Izomrostokat idéző kettős homlokzat, köztük szinteket összekötő mászófal, minden négyzetmétert kihasználó, variálható alaprajz - bravúros megoldásokból nincs hiány. Budapest legsűrűbb városi szövetébe, a Belvárosba tervezett sportközpontot Skardelli György csapata. Az épületben száraz és vizes sportoknak, wellnessnek, rekreációnak és akár kulturális rendezvényeknek is helyet biztosító intézmény kap majd helyet.
Belváros-Lipótváros Önkormányzata lassan több évtizedes hiányt kíván pótolni a Vadász utca 30. alatt található ingatlan újraépítésével, egy egészségmegőrző-sportközpont létrehozásával. Az Önkormányzat mindezen célok mentén, közbeszerzési felhívás útján választotta ki a számos díjjal kitüntetett Skardelli György építészt a Belvárosi Sportközpont terveinek elkészítésére. A sűrű belvárosi városszövetben egy, több mint száz év során megfáradt, életveszélyessé vált lakóház helyén valódi közösségi épület születik.
Az épületben helyet kapó funkciók a környék lakóit – a legfiatalabbaktól az egészen idősekig -, iskolásait és az ott dolgozókat szolgálják. A közösségi rendezvények színterei mellett helyet kapnak a vizes és a száraz sportokat kiszolgáló helyiségek. Lehet tartani kulturális eseményeket, amelyek tartalmuktól függően kihúzódhatnak az épület előtti utcaszakaszra is, kisugározva a belső terekben pezsgő életet, becsalogatva az arra sétálókat. Kisebb koncertek, kiállítások, irodalmi események mellett szűkebb közösségek igényét is kielégíthetik az épület földszintjén található helyiségek - szalagavató bál, nyugdíjas találkozó és akár esküvő is tartható az összenyitható terekben.
A kis területen egyetlen feleseleges négyzetméter sem maradt: a föld alatti szinteken négypályás úszómedence, egy sekélyebb medence, wellness-részleg kapott helyet, a földszinten fogdó és rendezvénytér, fentebb összenyitható kisebb tornatermek (tánchoz, jógához, aerobichoz), egész szintet elfoglaló kosárlabdapálya, konditerem, hozzájuk kapcsolódó öltözők, rendezvénytér és panorámás tetőterasz is elfért a komplex épületben.
Az épület kettős homlokzatot kapott - az üveg homlokzat mögött izomrostokat idéző, ornamentális szerkezeti fal húzódik, karakteres megjelenést kölcsönöznve az egyedi rendeltetésű épületnek. Ez a megoldás lehetőséget teremt a természetes fény lejuttatására az alsó szintekre is: "Az utcára néző fényudvar kitűnő ötlet, összetartja az egész építményt, a fényt onnan lopja be a terekbe, ahonnan egyébként is szervesen jönne, de különleges, egészen mai karaktert ad a háznak, önmaga jelévé képes válni. Ezért is tud az építmény úgy ikonná formálódni beszorított helyzetében, hogy szerves részét képezi a jobbára eklektikus környezetnek is. S persze, az épület lényege is az, hogy tereit kifelé is megmutatja, önmagát kínálja fel a hozzá érkezőknek, s ezáltal tágítani is képes a bejárat előtt a szűk, szinte sikátor utcát." - írja opponenciájában Finta József.
forrás: sajtóközlemény és -tájékoztató