Mindig izgalmas, mikor egy-egy unikális projekten belül különféle művészeti ágak keverednek. Pákozdy Petra és Péter Márk építészhallgatók diplomamunkájukban egy zeneiskola és művészeti általános iskola mellé terveztek művésztelepet, ráadásul egy épületrehabilitáció keretein belül. Konzulensük Dankó Zsófia volt.
A BME Építészmérnöki Karának 2019 februárjában védett diplomamunkáiból állítottunk össze egy válogatást a Lakóépülettervezési Tanszékről. A diploma téma és programválasztás nyitott volt a hallgatók számára a tanszék által felajánlott helyszínek és saját feladatok mellett. A végeredmény a hallgató és nem utolsó sorban a tanár konzulensek konstruktív együttműködésével jön létre, kiknek kritikai, kreatív részvételük minden esetben fontos része az építészeti koncepciónak és a kidolgozott részleteknek. A most bemutatandó diplomaterv Pákozdy Petra és Péter Márk munkája.
Tanszékvezető: Sugár Péter dr.habil. e. tanár,
Tantárgyfelelős: Perényi Tamás dla e.docens
Vincze László dla e. docens
A díszletraktárakat Budapest XIV. kerületében, Zuglóban találjuk. Egészen pontosan a Columbus és a Szugló utca találkozásánál járunk, ahol a környék kisvárosias, és egy jellemzően szabadonálló beépítésű lakóterületről van szó. A telek közvetlen szomszédságában egy zeneiskola és egy művészeti általános iskola áll, mely remek alapul szolgált azon ötletünknek, hogy egy művésztelepet tervezzünk ide. Úgy gondoltuk, hogy a gyerekeknek, illetve a környéken található művészeti szakiskolák frissen végzett művészeinek és mindenkinek, aki érdeklődik a művészetek iránt, jó lehetőség lenne egy olyan hely, ahol kipróbálhatnák magukat egy-egy új művészeti ágban.
Döntésünket megerősítette, hogy az önkormányzat tervei között szintén a terület kulturális jellegű hasznosítása szerepelt. A tervezési területen 3 helyi védelem alatt álló épület található, melyek 1913-ban kaptak építési engedélyt. A tervezés megkezdése előtt lehetőséget kaptunk a helyszín bejárására és felmértük a meglévő szerkezeteket. A belső vörösfenyő fa tartószerkezet és a külső kisméretű téglahomlokzat egyből elnyerte tetszésünket.
A fa tartószerkezet erdőszerűen szövi be a csarnokok belső terét. A funkciójából adódóan a faszerkezet masszív keresztmetszeti méretekkel rendelkezik, így nem volt gondunk egy újfajta jelleg kialakításánál. A telket úgy alakítottuk ki, hogy a belső udvar egy sétálóutcává váljon, így az emberek még közelebb kerülhetnek a művészethez. A telek jobb oldalán, a Szugló utca felől alakítottuk ki a parkolót, hogy mindhárom épület könnyedén megközelíthetővé váljon. A sétálóutca burkolatát nagyobb zöldfelületekkel oldottuk, így téve kellemesebb hellyé a belső udvart. A bal oldalon található még egy játszótér, illetve kertmozi is, mely remek kikapcsolódást nyújthat a környékbelieknek. A meglévő tégla homlokzatot és a vörösfenyő faszerkezetet mindenáron meg szerettük volna őrizni. A kisméretű téglát úgy rekonstruáltuk, hogy az idő múlása és természetes kopása látszódjon rajta. A belső faszerkezet megtartása érdekében minden tűzvédelmi előírást betartottunk, így azt égéskésleltetővel kezeltük.
A koncepciónk második fele a művésztelep kialakításáról szólt. Mindhárom épület alsó szintjén az alkotások kapnak helyet, így szeretnénk közvetlen kapcsolatot kialakítani az emberek és a művészet között. A felsőbb szinteken pedig az élettér kap helyet. Ezen két funkció határa olykor összemosódik és változik. Az első épületben lakótornyok kapnak helyet, melyeket művésznevükön Artboxnak nevezünk, ami a fiatal pályakezdő művészek számára egy ideális lehetőség ideiglenes szállásnak. Az alsó műhelyek között közvetlen a kapcsolat, ezért a közöttük lévő terület kiállítótérként funkcionál, ami bárki számára elérhető, akár a sétálóutca felől is. A második számú épület földszintjére, vagyis az Artcenterbe rendezvénytermek kialakítását képzeltünk el, ami zárt kiállítótérként is funkcionálna, a felsőbb szinteken pedig apartmanokat találunk, amiket az ide látogató vendégek vehetnek igénybe. Az Arthouse-ba, vagyis a harmadik épület alsó szintjére gyerekek és fiatalok számára álmodtunk meg egy közös műhely kialakítását, míg a fenti részleg szállásul szolgálhatna akár egy nyári alkotótábor megrendezése esetén.
1. számú épület – Péter Márk diplomamunkája: ArtBox
Az alapkoncepció az volt, hogy a hatalmas csarnok meglévő belső vörösfenyő faszerkezetének felhasználásával valami igazán izgalmas belső térélmény jöjjön létre. Házban ház elv alapján a csarnok faszerkezete közé könnyűszerkezetes acélvázas lakótornyokat, művésznevén ArtBox-okat terveztem, melyekkel egy mini művészvárost hoztam létre. A hely szűkössége nagyban korlátozta a tervezési folyamatot, ezért is esett a Horizont acél könnyűszerkezetre a választásom. Az előregyárott C és U acélprofilokat a helyszínen szerelik össze, kikerülve a nagy helyigényű munkálatokat. Ez a tér alkalmas a művészek igényeit kielégíteni, egyrészt lakhatás, másrészt művészet szempontjából, illetve a művészetek iránt érdeklődők számára kiállítótérként is képes funkcionálni. Kétféle lakótornyot terveztem, egy kétszinteset és egy háromszinteset, hogy lehetőség legyen igény szerint választani. Fontosnak tartottam, hogy ne legyen minden torony különböző, így a megtervezett kétféle típus felhasználásával egységes és egyszerűsített belső teret hoztam létre, mely a gyártási folyamatokat is képes meggyorsítani. Homlokzatburkolatként Heraklith Tektalan HS fagyapot lemezt választottam, ami ideális a szerkezet vonalmenti hőhídmentesítésére, illetve tükrözi a csarnok ipari jellegét.
Minden ArtBox földszintjén egy műterem és egy kültéri kiállítótér található. Ezt a szintet az odalátogatók szabadon bejárhatják és megtekinthetik a művészek alkotásait. Az ArtBox-ok további szintjein a lakások helyiségei állnak, amelyekhez tartozik egy további alkotótérként is használható hatalmas erkély. A csarnok egy korábbi felújítás során beépített nyílászáróit eltávolítottam, mivel azok rontották a csarnok által sugallt összképet. Mi több, méretüknél fogva a meglévő homlokzati nyílások alkalmasak az ArtBox-ok közötti fűtetlen tér gravitációs szellőztetésére is. A tetőfedést, a megviselt állapota miatt, üvegtetőre cseréltem, melyen tömör napelemes, illetve üvegpaneles elemek váltakoznak. Ez adja a belső tér védettségét és megfelelő megvilágítását is egyszerre.
3. számú épület – Pákozdy Petra diplomamunkája: ArtHouse
A Columbus és Szugló utca sarkán álló épület 4 traktusát kitöltőfalak választják el egymástól. A belső teret egy U alakú, fa födémmel rendelkező galéria bontja meg minden traktusban. Az új funkciót a meglévő szerkezet raszterébe oly módon illesztettem be, hogy a faszerkezetet ehhez nem kellett megbontani. A kisméretű téglából készült kitöltőfalak kibontásával egy nagy térré alakítottam az épületet, a bontott téglát pedig a földszint padlóburkolataként hasznosítottam újra. A meglévő, nagyméretű kapuk helyén felhasításokkal bevilágító udvarokat hoztam létre, igaz, a meglévő U alakú födém szerkezetéhez igazodva. A földszinten kaptak helyet a műhelytermek, melyeket a kiszolgáló funkcióval hátulról köti össze egy folyosó. Ezeket a műtermeket jó idő esetén a homlokzati acél tolóajtók segítségével egy nagyobbtérré lehet összenyitni. Helyet kapott még egy büfékonyha is a táborozók igényeinek. A gyerekek elszállásolása az emeleten történik, itt a meglévő mintájára egy új födémet hoztam létre, hogy a rendelkezésre álló teret teljes mértékben kihasználjam.
A meglévő szerkezetet figyelembe véve 2, illetve 4 ágyas szobákat alakítottam ki, melyek az újonnan létrehozott bevilágító udvarokra néznek, ezzel is biztosítva a megfelelő bevilágítottságot és a természetes szellőzést. Az épület végében egy acél menekülőlépcsőt terveztem, így az épület megfelel a tűzvédelmi előírásoknak és a belső lépcsőház is nyitott maradhatott. A három épület közül ez az egy vakolt, de már nagyon rossz az állapota, ezért döntöttem a vakolat eltávolítása és rekonstruálása mellett. A Szugló utca felőli homlokzaton egy teljes magasságú megnyitást hoztam létre, ezzel jelezve a főbejáratot.
Pákozdy Petra — Péter Márk