciusok teológiai képzésének székhelyeként kívánta hasznosítani. Elsődleges céllá vált tehát a cellák helyreállítása, és működő kolostorként a funkciók (világi-külvilágtól elzárt) elválasztása. Egy jól kitalált, a boltvállakba szerkesztett, fa és üveg szerkezetű, részben mobil válaszfalrendszer követi le mind a mai napig a változó funkciójú terek rendeltetési egységeinek elkülönülését.

Már az 1990-es évek helyreállítási fázisában felmerült a rend életével és történetével foglalkozó kiállítás gondolata, mely később a megnyíló Európai Uniós pályázati források elérhetőségével nőtt nagyobb szabású tervvé. Az újabb falkutatások után tavaly szeptemberben befejezett Alsóvárosi Ferences Látogatóközpont már Valkony Károly tervei alapján készült el.

A fogadóépület és a látogatóközpont igazgatósága a közönség számára megnyitott és herbáriumként hasznosított nyugati kert egyszintes melléképületében kapott helyet, elkerülve ezzel a vizes helyiségek létesítésével járó nagyobb átalakításokat a főépületben. A szent ferenci, szabad ég alatti prédikálásra is immár teret adó kert központi helyén, a közlekedési útvonalak csomópontjában áll az északi kertből áthelyezett kőtár, mely a mai kor múzeumtechnológiai gyakorlatát követve beépített állapotban szemlélteti azokat az elemeket, melyek valószínűleg a Szt. Péter templom lebontása után maradhattak vissza a területen.

A kolostorban kalandozó útvonal, mely a klauzúra szigorú betartása mellett szövi keresztül az épületet, minden építészetileg fontos pontot érint, ami a látogató számára érdekességgel bírhat. A nyugati bejáraton keresztül (aminek helyén valaha a favázas illemhelyek sorakoztak) jutnak be az érdeklődők az épületbe, ahol a valamikori borospincében kialakított 50 fős vetítőtérben kaphatnak átfogó képet a ferencesek és a kolostor történetéről. Az útvonal innen egy újonnan megnyitott középkori kijáraton keresztül a kolostor belső kertjébe visz, ahonnan a helyreállítás során az északi templomfalból kifejtett, a hajdani kerengőt bezáró fachwerkes folyosó gerendafészkei vehetők szemügyre.

A keleti szárny nyugati bejáratán keresztül újra az épületbe érve a káptalanterem és a refektórium tárul fel eredeti berendezésével. Az emeleten a cellák sorából elkülönített védett kiállítószobákban mutatják be azokat a műkincseket, amelyek még ma is a rendház tulajdonát képezik. A cellák méretét és tagoltságát meghagyó kiállítóterek belsőépítészeti megformálása a rend alapeszméjéhez igazodóan egyszerű és nemes. A minimalista térben szinte ragyognak a kiállított tárgyak, melyek fókuszként vonzzák a tekintetet. 

A templom északi falával szomszédos összekötő folyosóra, a kitelepített könyvtár statikus, oda nem illő tere helyére egy áramló - a ferences rend történetét időszalagon bemutató - térfüzér került, melynek véglezárásaként, a kiemelt csigalépcső födémáttöréséhez építették be az akadálymentességet biztosító, henger alakú liftházat. A körút a kolostor legrégibb, keleti tereiben végződik, az emeleten egy újabb, kisebb vetítőszoba mutatja be a rend huszadik századi hányattatásait.

Innen talán a kolostor legszebb lépcsőháza visz le a földszinti ajándékboltba, mely szintén igazodik a cellaméretekhez. Kijáratként pedig a hívek által is használt főbejáratot veheti igénybe a távozó, amin kilépve a templom főbejárata előtti térre juthat. Erre a térre visszakerült a mintegy háromszáz éves Szeplőtelen Fogantatás-szoborcsoport, amely szintén a helyreállítás alatt került elő, miután a szerzetesek a megsemmisítésétől féltve a kolostor istállójában ásták el még 1950-ben.

A ferencesek, mint mindig, most is előretekintenek, hiszen a templom és a rendház középponti helyzete még koránt sincsen az építkezéssel helyreállítva. A török idők után itt kialakult búcsújáróhely befogadóképessége jóval nagyobb annál, mint mai kihasználtsága. A Dr. Vass Erika által kidolgozott múzeum koncepciójának schwerpunktja az, hogy a helyi közösség bemutatását maga a közösség végzi el, mintegy újradefiniálva magát térben és időben. 

Szőke Virág

Felhasznált irodalom: 

Bálint Sándor: A Szeged-alsóvárosi templom (Pannónia, Budapest, 1966)
Lukács Zsuzsa: Előzetes beszámoló a Szeged- alsóvárosi ferences kolostor kutatásáról (kézirat, 1989. október)
Lukács Zsuzsa: A Szeged-alsóvárosi középkori ferences kolostoregyüttes (A középkori dél-Alföld és szer, Csongrád megyei levéltár, Szeged, 2000)
Összefoglaló műszaki leírás a Szeged-alsóvárosi ferences rendház felújításának beruházási programtervéhez (Tér és Forma – Szeged Építéstervező Kft., 1990)
Veszelka Attila: Rövid védőbeszéd a Mária-szoborcsoportért (Délmagyarország, 2006. március 16.)