A modernizmusra hajlamosak vagyunk egységes építészeti stílusként gondolni. Kubinyi György írásában arra mutat rá, hogy a 20. század során mindvégig jelen volt a főáramú, nemzetközivé vált irányzat mellett egyfajta "másik modern építészeti hagyomány" is, melynek képviselői olyan építészek, akik modern gondolkodásúak voltak, szociálisan érzékeny, magas minőségű építészetet hoztak létre előre eldöntött formai, stiláris elemek nélkül – fogalmaz a szerző.
A Tér és Forma 1928. októberi száma közölte a Le Corbusier vezette CIAM I., La Sarrazban tartott kongresszusának határozatát. A kiáltvány pontokba szedve fogalmazta meg a Modern Mozgalom irányelveit. Közvetlenül a kiáltvány mellé szerkesztették – jól érzékelhetően, ellenpontként – a holland építész, Willem Marinus Dudok írását. Ő az építészetet olyan művészetnek tartotta, ami az adott, egyedi tervezési helyzetre alapozva alakítja az épületet, előre elhatározott formai, szerkezeti, anyaghasználati megkötések nélkül. A korabeli Tér és Formában megjelent írásának az idézett részlete jól tükrözi, amit Dudok a CIAM szellemiségéről és eszmei vezéréről gondolt:
"Az építőművészet legyen egyéni, ezért ellenzem Le Corbusier ´lakógépét´. Nem ismerek szerkezeti dogmákat. Ha a lapos tető indokolt, úgy lapos tetőt építek; ha a magas tető indokolt, úgy olyant építek. Mindezek olyan kérdések, amelyek az adott helyzetből következnek, és oldandók meg."[1]
A Tér és Forma 1928. júniusi számában Dr. Bierbauer Virgil hosszú tanulmányt írt Kislakás építés a háború utáni Európában címmel. A cikk egyik részében Bierbauer Le Corbusier és Jacobus Johannes Pieter Oud lakástervezési metodikájának különbségét elemzi. Bierbauer két olyan épületet választott összehasonlításra, amelyek lapostetősök, sima fehér, vakolt homlokzattal, nagy nyílászárókkal. De amíg Oud racionális, a mindennapi életet szolgáló, részletekre odafigyelő alaprajzot tervezett, addig Corbusier tervében "[a] földszinti tér kihasználatlanságára szót veszteni is felesleges. Az ipari munkásoknak és nem mezőgazdaságiaknak szánt házban e csűrnek a lakók kevés hasznát fogják látni. A zongorakamra elkészítése sem olcsóbbította az építkezést különös módon. … Az emeleten a tervező a rendelkezésre álló 5,5 m. x 15 m. felületbe ornamentális fantáziával rajzolta be az osztásokat, s nem azok meggondolása után" – írja Bierbauer.[2]
Dr. Révész-Alexander Magda, (magyar származású, Hollandiában élt művészettörténész) H. P. Berlage műveitől indulva M. de Klerk és K. P. C. de Bazel művein keresztül W. M. Dudok munkásságáig vezeti le a holland építészetnek azt a vonulatát, amely az épületeket beágyazza egy folyamatba, szembeállítva a Modern Mozgalom internacionális stílusával. Dr. Révész-Alexander praktikus művészetként értelmezi az építészetet, és fontosnak tartja az építészet folytonosságát mind térben, mind időben. 1934-ben, a Magyar Művészetben megjelent írásában így fogalmaz:
"Organikus egy épület, melynek részei tervszerű, logikus összefüggésben állnak egymással egy közös cél, a struktúra, a folytonosság, a fokozatos tervszerű növekedés, a törvényszerű és egyirányú haladás képét mutatja… A holland modern építészet fejlődése úgy időben, mint térben organikusnak mondható. Ha visszatekintünk az utolsó 35 év történetére, azt találjuk, hogy az úttörő Berlage fellépése óta a mai napig az egész mozgalom egy új építészet kialakítása felé szinte megszakítás nélküli egyenes vonalat mutat."[3]
A modern építészet hőskorát az a kettősség jellemezte, amit Dudok írásának részlete találóan definiál, és Bierbauer összehasonlító elemzése is arra jut, hogy J.P. Oud és Le Corbusier más módon értelmezték a modern építészetet. Dr. Révész-Alexander Magda pedig egy olyan vonulatát vázolta fel a holland építészetnek, amely a folytonosságra, a feladatból kinövő épületformákra, szerkezetekre alapozott.
*
St. John Wilson könyve, a The Other Tradition of Modern Architecture a Le Corbusier vezette Modern Mozgalom formai dogmákba merevedő tervezési metódusát járja körül, és a CIAM mozgalmának ellenpontjaként egy addig nem körülhatárolt építészeti vonulatot mutat be, amit a modern építészet másik hagyományának nevez: Aalto, Asplund, Häring, Lewerentz… modern gondolkodású, de a saját útjukat járó építészek voltak. A Modern Mozgalom a kezdeti helyes célok ellenére – írja Wilson – az építőművészetet a klasszikus görög alkalmazott művészetből áthelyezte a szépművészetbe:
"Kant esztétikai definíciójának alkalmazása az építészetre, mint törekvés a céltalanságra, tőrt döfött az építészet szívébe, kettéhasítva azt művészetre (képzőművészet) és épületre (használat). Azt az elképzelést, ami alapvető volt a görög gondolkodásban, és ami a szépséget és a funkcionalitást egy dolognak tartotta, egy csapásra kétfelé vágta, azt gondolva, hogy ezeknek versenyezniük kell egymással."[4]
Dudok mellett az előzőekben említett, a "modern építészet másik hagyományába" sorolható építészek közül többen is szót emeltek a CIAM formalista, dogmatikus tervezési előírásai ellen.
Hugo Häring német építész volt a tiltakozók egyike, aki ugyan aláírta a CIAM kiáltványát, de hamarosan kivált a mozgalomból Le Corbusier nyomására, mert a kiáltvány egyes dogmatikus tételeit bírálni kezdte. Ő az észak-európai építészeti szemléletet –- ahová magát is sorolta –- organikusnak nevezte, "funkció-organikusnak". Az ő elképzelésében az épület formái a funkció és a tervezési helyzet adottságaiból következnek. A ház organikusan fejlődik ki a "megtanult" tervezési feladatból. Ebben az összefüggésben Häring a CIAM által meghirdetett koncepciót modern építészetnek (moderne Architektur) nevezte, amit egy újabb stílusként értékelt a történeti stílusok folytatásaként, és a mediterrán vidékre jellemzőnek tartott. A maga által leírt és gyakorolt tervezési metódust új építésnek (neues Bauen) aposztrofálta, elhatárolva magát az előre eldöntött formai megkötésektől.
Alvar Aalto többször is részt vett a CIAM kongresszusain, de nem csatlakozott a Modern Mozgalomhoz. Két fontos kérdésben nem értett egyet a La Sarrazban megfogalmazott kiáltvánnyal. A CIAM a doktrínáiban teljes szakítást követelt a múlt építészetével, míg Aalto az építészet folyamatosságában, folyamatos fejlődésében hitt. A kiáltvány racionalizálási törekvésével egyetértett, de szerinte az nem ment elég mélyre, a technikai oldalon maradt, a pszichológiai kérdéseket nem érintette. Aalto így foglalta össze véleményét a Mozgalomról: "…mint az összes forradalom, lelkesedéssel kezdődött és a diktatúra egyfajta formájával végződött" – idézi Wilson a könyvében.
*
Ha időben nagyot ugorva a mába helyezzük a formalista, stílusba merevedett építészet kérdését, szembetűnő az, hogy Peter Zumthor vélekedése mennyire összecseng Dudok, Aalto és Häring elképzeléseivel. A valsi fürdő épületének tervezése kapcsán fejtegeti Zumthor A szépség kemény magva című írásában, hogy a helyszínből és a feladatból kiinduló tervezés mélyre tud hatolni, nem úgy, mint az előre elrendezett formai jegyekből kiinduló, azokból építkező munka:
"…nemrégen hogyan fejlesztettük ki egy hegyvidéki gyógyfürdő tervét anélkül, hogy a feladathoz már megfogalmazott ideákat állítottunk volna magunk elé, és azokat próbáltuk volna építési feladatunkhoz hozzáidomítani. Hogyan próbáltunk meg ellenben alapvető kérdéseket megválaszolni, melyek a helyre, az építési feladatra és az építőanyagokra – hegy, kő, víz – vonatkoztak, és elsősorban nem képszerűek voltak. Csak miután lépésről-lépésre lehetővé vált számunkra a helyre, az anyagra és az építési feladatra vonatkozó kérdések megválaszolása, akkor ötlöttek föl bennünk egymás után a bennünket is meglepő szerkezetek és terek, amelyek – azt hiszem – a stilisztikailag előre gyártott és elrendezgetett formáknál mélyebben gyökerező elemi erőt rejtenek magukban. Olyan konkrét dolgok öntörvényűségével foglalkozni egy építési feladat hátterében, mint hegy, kő és víz, lehetőséget kínál arra, hogy megragadjunk és kifejezésre juttassunk valamit ezen elemek eredeti és úgymond ´a civilizáció előmozdítása szempontjából ártatlan´ lényegéből, és olyan építészetet teremtsünk, amely a dolgokból indul ki és a dolgokhoz tér vissza. Előképek és stilisztikailag előregyártott formaelképzelések csak elzárhatják ehhez az utat."[5]
*
Számomra az derült ki a korabeli Tér és Formában megjelent írásokból, hogy nagyon is tudatában voltak a szerkesztők – Bierbauer Virgil és Komor Marcell –, hogy két modern építészeti felfogás létezett egymással párhuzamosan, és igyekeztek is mindkét felfogásnak teret adni. Dr. Révész-Alexander Magda is az építészet időbeli folytonosságát, a tervezési helyzetből kiinduló praktikus építészet fontosságát emelte ki, szembeállítva az internacionális stílussal. Wilson könyve, a The Other Tradition of Modern Architecture tovább megy, kimondja két, határozottan elkülönülő modern hagyomány létezését. A másik hagyomány építészei, Aalto, Asplund, Lewerenz, Oud, Dudok, Häring és társaik pedig olyan építészek, akik modern gondolkodásúak voltak, szociálisan érzékeny, magas minőségű építészetet hoztak létre előre eldöntött formai, stiláris elemek nélkül. Az ő munkáikban az épület organikusan nőtt ki a tervezési feladatból.
Kubinyi György
[1] Dudok, W. M.: Új építészet. Tér és Forma, 1928. október
[2] Bierbauer Virgil: Kislakás építés a háború utáni Európában. Tér és Forma, 1928. június
[3] Révész-Alexander Magda: Modern építészet és tradíció Hollandiában. Magyar Művészet 1934/10. 289-305 old.
[4] Wilson, Colin St. John: The Other Tradition of Modern Architecture: The Uncompleted Project. London: Academy Group Ltd., 1995. Az idézet a szerző saját fordítása.
[5] Peter Zumthor 1991. december 1-én Piranban elhangzott német nyelvű előadása, megjelent: Du, Die Zeitschrift der Kultur 615, Heft Nr. 5, Mai 1992, 68-69. oldal. Magyarul megjelent: Arc, 1, 1998, 30-35. old. M. Gyöngy Katalin fordítása.
