NL - két hatalmas betű tűnik fel elsőként
Vukoszávlyev Zorán: Kortárs holland építészet, TERC Kiadó, 2005. Vargha Mihály könyvrecenziója.
Vukoszávlyev Zorán: Kortárs holland építészet
NL - két hatalmas betű tűnik fel elsőként az abszolút időszerű, nagyalakú képes album borítóján, melyet kívül-belül ural a piros és kék szín fehér alapon. Az NL pedig utalásnak tűnik egy igen különös könyvre: Rem Koolhaas holland építész vaskos S, M, L, XL kötete 1995-ben jelent meg, és teoretikusként világszerte ismertté tette szerzőjét. Azóta Koolhaas elnyerte a Pritzker-díjat (2000), az építészek legrangosabb nemzetközi elismerését, mely leginkább a Nobel-díjhoz vagy a filmesek Oscarjához mérhető. Ez utóbbival talán azért is közelebbi rokonságot mutat, mert a top építész hivatása ugyanúgy összehangolás, rendezés, rengeteg alkotótárs tevékenységének irányítása: diktátor-direktorság. Hol vagyunk már attól, hogy csupán esztétikai szempontok alapján kéne megítélni egy-egy építészeti alkotást? Hollandiában minden bizonnyal már fényévnyire, ahogy ez pontosan látható a rengeteg színes képpel és sok rajzzal telitűzdelt, egyszerre tudományos és - főképp az épületek bemutatásánál - színvonalasan leíró könyvből. S talán nem sértő, ha azt írom, hogy egyszerre népszerűsítő is. Hollandiában mindenesetre tudom, hogy nem lenne sértő. Ott másképp értenek szót egymással az emberek, ott szót értenek egymással. A megbeszélteket pedig gyakran hasznosítják például a városépítészetben, háztervezésben és -létesítésben. Ennek XX. századi történetéről és legfrissebb eredményeiről tudósít Vukoszávlyev Zorán rendkívüli teljesítményt mutató munkája. A rengeteg jegyzettel telitűzdelt, alapos tanulmányhoz a fotók nagy részét maga a szerző készítette. Nem is tudom, hogy Pogány Frigyes remek városkötetei óta született-e ilyen komplex egyedi teljesítmény e szakmában magyar szerzőtől (Kós Károlyról pár éve megjelent egy remek kötet, de annak szerzője, Anthony Gall ausztrál, aki egyszemélyben magyarországi építész).
Kis túlzással állíthatjuk, hogy Hollandia lassan nem is egy ország, hanem egyetlen város, egy fantasztikus városszövet. Mindez azért is így van, mert mint ahogy A város mint élettér című fejezetben Vukoszávlyev írja: „A hollandokban van valami pragmatikus. A szó klasszikus értelmében nem jellemző tervezési módszerükre a száraz következetesség, azonban a történeti alapszituáció kétségkívül megengedi ezt a jelzőt használni a kortárs tendenciák bemutatásakor. (...) Egy 1991-es dokumentum kimondja: »A kormányzat komolyan veszi az építészetet; legfőképpen azért, mert a kultúránk egy terméke, amely mindenkire hatással van és mindenkire hatással lesz később is.« A város- és területfejlesztés konceptuálisan végigvitt folyamat Hollandiában.” (A Budapesti Építész Kamara 2004 novemberében elindított egy hasonló értelmű fogalmazványt, amely azonban bekerült a kormánygépezetbe, és akkor a nagyfejűek kiherélték, azóta sem került nyilvánosságra.)
De nem csak magáról az országról van szó, hanem külföldi építészek ottani működéséről, és holland építészek ténykedéséről világszerte. Koolhaas most leggyakrabban Kínában működik, nem véletlenül. Erick van Egeraat pedig évek óta Budapesten (is), lásd a Dózsa György úti irodaházat. Voltaképp Magyarország mostanság éppen a holland kapcsolat révén közeledhetne leginkább az építészet nemzetközi vérkeringéséhez. A kötet többek között ehhez nyújt(hat(na) ismereteket, a többi már a magyar építészeken múlik. Csak sajnos, körülnézve a dél-pesti Duna-parton, oda a remény.
(TERC Kiadó, Budapest, 2005. 207 oldal, 4800 Ft)
Vargha Mihály
Megjelent az Élet és Irodalom 2006. június 30-ai számában.
