Nyugati törpék

Három évtized múltán először szólnak arról a hírek, hogy új vízerőmű készült el Magyarország területén. Bardóczi Sándor a kártékony óriások helyett jó szándékú törpékkel barátkozik.

A Rábán és annak gyors lefutású, alpokaljai eredésű mellékfolyóin kis kapacitású, de nagy múltú vízi erőműveink vannak. Ezek közül a Rábán működő ikervári erőmű volt eddig a legjelentősebb a maga 2,28 MW névleges teljesítményével, míg a Rábán, a Gyöngyösön, a Pinkán, és a Répcén további, összefoglalóan csak „nyugati törpéknek" nevezett vízerőművek létesültek zömmel az első nagy világégést követően. Ezek a törpeerőművek mindössze 1,11 MW névleges teljesítményűek, bár szám szerint tizenkilencen vannak. Mára nem mindegyikük maradt üzemképes. A legidősebb törpe a tizenkilencek közül 93 éves, 1917-ben, Vaskeresztesen létesült és a Pinka vizét lépcsőzte be.

Messze megelőzi őt a huszadik, a „törpék királya", azaz a most 115 éves Ikervári erőmű a Rábán, amelyet 1895-ben még egyenáramú, 585 kW teljesítményt adó turbinákkal szereltek fel. Kevesen tudják, de Ikervár volt az első villamosított település Magyarországon. A Batthyány-grófok jóvoltából a grófi uradalmat és további vasi városokat látott el „delejjel". A törpék királyát 1917-től egészen 1960-ig követték a Rába mentén a „nyugati törpék". Ezek a kis, lokális kapacitású vízi erőművek nem voltak ugyan a szó mai értelmében „ökobarátok", hiszen a kis mellékfolyók és a Rába belépcsőzése folytán az élőlények szabad vándorlása (a kék folyosó) és hajózhatóság (inkább csónakázhatóság) is csorbát szenvedett, de arra igen alkalmasak voltak, hogy a megújuló erőforrásokat helyben hasznosítsák, a helyi települések számára mai szóval energiaszabadságot, az „off-grid" rendszer életérzését megadják. Legfontosabb tulajdonságuk, hogy nem megalomán (azaz a környezet óriási mértékű átalakítását kívánó) módon létesültek. E törpék aggastyán éveik ellenére még ma is javítják Magyarország botrányosan alacsony megújuló erőforrás statisztikáit.

 

 

 

Biomaszlag
Magyarország 2007-ben a teljes primer energiafelhasználásának mindössze 4,9 százalékát fedezte megújuló energiaforrásokból, miközben korábban ígéretet tettünk arra, hogy az európai viszonylatban egyébként elég vékonyka 13%-ra tornásszuk fel megújuló energiából származó energiatermelésünket 2020-ra. Eközben a nálunknál területileg kisebb dánok ma már (csak a tengerre telepített szélerőműveik révén) az országuk villamos energiaigényének 22%-át fedezik. A napelemes világhatalmak TOP 10-es listáján a toronymagasan vezető (nap nem sütötte) Németország mellett ott tolong négy másik európai ország is (de például a 12. helyen ott van a szintén nem perzselő napjáról híres Csehország is). A vezető szélerőmű hatalom (USA!) mögött pedig hét európai ország is ott toporog.

Ha még jobban mélyére ásunk a magyar megújuló energiaforrások szerkezetének, akkor a szomorúságra csak még több lehet az okunk. 2008-ban hazánkban az ún. „megújuló" szektort a maga 73%-os százalékos részesedésével a sejtelmesen elkent „biomassza" vitte. Az ún biomassza erőműveink kapcsán elmondható, hogy zömében nem történik más, mint hogy a korábbi fosszilis energiahordozók elfüstölésére kiépített hőerőmű kapacitásainkat (közöttük az Ajkai, Oroszlányi, Borsodi, Mátrai, Dorogi Erőművet) most erdőink egyre gyorsabb ütemben kitermelt fáival töltjük fel. A biomassza hőközpontot eredetileg kis, nehezen és költségesen közművesíthető falvak és tanyás térségek számár találták fel, ahol a mezőgazdasági zöld hulladék, a faforgács és a kiszárított trágya jelenti a nyersanyagot.

Megdöbbentő, hogy még az Európai Unió illetékesei is úgy gondolják, hogy egy ilyen biomassza hőerőmű 50 MW névleges teljesítménnyel is lehet „környezetbarát". A „zöld" energia kötelező átvételére vonatkozó direktíva szinte azonnal beindította a nagyarányú fakitermelést. Ennek a politikának a mellékterméke a szerencsi szalmaerőmű története is. Döbbenetes devalvációja ez a „megújuló" szónak, amely során rövid úton (a megújulásra időt sem hagyva) szabadulhatunk meg a Kárpát-medence erdős területeitől, szállíthatjuk (kamionokon) a régió összes szalmáját a garantált és emelt áras átvétel reményében egy füstokádó erőmű gyomrába. (A szlovák Tátra-katasztrófa utáni évben a faeladásból az ország GDP-je egy százalékpontot javult.) A megújuló energiatortából idehaza ugyanakkor csak 9,4 %-os a szélerő-hasznosítás, 9,3%-os a vízerő-hasznosítás, 6,7% a hulladékégetés, és 1,7% a biogáz-hasznosítás részesedése. Európa második legnagyobb termálvíz nagyhatalma (az első Izland) a maga igencsak kedvező geotermikus grádiensével íme ezt az arányt tudta 2008-ra produkálni megújuló energiaforrás hasznosítás címén. Megjegyzendő, hogy ugyanakkor a területünkre összesen beérkező (besugárzott) napenergia mennyisége ma az éves villamosenergia-fogyasztásunk közel 2900 szorosa!

 

 

Három évtized után új vízi erőművek
Ebben az elszomorító helyzetben üde színfolt, hogy három évtized múltán először szólnak arról a hírek, hogy új vízerőmű készült el Magyarország területén. A nicki (egyébként meglévő, de eddig energiatermelésre nem, csak vízszabályozásra használt, 1932-ben épült) duzzasztóműnél 2009 októberében – egy éves próbaüzem után – átadták a két turbinás (összesen 1542 kWh névleges kapacitású) megújuló erőforrást, amely összesen 4000 háztartás áramigényét képes fedezni. A beruházás értéke 2,1 milliárd forint volt, amely a Környezetvédelmi és Infrastruktúra Operatív Program (KIOP) keretében 317,5 millió forint uniós és állami támogatás mellett valósult meg. (forrás: MTI)

De nem csak a már meglévő, eddig hasznosítható energiát nem termelő duzzasztóművek értékelődtek fel a megnyíló pályázati források során. Nagyon keveset lehet tudni róla, de tény, hogy a törpe vízierőművek – nyugati törpéink nyomdokain – jelentősen elszaporodhatnak. 2009 nyarán ugyanis Szekszárd mellett, a Sió csatornán üzembe helyeztek egy mindössze 37 kW névleges teljesítményű kiserőművet, amely egy magyar magáncég (Blue Stream Kft) saját fejlesztésű terméke. Az új törpe évi 150-200 MWh energiát képes előállítani, amellyel egy négyszáz fős település villamos energia ellátása vígan elmuzsikálhat. A törpeerőforrásnak mindössze 1,2 m szintkülönbségre van szüksége és mindössze 20-25 millió Ft-ba kerül a helyszíntől függően (amelyet most a 8,5 millióval támogatott a Környezet és Energia Operatív Program).

A Blue Stream Kft. ügyvezetője az MTI-nek még júniusban, a szekszárdi átadáson azt nyilatkozta, hogy a társaság tervei szerint 2009-ben még három, 2010 elején kettő, 2011-ben pedig egy, maximum 200 kW névleges teljesítményű vízerőművet helyeznek üzembe. A létesítmények helyszíneit azonban „a zöld szervezetek tiltakozásától tartva" nem kívánták nyilvánosságra hozni. Annyi a Magyar Energia Hivatal és az illetékes zöldhatóságok nyilvános határozataiból kideríthető, hogy valószínűleg Bogyiszlónál (Sió torkolat, árvízkapu), Dömsödön (Ráckevei-Soroksári Duna), és a Bódván (bódvai duzzasztógát) is sor kerülhet egy-egy törpe erőmű felépítésére a közeljövőben. A fenti „kisberuházások" kapcsán ismét fellángolt az internetes fórumokon a régi hitvita Bős-Nagymarosról. Előkerültek a régi sérelmek, az ügyvezető megjelenített félelme a zöldektől pedig heveny ördögűzést idézett elő a két hagyományos tábor között.

 

 

 

Arány és mérték a lényeg
Megelőzendő egy hasonló reflexszerű hozzáállást, érdemes leszögezni a következőket. A magyar, döntően síkvidéki jelleget, és a nagyfolyóink közép- és alsószakasz jellegét figyelembe véve irreális és fenntarthatatlan (soha meg nem térülő, óriási tájalakítást és környezeti beavatkozást jelentő) gigantomán vízi erőművektől várni energiafüggőségünk oldását. Kisebb léptékű, egy-egy településünket, településrészünket ellátó, lokális hatású törpe erőművekben azonban megtalálható az a kompromisszum, ahol kiküszöbölhetők, vagy legalább mérsékelhetők a káros ökológiai hatások, miközben a megújuló energiaforrások iránt támasztott környezetvédelmi igény párosítható a beruházás megtérülésével.

Érdemes megjegyezni, hogy a Bős-Nagymaros Vízerőmű-rendszer (GNV) - amennyiben teljes tervezett beruházása elkészül az 1977-es közös egyezményes tervnek (KET) több, széles körben nem ismert járulékos vonzata lett volna. Részlegesen át kellett volna például telepíteni egy országos főútvonalat, egy nemzetközi vasútvonalat. Több magyar és szlovák település (közöttük Komárom, Révkomárom, Esztergom, Párkány, Szob) teljes gravitációs szennyvízcsatorna rendszerét nyomottá kellett volna átalakítani. Számtalan parti szűrésű ivóvízbázisunkon vízműkutak százait jelentősen át kellett volna építeni. Számos vízbázis veszélybe került volna.

Gönyü és Nagymaros között jelentős gátemelésekre lett volna szükség, ezzel egy időben pedig árvízvédelmi okokból ki kellett volna „páncélozni" a Vág. a Garam, az Ipoly, valamint több kisvízfolyás torkolati szakaszát. A napi jelentős vízszint ingadozások a szakasz teljes galériaerdő sávját kipusztították volna – nincs olyan vízparti növény, ami évi 6-7 hét erősen változó vízborításnál többet lenne képes elviselni. 1999-ben egy a magyar kormány által megbízott nemzetközi közgazdász csapat a járulékos költségekkel és a várható áramtermelési és hajózási haszonnal együtt a Bős-Nagymarosi beruházás megtérülési idejét 200 évre becsülte!

 

 

 

Az alulról építkező kis rendszerek előnyei
Az erőszakos, szélesebb térségre is jelentősen kiható óriásberuházások helyett viszont több figyelmet érdemelnek a törpeerőművek. Egy törpe vízerőmű kialakítása során ma még síkvíz esetén is jól érvényesíthetőek az ökológiai szempontok. Amennyiben az alvíz és a felvíz között kicsi marad a tereplépcső, úgy járulékosan létesített hallépcsőkkel biztosítható az élőlények szabad áramlása (kék folyosó), beépített zsilipelési lehetőséggel pedig biztonságossá, sőt akár turisztikai bázissá is fejleszthető egy-egy zárás. A vízszintduzzasztások segíthetik kompenzálni a háttér területeken a szárazodás miatt jelentkező talajvízszint süllyedéseket, illetőleg kedvező öntözővíz potenciált (vízmegtartást) teremtenek.

Ha sikerül megőrizni a felvízi vízáramlás (az 1 m/sec) minimum sodorvonali érték folyamatosságát, akkor vízpangás (oxigénhiány, algavirágzás) sem lép fel, azaz az élővíz megőrzi öntisztuló képességét. Ehhez a régi vízimolnár-technikák modern, ökológiai szemléletet is kielégítő újrafelfedezése és az emberléptékű beruházásokra való igény és képesség megőrzése szükséges. A kis energiaellátó rendszerekből a nagy felé építkezni idő- és szellemi energiaigényes folyamat: több és fragmentáltabb pályázati rendszert, decentralizált magatartásformákat, a helyi közösségek összefogását feltételezi. Azonban az egyedül üdvözítő (káros és visszafordíthatatlan hatásoktól mentes) megoldás csak ez lehet a megújuló energiapolitikák terén.

Bardóczi Sándor