Nem kérdés, hogy ma az építészetben és a hozzá kapcsolódó társszakmákban elengedhetetlenné vált a különböző tervezőszoftverek használata. Hogy ki melyikre teszi le a voksát, az azonban már korántsem egyértelmű, hiszen az árképzéstől a naprakész fejlettségen át az alkalmazhatóságig számos szempontot kell figyelembe venni. Árva Péterrel, az Erőművész mérnökiroda ügyvezetőjével az Allplan tervező szoftverrel kapcsolatos tapasztalatairól beszélgettünk.
Kérlek, mesélj egy kicsit az Erőművész tervezőirodáról, mi a fő profilotok?
Árva Péter: Az Erőművész mérnökiroda egy pici cég, és statikus tervezéssel foglalkozunk. Szinte az összes kolléga – köztük én is – építészből lett statikus, így egy kicsit más szemléletet képviselünk. Mi az építészeti megformálásba is bátran beleszólunk, tehát nemcsak az építész által kitalált megoldást számoljuk ki és méretezzük, hanem igyekszünk konstruktívan részt venni a tervezés folyamatában, a szerkezeti rendszer kiválasztásától egészen a legapróbb részletekig. Az iroda létszáma általában 6-8 fő között mozog, ami azért változik folyamatosan, mert sok-sok gyakornok fordul meg nálunk. Tanítok az egyetemen, így minden nyáron felveszek két tanítványt, akik közül gyakran akad olyan, aki a gyakorlat végén is velünk marad.
Amikor végzetél az egyetemen, a szoftveres tervezés még eléggé gyerekcipőben járt Magyarországon, te hogyan élted meg a váltást?
ÁP: Igen, én 2004-ben végeztem, és mi voltunk az a generáció, ahol szépen lassan elkezdték megengedni a számítógépes rajzfeldolgozást, ami azt jelentette, hogy volt olyan tárgyunk, ahol még abszolút tilos volt ilyen megoldáshoz nyúlni, és volt, amelyiknél már szabadott. Mire azonban a gyakorlatban is elkezdtem a szakmát, már főleg számítógépes szoftverek segítségével terveztünk, a mai világban pedig teljesen megkerülhetetlenek ezek. Persze húsz év alatt sokat változtak és fejlődtek a programok, de például az Allplan szoftver szinte a kezdetektől kísér, a mai napig azt alkalmazzuk az irodában.
Miért pont ezt a szoftvert választottad?
ÁP: Még egyetemistaként ismerkedtem meg vele, és a vasalásszerkesztője már akkor, tehát a 2000-es évek elején is körülbelül tíz évvel járt a konkurens programok előtt, így nem igazán volt kérdés, hogy építész-statikusként számomra ez az irány lesz a megfelelő. Óriási előnye, hogy kiválóan működik a háromdimenziós vasalással, viszont lehetőséget nyújt arra is, hogy kétdimenziós modellben dolgozzunk vele. Mindig az adott projekt függvényében választhatjuk meg, hogy akarunk-e a 3D-s modellből 2D-s metszeteket generálni, és abban helyezzük-e el a 2D-s vasalást, vagy 2D-s modellből dolgozva 2D-s vasalást teszek bele.
Milyenek a mindennapi, gyakorlati tapasztalataid az Allplannel?
ÁP: Bár ez a tervezőszoftver teljes egészében megengedné az építész-statikus-gépész együttműködést egy projekten belül, az építészirodák közül kevesen alkalmazzák, így olyan projektalapú, megosztott munkát sajnos nem tudunk az Allplannel végezni, ami rendkívüli módon meggyorsítaná és egyszerűsítené a mi dolgunkat. A társszakmák szakembereivel általában az Archicad jelenti a „közös nyelvet", de az átjárás még egy kicsit körülményes a két program között, és sok információvesztést, hibalehetőséget hordoz magában. A hatékonyabb együttműködések elősegítése érdekében nagyon szerencsés lenne, ha jóval gördülékenyebben kommunikálnának egymással, így bízunk abban, hogy hamarosan megérkezik az ezirányú fejlesztés is. Ettől függetlenül egyébként az Archicadhez szokott kollégák, így a gyakornokok is nagyon gyorsan beletanulnak az Allplan használatába, mivel az általuk ismert billentyűparancsok ebben a környezetben is alkalmazhatók, így a statikai tervezést remekül el tudjuk vele végezni.
Szerinted melyek ennek a szoftvernek a legnagyobb előnyei?
ÁP: Statikus tervezői szemmel azt gondolom, hogy a vasalásszerkesztő workflow-ja kiváló. A vaspozíciók létrehozásától a vasalás elhelyezésén át a kivonatok készítéséig, illetve a vaslista összeállításáig tényleg nagyon jól működik, ennél jobb munkamenetet nem tudok elképzelni, nem véletlen, hogy hosszú évek óta kitartunk mellette. Abszolút korszerűnek tekinthető, évenkénti frissítsek érkeznek hozzá. Sokkal könnyebb benne pontosan és használhatóan rajzolni, mint más programban, precíz munkára kényszerít, ami nekem fontos, így összességében remek eszköznek találom.
Csapó Bea