A Pyxis Nautica fiatal művészekkel együttműködve újít fel fővárosi palotaépületeket. Új interjúsorozatunkban az izgalmas belsőépítészeti részletek kulisszatitkait mutatjuk be. Az alkotókat az építésziroda munkatársai kérdezik; az első részben Hegyi Fanni építésszel beszélgetnek, aki a Wagner Palota liftjének patinázott rézburkolatait készíti.
Pyxis Nautica: Építőművészként végeztél, viszont mi már úgy találkoztunk a munkáiddal, hogy réz felületekkel dolgoztál művészi szinten, ezért is kezdeményeztünk veled együttműködést a Wagner Palota tervezésénél. Milyen úton jutottál el a réz patinázásáig?
Hegyi Fanni: Már a középiskola után szerettem volna a MOME-ra jelentkezni, de akkor még nem éreztem magam eléggé felkészültnek. Két utat láttam: félredobom az érettségire való készülést és nagy kockázatot vállalva megpróbálom a MOME-t vagy a jó érettségire fókuszálok, elkezdek egy másik szakot, és közben felkészülök a MOME felvételijére. Az utóbbi mellett döntöttem, és a Corvinus-ra vettek fel.
PN: És közben az építész szakra készültél?
HF: Igen, már a gimiben felvettem a szükséges faktokat, de nem a BME-re szerettem volna menni – az építészetnek inkább a művészeti oldala érdekelt. A Corvinus-on Kommunikáció- és médiatudomány szakon végeztem, úgy gondoltam, hogy ott kaphatok egy általános tudást, illetve valamiféle kreatív útmutatást. A Corvinuson töltött éveim alatt végig az építészeten járt az eszem, akkor még nem tudtam pontosan, hogyan fogom beépíteni az ott szerzett tapasztalatokat a későbbiekben, de utólag nagyon hasznosnak bizonyult az a három év. Kellett az idő hogy, hogy rendesen felkészüljek a MOME-ra és őszintén tudjam értékelni azt, hogy ott tanulhatok. A MOME-n elvégeztem a BA-t és a végén Rotterdamba kerültem Erasmus-szal. Ott találkoztam először a különböző fémekkel és azok megmunkálásával, manipulálásával, majd hazahoztam magammal ezt a gondolatot és a deformált fémfelületek reflektivitásából inspirálódva készítettem el a diplomatárgyam. A MOME-n szinte már hagyománnyá vált, hogy a mesterképzés előtt kihagyunk egy évet és tapasztaltot szerzünk, így visszamentem Rotterdamba.
Szakács Zalán fényművésztől kaptam egy felkérést, hogy közösen megvalósítsuk az előbb említett diplomatárgyamat, egy nagyléptékű installáció formájában. Szóval Hollandiában kezdődött minden, ami ide vezetett, ahol most tartunk.
PN: A patinázás mikor került képbe?
HF: A Covid alatt kezdett el mélyebben érdekelni a téma; folyton patinázós videókat néztem, utánaolvastam a témának és beszéltem egy-két hozzáértővel. Az akkori barátom családjának volt egy műhelye és megengedték, hogy ott kezdjek el kísérletezni. Rengeteg mintát készítettem, amiket ki is vittem Zalánhoz Rotterdamba. Kapcsolatba kerültem egy stúdióval, akik holland és nemzetközi fesztiválok díszletének felépítésével és az azokhoz tartozó művészeti koncepció kitalálásával foglalkoznak. Egy évvel később jött tőlük egy felkérés: 8 négyzetméter vörösrézlemezt kellett patináznom a Lente Kabinet fesztivál számára. Ez volt az első patinázó munkám.
PN: Emlékszel, hogy velünk hogy indult az együttműködés?
HF: Egy barátnőm ismeri a kolléganőtöket, Tibai Fridát, aki a Pyxissel már dolgozott a Wagner Palota felújításán, ahol felmerült, hogy jó lenne bevonni egy fémmel dolgozó művészt. Nem feltétlenül patinázásról volt akkor még szó, hanem valamilyen fémmanipulálásról. A barátnőm szólt, hogy küldjem el a portfóliómat, én éppen nyaraltam, de ez egy hatalmas lehetőségnek tűnt, nem szerettem volna lemaradni, úgyhogy gyorsan összeraktam egy a patinázott lemezeimmel kapcsolatos anyagot.
PN: Hogy állsz most az építészettel?
HF: Az építészetről való leválásomat valahogy a Covid és a Rotterdamban töltött időszakom hozta, bár már az alapszakos szakdolgozatomat is helyspecifikus installációkról írtam. Lehetséges, hogy a kommunikációs tanulmányaim is abba az irányba tereltek, hogy fókuszáltabban koncentráljak az emberekre és az őket körülvevő – szűken vett – környezet kapcsolatára: leginkább az foglalkoztat, hogy a munkáim milyen érzéseket váltanak ki az emberekből. Néha előjönnek a korábbi kommunikációs tanulmányaimból olyan gondolatok, amelyeket szívesen beépítek a művészeti projektjeimbe, elősegítve az emberekhez való kapcsolódást.
Ettől függetlenül nem engedtem el az építészetet, szeretnék a későbbiekben kifejezetten olyan projektekben is részt venni, de egyelőre jobban élvezem, hogy amit kitalálok azt rövid időintervallumon belül, többnyire saját kezemmel, illetve néhány szakember segítségével meg is valósíthatom. Az elmúlt időszakban a zenei-művészeti fesztiválokon történő megjelenés mellett lehetőségem nyílt divatbemutatók díszletét is elkészíteni. Rendkívül élvezem az ilyen típusú projekteket, azonban ezek mind rövid intervallumú megjelenések.
Most a fókuszomban a patinázás áll, sok megrendelésem van, de nem szeretnék örökké beleragadni; újabban például elkezdtem hegesztő iskolába járni, amit nagyon élvezek. AWI technológiával hegesztek, amivel sokfajta fémre lehet kifejezetten szép varratot készíteni, többek között vörösrézre is, így a jelenlegi munkáim továbbfejlesztéséhez is jó alapot nyújt.
PN: A Wagner Palotába készülő díszburkolat szerinted biztosított számodra nagyobb elérést?
HF: Ezt egyelőre nehéz megválaszolni, mert még nem zárult le a projekt és még nincsen a végleges helyén az installáció, így nem áll össze feltétlenül a kép az emberekben, hogy pontosan mit is csinálok. Az előkészületeket és magát a folyamatot azonban megosztottam az interneten.
Nem rajongok azért, hogy mindent ki kell rakni, de tudomásul vettem, hogy jelenleg ez így működik: az én tapasztalatom alapján csak úgy tudsz jelen lenni, ha kommunikálsz magadról és a munkádról, így tudnak megkeresni.
Lászik, hogy némi információ eljut másokhoz is: épp a napokban sétáltam az Almásy Palota felé, ahol a patinázott vörösréz elemek készülnek, amikor összefutottam egy ismerősömmel, aki látta a megosztott videókat és a képeket is. Tudta, hogy dolgozom valamin, de az már nem volt egyértelmű, hogy hova is készül ez az egész. Azt hitte, hogy megint valami bulira/fesztiválra készítek installációt, de mondtam, hogy végre ez egy maradandó munka.
PN: Kimondható, hogy fontos neked a fizikai megvalósulás, amit te magad készítesz vagy irányítasz?
HF: Igen, egyértelműen. A MOME képzésén sokszor nyílt lehetőségünk – sőt inkább kötelező volt – különböző mesterségekben, kétkezi munkákban kipróbálni magunkat, elejétől a végéig utánajárni egyes folyamatoknak, ez pedig nagy hatással volt néhányunk későbbi gondolkodására.
Ennél a mostani munkánál is például az elmúlt jó pár hónapom arról szólt, hogy minden egyes lépésnek utánajártam és kísérleteztem. Az én ismeretem szerint kifejezetten patinázással nem nagyon foglalkoznak itthon, természetesen néhány szakma részét képezi, így volt hova fordulnom a kérdéseimmel. Tehetséges restaurátorok, szobrászok, ötvösök és vegyészek is segítettek hasznos tanácsokkal, azonban egy az egyben nem írtak le nekem egy biztosan működő receptet, saját tapasztalataim által kellett felépítenem a folyamatot.
PN: Innen folytava: a Wagner Palota egyik fő attrakciója az általad készített díszburkolatba csomagolt liftakna lesz, ami az épület közepén áll és egy 5 emelet magasságú patinázott rézburkolatú hengerként jelenik majd meg. Hogyan készülnek az elemek, hogy néz ki a folyamat?
HF: Kitaláltam egy folyamatot, ami erre a geometriára alkalmazható. Első lépés a tisztítás: portalanítás, zsírtalanítás. A tárolás és a gyártás során elkezd oxidálódni a rézlemez, ami ha így maradana, akkor a patinázás kiszámíthatatlanul működne a felületen. Második lépés a patinázás, a harmadik pedig a folyamatot lezáró impregnálás. Ezeket a lépéseket pontosan ugyan úgy alkalmaztam minden elemnél.
Minden anyagnak és segédeszköznek én néztem utána, és minden vegyszert én keverek, viszont voltak olyan folyamatok, amelyeknék, segítő kezekre vol szükségem. Például a lemezek hordozókeretre való rögzítésében, és a napi anyagmozgatásban és a tisztításban is kaptam segítséget, ahogyan a lakkozás felvitele sem az én munkafolyamatom volt. A patinázást a technológiai szünetekkel együtt nagyjából egy hónapon keresztül készítettük két segítőmmel.
Minden munkadarabra felkerült egy sorszám, valamint, hogy melyik nap készült és hogy hány órakkor lett először lepatinázva. Jegyzőkönyvet korábban is vezettem, de itt a harmadik nap végén világossá vált, hogy ennyi elemnél ez kihagyhatatlan.
A patinázás folyamata is több lépésből áll, először a tisztított felület kap egy első patinaréteget – én vegyszersokknak nevezem –, amit egyedi méretre szabott leplekkel viszünk fel, hogy egyenletes legyen az eloszlás és a munkadarabon ne legyenek folyások. A leplet meghatározott idő után levesszük, a felesleges porszerű réteget letörüljük a felületről, majd átvisszük a félkész elemekhez, ahol további négy lépésben több napon keresztül folytatjuk a vegyszer homogén felhordását, olyan mozdulatokkal, ami létrehozza a kiválasztott textúrát. A felület egyre zöldesebb lesz, ahogy egyre több réteg tapad egymásra, az elemeken az azonos kezelés ellenére látványos különbségek látszódnak, amikre az installálás során szeretnénk majd rájátszani.
A patinázás egy kémiai reakció, amelyet rendkívül sok tényező befolyásol. A gyártási körülményektől kezdve a telepítés helyszínének környezeti adottságáig rengeteg mindentől függ a patina kialakulása és utóélete. Bármilyen gondos és elemenként azonos az eljárás, tudomásul kell venni, hogy ez egy élő folyamat, amelyet lehet lassítani, de nem feltétlenül lehet véglegesíteni. Az idő múlása, az aktuális környezeti hatások, a mechanikai behatások következtében a patina színében, textúrájában változhat. Szerintem azonban pont ettől válik rendkívül különlegessé, hiszen benne van egy olyan a randomfaktor, amelyre nincsen ráhatásunk.
PN: Van a folyamatnak egy előre nem látott komponense, 78 db textilia (minden ívhez tartozik egy), mit gondolsz ezeknek az utóhasznosításáról?
HF: A gyártás során 52 db kb. 130 x 75 cm és 26 db kb. 380 x 75 cm nagyságú patina lenyomatos lepel keletkezett, amelyeket mind félretettem. Ahogy a patinázott elemek, úgy a textil nyomatok is különbözőek lettek. Megtartom őket, szuper lenne kiállítani valahol, bemutatva az egyhónapos előállítási folyamatot. A leplekből látszik, hogy a burkolati elemek kézzel készültek, nem gépek sorozatgyártásában. Nagyon szép kapcsolat van a két anyag között: a lepel hordozza a lemezek formáját és a kialakult patina színét, míg a lemezeket közelről megnézve felfedezhető a lepel textúrája. Fontosnak tartom, hogy egy munkának legyen utóélete, és ne az történjen, hogy installálás után ne csak azok láthassák, akik mindennap ott járnak, hanem szélesebb körhöz is eljusson.
Szerk.: Borenich Levente