Mihez kezdhetnénk egy ürességtől kongó folyómederrel, amely végérvényesen kiapadt?

A Riverless című projekt azzal a gondolattal játszott el, hogy a 10 országot átszelő Duna megszűnik létezni, és helyét egy újrahasznosításért kiáltó terület veszi át. A Balka szervezésében megvalósult kiállítás egy évvel meghirdetése után folytatódott, és új munkákkal egészült ki a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem kurzushetének keretében Neville Zoltán építész kezdeményezésére és vezetésével. 

Talán egy nem is olyan távoli jövőben minden, amit alapvetésnek vettünk megszűnik létezni hirtelenjében. Elveszítjük a területünk feletti uralmat, eltűnik örökre a napfény a porfelhőben, hegyek gyomrában végezzük, vagy épp az épületeink diadalmaskodnak felettünk. Ebben az elképzelt, de nem feltétlenül képtelen jövőben lehetségessé válik, hogy 2850 kilométeren át hömpölygő víztömeg illan tova, és sok millió négyzetméternyi területet szabadít fel.

A Balka szervezésében megvalósult Riverless kiállítás keretében olyan munkák mutatkoznak be, melyek a spekulatív építészet módszertanát használva nyújtanak megoldást az újrahasznosításra. A kiállított alkotások egy része a felhívásra beadott pályaművek gyűjteménye, amelyek egy utópikus, vagy épp disztópikus szcenáriót elképzelve – és egyúttal szakítva a valóság korlátaival – lehetőséget adnak az újraértelmezésre, de mindinkább az újraértekelésre különböző területekről közelítve. 

A projekt egy évvel meghirdetése után folytatódott, és új munkákkal egészült ki az eredeti koncepcióra reflektálva, és azt újragondolva. A Riverless: Exploring Urban Futures through Visual Collage című egyhetes, interdiszciplináris kurzust a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Építészeti Intézetének oktatója, Neville Zoltán hirdette meg 2024 őszén. A különböző szakról érkező hallgatók a spekulatív tervezés módszertanából kiindulva, történetmesélést és kollázstechnikát együttesen alkalmazva hoztak létre alkotásokat a Duna jövőjére összpontosítva az éghajlatváltozás és a városi átalakulás tükrében. 

Háttérismeretek és terepkutatás

A kurzus első részében a hallgatók három csoportra osztva háttérkutatást végeztek vízrendszerekkel és városi jövőképpel kapcsolatos témákban. Mindegyik csapat különálló, de egymással összefüggő témákat dolgozott fel, majd ismertették eredményeiket egymással. A kutatások betekintést nyújtottak a témakör legfontosabb kérdéseibe, megalapozták a kreatív fázist, és a workshop keretében készülő spekulatív terveket a valós környezeti, ökológiai és geopolitikai kihívásokhoz igazították.

A kurzuson vendégelőadó volt Hulesch Máté designkultúra-kutató, építészeti író és szerkesztő, aki kutatását mutatta be Speculative Futures: Possibilities and Potentialities címmel. Előadásában az építészet és a design szerepét vizsgálta válság idején zajló, alternatív jövőképek elképzelésében. A prezentációt követő, témában zajló vita arra ösztönözte a résztvevőket, hogy kérdőjelezzék meg az uralkodó narratívákat, és előremutató válaszokat adjanak az aktuális kihívásokra. Vendégelőadó volt továbbá Réder Ferenc biomérnök, aki prezentációjában a természetben és a városi környezetben található vízrendszerek kritikus szerepére összpontosított, kiemelve innovatív helyreállítási projekteket és fenntartható vízgazdálkodási gyakorlatokat.

Ezt követően a hallgatók terepkutatáson vettek részt, ahol a Duna térbeli aspektusait ismerhették meg – különösen a Budapesttel való kapcsolatát – egy vezetett túra keretében. A fotózással egybekötött gyakorlat célja az volt, hogy megértsék a folyó és a városi környezet közötti dinamikus kölcsönhatásokat, miközben kritikus szemlélettel forduljanak a tér használatához és átalakításához.

A kutatások, előadások és azt követő beszélgetések alapot adtak a vízrendszerek dinamikus, alkalmazkodó tájként való újragondolásához, és inspirációt nyújtottak a kreatív fázishoz. A terepkutatás személyes tapasztalata megalapozta a kritikus gondolkodásra való törekvést, míg a helyszínen készült fotógyűjtemény fontos forrásanyagként szolgált a tervezési narratívákhoz. 

Tervezés

A kurzus záró akkordjaként a hallgatók a hét kutatásait, ismereteit és felfedezéseit egy saját munkában összegezték: egy kollázst hoztak létre rövid szöveg kíséretében, amely a Duna jövőjére vonatkozó alternatív forgatókönyvet vázolt fel, reflektálva a workshop során feltárt térbeli, ökológiai és kulturális kérdésekre. Az így született munkák a nézőpontok széles spektrumát ölelték fel az optimista vízióktól a pesszimistább előrejelzésekig. Néhány javaslat a gyakorlatias, megalapozott megoldások felé mutat fenntartható beavatkozásokat elképzelve, míg mások a szabadabban elképzelt jövőképek felé orientálódtak a hagyományos gondolkodás határainak feszegetésével.

Habár a megközelítés és a kifejezés módja igencsak eltérő, valamennyi létrejött alkotás célja azonos: kritikus gondolkodást és együttműködésen alapuló párbeszédet kezdeményezni a Duna és a hasonló folyók előtt álló kihívásokról. A vizuális történetmesélés és a szöveges elbeszélések ötvözésével a kollázsok erőteljes eszközként szolgálnak az éghajlatváltozás, a városi terjeszkedés és a változó tájak valóságának megkérdőjelezéséhez, újragondolásához, és a velük való szembenézéshez, emellett kreatívan mutatnak be lehetséges, a bizonytalan jövőre reagáló alternatívákat.

A cikkben a MOME kurzushetén készült munkák mellett a Balka korábbi felhívására érkezett munkák is bemutatkoznak.

Metzl Ádám – Szokatlan üzleti tevékenység

Az ember szereti a rendet. A rend a dolgok uralásának látszatát kelti, tompítja az ismeretlen okozta szorongást. A természet folyton változik. Az ember számára ez maga a káosz, ezért kényszeredett szélmalomharcba kezd, hogy rendet tegyen környezetében, amely folyamatosan növekszik a profitéhség és a túlnépesedés jegyében.A kert akkor szép, ha rövid a fű. A patak akkor, ha beton mederben folyik. A fákat ki kell vágni, a szabad területekre pedig szántóföld vagy új gyár kell. Képesek leszünk valaha szépnek látni a nyíratlan gyepet, vagy a helyén hagyni a lehullott falevelet? Megértjük, hogy nem csak az a hasznos, amiből profit származik? El tudjuk engedni a folytonos vágyat a terjeszkedésre? Tudunk együtt élni a természettel? A pályamű ezekre a kérdésekre keresi a választ egy nehezen elképzelhető, a megszokott renddel, uralási vággyal, haszonleséssel szakító jövőképpel. A lassanként kiapadó folyó helyét engedtük, hogy a természet hódítsa vissza. A városi levegő tisztul, a biodiverzitás nő, jobb a városban élni. 

Ódor Ágnes, MOME – A Völgy

Senki sem gondolta, hogy alig 100 év alatt Európa egyik legnagyobb folyója szinte eltűnik a szemünk elől. Az éghajlatunk szélsőséges változásai miatt a természetes folyók turisztikai látványosságokká váltak – már ha maradt még valami, amit látni lehet. Magyarországnak kicsit több szerencséje volt: a Duna még létezik, de nem hasonlítható „aranykorához". De a szerencse csak addig tud egy nemzetet előrevinni, amíg szándék is társul hozzá. Több éves tervezésnek és sok-sok különböző területről jövő szakmai közreműködőnek köszönhetően megszületett A Völgy. Egy olyan terület, amelyet visszaadnak a természetnek, hogy helyreállítsa a biológiai sokféleséget, küzdjön a szennyezés ellen, és általánosságban visszahozza az egykor elveszett egyensúlyt. A kollázs első személyben mutatja be a Völgyet: láthatjuk a Parlamentet, a környező erdőket, a Völgyközpontot (amely oktatási központból, ifjúsági házból, hódrezervátumból és a Völgy dolgozóinak munkaterületéből áll), és természetesen azt, ami a folyóból megmaradt. 

Bányai Zsófia – A nagy tengerimalac paktum

Az elapadt Duna hatására Budapest lakossága először mélységes depresszióba zuhant, majd a tehetetlenség viszályokat és agressziót szított a két oldal lakói között. A közel polgár harcba torkolló helyzetet a Pest és Buda között köttetett nagy tengerimalac paktum mentette meg, mely hosszú távon mentálisan kiegyensúlyozott és békés szomszédsággal örvendeztette meg az árok két oldalán élőket.

Kovács Lilien Borbála, MOME – Túl kevés, túl későn

Az emberek hajlamosak elfordítani a fejüket a problémáktól – így működünk. Válság esetén olykor pánikba esünk, és nevetséges dolgokat teszünk, hogy megnyugtassuk a lelkiismeretünket, vagy hogy meggyőzzük – leginkább – saját magunkat arról, hogy minden rendben van, még akkor is, ha az igazság ennek az ellenkezője. 2050-et írunk. A globális felmelegedés következtében a bolygó vízköre felborult. A Duna már kiszáradt. Az embereket nem érdekelte mindez, míg a víz teljesen el nem tűnt. Jobb ötlet híján egy férfi elkezdi locsolni a kiszáradt medret egy kerti locsolóval, hogy egy kis patakot fakasszon. Ez azonban túl kevés, és túl késő ahhoz, hogy helyrehozzuk azt, amit mi magunk okoztunk. Mi lehet egyáltalán a célja a tettének? Törődik a folyó állapotával és a vízhiány okozta környezeti problémákkal? Vagy lehetséges, hogy inkább az vezérli, hogy megőrizze a Duna korábbi státuszát, mint turisztikai látványosságot? Végezetül, mi a valódi probléma? Az, hogy túl keveset teszünk, túl későn, vagy az, hogy az embereket még mindig nem a helyes cél vezérli?

Vincze-Hajnal Blanka, MOME – Dénes Ágnes álma

A klímaváltozás az évekig tartó elhanyagolás miatt egyre súlyosabbá válik, az emberek pedig világszerte lázadnak fel a jövőjükért. Az utcákra vonulnak, a zavargások több hónapig tartanak és a média megőrül, a hírek csak erről szólnak hónapokig. Az emberek elérik céljukat: a világ nemzetei meghallják a kétségbeesett hangokat. Összeülnek egy Világkonferencián, hogy megvitassák az új kezdeményezést a fenntarthatóbb jövő érdekében, mely minden várost és régió működését átszervezi. A változás első szakasza egy 25 éves terv eredménye, amely Magyarországot is érinti. A 2050-es évek Budapestje tisztább, fenntarthatóbb, és jobb életet kínál a következő generáció számára. Az emberek élethez való hozzáállása jelentősen megváltozik, és a kormány intézkedései is fejlődnek: kevesebb műanyagot és betont használnak, az utcákon már nincsenek autók, helyette az emberek kerékpárral közlekednek vagy gyalog járnak. Egyes ipari gyárak bezárnak, mert már nincs érdeklődés termékeik iránt, ami kevesebb szennyezést eredményez a városban. A Duna medencéje visszanyeri természetes állapotát, megjelennek a vízközeli élőhelyek, és visszatérnek az egykor eltűntnek hitt fajok. A városok saját terményeiket kezdik előállítani, hogy ellássák polgáraikat. A Duna mellett termőterületeket alakítanak ki, hogy tiszta vizét hasznosítsák. A fővárosban minden kissé lelassul. A Duna medencéje új oázissá fejlődik az európai régióban. 

Polina Kuprina, MOME – Egy megújult világ krónikái

150 év múlva az éghajlatváltozás a Föld felszínét élhetetlenné teszi – sötétté, természetes fény és szín nélkülivé – és az emberiséget arra kényszeríti, hogy fejlesztéseket eszközöljön a túlélés érdekében. Az egyik legfontosabb innováció egy kolosszális, egész bolygót befedő geodéziai kupola, amely ellenőrzött klímájú menedéket nyújt, ideális körülményeket teremtve ezzel az élethez. Az önjavító, bioadaptív anyagokból készült építmény alkalmazkodik a külső hőmérséklethez, és összehangolja a technológiai innovációt a környezet helyreállításával. A kupola alatti városi területek hatalmas hidak hálózatává alakultak át, amelyek már nem csupán közlekedési útvonalakként funkcionálnak: összetett ökoszisztémákká fejlődtek, beleértve az élettereket, városi farmokat és rekreációs területeket, ezzel támogatva a közösségek virágzását. A fejlett biolumineszcens organizmusok lágy, szerves vörös fényt bocsátanak ki a hiányzó napfény helyett, amely által természetes megvilágítású környezet jön létre. Ez a vörös, biztonságos sugárzású fény elengedhetetlen a navigációhoz, ezáltal válik lehetővé a funkcionalitás az amúgy átalakult és élhetetlen világban. Mindezek az elemek a Földet egy ellenőrzött menedékhellyé változtatják a technológia és a környezetvédelem ötvözésével, hogy támogassák az életet és a bolygó helyreállításához szükséges biológiai sokféleséget. 

Szabolcs Kira és Kammermann Lili – Budapest lakói visszafoglalják a folyómedret // videó

Óvatosan kecmeregtek le egy késő augusztusi délután az üres folyómederbe a nemzetközi hírportálok tudósítói a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig. Az összkomfortos lakásaikhoz szokott városiak döbbenten vették tudomásul, hogy vízvezetékeik üresen konganak, valamint a felszíni vízkészletre támaszkodó vízműveik is porlanak a szárazságtól. A tanácstalan budapestiek a rakpartokról pásztázták a Dunát, – a város egykor folyékony közterét – de a folyónak hűlt helye volt. A belvárosi szakaszon megfeneklett városnéző hajók között többen csobogó vízre lettek figyelmesek. Szakértők megerősítették, hogy a rejtélyes források Budapest szerencsés lokációjának köszönhetők. A város alatti kőzetréteg értékes karsztvizet rejt, amely a Duna medre alól szabadon tör a felszínre. Ezek az ún. szökevényforrások például az egykori Fürdő-sziget helyén is újra láthatóvá váltak. Kígyózó sorokba verődött emberek várják, hogy ők következzenek a pancsolásban, a hiányzó forró vizes fürdő mellett a megszokott 40 fokos ruhamosást is itt lehet elintézni.Az elmúlt hetek folyamán számos apró beavatkozás jelent meg a források körül, amelyek eddig egyenesen a Dunába ömlöttek. A látogató szaunák, különböző hőfokú és ásványi anyag tartalmú medansziék közül csemegézhet. A túlárazott fürdők helyett a budapestiek újra birtokba vehették a Dunát, amely már rég nem volt az övék: a Deutsche Welle szeptember elején nagysikerű videóriportot forgatott a jelenségről. 

Horváth Barnabás, MOME – Szökevény szerelvény

Ez a disztópikus jelenet egy nem is olyan távoli jövőben játszódik, ahol a gyakori aszályok és árvizek miatt a talajnedvesség folyamatosan változik. A magas agyagtartalmú talaj zsugorodása és tágulása komoly károkat okoz a folyó közeli épületek alapozásában, életveszélyessé téve azokat. A kormány a folyó alatti metróvonalak teljes elárasztásában látta a megoldást, ezzel stabilizálva a talaj nedvességtartalmát. A folyót föld alá terelve, a felszínre kellett hozniuk a metróvonalakat. Ezzel egy új vasúthálózat született, amely az újonnan keletkezett pusztaságot átszelve összeköti a város két oldalát. A kietlen körülmények miatt a folyómederben nem telepedtek meg a növények, csupán egy örök emlékeztetőként szolgál, ami az emberek értékrendjére mutat rá: inkább megmentik az épületeket, mint magát az okot, amiért azok eredetileg oda épültek.

Nagy Karola, MOME – A Bubble

C. a horizontot bámulta. Ezer meg ezer izgatott ember között állt a folyóparton és várt valamit. Beárnyékolta a szemét a kezével, és amikor felkelt a nap, benne ragadt a szusz. Megérkezett a Bubble. Évek óta álmodozott erről a pillanatról. Hiszen a Bubble nem csak egy úszó művészeti fesztivál volt. Hanem egy szimbólum. Az együttműködés és bizalom szimbóluma. Egy vékony fonál, ami 10 különböző országot kötött össze a kultúra és műszéveszet erejével. A Bubble-on állni kapcsolatot jelentett a Dunával és közösségével. Különböző kultúrák megünneplését és közös élményeket. Új emberek megismerését, a Duna közösségének megismerését. C. hitt abban, hogy ha a Bubble fedélzetén áll az ember, minden különbség megszűnik, és nem számít hány háború, konfliktus és krízis dúl a világban. A Bubble két évente jött, és teljes mértékben önkéntesek működtették. Egy ember alkotta jelenség amit a különbségek tartottak össze, hogy az emberiség soha ne felejtse el: a másságtól nem félni kell, hanem tanulni belőle. C. felkapta a táskáját és felnézett a homályos, hatalmas de meglepően könnyű falakra és rálépett a Bubble ruganyos felszínére.

Erős Máté, MOME – Árvízi átverés

2100-ban járunk, a 2096-os óriási európai árvíz után a Duna menti városoknak újra kellett gondolniuk a létezésüket. A károk katasztrofálisak voltak, a folyóparti épületek elértéktelenedtek, a fiatalok és a lakhatási válság áldozatai elfoglalták ezeket a több mint 200 évvel ezelőtt épült, egykor gyönyörű házakat. Nyáron az aszályok lehetetlenné teszik a vízi áruszállítást, míg a telek a korábbinál is nagyobb katasztrófával végződhetnek. A folyóparton több mint 150.000 kínai vendégmunkás kevesebb mint egy év alatt építette meg az új, vízálló kínai mágnesvasút-rendszert, hogy megoldja az alacsony vízállás okozta szállítási válságot. Az új, többfunkciós árvízvédelmi rendszert is tesztelik idén, ami miatt az európai fővárosai fokozott figyelmet fordítanak Budapestre. 

Keglevich Kincső, MOME – Örvénylő folyó

Amikor úszom, úgy érzem, szabad leszek, elsősorban azért, mert a testem súlytalanul lebeghet a vízben. Minden mozdulat olyan lassúvá válik a megszokott érzéshez képest. Az én utópiámban Budapest élete is lassabb, mint manapság. Minden ember szorosabb köteléket ápol a Dunával, mert a vízszintje évről évre magasabbra emelkedik. A tömegközlekedésnek alkalmazkodnia kell az új rendszerhez, és egyre többen választanak vízhez közeli munkát. Az emberek utakat, parkokat, uszodákat és játszótereket alakítottak ki a folyó mentén. Többé már nem félnek az árvizektől és elfogadták a folyó árapályos légkörét. 

Nisnánszky Dániel – Egy élhetőbb Budapestért 

Töltsünk a betonkeverőbe 1:6 arányban sódert és cementet, és lassan kezdjük el felönteni vízzel. Semmiképp sem szeretnénk túlvizezni a keverékünket, ugyanis nem megfelelő konzisztenciával a beton szilárdsága nagy mértékben csökkenhet. A megfelelő állag elérése után öntsük a végterméket a kívánt helyre, és jöhet a tömörítés. Ezt célszerű egy fa vagy vas döngölővel végezni. Ennek során eltávoznak az anyagból a levegőbuborékok, és megkezdődik a kötési folyamat. Ha biztosak vagyunk benne, hogy az összes levegő távozott a betonunkból, simítsuk le a felületét egy faléccel, és hagyjuk állni. A végleges állapotát hozzávetőlegesen egy hét múlva éri el termékünk, addig naponta egy-két alkalommal locsoljuk le vízzel. 

Borsi Judit – RUN DRY /kiszáradás/ 

Egyéb változatai: ran dry; runs dry; running dry. Jelentése: elérhetetlenné válás a teljes készlet felhasználása miatt; különösen egy pénz- vagy információforrás esetében; megszűnik a vízellátás; minden felhasznált, így már nincs többé. Szinonimái: kiszáradni; eloszlatni; szétszóródni; feloldódni; elpárologni; szétterülni; eltűnni.

Markéta Blažková, MOME – Álomhely

A következő száz évben a Duna kiszárad, és a város kétségbeesik. A megoldás? Beton. A mérnökök csatornákat ásnak városszerte, hogy megpróbálják kordában tartani a folyót. De a víz nem törődik ezzel. Az üres betoncsatornák használhatatlanná válnak, miközben nagy esőzéskor az áradások okoznak nehézséget. Az emberek egyre csak több és több betont használnak egészen addig, amíg rá nem jönnek az igazságra: nem tudják megoldani a problémákat, amelyeket egyedül ők okoztak. És ekkor fognak megváltozni a dolgok. Miután évekig harcoltak a környezettel, átállnak az ahhoz való alkalmazkodásra. Megpróbálják megérteni a természet rendszereit, és felhasználni a tudást a Duna és a város helyreállítása érdekében. Az emberek a betoncsatornák mellett vizes élőhelyeket alakítanak ki, és a folyó újra élettel telik meg. Új közösségi kerteket hoznak létre, ahol saját maguk termesztik az élelmiszert, méhkaptárokat építenek, és többnyire vegetáriánussá válnak. Közösen használt elektromos autók és kerékpárok fogják felváltani a közlekedési dugókat, és a városi élet lelassul. Nem lesz szükség nagy profitra, és a kormány megfontoltan fog működni. Budapest csendes, zöld várossá válik, ahol az embereket jobban érdekli a közösség jóléte, mint a sajátjuk. Ez csak egy álom volna? 

További információ a kurzusról itt érhető el.