Száz évet egyetlen pillanatért
„Dicső vereséget szenvedtünk” – mutogatja nekem az állatkerti Nagyszikla belső tereinek frissen elkészült képeit Kis Péter, arcán a múlékony tökélyt hajszolók manapság ritkaságszámba menő kifejezésével, szeme sarkában bujkáló csipetnyi elégedettséggel és szarkazmussal. Hamarosan feltárul a látogatók előtt is a Nagyszikla gyomra úgy, ahogy eddig azt még nem láthattuk. Addig is lessük meg azt, amit már nem fogunk látni. Bardóczi Sándor írása.
„Dicső vereséget szenvedtünk” – mutogatja nekem az állatkerti Nagyszikla belső tereinek frissen elkészült képeit Kis Péter, arcán a múlékony tökélyt hajszolók manapság ritkaságszámba menő kifejezésével, szeme sarkában bujkáló csipetnyi elégedettséggel és szarkazmussal. De ne siessünk annyira előre.
Szikla a sík terepen
Sőt. Kanyarodjunk vissza egy évszázadot! A Nagysziklát az Állatkert 1909-1912 között zajló nagy átépítése során hozták létre egy székesfővárosi Állatkertépítő Bizottság szakmai útmutatásai alapján. Dr. Lendl Adolf akkori állatkert-igazgató felügyelte a zoológiai, és Dr. Neuschloss Kornél az építéstechnológiai feladatok elvégzését. A műszikla elsősorban azt a célt szolgálta, hogy a már akkor is túlságosan szűkös területen üzemelő Állatkert területe nagyobbnak tűnjön, megnövelje a teret, azaz a vertikális kiemelésekkel a teljesen sík terület helyett egy tagolt, egyszersmind nagyobb felület jöjjön létre a kor legmodernebb és leglátványosabb állatkifutóival.
A műsziklák előképei feltehetően azok a gerendavázból eszkábált, sziklahatást keltő ponyvával letakart vásári bódék lehettek, melyek állatok, mutatványosok kulisszájaként teljesítettek szolgálatot. Először a Zürichi Állatkert rendezése során merült fel tartósabb szerkezetekből épített, állatbarát műszikla alkalmazása. Az ötlet a leírások tanúsága szerint egy bizonyos Urs Eggenschwiler nevű szobrásztól származhatott. A tervet Zürichben ugyan nem valósították meg, de a Hamburg-Stellingeni Állatkert igazgatója, Carl Hagenbeck kapva kapott rajta. A panoráma-bemutatóhely később a korszak nagy állatkerti építkezéseinek mintájává vált, így ebből az előképből táplálkozott a budapesti koncepció is, amely végül túlszárnyalta Stellingent. (A magyar bizottság számos tanulmányútja során Stellingent is érintette). Ma – a fennmaradt műsziklák közül – a budapesti Nagyszikla építészeti-szobrászati teljesítményével kiemelkedő építészeti örökséget képvisel, a maga műfajában csak a párizsi Vincennes Állatkert műsziklája vetekszik vele.
A magyar Bizottság anno igen alapos előkészítő munkát végzett: a műsziklák megformázásához előzetesen számos természeti előképet is megvizsgáltak, valamint kikérték a Magyar Királyi Földtani Intézet véleményét is. A Nagyszikla mészkőhegységet formázó dolomitos csúcsa végül az erdélyi Egyeskő sziklacsúcsról készített részletes felmérések és fotódokumentáció alapján készült el 4.700 m2 alapterületen, 38.850 m3 térfogattal és 34 m-es csúcsmagassággal. A terveket Végh Gyula készítette, a három évig tartó építkezésen Pohl György vállalata 8.000 m3 betont használt fel hozzá. Magát a sziklakérget 6-12 cm vastag portlandcement-rabic szerkezetből készítették ugyanazok a rendkívüli gyakorlati jártasságot szerzett kőfaragó- és épületszobrász mesteremberek, akik az eklektikus Budapest homlokzati díszeit alkották. Munkájukat geológusok és szobrászok felügyelték. (A mintázott sziklahasadékok rejtik a szerkezet dilatációs hézagait is).
Egy száz éve szunnyadó álom
Már a szikla építése közben megfogalmazódott a jogos kérdés, hogy nem túlontúl nagy pazarlás-e a mindössze tíz hektárnyi Budapesti Állatkertben (amely az európai nagyvárosok állatkertjei közül az egyik legkisebb) egy ekkora szikla alatti területet semmire sem használni. Lendl így ír erről állatkerti koncepciójában:
„A nagyterjedelmű hegy egészében cementbetonból készül; belül üres. Megnyitjuk az egyik oldalán a falát barlangszerű kapubejárattal, és belsejében körülhatárolunk könnyű szerkezettel egy rengeteg méretű termet; ez akár 30 méter hosszú is lehet. Itt felállítunk egy kitömött jegestengeri bálnát, esetleg csontvázával együtt; meg delfineket több példányban, mert ezek nem kerülnek sokba és nagyon sajátságos, ritkán látható állatok".
A pénzhiány és az I. világháború kitörése azonban elmosta a Zoológiai Múzeum-ról szőtt nagyívű álmokat. Volt ugyan a két világháború között néhány kísérlet valamiféle funkcionális térhasználatra (pl.: korcsolyapálya, céllövölde, pónilovarda), de a sziklabelső leginkább szénaraktárként és lomtárként, illetve a lóidomárok gyakorlótereként működött a legutóbbi időszakig. Az idők során a kéreg vízzárása néhány helyen meggyengült, utat talált a víz, a belső tér nagy hőingásai miatt pedig folyamatos volt a páralecsapódás, és ez a rabic szerkezet állagát tovább rontotta. Hatalmas darabok váltak le a „műszikla” kérgéből, így a balesetveszélyt elhárítandó egy biztonsági acélhálót feszítettek a vasbeton vázra.
Kis Péter véletlenül került az Állatkertbe. Dr. Reischl Gábor ajánlotta be az akkor teljes pénzhiánnyal küzdő, de már ébredező aktivitású intézménybe. Kis saját bevallása szerint állatkerti pályafutását 1994-ben egy néhány négyzetméteres pavilon épülettel, a mókusmajmok téli házával kezdte. Ma már nevéhez fűződik többek között a Piranesi-díjas Nemzeti Bonsai Gyűjtemény Pavilonjának létrehozása1, a Japán Kert Meditációs Pavilonja2, a margitszigeti Vadaskert kortárs pavilonjai3, a Nagysziklán belüli Barlang-mozi megalkotása4, a Neuschloss Kornél-féle főbejárat új szárnyának megtervezése5 és a Zsiráfház rekonstrukciója6 is.
Persányi Miklós főigazgató lépésről lépésre szabadíttatta ki az Állatkert értékeit egy sok alkotót megmozgató, máig formálódó rehabilitációs vízió kialakítása során. Az első időkben mindez csupán a bontásokra, romeltakarításokra, funkciótisztításra, felmérésekre korlátozódott. Aztán szépen lassan a források, pályázati pénzek is csordogálni kezdtek, amelyek már komolyabb rekonstrukciókra is lehetőséget biztosítottak. Ennek során az Állatkert kissé megkopott renoméja szinte észrevétlenül kezdett helyreállni a tervezők (az eddig említettek mellett Turányi Gábor, Simon István, Anthony Gall, Kugler Katalin) keze nyomán. Megtörtént az, amit a szó kiteljesedett értelmében lehet „építés”-ként aposztrofálni. Az Állatkertbe látogatni valamilyen megmagyarázhatatlan okból ismét jó programnak ígérkezett egyre több család számára. Mondhatnánk azt, hogy csoda történt, de ez nem csoda: ha van koherens jövőkép, ott ez a körülírhatatlan mechanizmus működni kezd, és a pénz is előbb-utóbb megkerül arra, amire éppen kell.
Déjà vu-szerű, hogy az Állatkert történetében gyakorlatilag ugyanaz ismétlődött meg, mint száz éve. Egy mélyrepülési szakasz után lehetetlent nem ismerő, tehetséges menedzserek és mérnökök összefogása nyomán – ma már egyértelműen kimondható – egy újabb felívelő szakasz vette kezdetét. 2006 és 2008 között a Nagyszikla tartószerkezete és külső ruhája is meg tudott újulni. Olybá tűnt azonban, hogy – ahogyan száz éve – a sziklabelső teljes hasznosítása az anyagi okok miatt ismét megtorpan. 2009-ben ugyan beindult a kupolacsarnokban egy 3D-s mozi, ám Lendl nagy álma, a Zoológiai Múzeum mai átirata ismét veszni látszott.
Innováció a mélyben
A feltérképezett épületszerkezeti problémák orvoslása nem volt sétagalopp. Több tartószerkezeti rekonstrukcióban jártas szakértő közül végül az ÉMI kiváló mérnökei, Dr. Kovács Béla és Andorka Tibor javaslatára a hálózatos repedezettségű külső kérget lőtthabarcsos vékonybevonattal látták el, a tartógerendákat pedig olyan speciális műagyag-beton keverékkel vonták be, amely a korróziós folyamatokat megállította, sőt visszafordíthatóvá tette. Amint megszűnt a műszikla szerkezeti problémája és csökkent a héjazat beázása, már csak egyetlen (ám nem kevésbé fajsúlyos) műszaki problémával kellett szembenézni a belső tér hasznosíthatósága érdekében. Ez pedig az iszonyatos mértékű hőingás volt. A rabic szerkezet ugyanis semmiféle hőszigeteléssel nem rendelkezett, amely a belső terek felhasználhatóságát igencsak időszakossá tette.
Hogy a rekonstrukciós tervezés egyáltalán megkezdődjön, fel kellett mérni ezt a hatalmas amorf struktúrát, hiszen pontos tervrajzok és geodézia nem álltak rendelkezésre. A felméréssel Dr. Tokody Andrást és csapatát bízták meg, akik telitalálatnak bizonyultak erre a feladatra. A sokoldalú geodétáknak – akiknek informatikusoknak, ipari alpinistáknak és barlangkutatóknak kellett lenniük egyben – a jégveremmé változott mínusz húsz fokos, málladozó betonhegy gyomrában kellett a felmérést elvégezniük.
A ’95 telén elvégzett felmérés az adatfeldolgozásban is innovációra késztette a geodéta csapatot. A geodéziában ekkor a 2D feldolgozás volt az általános. Tokodyék az akkor még újdonságnak számító 3D-s CAD feldolgozást választották a gerendaerdőben történt első helyszínelések után, sőt, tovább is fejlesztették azt: C nyelven segédprogramot írtak, és a 3D-t meg is fejelték egy térinformatikai adatbázissal, amely az egyes gerendákhoz tudott az állagukat és mértani jellemzőiket leíró, szöveges kiegészítő adatokat rendelni. A felmérést Tokody András szerint igen nagy mértékben megnehezítették a speciális körülmények: „a szokatlanul hideg tél, a sötétség, az oroszlán- és medvebarlangból áradó szinte elviselhetetlen bűz és az alpinista tevékenységből adódó veszélyek”. Tokody a felmérésről írt összefoglaló cikkében jellemző kalandként emlegeti például a 25. sz alappont környezetét, ahol a födém már olyan hiányos volt, hogy fennállt a veszély: a medvék átnyúlnak majd a figuránsért a lyukakon.
Az építészek első építészeti koncepciójukban egy „Éjkert” megvalósítását vázolták fel a szikla belsejében. Ez a koncepció tulajdonképpen – a meglévő szerkezeti elemek megtartásával – egy a szikla szerkezeti elemeitől elváló, azt érintetlenül hagyó, hőszigetelt üvegkubus-struktúra kialakítását jelentette volna. Az ilyen módon leválasztott, transzparens nagy terekben maga az üvegszerkezet láttatni engedte volna az eredeti tartószerkezet összes csodáját a látogató előtt. Sőt, ennél többre is vállalkozott: a kubusokon kívüli világot kvázi berendezhető vitrinekként felfogva bevilágított, ámde a látogató számára megközelíthetetlen kiállítótereket képzett az üveg és a sziklakéreg közötti területekből.
Ha megvalósul, a látogató ettől a költőien transzparens térjátéktól előbb-utóbb biztosan zavarba jött volna, nem tudván, hogy vajon ő-e a néző, vagy őt nézik. Egy ilyen térben a „kiállított” és a „befogadó” szerepei néha felcserélődhetnek, minden relativizálódik egy kicsit. Nem valósulhatott meg, és ennek prózai okai vannak: ennyi üvegfelületet lehetetlen tisztán tartani, főként hogy a látogatók zöme kíváncsi kisgyerek. A koncepciót el kellett vetni.
„Akkor jöttem rá, hogy a szikla hatalmas belső terei és a kéreg közötti tér nem más, mint egy tetőszerkezet” – meséli el érzéseit a koncepcióváltásról Kis Péter. Ahhoz azonban, hogy a teljes belső tér gazdaságosan befűthető legyen, még egy csoda szükségeltetett – a sokadik a sorban. Aki e sorokat egy (együtt)működő állam, (együtt)működő városának biztonságában olvassa, az nem fogja érteni a következő néhány mondatot. Mert a világnak azokon a helyein teljesen természetes, amihez itt hegyeket (legalábbis műsziklákat) kell megmozgatni.
Mert van ugye egy város, amely volt olyan szerencsés, hogy egy geológiai törésvonal mentén alakult ki. Volt ugye ennek a városnak egy zseniális bányamérnöke (Zsigmondy Vilmos) aki nem hagyta addig „lepattintani” magát, amíg a Városligetben e törésvonalat megcsapolva hőforrást nem fakasztott. Hovatovább az itt feltörő hévíz, amelynek létezésében még Zsigmondy szaktársai sem hittek, olyan magas hőmérsékletű, hogy a rátelepült Széchenyi Fürdőnek sok-sok (fosszilis) energia felhasználásával kell azt lehűtenie, mielőtt a medencékbe kerül.
Van tehát egy hatalmas, befűthetetlen méretű „jégvermünk” és egy elpazarolt megújuló energiánk szinte egy helyen, egymástól kőhajításnyi távolságra. Mindkettőt fővárosi tulajdonú cég üzemelteti. Nem kézenfekvő tehát, hogy a hulladék hővel kellene a Nagysziklát fűteni? Bárhol máshol az volna. Budapesten ez nem az. Science fiction. Mégis megtörtént. Hogy hogyan, arra őszintén kíváncsi vagyok: mert ha ezt a receptet (az együttműködésre bírás) receptjét elleshetném, sokat megtudhatnék a világról és azokról, akik azt működőképessé teszik. „Építik”.
Varázshegy
A módosított koncepció egy sziklatömbbe vájt barlangot vizionál. Az új tömeg egy kristályszerű struktúrát alkot a szikla belsejében, amely belefeszül a meglévő vasbeton szerkezetbe. A tört forma héja önhordó, az új szerkezet a Nagyszikla műemlékileg védett vasbeton tartószerkezetének rendjét követi.
A két test a koncepció szerint kiegészíti egymást: egy meglévő hiányt pótol a szikla belsejében. Ez a hiánypótlás azonban nem merül ki a szikla és barlang archetipikus összetartozásában (ti. egyik a másik belsejében helyezkedik el). Fontos szerepe van egyfajta dramaturgiának, ami a térben történő bolyongásra és megfigyelésre épül fel. Az új kristályszerkezetből folyamatosan ki- és bejárhat a látogató, így lehetőség nyílik arra, hogy hol az egyik, hol a másik testet csodálja kívülről illetve belülről. Ezt az élményt erősítik a kitüntetett pontokon elhelyezett kitekintőnyílások is.
A szikla belső terei mára gyakorlatilag teljesen elkészültek. Az eredeti 1909-es koncepcióhoz (amely a sziklának csak egy részét kívánta hasznosítani) a rekonstrukció mintegy 3000 m2-nyi, flexibilisen használható belső teret adott hozzá, ahol a megújuló energiák használata lett az egyik olyan vezérfonal, amelyet az egész állatkertre igyekeznek kiterjeszteni.
Az állandó helyhiánnyal küszködő Állatkert több ezer négyzetméter új kiállítóterülethez, kulturális és rendezvénytérhez jutott. A Nagysziklát tartó főbb szerkezeti elemek csodáit a rekonstrukció érzékenyen emeli ki, a mellérendelt terekben pedig egy origami-szerű réteget ad hozzá az organikusan gyűrődő határoló falaihoz. A hajdan volt mocsaras talajra épített tartószerkezet mélyalapozása még azt is lehetővé tette, hogy egy teljes új szintet kiássanak az alaptestek felett, azaz plusz egy szinttel tudták megnövelni az amúgy sem kevés – eddig hasznosítatlan belső térfogatot. Ahol csak lehetséges, a terekbe természetesen is bejut a fény a felülvilágítókon keresztül. Izgalmas, játékos, akadálymentes, sok mindenre használható térfüzér jött létre.
Az építész kétségbeesetten dokumentál, fényképeztet. „A mostani egy amolyan soha nem volt soha nem lesz állapot a Nagyszikla életében” – sommázza Batár Zsolt fotóit pörgetve. A kiállítási tárgyaknak, bútorzatoknak, berendezési tárgyaknak az érkezése után – habár szükségszerű – mégis tiszavirágzásként tűnik el a belső terek tisztasága. „Persányi főigazgató úr úgy ért a gyerekek nyelvén, ahogy én nem” – nyugtázza végül magában az építész, majd egy utolsó játékos mosolyt küld a gerendaboltozatok között fickándozó plasztik cet farka felé.
Bardóczi Sándor
Köszönet Persányi Miklósnak és Kis Péternek az értékes kiegészítésekért és a gondos korrektúráért!
1: Kis Péter – Szlabey Balázs – Nyitrai Péter – Kiss Ervin – Bíró Tamás – Kós András – Kósa Ferenc – Persányi Miklós – Itomi Sinobu, 1996
2: Kis Péter, 2000
3: Kis Péter – Kruppa Gábor – Nyitrai Péter, 1996-2000
4: Kis Péter – Szlabey Balázs – Nyitrai Péter – Fülöp Veronika, 2000
5: Kis Péter – Ükös Tamás, 2003
6: Kis Péter – Ükös Tamás – Dobos Botond – Hőna Orsolya – Romvári Péter, 2010
A szövegben felhasznált irodalom:
Kis Péter – Szabon Márta – Persányi Miklós: Nagyszikla (2009)
Dr. Lendl Adolf: Milyen lesz az új állatkertünk? – Fővárosi Közlöny (1909. 6. szám)
Andorka Tibor (ÉMI-TÜV Bayern Kft): szakértői vélemény az Állatkerti Nagyszikla felújítási munkálatairól (2006)
A Budapest Székesfővárosi Állatkert – Magyar Építőművészet (1912. évi 11-12. szám)
Dr. Tokody András: A budapesti Állat - és Növénykert Nagysziklájának geodéziai felmérése (1996)
Andorka Tibor: A budapesti Állatkert vasbeton szerkezetű mesterséges sziklái - Magyar Építőipar (1996. évi 5-6 szám)
A Nagyszikla 1909-1912 között épült.
A Székesfővárosi Állatkert igazgatója: Dr. Lendl Adolf
Főtanácsnok: Dr. Márkus Jenő
Műépítész: Dr. Neuschloss Kornél
Műszaki tanácsos: Dr. Végh Gyula
Számtanácsos: Dr. Hilbert Rezső
Fővállalkozó: Pohl György főmérnök, Schmauss József főmérnök
Építésvezető: Ziglai Vilmos főpallér, Báné Dezső igazgató
A Nagyszikla geodézia felmérése 1995-ben készült el.
Munkatársak: Dr. Tokody András, Kovács György, Urbán Tibor
A Nagyszikla rekonstrukciója 2006-2008 között zajlott.
A Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója: Dr. Bogsch Ilma és Prof. Dr. Persányi Miklós
Építészet: Kis Péter Építészműterme Kft.
Vezető tervezők: Kis Péter, Dr. Reischl Gábor, Turányi Gábor, Simon István
Tervezők: Gereben Péter, Ignácz Erika, Molnár Bea, Nagy Péter Sándor, Nyitrai Péter, Somlai-Fischer Szabolcs, Ükös Tamás
Modell: Szlabey Balázs
3D grafika: Alexa Zsolt - Minusplus Kft., Molnár Bea, Romvári Péter
Tartószerkezet: Kiss Ervin - Kerouac Bt., dr. Kovács Béla - ÉMI Rt., Andorka Tibor - ÉMI TÜV
A Varázshegy kiemelt projekt kivitelezése 2010-2012 között zajlott.
Támogató szervezet: Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
Közreműködő szervezet: Pro Régió Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési és Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft.
Kedvezményezett: Fővárosi Állat- és Növénykert
Főigazgató: Prof. Dr. Persányi Miklós
Projektvezető helyettesek: Szabon Márta, Zsigmond Vince
Építészet: Kis Péter Építészműterme Kft.
Vezető tervező: Kis Péter
Tervezők: Molnár Bea, Nyitrai Péter, Ükös Tamás
Építész munkatársak: Romvári Péter, Hőna Orsolya, Hámori Péter, Erdélyi Róbert, Varga Piroska, Potzner Ádám
3D-s lézeres állapotfelmérés, modellezés: Geoscan Kft.
Tartószerkezet: Markovits Péter, Detzky Angéla - MTM Kft.
Épületgépészet: Oltvai András, Oltvai Tamás, Lengyel Zsolt - Oltvai Gépész Stúdió Kft.
Épületvillamosság: Sax Dezső - Hochplan Kft.
Tűzvédelem: Mészáros János
Költségvetés: Pálinkás Csaba
Kivitelezők:
Zsiráf- és Bölényház újjáépítése, fővállalkozó: CONSTRUM Beruházó és Kivitelező Kft.
Varázshegy kialakítása és gépészeti fővállalkozó: Resonator Kft.
Eszközbeszállító, beszerelő fővállalkozó: Geanat Kft.
Térhatású vetítő tér kialakítása: Gelka System Kft.
Műszaki ellenőri feladatok: OVIBER Kft.
Projektmenedzsment tanácsadó: Aquaprofit Műszaki, Tanácsadási és Befektetési Tanácsadó Zrt.
Kivitelezés ideje: 2010. február 19. és 2012. május 18. között
A projekt Európai Uniós társfinanszírozással valósult meg 895 846 millió Ft támogatással.
A renderek, tervrajzok forrása: Kis Péter Építészműterme Kft.
fotók: Batár Zsolt
