Nagyléptékű társasházak fenntartható terei – A téri tartalék lehetőségei

A Lakhatás tematikus hét következő cikkében visszaevezünk az építészethez. Gyárfás Noémi, a BME Építőművészeti Doktori Iskolájában végzett kutatásában azt vizsgálta, hogy a jövőben alakítható térhasználatot lehetővé tevő tervezés milyen módon függ össze a nagyléptékű társasházak különböző téri tartalékaival. Olyan terekkel, amelyek funkcionális meghatározása képlékeny, éppen ezért teret adnak arra, hogy a használók szabadon belakhassák őket. 

 

I. Bevezetés

Fenntarthatónak azt a fejlődési módot nevezzük, amely a jelen szükségleteit úgy elégíti ki, hogy nem veszélyezteti a jövő generációkét.[1] Ennek megfelelően egy új épület létrehozásának mára meghatározó tervezési szempontja az, hogy megfeleljen a különböző fenntarthatósági előírásoknak, lehetőség szerint megújuló anyagokból épüljön, majd alacsony energiafelhasználással lehessen üzemeltetni. A műszaki paraméterek helyes megválasztása mellett azonban más eszközök számbavétele is fontos, amelyek segíthetik egy épület hosszú távú működését.

Akár a város, akár az építés, akár a használók irányából közelítünk, a hosszú távú, megújulásra képes használat a cél. Ennek elérése az új építési technológiák, gépészeti megoldások mellett alapvetőbb építészeti eszközök kialakításával is segíthető. Ilyenek a helyfoglalás, a telepítés, a térhasználat, vagy az alaprajzi szerkesztés.

A többlakásos társasházak rengeteg embernek adnak otthont. A tulajdonosok nagy száma következtében későbbi átalakításuk, lebontásuk vagy újraépítésük jogi, társadalmi és gazdasági értelemben egyaránt bonyolult, összetett folyamat. Emellett energiát, anyagot és pénzt takarítunk meg, illetve csökkenthetjük a károsanyag-kibocsátást, ha egy épület hosszabb távon képes ellátni eredeti rendeltetését, vagy új funkciót képes befogadni a korábbi helyett, és nem új kerül a helyére.

Egy lakótér kialakításának tekintetében a hosszú távú használhatóság adaptálhatóságot feltételez. Egy ház akkor adaptív, ha tereit, térszervezését, telepítését úgy alakítjuk ki, hogy képes legyen alkalmazkodni a jövőben kialakuló, nem tervezett használatokhoz. A bemutatott példák adaptivitása a betervezett téri tartalékoknak köszönhető. A téri tartalék szószerkezet első fele a bemutatásra kerülő eszközök építészeti vonatkozására utal, a tartalék pedig olyan erőforrás többletre, ami által az előre nem ismert krízisre, váratlan igényre képes reagálni az épület.

Ezeket három kategóriában vizsgálom. Az elsőbe a lakás, mint alapegység lehetséges téri tartalékai tartoznak. A második kategóriába a lakók által közösen használt – félpublikus, félprivát – terekben megjelenő tartalékok kerültek, a harmadik csoportot pedig a telepítésben rejlő tartalékok jelentik.

II. Flexibilis használati módok

Az épületek flexibilis használati módját két kategóriába sorolja Jeremy Till és Tatjana Schneider. Ezek a „puha" és a „kemény", azaz a kötetlen és a kötött használati mód.[2] Az ún. „kemény" esetekben a tervező több használati módot alakít ki, de ezeket – például az átalakítható bútorokat, az eltolható falakat – konkrétan meghatározza, betervezi. Ez bizonyos fokú flexibilitást biztosít, de leginkább olyan használati módok jönnek létre, amelyeket az alkotó ismert, és így szándékosan tervezett velük, felkínálja azokat a használónak.

A „puha" működés esetében a tervező háttérbe vonul: egy olyan teret hoz létre, amelyet a használó saját maga tud tartalommal megtölteni. A jövőben megjelenő, előre nem látható igények kiszolgálására a kötetlen módszer alkalmasabb, hiszen ebben az esetben a tervezett épület terei kevésbé határozzák meg a használati lehetőségeket. A tervezői törekvés „mindössze" annyi, hogy maximalizálja a használók szabadságát.

A spanyol Harquitects építésziroda „Casa1219" elnevezésű családi háza egy ilyen szemlélettel kialakított térstruktúra: az épület szinte bármelyik tere felcserélhető egy másikkal. Az egységek megnyitása és tájolása eltérő, ami egyedi karaktert ad az azonos geometriájú celláknak, de az aktuálisan szükséges funkcionális igényeknek megfelelően bármelyik cellában kialakítható a nappali, a háló vagy akár a garázs is. A különböző helyiségek se méretük, se a megnyitások tekintetében nincsenek optimalizálva, specializálva egy-egy funkcióra. Ez a nagyfokú adaptálhatóság az alaprajzi szerkesztésből, a térrendszer semlegességéből következő a jövőben jól kihasználható tartalékot teremt.

A továbbiakban azt vizsgálom, mire lehet képes egy tér a jövőben megjelenő, előre nem látható igények kielégítése szempontjából, ezért a következő példák alaprajzi szerkesztésének elemzésekor a „puha" használati és tervezési módot tekintem jó kiindulásnak.

III. Társasházak téri tartalékai

III.1. Tartalék a lakóegységen belül

Ola Nylander, a Göteborgi Egyetemen oktató építész kutatásainak középpontjában a lakóépületek tervezésének elmélete áll. Lakóépületek tervezésének kritériumlistája – Egy mód a lakás minőségének népszerűsítésére[3] című cikkében a lakóterek általános minőségének mérésére egy komplett értékelési rendszert vezet be, ahol a pontozás egyik szempontja a tágasság, és annak három alkategóriája: (1) a tengelyesség, (2) a térben való mozgási lehetőség sokfélesége és (3) a szobák geometriája. Habár Nylander általánosságban beszél a lakások térszervezésének minőségéről, jelen tanulmány az általa körülírt tágasságot – mint téri minőséget – az adaptálhatóság egyik mércéjének tekinti.

A tengelyesség jelentése és jelentősége az, hogy ha a szobák belső és külső nyílászárói egy tengelyen helyezkednek el, akkor lehetővé válik a helyiségeken, vagy akár az egész épületen keresztüli átlátás. Ilyen elrendezés figyelhető meg a FAR frohn&rojas iroda berlini hatszintes többfunkciós házának első emeletén. Ezen a szinten két lakás van, melyek bejáratán át ellátunk egészen a lakás túlsó faláig, ahol a hálószoba található. Ugyanez a helyzet a hálószoba másik ajtaján kinézve, itt a nappali téren át a loggiára látunk rá. A lakások alaprajzi szerkesztésének másik tartalékképző eleme a középre húzott fürdő-gardrób blokk, amely által létrejön a körüljárhatóság.

A lakásban való mozgás lehetőségeinek sokfélesége Nylander szerint abban az esetben kedvező, ha minél összetettebb annak téri rendszere. A berlini példánál a lakás közepén egy mosdó blokk kapott helyet, amelyet a lakás négy oldala felé a közlekedő, a nappali-étkező és a hálószoba vesz körül. Ez a középre húzott elem osztja a teret, és elhelyezkedésével lehetővé teszi a lakásban való mozgás sokféleségét.

Egy lakás tágasságának értékelésekor a harmadik szempont a szobák geometriája. Nylander a szabályos, geometrikus, egy nézőpontból belátható tereket tekinti tágasnak. A fenti szempontok arra engednek következtetni, hogy a tágassághoz és így az adaptivitáshoz nagyméretű lakásokra van szükség, azonban ez nem feltétlenül igaz.

A francia Bruther Iroda 160 kis alapterületű lakást tartalmazó, „Super L" elnevezésű társasház tervének az összes egysége szinte azonos elrendezésű duplex vagy triplex apartman. A lakások téglalap alakú alaprajzát mindössze egy körüljárható fürdőszoba és a hozzárendelt belső lépcső tagolja. Ez a kompakt középső elem az alsó és felsőbb szinteken is az egyetlen rögzített része a térnek, ami a fix elem kivételével szabadon használható és belakható. Az apartmanok egy belső, nyitott körfolyosóról közelíthetők meg, így mindkét „végükön" bevilágítottak. Ez tovább növeli a terek flexibilis használhatóságát.

III.2. Tartalék a közös terekben

Az épület egészére nézve mennyiségi és minőségi téri tartalékokat különböztetünk meg. Mennyiségi értelemben tartaléknak tekinthető a közös területeken kialakított minden olyan hely, helyiség, amelynek nincs konkrét rendeltetése, vagy a területe nagyobb, mint amit az adott funkció minimálisan igényelne, így ki tudnak alakulni nem tervezett használati módok.[4] Ezeknek a potenciálisan belakható tereknek a kialakítása növeli az épület flexibilitását, állítja Till és Schneider a hivatkozott könyvükben.[5]

A közös terek kialakításának minőségi értelemben is lehet tartaléka. Ilyen minőségi többlet, ha ezek a közös helyiségek differenciáltak, tehát ha megjelennek a magán és a közös mellett félprivát térrészek is. Az utóbbiak létrehozásásának egyik eszköze lehet a lakások bejárata előtti teresedés.

Ezeket a privát és közös határán kialakított köztes térrészeket nevezi Herman Hertzberger „in-between", azaz köztes szituációknak.[6] Itt megjelenhet valami az adott tulajdonosok identitásából, például kikerül néhány növény vagy bútor. Ez a hely a közösségi interakciók elősegítésére hivatott. Amellett, hogy szabadon belakható, hiszen nincs előre meghatározott funkciója, itt elmosódik a határvonal közös és privát között. Mindenki jogosan használhatja ezeket a „liminális" térrészeket.[7]

A svéd „Brf Viva" elnevezésű társasház fenntarthatósági mintaprojektként készült, a Malmström Edström Építésziroda munkájaként. A lakások világos, nyitott oldalfolyosókról közelíthetők meg, bejárataik előtt a közlekedő kiszélesedik és egy félprivát terasz alakul ki. A közlekedő nyitottsága miatt alkalmas különböző használatok befogadására, amellett, hogy a lakások szellőztethetőségét is biztosítja.

A spanyol Lacol építésziroda „La Borda" elnevezésű társasháza egy úgynevezett „co-housing" épület. Az épület általános szinti alaprajzán látszik, hogy tudatosan kerültek be többlet terek a közlekedők bővületeként, amelyek nemcsak plusz funkciókat tudnak befogadni, hanem félprivát, „in-between" terekként is funkcionálnak egy-egy lakás bejárata előtt. Az épület kialakításából következően ennél összetettebb és nagyobb, valódi közösségi terek jönnek létre az alacsonyabb épületrész tetőteraszán. Ide kerülnek a co-housing épületekre jellemző, dedikáltan közös funkciók: a konyha-étkező, a vegyes használatú helyiség, a vendégek számára kialakított helyek, a tárolók, a sportolásra és szabadidő eltöltésére szánt részek. A közös terület nagy mérete, valamint differenciáltsága és sokfélesége (zárt, nyitott, fedett-nyitott, publikus, félpublikus) lehetővé teszi, hogy a későbbiekben az épület adaptálódni tudjon a változó igényekhez.

III.3. Tartalék a telepítésben

Egy épület elhelyezése, területfoglalása is elősegítheti vagy akadályozhatja a későbbi adaptív használhatóságát. Az angol sorházak sok egyéb kedvező tulajdonságuk mellett azért is váltak a flexibilitás sokat idézett példáivá, mert egyszerűen bővíthetők vertikálisan és horizontálisan egyaránt – legalábbis emellett érvel Till és Schneider.[8]

A mai társasházépítés gyakorlatában felértékelődni látszanak a szabadon hagyott területek. Egy épület jövőbeni adaptálhatóságát segíti, ha van ilyen tartaléktér egy lehetséges horizontális bővítéshez, vagy ha adottak a téri és szerkezeti feltételei a vertikális bővítésnek.

A Lacaton-Vassal építészpáros által tervezett, sokszorosan elismert, 530 lakásos, földszint plusz tíz emeletes Bordeaux-i lakóépület-bővítés teljes gondolatiságával a fenntarthatóságra hívja fel a figyelmet. A beruházó állam eredeti elképzelése az épület elbontása és egy új létesítése volt. A tervezőpáros azonban gazdasági számításokkal meggyőzte a fejlesztőket, hogy érdemes a meglévő házat bővíteni, felújítani. A bővítés költsége egyharmada volt az új építésnek, és az üzemeltetési költségek is jelentősen csökkentek az új nyílászárók kedvezőbb energetikai tulajdonságai miatt.[9]

Az együttes egyik tömbje egy oldalán, míg a másik két tömb két-két hosszanti oldalán 3,8 méterrel nőtt meg. Ezekbe a plusz traktusokba a teljes homlokzati felületen, szintmagas nyílászárókkal belenyitották a lakásokat. Az így kialakuló „multifunkcionális" teraszok külső oldalán eltolható, árnyékolható üvegfelület készült.

Ezek a lakások pontosan azt a téri tartalékot kapták meg, ami annyira hiányzott belőlük. Olyan vegyes használatú térrel bővültek, amit mindenki a számára szükséges, addig nem lehetséges funkcióval tud feltölteni. Ezeknek a tereknek a segítségével képes az épület adaptálódni az építésekor be nem tervezett új igényekhez. Ez a bővítés az épületek telepítésében rejlő téri tartalékot használja fel.

IV. Egy nagy léptékű mai budapesti, valamint egy adaptív spanyol társasház összehasonlító elemzése

A fent bevezetett szempontrendszer elsősorban a társasháztervezés gyakorlatát segítheti. Ugyanakkor meglévő épületek téri tartalékainak számbavétele segítségével azok adaptív képességét is vizsgálhatjuk. A következőkben két kimagasló minőségű, több helyen publikált, a szakmai érdeklődés középpontjában álló lakóépületet, egy budapesti és egy barcelonai társasházat mutatok be.

Az Építész Stúdió Pannónia utcai társasháza, bár felépítésében megfelel a tervezőket kötött pályára terelő, általános, magyarországi befektetői, gazdasági és piaci elvárásoknak, mégis első ránézésre is érezhető, hogy magasabb minőség jött létre, mint sok más hasonló funkciójú épület. A társasház Újlipótvárosban, a Dunától két utcára helyezkedik el, zártsorú, keretes beépítéssel 231 lakást foglal magába. Az épület tömegformálása karakteres. A keretes elrendezésű, földszint plusz hétszintes tömeget egy „U" és „I" alaprajzú tömbre bontották a második emelettől felfelé. A telepítést a szabályozási környezet, míg a helytakarékos és költséghatékony középfolyosós elrendezést a piac elvárásai határozták meg.[10] A középfolyosókról két irányba lakások sora nyílik, melyek közlekedő felőli oldalán a konyha és a fürdőszoba, a homlokzat felé pedig kettő vagy három szoba kapott helyet.

A spanyol épület kisebb, 85 lakásos, szociális társasház, a barcelonai székhelyű Peris+Toral tervezőiroda munkája.[11] Felépítését tekintve egy belső udvar köré szervezett, körfolyosós elrendezésű, keretes beépítésű, szabadon álló épület.

A Pannónia utcai ház középfolyosós rendszere alapvetően kizárja annak lehetőségét, hogy a lakáson keresztüli átlátás megvalósulhasson. A lakások egy irányba tájoltak, így az egyik oldala felől nem tud bejutni a természetes fény, és átszellőztetésre nincs lehetőség. Az alaprajzok tisztán és racionálisan szerkesztettek, a lakás rendszere átlátható, de a körüljárhatóság, ami egyben a térben való mozgás sokféle lehetőségét is magában rejti, korlátozottan valósul meg, illetve a szobák közötti közlekedés ugyancsak értelmetlen lenne a helyhiány miatt.

A tágasság, melynek kritériuma az egyszerű geometriájú terekben megvalósuló átláthatóság, egészen szélsőségesen valósul meg a Peris+Toral társasházban. Az épület általános szinti alaprajza 108 darab, közel azonos méretű és arányú, egymással összenyitható, mátrix-szerűen kapcsolódó egységből áll.[12] Az így kialakuló térbeli rács övezi a belső udvart, amelynek négy sarkában kaptak helyet a függőleges közlekedőmagok. Ezek előteréből nyílik lépcsőházanként két vagy három lakás, néhány lakás pedig a belső udvar felé lévő, saját bejárati terasszá alakuló körfolyosóról közelíthető meg. Emellett minden lakáshoz a külső oldali homlokzat mentén saját privát terasz tartozik. A közlekedők sarokba pozícionált elrendezése miatt a tengelyesség a spanyol épület teljes térrendszerében tetten érhető. Minden szabályos téglalap szerkesztésű helyiség összenyitható az őt körülvevőkkel, vagy a külső térrel – kivétel ez alól az, ahol a fürdőszobák, konyhák berendezései „eltorlaszolják" az átjárást, de vélhetően mögöttük is bontható falszakaszokkal vannak határolva a helyiségek. Az épület közös tereiben, a körfolyosón, minőségi tartalékot jelent, hogy megjelenik a privát és félprivát terek változatossága a bejárati nyitott, ezért benapozott és szellős teraszok formájában. Ezek alkalmasak arra, hogy kitelepüljenek rájuk a lakók.

A Pannónia utcai épület közös tereiben (közlekedőiben) a mennyiségi és minőségi téri tartalék korlátozottan jelenik meg. A folyosók végén ablakokat alakítottak ki, amiken természetes fény jut a belsőbe, illetve a lépcsőház is bevilágított, itt-ott egy bicikli vagy babakocsi tárolása előfordul. Mivel az épület közös tereiben is úgy tűnik, hogy a méret a minimumra van „optimalizálva", a folyosók hiába világosak, nem fognak tudni előre nem várt funkciókhoz szabadon igazodni, nem igazán belakható terek. A minimális méretre való tervezés másik következménye a közösségi terek differenciálatlansága. A privát, félprivát és közösségi terek vegyes rendszerei nem tudnak kialakulni. Nincs átmenet a közös és a privát részek között, a közlekedőfelületek csak az elsődleges funkciójuk betöltésére alkalmasak.

A pesti épület telepítésében, a beépítési sűrűségében rejlő téri tartalékok, a zártsorú keretes jelleg miatt, szintén korlátozottak. A földszintre üzlethelyiségek és árkádok sora került, ami kedvező köztéri kapcsolatot jelent. A belső udvar nem publikus csak a ház lakói által használható, mégis minőségi tartaléknak számít, hogy tartozik az épülethez egy külső tér is. A spanyol épület köztérrel körülvett szigetként áll. Az épület földszintjén üzlethelyiségek és a vertikális közlekedőmagok kaptak helyet. A földszinti zárt funkciók három tömbje között, az átkötéseken keresztül „befolyik" az épület alá a köztér. A belső közös használatú udvar különböző szűrőkön keresztül érhető el, így bár a köztér része, mégis inkább a társasházhoz tartozik, így az épület telepítéséből adódó, félpublikus tartalékként értelmezhető.

V. Befejezés

A fenti vizsgálódás a terek adaptív képességére fókuszál. A Peris+Toral ház lakásainak adaptív terei például kompromisszumokkal lakhatók be. Noha az egyes egységek sokféleképen használhatóak, illetve az adott szint tetszőleges módon szakaszolható, ami nagy adaptivitást biztosít, ez egyben azt is jelenti, hogy egy nappali akkora és olyan minőségű, mint egy előszoba. A körüljárható szerkesztés biztosította szabad használhatóság kapcsán szintén fontos mérlegelni, ér-e ez annyit, hogy egy természetes szellőzés nélküli fürdőszobát alakítsunk ki.

Egy co-housing társasház közössége számára ideális a pontenciálisan belakható helyek, félprivát vagy félpublikus terek kialakítása, de egy másik közegben rejthet veszélyeket is magában: kialakulhatnak “senki földje" helyzetek, ami elhanyagolt közös tereket eredményez.
Nem cél azt sugallni, hogy az összegyűjtött szerkesztési módok minden esetben kívánatos megoldásokhoz vezetnek. A szándék az, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy  az adaptív téri tartalékok létrehozása – a nagyléptékű társasházak esetében kifejezetten – fontos építészeti szempont, amelyet érdemes beépíteni a mindennapi tervezői gyakorlatba.