Társasház a Mumuleanu utcában, Bukarestben

A bukaresti ADNBA építészirodához az elmúlt években több kiemelekdő társasház is fűződik Románia fővárosában. Az egyik legfigyelemreméltóbb az idei Mies van der Rohe-díjon is továbbjutott Mumuleanu utcai társasház, amely egy keskeny telek újszerű beépítésével az eladható négyeztméterek meximalizálása mellett, a minél jobb minőségű lakókönyezet megteremtésére is törekszik. 

A társasház Bukarest központjában, egy heterogén, széttagolt városrészben található. A projekt egy helyi lakástipológia továbbgondolására tesz kísérletet, megőrizve a város történeti belvárosára jellemző kis sarkok, udvarok, kertek, hosszú, keskeny házak hangulatát, amely eltűnőben van a gyors és többnyire kontrollálatlan ingatlanfejlődési folyamatok következtében.

Az épület hét jól elkülönülő tömegből áll, amelyek egymás után helyezkednek el a telek mentén, 20 különböző lakásból álló közösséget alkotva. A lakások kevésbé az utca, mint inkább a mélyen elnyúló, keskeny kert felé nyílnak. Ezek a kertek gyakran rejtve maradnak Bukarest régi városszövetében, itt azonban már az utcáról benézve is felsejlik a belső világ. 
 

A hosszúkás tömeg a telek hátsó részéig tart, és két részre vágja azt. A nyugati oldalon végigfutó bejárati udvaron keresztül kapcsolódik az utcához, míg a keleti oldalon a fennamradó hosszú és szabálytalan teleksávot a földszinti lakások privát kertjei osztják fel. 

A lakásbejáratok változatos, egyedi kialakítása és a lakások kétoldali benapozottsága a "szekérháztól" (wagon house dwelling) kölcsönzött jellemzők, amely Bukarest régi központi negyedeinek tipikus épülettípusa. Az első két szintet elfoglaló, többnyire kétszintes lakások főbejárata a földszinten található; a lakásokba közvetlenül a közös kertből lehet belépni. Az első és második emeleten függőfolyosó fut végig az épületen. Míg az első emelti folyosó az alsó, kétszintes lakások félprivát erkélyeként, addig a második emeleti folyosó a második emleti egyszintes és a 3-4. emeleti kétszintes lakások megközeltését szolgálja. A sok eltérő lakástípus – amelyek között találunk négyszinteset, és emeleti bejárattal rendelkező, kétszintes lakást is – nem megszokott, de változatos és ügyes elrendezését leginkább a színezett hosszmetszet segítségével érthetjük meg.

Napjainkban Bukarest központi területei gyors és kissé kaotikus sűrűsödésnek vannak kitéve. Bár a sűrűség – a szolgáltatások koncentrációja és a sétálhatóság révén – a fenntarthatóság egyik formájának tekinthető, a régi városrészeken belüli gyors ütemű terjeszkedés megváltoztathatja egy városnegyed hangulatát és tulajdonságait. Projektünk megpróbál közvetíteni a különböző méretek és sűrűségek között, egy olyan negyedben, ahol kis utcák, hosszú, keskeny telkek, valamint régi és új épületek vegyes szövete épült ki, és amelyet a szocializmus nagy léptékű, sokemeletes lakótömbjei kereteznek. A ház tehát egy helyi tipológiával (a hosszú "szekérházzal") dolgozik, és megpróbál illeszkedni a környék jellegéhez azáltal, hogy egy hosszú és töredezett épületen belül több, külön bejárattal, erkéllyel, kerttel, loggiával, tetőterasszal rendelkező lakást kapcsol össze és hoz egy fedél alá.

 
A szerkezet betonvázas, azonban vízszintes gerendákat csak keresztirányban, a lakások közötti falakon belül használtunk, így a hosszú homlokzatokon nagyobb nyílásokat alakíthattunk ki. A födémek a nyugati oldalon konzolosan kinyúlnak, létrehozva a függőfolyosók félprivát tereit. A födémeket vékony acéloszlopok kötik össze, amelyek merevítésként működnek, és különleges megjelenést biztosítanak a megérkezés felőli homlokzatnak. 

Az építkezés során a vakolatot díszítő elemként használtuk. Ez a régebbi bukaresti építészetben széles körben elterjedt technika a közelmúltban szinte teljesen eltűnt, hiszen az újépítésű házak a lehető legolcsóbb, egyen homlokzati hőszigetelő rendszereket alkalmazzák. A vakolatot a munkások kézzel vitték fel az épület egészén; hol vízszintes, hol függőleges textúrát alakítottak ki. Úgy véljük, hogy az ilyen apró elemek teszik teljessé a Mumuleanu utcai társasház építészeti világát, visszanyerve a "kézműves" technikák néhány elveszett tulajdonságát is.

ADNBA

Szerk.: Winkler Márk