Az előző években a szakmai közönség már megismerhette a Factplus termékcsaládot, melynek hazai sikerét követően a termékkategóriát már Mineral Plus néven, de egész Európában bevezették. A tavalyi év nem csak a Mineral Plus piacra lépése miatt volt érdekes, hiszen abban az évben jelent meg a Knauf Insulation másik kiemelt ásványgyapot terméke, az MPN Plus is a hazai piacon. Mindkét termékről elmondható, hogy az elmúlt egy évben nagy népszerűségre tettek szert mind a tervezők, mind a kivitelezők és a felhasználók között. A termékek gyártásánál alkalmazott Ecose technológia és ennek számos előnye népszerű hőszigetelési termékké tette a fenti márkákat, legyen szó akár magastető, padlásfödém, válaszfal vagy csarnokrendszerű szerkezetek oldalfalának hőszigeteléséről.
A fent említett termékek már új gyártástechnológiával készültek és ennek sikere arra ösztönözte a céget, hogy ezt a műszaki fejlesztést vezessék át szélesebb körben is az üveggyapot termékekre. Így az eddig megismert Classic tekercses üveggyapot termékcsalád fokozatosan kivezetésre kerül és helyére NatuRoll néven új üveggyapot termékcsalád lép.
A NatuRoll termékcsalád új csomagolással, de ami még fontosabb, az elődeihez képest is javított tartalommal érkezik. A változások mind látványra, mind tapintásra érezhetőek lesznek. Az anyag masszívabb, egyenletesebb felületű, a már jól megszokott barna szín egy kellemes árnyalatában fog pompázni. Mivel nem porzik és nem szúr, tapintásra is harmonikus érzetet ad, egy olyan jó minőségű üveggyapot hőszigetelő anyag lesz, amivel öröm a munka és jó érzéssel gondolhatunk az általa jelentett számos anyagi, hőtechnikai és környezetvédelmi előnyre. A csomagoláson nagyobb hangsúlyt kap a termék R értéke, azaz hővezetési ellenállása. Az ellenállás egyenes arányban nő a hőszigetelés vastagságával, tehát minél magasabb a termék R értéke, annál jobb hőszigetelési képességről beszélünk.
Mivel a fejlesztés a teljes tekercses üveggyapot termékcsaládot érinti, a különböző csomagolási színek és az azokon feltűnő csillagok is jelzik az érdeklődő számára, milyen minőségű üveggyapot tekerccsel állnak szemben. Minél több csillag látszik a termék csomagolásán, annál jobb minőséget rejt a csomag. A sötétkék csomagolású terméknek a hőszigetelési tulajdonságain felül kiemelkedőek a hangszigetelési tulajdonságai is, kifejezetten ilyen célú felhasználásra javasolt. A világoskék csomagolásban érkező termék egy jó minőségű üveggyapot, jellemzően 0,037 és 0,039 közötti lambda (λ) értékkel. Ennél egy kategóriával jobb minőségű, azaz 0,034 és 0,036 közötti lambda (λ) értékű a zöld színű csomag. A csúcsminőséget pedig, ami 0,031-0,033 közötti lambda (λ) értéket jelent, a sötét színű csomagolásban találjuk.
Mivel hazánkban jelenleg a 0,037 és 0,039 közé eső lambda (λ) értékű termékek a legnépszerűbbek, A Knauf Insulation is ennek a kategóriának a bevezetésével kezdi el az itthoni bemutatkozást. A NatuRoll Pro névre hallgató termék várhatóan február elejétől lesz rendelhető. A változásokat az árlistában és az Online rendelésfelvételi rendszeren is átvezetik.