Régi-új faház Leányfalun

A '70-es évek ikonikus magánépületeinek, a hétvégi faházaknak egyikét újította fel Alexa Zsolt, Rabb Donát, Schreck Ákos (Minusplus), belső terét pedig Pozna Anita alakította ki. Az eredmény egy olyan ház lett, amely a nosztalgikus karakterének megtartása mellett tud kortársként hatni. Varga Csilla írása.

Egy víkendház a Dunakanyarban a Kádár-kor átlagembere számára a vágyak netovábbját jelentette: a telket, ahova a szűk lakásból kimenekülhet a természetbe, a faházat, amin mindig akad még valami szépíteni és építeni való, az együttlétet, a gondtalan nyári hónapokat. Bár a természeti környezet még mindig gyönyörű, a hajdani álmok sajnos már megfakultak – megfelelő karbantartás híján a Duna menti házikók nagy része lassan, de biztosan csúszik az enyészet felé. Leányfalun az egyik hétvégi ház egyelőre biztosan megúszta a pusztulást – újraépült a Minusplus iroda és Pozna Anita tervei szerint, hogy újra örömteli élmények tere lehessen.

Az északi lejtőn elterülő telek a nagyszülőktől maradt a mostani tulajdonosokra, a terület felső sarkában álló hetvenes évekbeli kétszintes nyaralóhoz gyerekkori vakációk emlékei kapcsolódnak. A már meglévő épület alsó, szilárd szintjét nem is kívánta a család elbontani, csak a felső, faszerkezetes részt szerették volna tágasabbra és korszerűbbre átépíteni, hogy ne csak rövid kiruccanások erejéig, hanem hosszabb tartózkodásokra is használhassák a házat. Az ugyancsak építész megrendelők a Minusplus iroda tervezőivel – Alexa Zsolttal, Pap Szabinával, Rabb Donáttal és Schreck Ákossal – közösen gondolták újra az épületet, a belsőépítészetért Pozna Anita felelt. A kész ház az ő együttgondolkodásuk végeredménye, ahol az előbbi fél a ház kialakításába, utóbbi pedig a belső megoldásokba fektetett több energiát, de a tervek együtt, összefonódva alakultak a szereplők közötti jó kapcsolatnak köszönhetően.

A tervezők a ráépítés esetében alapvetően könnyűszerkezetes megoldásban gondolkodtak, így ez a technika az új épületben is tovább él, az alsó (egyébként rossz állapota miatt szintén újraépített) szinten túlnyúló emelet faszerkezettel készült el. A tulajdonosok skandináv design iránti vonzódása az épület külső és belső megjelenésében is tetten érhető: az egyszerű, jól értelmezhető elemek és formák jellemzik. Az újragondolt ház tömegét egyrészt az átalakult és kibővült igények növelték, másrészt a szabályozási kitételek, illetve a telek adottságai szorították keretek közé.

Mivel az építészek nem szerettek volna fát kivágni, ezért inkább az épület formája alkalmazkodott a környezethez: a házhoz közel álló magas lucfenyőhöz illeszkedve megtörik a homlokzat, két nagy tömbre tagolva ezzel a felső szintet. A törést az alacsony hajlásszögű tető kialakítása is visszhangozza, gerince a törésvonallal párhuzamosan fut, és a kilátás irányába vezeti a szemet. A helyi szabályok által előírt magastetős kialakítást zöldtető létesítésével lehetett elkerülni, így a két oldalon eltérő hajlásszögű, ferde ereszvonalat eredményező tető és teljesen egyedi szerkezetű megoldás jött létre. A tömeg kettéosztottságára a homlokzati burkolat is rájátszik, a falécek 10 fokkal más-más irányba dőlnek a törés két oldalán.

A ház megközelítése a hátsó traktus felől lehetséges egy hosszúkás teraszon keresztül csakúgy, mint a korábbi épület esetében. A harmonikaszerűen nyíló hatalmas teraszajtó elmossa a határvonalat kint és bent között, a másik fronton pedig a nagyméretű nyílászárók a Duna irányában nyitják meg a falakat, és engednek páratlan kilátást. A tulajdonosok számára fontos volt, hogy tágas, nyitott, átlátható belső tér jöjjön létre, amely a családtagok együtt töltött idejét szolgálja. Ebben a szellemben közös térbe került a konyhasziget, az étkező és a nappali tere, melyről csak a nagyon szükséges terek, három hálófülke, és a fürdőszoba válik le. Az elválasztást egy beépíthető szekrényfal oldja meg, amelybe a hálószobák irányából polcok és szekrények, a közös tér irányából a hűtő és a fűtés integrálódnak, az ajtók is a fal mélységébe nyílnak bele. Az átláthatóság különben a szerkezet megmutatására is igaz – a rögzítő csavarok kirajzolják a tartógerendák vonalát, a belmagasság követi a tető dőlését. A belső tér kitűntetett pontja a Totoro című Miyazaki-film által ihletett gyermekmedence, amely a konyhapulthoz kapcsolódóan a ház déli, intimebb oldalára került, hogy a teraszajtót kinyitva nyáron egy fedett-nyitott térré alakulhasson.

A belsőépítészeti megoldások esetében halványan visszaköszön a víkendházas barkácsesztétika, amiben benne foglaltatik egyrészt a szükséges és elégséges koncepciója, másrészt a dolgok újraértelmezése. Hasonlóan, ahogy a „nyaralóba még jó lesz” felkiáltással az állandó lakásokból a hétvégi házakba vándoroltak a kiszuperált, de még feladatukat elégségesen ellátni képes tárgyak, úgy kerültek régi anyagok a leányfalui nyaralóba, ezúttal azonban a kreatív újraértelmezés vágyával kiegészülve. A konyhapult például régi íróasztalelemekből készült, a kerti bútorokat hulladék fából, a gyerekekkel való közös barkácsolás során alakították ki, a fürdőszobát egy közeli telepen talált, valószínűleg medencékhez való maradékcsempe borítja, a terasz bővítését pedig a kertből elbontott sufni tégláiból rakták ki. A talált tárgy implikálhatja új felhasználásának módját, vagy az előbb megszülető ötlethez is gyűjthetőek az alkalmas tárgyak – az inspiráció bármelyik irányból érkezhet.

Mindennek eredményeképp a természettel, környezetével és a család belső életével harmóniában alakuló és létező épület jött létre, amely jól tükrözi és méltón képviseli a benne lakók életfelfogását – egy magánmegrendelésre készült épület esetében pedig ennél többre nincs is szükség.

Varga Csilla