Mi a pálya?
Május 6-án biciklis majálist tartottak a száz éves Millenáris kerékpárstadionban. Lenyűgöző helyszín, szépséges bringák és egy alulról szerveződő kultúrmisszió.
A rejtőzködő Millenáris-pálya a Népstadion-komplexum területén található. Igazi Objektum, jóformán csak akkor veszi észre az ember, amikor már bent van, ami sokat hozzátesz a hely nyújtotta élményhez. A hivatalos megközelítési útvonal a Szabó József utcáról nyílik, mi a Stefánia út felől, egy nyitva hagyott kapun keresztül jutottunk be. Erről az oldalról végképp nem látni a „Milcsit”, csak sejthető, hogy a vad növényzet ott hátul, a villák mögött, valami nagyot, régit és izgalmasat rejt.
Kívülről ugyanis belepte a vegetáció a lelátókat és a pályát támasztó töltést, aminek a tetejére érkezve egyszerre feltárul a teknő látványa az erotikusan ívelő, döntött kanyarú oválpályával, amin éppen minimalista bicikliket hajtanak néhányan.
Építészet
Az időnek és a térnek ettől a meghökkentő zárványától, amihez az enyészet is hozzátette a magáét, könnyen libabőrös lesz az ember (főleg, ha biciklikre is gerjed). Nincs mese, a Millenáris katartikus mint építészet és land art, ilyen helyekre és terekre van szüksége a városnak és a városlakóknak. Éppen ezért ezt az atmoszférát, ezeket az arányokat és formákat, ezt a viszonyrendszert jó lesz megőrizni, mert csinálni ilyet mostanában nem nagyon sikerül. A különleges és patinás helyek eltüntetése ugyanakkor elég jól halad, gondoljunk csak az Ügetőre, a Ráckertre, a Kopaszi-gátra vagy a beígért Hajógyári-szigeti laszvegaszra. Ha így haladunk, Budapest jóvátehetetlenül elszegényedik, úgyhogy ideje kitekerni a beteges tabula rasa-elvű „fejlesztés” nyakát.
Nyilvánvalóan a Milcsi is felújításra szorul, mindenképpen hozzá kell nyúlni, csak lehetőleg nem az alapból adott érzéketlenséggel (lásd a Rudas fürdő kipreparálását), hanem finoman, megőrizve az apró részleteket, az idő nyomait, és persze bátran, vagyis nagyvonalúan, határozottan, fantáziával. A helyzet nívós nemzetközi pályázatért kiált.
A pálya megőrzése a városvezetés részéről puszta szándék kérdése, csak a hüvelykujját kell fölfelé tartania. Ehhez viszont annak felismerése szükséges, hogy a Millenáris-pálya egy minimum harminckétezres kisebbség potenciális érdeklődésére számíthat, továbbá hogy esztétikai és eszmei értéke kiemelkedő, ma Magyarországon nem nagyon fogunk jobbat csinálni. A civilek ezennel elkezdték az értékmentő munkát, most már csak mellé kell állni fentről.
Építészek
A majálison kiállították Horváth Balázs és Németh Balázs kerékpárgyűjteményét, aminek egyébként állandó kiállítóhelyet keresnek. A kétkerekű műtárgyak a lelátón csillognak, mindegyik mellett rövid szöveges leírás. A gyűjtemény egyik darabja Anthony Gall építész pályakerékpárja, egy kék színű Rapallo, és maga H.B., az egyik gyűjtő is építész. Ahogy Madarász Gábor szervező elmondta, a kerékpároskultúra lehetséges jövőbeli központját látják a létesítményben, ahol adott esetben ez a gyűjtemény is otthonra találna. Az erősen rokonszenves megmozdulás hátterében egyébként ott motoszkál Yasec, a formatervezési nívódíjas, kézműves soproni kerékpárépítész.
Ha van bármi értelme a „kulturális alapú városfejlesztés” kifejezésnek, az elsősorban valami ilyesmit jelenthet: a már létező értékeket gondozzuk, a meglévő infrastruktúrán támogatjuk a kultúra létrejöttét – nem pedig megalapozatlan, szemfényvesztő atomprojektek által döntjük hanyatt szeretett városunkat.
A Millenáris ügyét különösen aktuálissá teszi, hogy most zajlott a Népstadion és intézményei területére kiírt építészeti ötletpályázat, amelynek kiírásában a kerékpárstadion bontható épületként szerepelt. Mi inkább további száz, prosperáló évet kívánunk neki.
Török Tamás
