Spekulatív valóságok – spekulatív építészeti bevezető
Az építészet célja és feladata nem kizárólag konkrét épületek megvalósítása kell, hogy legyen. Új cikksorozatunk a spekulatív építészet témakörét körbejárva arra a kérdésre keresi a választ, hogyan lehet építészeti eszközökkel alternatívákat felvázolni a jelen problémáira és a jövő kihívásaira.
Könnyebb elképzelni a világvégét, mint a kapitalizmus végét. Az épp e cikk megjelenése napján öt éve elhunyt Mark Fisher által Fredric Jamesonnak és Slavoj Žižeknek tulajdonított megállapítás remekül magába sűríti az alternatívák nélküli kort, amelyben élünk.[1] Az egyre nyilvánvalóbb társadalmi és ökológiai válságok időszakában ez a gondolat is egyre aktuálisabbá válik. Marisol de la Cadena és Mario Blaser antropológusok megfogalmazása szerint "szinte lehetetlennek tűnik elképzelni egy olyan választ az ökológiai válságra, amely nem azt a világot tekinti a bolygó jelenlegi állapotáról szóló beszélgetés kizárólagos kiindulópontjának, amely felelős a bolygó valószínűsíthető elpusztulásáért." Ezt a helyzetet a két antropológus "egyvilágú világként" definiálja, olyan világként, amely minden más világot magába olvasztott, és ezzel megszünteti a lehetőségét minden ezen egyedüli világon túlmutató alternatívának. Ezzel az önmagát kizárólagosnak mutató világgal a "sok világok világát" helyezik szembe, amely lehetőséget biztosít a heterogenitásnak, különböző világképek párbeszédének – és ezzel a krízishelyzetekre adott válaszok spektrumát is szélesíti.[2] Az építészet egy lehetséges eszköz e "sokvilágú világ" megteremtésére.
Az építészek elsősorban nem épületeket hoznak létre, hanem reprezentációkat: terveket, modelleket, melyek alapján megvalósíthatók az épületek. Az építészet tehát reprezentációkon keresztül formálja a valóságot. Ez a megvalósuló épületek esetén egyértelmű: létrejön egy új ház, ami onnantól kezdve hatással van a környezetére – ökológiai, esztétikai és társadalmi értelemben egyaránt. De mi a helyzet a meg nem valósuló tervekkel? Ezek is képesek befolyásolni a valóságot?
Henri Lefebvre francia filozófus térelméleti alapművében a tér totalitását egy hármas dialektika eredményeként határozza meg: a tér reprezentációi (kigondolt/mentális terek), a reprezentáció terei (megélt/szociális terek) és a térbeli gyakorlatok (érzékelt/fizikai terek) egymásra hatása hozza létre a tér teljességét.[3] Lefebvre ezen gondolataiból számos következtetés levonható – nem véletlen, hogy nagy hatást gyakoroltak a szociológiára, az urbanisztikára, az építészetre, az antropológiára, a társadalomföldrajzra és sok más tudományterületre – jelen kontextusban azonban egy bizonyos aspektusát érdemes kiemelni mindennek: Lefebvre elmélete alapján elmondható, hogy az építészeti tervek (mint a tér reprezentációi) hatással vannak társadalmi és fizikai valóságunkra egyaránt. Vagyis nem csak a megvalósult épületek formálják a teret és azon keresztül a valóságot, hanem azok a meg nem valósuló – és akár nem is megvalósításra szánt – építészeti elképzelések is, amelyek egyfajta alternatívát próbálnak meg felvázolni a konvencionálisan elfogadott megoldások helyett. Más szóval ezek az építészeti spekulációk olyan alternatív világok reprezentációi, melyek "katalizátorként működhetnek a valósághoz való viszonyunk kollektív újradefiniálásában."[4]
Bizonyos szempontból minden építészeti terv spekuláció, amíg meg nem valósul, hiszen egy elképzelt valóságdarabot vázol fel. Az építészet célja alapvetően, hogy ez az elképzelt valóságdarab létrejöjjön, vagyis – ha sokszor csak igen kis léptékben is, de – megváltozzon a valóság. Erre az eszköze pedig nem az épület – ahogy azt elsőre gondolhatnánk – hanem az épület reprezentációja – Lefebvriánus szóhasználattal: nem az építés, mint térbeli gyakorlat, hanem a tervezés, mint a tér reprezentációja.[5] Vannak olyan építészeti praxisok, amelyek – tudatosan vagy sem, de – felismerik ezt, és elsődlegesen nem (vagy nem kizárólag) megvalósuló funkcionális épületekkel igyekeznek hatást gyakorolni saját valóságukra – értve ezalatt a szűkebb szakmai közeget és a tágabb társadalmi kontextust egyaránt – hanem olyan, különféle reprezentációs eszközök segítségével megvalósuló projektekkel, amelyek a valóság egy alternatív megközelítését vázolják fel. Ez nem újkeletű, különböző formában és megnevezéssel mindig is része volt az építészetnek – csak hogy néhány példát említsünk a kontextusukból kiragadva: El Liszickij művészete, Constant Nieuwenhuis New Babylon projektje, az Archigram vagy a Superstudio koncepciói is ide sorolhatóak. A legújabb hullámát ennek a tendenciának ma spekulatív építészetnek vagy spekulatív designnak nevezi a nemzetközi szakirodalom.
A spekulatív építészet módszere, hogy kilép a megszokott keretek közül, és építészeti eszközök segítségével felvázol más lehetséges világokat. Mi lenne, ha a föld teljes lakossága egyetlen városba tömörülne, visszaadva a bolygó 99,98%-át a természetnek? Mi történne, ha a fákat szent és sérthetetlen élőlényeknek tekintenénk, amikhez alkalmazkodnunk kell, amikor megváltoztatjuk a tájat; vagy ha egy ház geometriája nem az emberhez, hanem magához a tájhoz igazodna? Az ezekhez hasonló építészeti projektek önmagukon túlmutatva igyekeznek új perspektívába helyezni egy-egy problémát: nem a megoldást keresik, a céljuk elsősorban az, hogy rámutassanak arra, máshogy is lehet. James Auger designer megfogalmazásában:
A spekulatív tervek alapvetően a megkérdőjelezés eszközei. Céljuk nem az, hogy megvalósítható megoldásokat javasoljanak, és nem is az, hogy válaszokat adjanak a feltett kérdésekre, hanem az, hogy tükröt állítsanak annak, amilyen szerepet egy adott technológia játszik vagy játszhat mindannyiunk életében, elmélkedésre és vitára ösztönözve.[6]
Meglátásom szerint két nagy csoportra bonthatóak az ilyen jellegű kezdeményezések – mely csoportok között a határok sokszor elmosódnak, e felosztás mégis jó kiindulópont lehet a projektek értelmezésében. Az első, általánosabb csoportba olyan művek tartoznak, amelyek egy szélesebb társadalmi csoportot érintő problémára reflektálnak. Ilyen lehet például a klímaváltozás és ennek legkülönfélébb aspektusai, vagy a mesterséges intelligencia elterjedése. E témakörök nemzetközi szinten számos építészt és designert foglalkoztatnak, gyakorta szerepelnek a különböző biennálék és más építészeti fesztiválok programjaiban.
Van ugyanakkor egy másik irány, ami elsősorban nem a nagy társadalmi kérdésekkel, hanem az építészet helyzetével és szerepével foglalkozik, így sokkal inkább befelé, a szakma felé fordul – mindamellett, hogy természetesen e kérdéseknek is van társadalmi jelentősége. Hazai kontextusban azt gondolom, ez utóbbi kategóriának van nagyobb hagyománya; ebbe a kategóriába sorolhatóak többek között az olyan jellegű építészeti ötletpályázatok, melyeknek célja elsősorban egyfajta figyelemfelhívás (mint például az azóta lebontott Teherelosztó lehetséges utóéletére javaslatokat kereső pályázat), vagy egy-egy tervpályázat kapcsán született „anti-pályamű" (mint a Paradigma Ariadné Gellérthegy-terve), de sok szempontból ide sorolhatóak az Othernity keretében bemutatott alkotások is – hogy az utóbbi évekből említsünk néhány példát.
E két fő irányon belül számos különböző indíttatású és szemléletmódú projekt fellelhető, melyek közül vannak, amik tudatosan vállalják spekulatív mivoltukat, míg mások tudtukon kívül követik ezt a tendenciát. A most induló sorozat célja, hogy a szakma és a tágabb nyilvánosság előtt is bemutassa a spekulatív építészet validitását, feltárva a benne rejlő lehetőségeket és limitációkat egyaránt. A következő hónapokban hazai és nemzetközi példákon, gyakorló (spekulatív) építészek, alkotók és elméleti szakemberek segítségével merülünk el a spekulatív valóságok változatos világában, eddig talán ismeretlen – vagy kevéssé ismert – tájakra kalauzolva olvasóinkat. Tartsanak velünk!
Hulesch Máté
[1] Mark Fisher, Kapitalista realizmus – Nincs alternatíva?, Napvilág Kiadó, 2020.
[2] Marisol de la Cadena & Mario Blaser, ´Pluriverse: Proposals for a World of Many Worlds´, in: Marisol de la Cadena & Mario Blaser (szerk.) A World of Many Worlds, Duke University Press, 2018, p. 3.
[3] Henri Lefebvre, The Production of Space, Wiley-Blackwell, 1992.
[4] Anthony Dunne & Fiona Raby, Speculative Everything: Design, Fiction, and Social Dreaming, The MIT Press, 2013, p. 2.
[5] Hogy bonyolítsuk a dolgot, egy épület is tekinthető a (társadalmi) tér reprezentációjának, hiszen az térstruktúrájában többek között azokat a társadalmi normákat reprezentálja, melyek kontextusában megvalósul.
[6] Ivica Mitrović et al., Beyond Speculative Design: Past – Present – Future, SpeculativeEdu, 2021, p. 73.
A nyitókép Takács Anna grafikus alkotása.
A cikk Spekulatív valóságok című sorozatunk első része. A sorozat további részei itt érhetőek el. A cikksorozat támogatója az NKA. Sorozatszerkesztő: Hulesch Máté
