Sakk-matt – A Nádasdy-kastély új kiállítása
A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében idén Tata, Bajna, Füzérradvány, Sümeg és Mosonmagyaróvár mellett átadták a nádasdladányi Nádasdy-kastély teljes felújítását és kiállítását is. A historizáló épület kivételt jelent stílusát és otthonosságát tekintve egyaránt műemléki állományunkban, de napjaink és a program többi kastélyélményei között is unikálisnak mondható felújítása.
A műemlék építészeti felújítását a NÖF Nemzeti Örökségfejlesztési Nonprofit Kft. koordinálta, generál tervezője a TSPC Kft. volt Kádár Mihály vezető tervezővel, az építészeti tervezésért pedig a Bicske Építő Kft. felelt Ónodi Szabó Lajos vezetésével. Honlapunkon e munka történetét Molnár Ádám részletesen bemutatta, akkoriban a kiállítás azonban még nem volt kész, úgyhogy most a teljesen elkészült állapotokat vagyunk hivatottak véleményezni. A tárlat határozottan indít: a Nádasdy név az ország egyik legősibb családját takarja, tagjai évszázadokon át koronahű nemesek és több esetben a legmagasabb közjogi tisztségeket betöltő személyek voltak. A fehér vásznon akkor esett folt, mikor Nádasdy Ferenc (1623-1671) kompromittálódott a Wesselényi-féle összeesküvésben és nyilvánosan lefejezték 1671. április 30-án, amelyhez vagyonelkobzás is társult.
De miért e 17. századi véres esemény a kiindulópontja egy két évszázaddal későbbi, fényűző kastély kiállításának? A jelenlegi épület előzménye a „sárladányi", 1730-as években emelt barokk udvarház volt, amelyet Nádasdy Lipót 1851-ben vásárolt meg. Fia, Nádasdy Ferenc volt az, aki Linzbauer István építészt kérte fel egy olyan épület megtervezésére, amely a vendégeket tudatosan emlékezteti nevük dicsőségére.
Mert ezt a nevet, és hasonlóképpen a családi vagyont újra kellett építeni az 1671-es eseményt és vagyonelkobzást követően, az épület neogótikus, a Tudor-kort megidéző stílusa pedig tulajdonképpen e középkori eredetet és ősiséget hivatott hangsúlyozni. Mint az Sisa József tanulmányából ismert, Joseph Nash „The Mansions of England in The Olden Times" című mintakönyve megtalálható volt a Nádasdyak könyvtárában, minden bizonnyal belőle ihletődött Linzbauer is, de Pray György 1764-es Annales regnum Hungariae… írása nyomán is élt egy hiedelem arról, hogy a család angliai eredetű1, így ez is a stílus motivációjának tekinthető. Gróf Zichy Ilonával egybekelve, Nádasdy Ferenc gróf tehát a család új nemzedékének központját álmodta meg a tervezővel, és bár négy gyermekük született, az ifjú feleség nem élte meg a kastély felépülését. Linzbauer az özvegy gróf kérésére a falakba szőtte Ilona emlékét, de további tragédia, hogy maga az építész is elhunyt 1880-ban, s a legdíszesebb belső tereket már Hauszmann Alajos fejezhette be.
Mégse vegyük el a reflektorfényt Linzbauertől még, hiszen a kastély kifinomult elosztása az ő nevéhez köthető. Van valami az alaprajzi elrendezésben, – amelynek logikája természetesen a korstílusból is következik – ahol nem feltétlen a hidegen reprezentatív enfilade térkapcsolatok dominálnak: a szalonok és téli kertek szenzuálisan és egyben praktikusan következnek, az Ősök csarnoka pedig a Nagy szalon sarkának „szerény" ajtaja mögül bukkan elő roppant súlyos látványával, amely így meglepetésként lobbantja be a látogató lelkét.
Thék Endre asztalosműhelyének elképesztő részletei és Jungfer Gyula kovácsoltvas csillárjai, falikarjai között nehéz megszólalni. Főleg, hogy a Nádasdyak portréi – köztük a Fekete bég Nádasdy II. Ferenc is követi tekintetével az embert. A II. világháború alatt Nádasdyné Radó Mária volt az, aki elfalazta e festményeket, amelyek enélkül szinte biztosan nem élték volna túl az 1945 elején beköltöző német katonák ittlétét. Így viszont igen, mégis akadt olyan kép, amely nem került elő a kutatások során. Ezt a kevés darabot a kiállítás fekete-fehér nyomatokkal helyettesítette, amely narratív és nem is zavaró, sőt, inkább elgondolkodtatja a látogatókat a festmények kalandos históriáján, amelyek több mint hét évtized után teljesen restaurálva kerültek vissza eredeti helyükre.
A privát terek mai atmoszférája épp úgy a mai felújítók érdeme, mint Linzbaueré: ez az első napjainkban felújított kastély, ahol azt érzem, nem csupán egy nemesi család reprezentatív megnyilvánulásáról van szó, hanem tényleg egy hajdani otthonról. Elég csak egy percet merengeni a háló toronyszobájának kilátásán, (és a tényen, hogy a korban szokatlan módon a gróf és felesége egy közös hálószobán osztoztak), az aulát körülölelő kisebb szobák rendszerén, vagy az olyan esetlegességen, hogy a reggeliző a két szárnyat összekötő átjáróban lett elhelyezve kijárattal a kertbe.
Ám most térjünk a tárlatra, amelynek kurátora Bányai Balázs volt. Kortól, nemtől, szakmától függetlenül elmondható, hogy a látogatókat egyaránt lenyűgözik azok a technikai megoldások, ahogyan egy nagy volumenű épületegyüttest fenntartottak a régi korokban. Szemléletes videókkal vezetnek be olyan egyedi megoldásokba, amelyek nem feltétlenül működtek hasonlóan más egykorú kastélyok esetében. Ilyen például a nádasdladányi fűtési rendszer, ahol a pince falazatában találtak rá azokra az üregekre, melyekben konkrétan még ott álltak és részben állnak ma is az eredeti öntöttvas kazánok. Az üregbe falazás azért volt hatásos, mert a fűtőtest és a fal közötti szűk légrésben nagyobb mennyiségű levegő melegedett fel, gyorsabban alakult ki hőáramlás, a meleg pedig így nagyobb intenzitással jutott felfele a szobákba. A pincében megmaradt a kazánok tőzeg fűtőanyag szállítását is segítő csille sínpárja és annak alagútja – de a sort folytatni lehetne a kastély világítási rendszerén át (amelynek ritkamód eredeti tervrajza is megőrződött) a hajdani beszélőcső-rendszerig.
A Virág Zsolt miniszteri biztos, művészettörténész által vezetett Nemzeti Kastélyprogram keretében egyre több a rendhagyó, újító installáció típus is azon terekben, ahol nem történeti enteriőr kerül valamilyen formában visszaállításra (pl. a Limes Model füzérradványi kastély homlokzatáról készített domborműve a Pazirik Informatikai Kft. installálásával). Ezúttal egy 3D nyomtatással készült litofánia makett nyújt már önmagában érdekes „művészeti alkotást", amely szintenként informál arról, milyen tevékenységek zajlottak a kastély egyes tereiben, és milyen feladatai adódtak a személyzetnek a különféle helyiségekben. A kiszolgálók életére amúgy is nagy hangsúlyt fektet a kiállítás, ahhoz viszont rengeteg kutatói munka volt szükséges, hogy a nézők elé tárhassanak egy hiteles néhány perces animációs filmet arról, mit is csinált pontosan a komornyik, a nevelőnő vagy éppen az úgynevezett „várnagy".
A belsőépítészeti felújítás több szempontból érdekfeszítő: a replika ülőgarnitúrákat és kortárs berendezési tárgyakat Porubszky Helga belsőépítész tervei alapján készítették el. A tapéták is az ő választásai voltak. Az archív képeken egyértelműen látszódik, hogy a falak és drapériák mintáit William Morris stílusa ihlette. Bár bizonyítottan nem lehet tudni, hogy valóban az ő termékeiről volt-e szó, a felújítás során tényleg a ma is működő manufaktúra ezen korszakból származó eredeti mintáit rendelték meg, a gyermekszobában pedig a szintén angol Arthus Sanderson által indított tapétamárka mókusmintás terméke látható. A terekben korabeli bútorok kaptak helyet, a berendezés munkájában nagy érdeme van Wisnovszkyné Hajdi Mártának, a kastély korábbi létesítményfeleősnek is, aki a tervezővel és a kiállítás berendezésének kivitelezőivel folyamatosan együttműködött. A miliő tökéletes, amit tovább tetéz, hogy a szobákban egy-egy sakkfigura alakú vezető-installáción (Nádasdy Tamás a magyar sakktörténelem jeles alakja volt) különféle archív felvételeket mutatnak meg az adott helyiségről, így képet kapunk milyen tárgykultúra létezett eredetileg a térben, amelyben épp állunk.
A Kastélyprogram eddigi munkáiban a 21. század és a hagyományosabb múzeumi szemlélet kisebb-nagyobb amplitúdóval, különböző arányokban volt egymás mellett jelen: volt, hogy a két szemlélet egyenragú volt, más esetben pedig, ahol kevés forrás és kevés eredeti tárgy segítette az enteriőr rekonstrukciókat, inkább a modern kiállítási technológia és a multimédiás eszközök domináltak. Nádasdladány azért érdekes, mert az inga inkább a múlt felé billent, a 21. század más kastélyhoz képest itt visszahúzódik. Egy olyan kiállításról van szó, ahol a vendég tulajdonképpen korabeli vendégnek érezheti magát. A Nagy szalon nem kiállítás, hanem „mindenki szalonja". Itt leülhetünk a bútorokra, zongorázhatunk, átülhetünk egy kávéra a gyönyörűen rekonstruált téli kertbe, melynek archív felvételek alapján, de immáron thermo üvegekkel újjáépített faszerkezete lenyűgöző, nyári napokon pedig teljesen kinyitható a park felé.
Az ötlet innovatív és szinte zavarba ejtő: először idegenkedik ugyan az ember lehuppanni a történeti terek kanapéira, de persze a szemérmesség hamar elillan. (Utána pedig nem sok kedvünk van már más miliőben élni.) De minden hasonló gag a hely szellemét erősíti a nézőben: a 19. századi fürdőszoba rekonstrukciója, a könyvtár és a nagyszalon sűrű vizuális kavalkádja, a gyönyörű égbolt a bástya sziluettű óratorony tetején, avagy a Nádasdy-címerrel ékeskedő harang is – ilyen az, amikor egy kastély az évtizedek romlásából és porából tényleg újra élményt képes adni a jelennek – élményt építészeti és minden más értelemben.
Pleskovics Viola
1 Sisa József: A nádasdladányi Nádasdy-kastély, in: Művészettörténeti Értesítő 2000/1-2.sz., 21; 24.o.
A cikk a műemléki fejlesztést lebonyolító NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft.-vel együttműködésben született. Az együttműködés a szerzői szöveget nem befolyásolta. Az elmúlt időszak kastélyfelújításairól írt kritikáinkat, híreinket az alábbi dossziéban találják. (x)
