Nézőpontok/Vélemény
Perifériák, kitömött zebrák, megnyitók
2008.10.13. 12:49
Az Építészet Világnapja a Gödör klubban.
Török Tamás írása
Eltér István és Kálmán Ernő nyitották meg az Építészet Világnapjának idei (második napi, első nap: Pro Architectura) programját a Gödör klub medencefenéki atmoszférájában 2008. október 7-én. A Kamara elnöke a következő héten megszületendő magyar építészetpolitikát emlegette, amikor a progresszív építészeti kultúrájú országokról beszélt, amelyek közül most közvetlen szomszédaink, Ausztria és Szlovénia mutatkoztak be a helyszínen. Cságoly Ferenc kezdte az előadások sorát, a globális társadalmi, gazdasági, ökológiai problémákat kultúra és civilizáció, vagyis szellemi és anyagi szemléletmód koordinátarendszerébe helyezve. A szórakoztatásra irányuló sztárépítészet elemzését azzal a következtetéssel zárta, hogy ez a műfaj nem képes választ adni a városokba tömörülő emberiség problémáira, már csak mennyiségi alárendeltsége okán sem. Az építészek feladata pedig ezek után nem más, mint szolidárisnak lenni, csökkenteni a szakadék szélességét az elit- és a tömegépítészet között. Cságoly szerint ehhez természetesség, lényegretörő egyszerűség és morális tisztaság szükséges.
A diplomadíjak (építész, településtervező, belsőépítész, tájépítész) átadása után, ahol is a belsőépítészek a hagyományos óriás fejesvonalzókat vették át, következtek a Junior Prima díjak, amiket Mark Gurney, a TriGránit építészeti igazgatója adott át Finta Józseffel és Zoboki Gáborral. Gurney arról beszélt, hogy cégük felismerte a jó építészetben rejlő piaci értékképző erőt (jobb későn, mint soha, mondhatnánk), részben ezt fejezi ki a hétezer eurós díj. Talán az ennél is nagyobb progresszivitást kívánta szorgalmazni Bujdosó Attila, aki bemutatkozó tablóján a díj elnyerése alkalmából a MEGTERVEZEM BÁRMIDET üzenetet juttatta el a közönséghez.
Turányi Gábor előadása az építészet tanításáról olyan, némileg szentimentálisan megfogalmazott trivialitások (ártatlanság, nyitottság, elfogulatlanság, együttműködés stb.) köré épült, amelyek mentén azért a MOME szépen lassan mégis létrehozni látszik valamit frissességben, szellemi szabadságban, érvényességben, de megalapozottságban és életszerűségben is. Kis méretben nyilván könnyebb egységesen koncepciózus oktatást végezni, az mindenesetre biztos, hogy az építészet szellemi oldala nem lehet egy intézményen belül pusztán néhány tanszék rezervátumába száműzve. A tendencia a mennyiséggel szemben talán a minőségnek kedvez, és a magyar felsőoktatási őslevesből remélhetőleg előbb-utóbb előmászik az evolúció csúcsát képviselő építészművészmérnök (korábban: építész, architect).
Osztrák részről Erich Kugler (Architektur RaumBurgenland) és Christian Waldner építész (AllesWirdGut) tartott egy-egy nem túl érdekfeszítő előadást. Előbbi Burgenland tartomány kétévente kiosztott építészeti díjának nyerteseit mutatta meg több ciklusra visszamenőleg. A díjjal a kortárs építészet jelentőségét szeretnék elismerni - a változó összetételű zsűri tudatosan kerüli a nemzetközi magazinépítészet díjazását, helyette a lokális összefüggésekben gondolkodó, tapintatosabb munkákat keresi. Valahogy így csináltak másfél évtized alatt reménytelen „keleti provinciájukból” kortárs építészeti mintaműhelyt, ahol mostanában már százával születnek a figyelemre méltó épületek. Próbáljunk meg elképzelni mondjuk egy Szabolcsi Kortárs Építészeti díjat, és egyből világossá válik, hogy mennyire viszonylagos, hol mi számít perifériának.
Waldner előadásának meghirdetett témáját ("A fiatalok helyzete Ausztriában") annyival intézte el, hogy elmondta, az osztrák építészet szellemi epicentruma Bécs, de ez nem azt jelenti, hogy az építészeti tevékenység is ott koncentrálódik. Generációjának helyzetét elemezve úgy vélekedett, hogy a főváros kulturális közege adta és adja számukra a felhajtóerőt, nehézségeiket pedig abban látta, hogy a megrendelők nem bíznak eléggé a fiatalokban. Majd kis szünet után hozzátette: ez utóbbi valójában már nincs is így. Egyébként irodájuk könnyed, kellőképpen kortársias, kevéssé izgalmas munkáit mutatta be.
Andrej Hrausky kortárs szlovén építészetről szóló előadása a sajátos, hármas klimatikus-földrajzi adottságoktól és a barokk Ljubljanától indult, az 1895-ös földrengést követő újjáépítésen, majd az első világháború utáni nemzeti építészetcsináló nekibuzduláson keresztül a megkerülhetetlen, formabontó Plečnikig és Ravnikarig. Anekdot: Le Corbusier azért kedvelte a Plečnik-tanítványokat, mert igen szépen rajzoltak.
A kortársakra ezek után kevés idő maradt, úgyhogy szaporán peregtek az állóképek, többek között Janez Koželjnek (Jaki-Koželj iroda), Ljubljana polgármester-helyettesének(!) hollandszupermodern épületéről.
Szintén Hrausky kísérte a betegség miatt távolmaradó Bevk-Perović duó előadásának anyagát, akik ars poeticájuk szerint Szlovénia kicsiségéből, zöldjéből, vidékies karakteréből és Plečnik szellemi örökségéből desztillálják építészetüket. A vetített képek tanúsága szerint a divatosan gyerekes skiccek elég tiszta, karakteres házakhoz tartoznak. Hrausky felhívta a közönség figyelmét a Bevk-Perović iroda sarkában álló kitömött zebrára, és mi vele együtt irigykedtünk.
Wesselényi-Garay Andor moderátor kérdésére válaszolva Hrausky azt mondta, hogy a kortárs szlovén építészet, miközben befogad olyan nemzetközi hatásokat, mint a dutch supermodernism, megőrzi fokozott érzékenységét a kontextus iránt, a Plečnik-iskola részletképzése pedig evidens részét képezi a dolgoknak.
Az állófogadást követően, ami szervezésben és minőségben hagyott némi kívánnivalót maga után, kilenc személy nyitott meg hét kiállítást egy szuszra: osztrák Kultúrterek (Gunther Zsolt), diplomadíj (Kiss Gyula), szlovén kortársak (Noll Tamás és Andrej Hrausky), Új Irány csoport (Muszbek Johanna és Tihanyi Dominika), Junior Prima-díj (Eltér István), Pro Architectura-díj (Kálmán Ernő) és Magyar Építészet 2008 (Szabó Levente).
szöveg + kép: Török Tamás
