Rongyok Vénusza és Reintegrált Alma

Az olasz kortárs képzőművészet kiemelkedő alakjának tartott, 1933-ban született Michelangelo Pistoletto restaurátor, festő, szobrász, akcióművész és teoretikus egyszemélyben. Hosszú életpályája számos alkotása a világ leghíresebb múzeumaiban, képtáraiban és galériáiban már régen helyet kapott, én viszont teljesen véletlenül a nyílt utcán botlottam bele - a kritikusok által kiemelt - hét legfontosabb alkotása közül kettőbe. A 91 évesen ma is aktív művész az elmúlt évtizedekben sokféle kifejezési formát kipróbált, folyamatosan gazdagodó és fejlődő munkássága számos fordulatot is vett, de két dolog mindig szent volt előtte, az emberekkel, a nézőkkel folytatott interaktív kapcsolat, valamint a világ, a társadalom jobbításának szándéka. Lampert Rózsa építészmérnök írása

 

A kezdetek

A torinói Képzőművészeti Akadémia elvégzése után Michelangelo Pistoletto szülőhelyén, Biellában [1], édesapja képrestaurátor műhelyében kezdett dolgozni. Az ott eltöltött tíz év alatt otthonossá vált a középkori és a reneszánsz művészet területén, mégis váltott és reklámozással kezdett foglalkozni. Közben már festett, főleg önarcképeket. Első kiállítására 1960-ban Torinóban került sor. Hírnevét a „tükörfestményekkel" alapozta meg. Üveg vagy fényesre csiszolt fémlapokra, gyakran selyempapírból applikált képei a kiállítások látogatóinak tükörképével váltak teljessé, ami folyamatos változást és megújulást eredményezett. Céljának megfelelően, interakciót teremtett művész és néző között. Hatalmas életműve, számtalan kiállítása, szervező tevékenysége, művészi hitvallásához hasonló politikai és közösségi ügyekhez való csatlakozása több könyv lapjait is megtöltené. Jelen írásomban csak az általam látott két alkotásához kapcsolódó filozófiai és művészeti hátteret próbálom megvilágítani.

Szegény művészet (Arte Povera) – Rongyok Vénusza

Az Arte Povera mozgalom Itáliában bontakozott ki az 1960-as években. Fő teoretikusa Germano Celant műkritikus volt, aki a hagyományos művészettel folyó nyílt vitában, kiállítások szervezésén és az ott bemutatott alkotások elemzésén keresztül fektette le téziseit. A háború utáni évtizedekben mindenfajta kulturális tevékenység anyagi forrás és mecenatúra hiányában működött Olaszországban is, a művészek pedig alkotni akartak, így a drága anyagok mellőzését, amelyekre egyébként úgysem volt pénz, nem volt túl nehéz elfogadtatni. Ezért egy új mozgalom legfontosabb programpontjává olyan technikák alkalmazását tették, amelyek olcsó (szegény) anyagokkal dolgoznak, mint például föld, fa, papírmasé, rongy, műanyag vagy ipari hulladék. Korrodált társadalomnak korrodált anyag dukál – jelezték az Arte Povera mozgalom követői. Nem ragaszkodtak alkotásaik végleges elhelyezéséhez sem, megfelelőnek tartották az installáció formát, amit különböző, mindig változó akcióhelyeken, színes performanszok keretében mutattak be. A mozgalom résztvevőinek célja az volt, hogy felülkerekedjenek azon a hagyományos elképzelésen, hogy egy műalkotás valóság feletti, transzcendens szinten áll, ezért minimumra, archetípusra redukált jelekkel dolgoztak. Celant szerint ugyanis egy elszegényített mű a kortárs társadalom nyelvezetének sokkal jobban megfelel. A mű egyediségének, megismételhetetlen voltának mítoszát is elutasították. Ezért láthatjuk például Michelangelo Pistoletto, az Arte Povera mozgalom legjelentősebb olasz képviselőjének Rongyok Vénusza című alkotását több híres múzeumban és számos akció keretében szerte a nagyvilágon, mind a mai napig. A híres műalkotás mondanivalója ugyanis aktuálisabb, mint valaha. 

Egy interjúban a művész elmesélte, hogy a világhírűvé vált installáció létrejötte mennyire a véletlenek sorozata. 1967-ben egy kertészeti kellékeket árusító kereskedőtől vásárolt egy beton szobrot. Hazaérve a műtermébe, hogy ne sérüljön az új szerzemény, a tükörképek tisztításához használt rongyhalmaz közepébe fektette. Az ő agyában vagy a lelkében, ezzel a mozdulattal, egy szempillantás alatt létrejött az ikonikus alkotás, a klasszikus kultúra és a tömeg kultúra kontrasztjának szimbóluma. Pedig az csak később derült ki, hogy Bertel Thorvaldsen dán klasszicista szobrász 1813-1815 között készített Vénusz almával (Koppenhága Múzeum) című művének másolatáról vagy reprodukciójáról van szó. Ironikus, provokáló, már-már tiszteletlen, ahogy összehasonlítja a görög művészetből kifejlesztett ideális szépséget a fogyasztói társadalom termékeivel, inkább hulladékával. Kontraszt művészet, nem művészet, eszmény és a valóság között. Alkotásával arra a fenyegető veszélyre próbálta felhívni a figyelmet, hogy a modern civilizáció egyre növekvő szeméthalmaza elnyeli a belekeveredő ideált, eltörölve a történelem és az esztétika bizonyosságait, alappilléreit, ami mindenképpen pusztuláshoz vezet.

Mivel a helyzet 1967 óta semmit sem javult, sőt még tovább romlott, Pistoletto folytatja akcióit. Nápolyban, a Piazza Municipio téren, tavaly nyár elején találkoztam a Rongyok Vénuszával. Elővigyázatosságból egyetemista fiatalok éjjel-nappal őrt álltak a részletes tájékoztató szöveggel is kiegészített alkotás mellett, mert előző évben egy hajléktalan gondatlansága, dohányzása miatt a gyúlékony anyagok lángra lobbantak és az installáció gyakorlatilag megsemmisült. Még a szobor is, amelynek alapanyaga, ahogy minden előbbi és későbbi változatnál, csillogó fehér zománccal bevont gipsz volt. A város azonban ragaszkodott az akció megismétléséhez, annak ellenére, hogy a kritikusok körében nagy vitát váltott ki a Vénusz méretének megnövelése. Addig a rongyhalmaz felé forduló női alak fölé magasodott a kupac, a nápolyi alkotáson viszont ennek pontosan az ellentétje volt látható. Így az alak és a halomban lévő ruhák mérete között nagy aránytalanság alakult ki. A mai napig nem derült ki, hogy a művész valójában mit is akart kifejezni a hangsúlyosabb női alakkal. Talán azt akarta hatékonyabbá tenni, hogy még sokkal több energiát kellene fordítani a művészet, a kultúra támogatására és a fogyasztás visszaszorítására.

Harmadik Paradicsom- Reintegrált Alma

A Harmadik Paradicsom nem más, mint az első és a második fúziója, egy mítosz, amit Pistoletto talált ki és amiben 91 évesen is töretlenül hisz. Az elsőben az emberek a természetben éltek, a második pedig amiben mi vergődünk, a természettől elforduló világ, az emberi intelligencia terméke, a tudomány és a technológia által elért globális szint. Ebben a világban minden mesterséges, fogyasztásra és növekedésre koncentráló, ami a jótékony hatásokkal párhuzamosan a természeti világ visszafordíthatatlan degradációját, leromlását vetíti előre. A Harmadik Paradicsom bolygónk és lakosainak átmenete egy új korszakba, amely elengedhetetlen az emberi faj túléléséhez. A művész szerint új energiaforrások felkutatása, például a napenergia kísérletek önmagában nem oldják meg a válságot, nem mentik meg az emberiséget, csak a közös életet irányító etikai elvek és magatartásformák megreformálása segít, amelyért minden ember személyesen felelős. A Harmadik Paradicsom szimbólum jelét is megalkotta, ami a végtelen matematikai jelének, a fekvő nyolcasnak átszerkesztett változata. A két kör szétvágása után közéjük beszerkesztett egy harmadik kört, ami a természetes és a mesterséges világ szintézisét szimbolizálja, egy olyan világ lehetőségét, amelyben a természet és a legfejlettebb technológia együtt is tud létezni. A jel először csak papíron létezett, később természeti környezetben és városi tereken is bemutatta, vagyis mindenütt, ahol csak lehetősége volt rá.

A Reintegrált Alma is a megálmodott jobb világ jelképe. Az egész emberi társadalmat érintő evolúciós átmenetet szimbolizáló műalkotás, amely végigvonul az emberiség egész történelmén, Éva paradicsomkerti harapásától kezdve, az emberi faj természettől való elszakadásán át a mesterséges világunkig. A harapás befoltozása, vagyis az alma reintegrálása, helyreállítása egy új korszakba való belépést jelent, társadalmi egyensúlyt és kiegyezést, a természettől való folyamatos eltávolodás helyett közeledést és végül megérkezést.

Pistoletto az első Reintegrált Almát a Milánói EXPO 2015 májusi megnyitó ünnepségére készítette el, amelyet a város legikonikusabb helyén, a Dóm előtti Piazza del Duomo tér közepén állították fel. Az alma alakú acél vázszerkezetet a művész természetes fűvel borította be, utalva az EXPO egészségesebb táplálkozás, természetesebb világ tematikájára, valamint a lombard főváros hatalmas mezőgazdasági hátországára. A zöld alma körül 300 fiatal szalmabálákból kirakta Pistoletto kedvencét, a Harmadik Paradicsom három körből álló szimbolikus jelét.

A mester az alkotást Milánó városának adományozta ezért a hivatalos események lezajlása után az acél tartószerkezetet szétszerelték, kicsit megerősítették, majd időtálló, márvány őrlemény és agyag keverékéből készült, megszilárdulás után lecsiszolt héjjal látták el. A harapás vonalát perforált, rozsdamentes acéllemez csíkkal jelezte a szobrász. Végső helye a Központi pályaudvar melletti Piazza Duca D’Aosta téren van. Avatására, a főpolgármester jelenlétében, semmivel sem kisebb ceremónia keretében került sor, mint amilyen az EXPO megnyitója volt. Természetesen a Harmadik Paradicsom jelképének a felállítása, a fiatalok jelenlétével itt sem maradhatott el.

Milánói tartózkodásom során, egyik délelőtt, a pályaudvarra menet pillantottam meg a jókora, legalább 4 méter magas gyümölcsöt. Bár akkor még nem ismertem a történetét, de első pillanatra elbűvölt. Szerencsére nem siettem sehová, volt időm többször is, sokadmagammal körbejárni a hatalmas területet. Megállapítottam, hogy a Reintegrált Alma rendkívül harmonikusan illeszkedik a teret keretező, zömmel modern stílusú épületekhez. A felújított, megfiatalított Pirelli felhőkarcolónak is rendkívül „jól áll", mintha egy időpontban tervezték volna mindkettőt. Tökéletesebb összképet még Gio Ponti sem tudott volna a helyszínre varázsolni. Úgy vélem, hogy az eredmény akkor sem lett volna kedvezőbb, ha az önkormányzat számos tervpályázattól várja a megoldást és építészek, művészek sokasága próbálkozik. Ilyen a véletlen szerencse, vagy talán az adományozó előre tudta, hogy ennek az alkotásnak ott a helye? 

Köztéri szobrászatunk válsága és jövője

Michelangelo Pistoletto nem köztéri szobrász, de gyakran kimegy az utcára, a térre, ahol tanít, lelkesít, soha nem áll le, mindig van újabb és újabb ötlete [2]. Azt nem állítom, hogy munkásságának megismerése azonnal új utakra vezethet megfáradt, megöregedett, interakcióktól mentes köztéri szobrászatunk világában, ahol egyre növekvő számban a bronz emberkék és a zsáner szobrocskák világa dívik. Néha színesítve a "mi vagyunk a legjobbak" – Fradi-sas és a "mi őstörténetünk a legdicsőségesebb" – arany Csodaszarvas típusú, gigantikus, de antropológiai szempontból torz alkotásokkal. Bojár Iván András és Frank György az Építészfórumon megjelent cikkeikben részletesen elemezték a problémát, amivel messzemenően egyetértek, de a kiutat sajnos nem jelölték meg. Szobor, emlékmű, térplasztika ügyben néhány jó példát azért most is lehet találni nálunk is, azok alkotóitól előre elnézést kérek, de az összkép véleményem szerint siralmas. Azt gondolom, hogy Pistoletto és köre filozófiájából, látásmódjából igenis lehetne valamit tanulni és elindulni egy új úton.

Kellene, mert amit az ember szerte az országban lát, az nagyon hasonló és nem dobogtatja meg a szívet. Győrben jártam, így a Baross út elején látható „Vasminiszter" példáját mutatom be. Azon a szobron minden sztereotip, kackiás bajusz, kalapot kézben tartva lépcsőn sétál lefelé, valamit tart a markában, ami inkább kéregetésnek tűnik és természetesen csillogó bronzból készült. Ugyanakkor tőle 50 méterre, a Városházával szemben álló volt Megyei Tanács és Vízügyi Igazgatóság /most Megyei Kormányhivatal/, 1971-ben átadott modern épületegyüttese előtti nagy szabad terület sarkában áll egy, számomra ma is szerethető, térplasztika. Nem domináns, stílusban illeszkedik a környezethez és ha nem is konkrétan, de Győrre utaló jelekkel készült [3]. Érdekes, hogy 55 évvel ezelőtt sokkal jobban érezték a művészek, hogy a környezet, ahol lehetőségük van alkotni, mit vár el tőlük és nem féltek absztrakt műveket is létrehozni.

Az már külön szomorúság számomra, amit fotózás közben vettem észre. A Fémmunkás Vállalat kék színű belga üveggel kitöltött függönyfalának osztásrendszerét, felújítás és  hőszigetelés címszóval, a jobb oldali tömbben megváltoztatták. Az a megszokott kép, ami az átadás idején igazi csodának számított és a fejlődő Győr egyik jelképe lett, hirtelen eltűnt. 

Nem értem, hogy miért kellett a modern magyar építészeti örökség egyik legelfogadottabb győri alkotását módosítani. Azok az építészek, akik ebben a munkában részt vettek, valószínűleg egyáltalán nem érezték, hogy ezzel a szerintük jelentéktelen különbséggel alapvetően változott meg az épület karaktere, átlagosan kommersz és zavaros lett. Biztos vagyok benne, hogy a hőszigetelés és a szellőzés megoldható lett volna akkor is, ha a homlokzat osztásrendszere marad az eredeti állapot szerinti kialakításban. Milánóban, a Pirelli felhőkarcoló felújításánál például sikerült korrekten megoldani a hasónló feladatot.

Magyarországon szerencsére nagyon régen volt háború, ennek ellenére évek óta háborús veszélyhelyzetben élünk és a gazdaságunk teljesítőképessége sincs toppon, ezért nem lenne szentségtörés az Arte Povera néhány tézisét elemezni és esetleg figyelembe is venni. Elsősorban a százmilliókba kerülő drága anyagok kérdését kellene felülvizsgálni és a bronz szobrok, az aranyozott bronz lemezek és a méregdrága márványok helyett indokolt lenne képzőművészeinknek, szobrászainknak és megrendelőiknek olcsóbb anyagokat javasolni, illetve használni. 

A következő égető kérdés, hogy kinek, mikor és milyen módon állítsunk emlékművet. Emlékezni fontos és kell is, hőseinkre, kiváló tudósainkra, sportolóinkra, művészeinkre, politikusainkra és számos egyéb a hazáért önfeláldozó munkát végző honfitársunkra. Ezt kell tennünk történelmünk jó és rossz eseményeivel is. Itt csatlakozom Zubreczky Dávid gondolataihoz, ugyanis, ha minden igényt kielégítenénk, akkor nagyobb városaink, de főleg Budapest teljes egészében panteonná alakulhatna, minden négyzetméter és akár a homlokzatok is, ami nem lehet cél és ellene valószínűleg a többség is hevesen tiltakozna. Bár szoborból, emlékműből már most is túl sok van és zömében nem méltóak az ünnepeltekhez, ennek ellenére én nem érzékelek látványos tiltakozást sem a pénzszórás, sem a gyenge minőség miatt. De ez nem indok arra, hogy ez a metódus menjen tovább. Megakadályozandó a bronz szobrok további gombamód szaporodását, érdemes lenne megfontolni, hogy az emlékezések zömét konferenciák, időszakos kiállítások, nem végleges elhelyezésű installációk és rendezvények keretében is meg lehetne oldani, ahogy ezt a modern mozgalom követői is tették és teszik Itáliában a mai napig. Ott ötletben ma sincs hiány, legutóbb például Velencében az ázsiai turisták által felhánytorgatott Marco Polo szobor hiányát 3D nyomtatással oldották meg. A mintát egy híres velencei szobrász, Luigi Ferrari 1856-os tervéről vették, de mivel rajz csak a szobor elejéről volt, oldalát és hátulját most tervezték meg. A soha el nem készült, 5 méter magasra tervezett mű helyett csak 1 méter magas szobrot nyomtattak, amit a Ca’Foscari Egyetemen 2025. február 4-én tartott ünnepélyes megnyitón és konferencián mutattak be. Később majd Velence valamelyik múzeumában, vagy intézményében kap helyet, lehetővé téve ingyenes megtekintését.

Arra egyáltalán nincs ötletem, hogy mit kellene tennünk annak érdekében, hogy köztéri alkotásaink, a kegyelet mellett, Pistoletto almájához hasonlóan valamilyen konkrét üzenetet is hordozzanak, például egy kiegyensúlyozott, természetközeli, jobb jövőről, amire interakció keretében tetteink, életünk alakításával akár válaszolhatnánk is. Arról ábrándoztam, ha egyik nagy kedvencem, a Gábor Áron emlékmű szétrobbantott ágyúgolyóját legalább gondolatban mi is reintegrálnánk, de olyan módszerrel, hogy a jövőben egyetlen fegyverből se lehessen kilőni, akkor talán megtörne az átok és a zömében veszteségekkel teli múlton kesergés helyett, összefogva, nyílt szívvel és jókedvűen néznénk a jövő kihívásai felé.

                                                                     

Az egyik ismerősöm kertjében a rovarok már felrajzolták a végtelen matematikai jelét egy almára. Remélem a hasznosabb fajták túlélik a sok vegyszert és a Pistoletto-féle harmadik körrel is megbirkóznak majd addigra, mire nekünk embereknek is sikerül létrehoznunk a természet és a legfejlettebb technológia szintézisét. Bízom benne, ez a jóslatom nem jelenti azt, hogy a Harmadik Paradicsom világa soha nem jön el. Nincs más lehetőségünk a túlélésre….

// Lampert Rózsa építészmérnök // 

Felhasznált irodalom:

A Cittadellarte kiadványai, cikkei

Jegyzetek:

[1] Biella-Cittadellarte: A Pistoletto Alapítvány székhelye, abban a Trombetta nevű Gyapjúmalomban van, amelyiket a művész már kisgyerekként is ismert, mert édesapja festménysorozatot készített az ott folyó textilipari munkafolyamatokról. A műemlék épületet 1991-ben vásárolta meg és hat évig tartó szakszerű és ellenőrzött felújítási munkával sikerült megmentenie egy hatalmas ipari műemléket a pusztulástól. Rendkívül sok program van az épületben és sok társszervezet is helyet kapott, amelyek mind azon munkálkodnak, hogy a valóságban is érvényt szerezzenek Pistoletto filozófiájában és műveiben megfogalmazott gondolatoknak, vagyis egy élhetőbb, természetközelibb világ eljöttének. Egy külön cikkre lenne szükség a szerteágazó tevékenységek bemutatásának, de annyit megemlítek, hogy egy építész iroda is működik az épületben, amelyik a természetes és az újrahasznosított /főleg a műanyag/ anyagok [4] és termékek építészeti és építőipari felhasználási lehetőségén és marketingjén munkálkodik. Étterem, könyvtár, sportolási lehetőség és természetesen kiállító tér is van az épületben.

[2] Pistoletto legújabb performansza 2024 karácsonyán Palermóban kezdődött, a San Lorenzo templom oratóriumában, azon a helyen, ahonnét 1969 októberében, valószínűleg a szicíliai maffia ellopott egy Caravaggio képet. A kép Jézus születése jelenetet ábrázolt, de abban különleges, inkább anakronisztikus volt, hogy Mária és József mellett két szent, Szt. Ferenc és a templom védőszentje Szt. Lőrinc is szerepelt a festményen. Az alkotást a mai napig nem találták meg. A brutális tettet az egyik legnagyobb értékű felderítetlen műkincslopásként tartják számon a világon. A Sziciliai Múzeumok Barátainak Egyesülete minden évben megbíz egy művészt, hogy pótolja az árván hagyott képkeretben a hiányt. Az idei, a 15. alkalomra Pistoletto kapott felkérést. Alkotása már karácsony óta ott van a templomban és októberig marad is. Az ellopott Caravaggio kép alakjai közül csak a hírvivő angyalkát jelenítette meg, aki az eredeti „Dicsőség a magasságban Istennek" feliratú transzparens helyett a Harmadik Paradicsom jelképét tartja a kezében. A tábla további felületén tükrökkel manőverezik, de azt csak a helyszínen lehet élvezni és érteni.

[3] A térplasztika felirata, ha nehezen is, de olvasható: Mészáros Dezső,  NAP -  DUNA

[4]  Egy olasz autós hírportálon jelent meg, hogy Indiában már több, mint 700 km autópályát építettek újrahasznosított műanyagból. Biztos vagyok benne, hogy Itália is készül erre.