Épülettervek/Tervpályázat

THE NAKED – A ”10 BLIND WALLS” barcelonai tűzfalátalakítási ötletpályázat 1. díjas terve

2024.10.15. 17:47

2024 júniusában nemzetközi ötletpályázatot hirdettek 35 év alatti, fiatal építészek számára Barcelona 10 kerületében 10 tűzfal megújítására, az Építészet Világfővárosa programsorozathoz kapcsolódóan. Az UIA (Építészek Nemzetközi Szövetsége) égisze alatt futó, "10 BLIND WALLS" című pályázat eredményeit szeptember végén hirdették ki. Az egyik első díjat egy magyar építészpáros terve, a Hartvig Dániel és Kálna Dávid által benyújtott "THE NAKED" nyerte el, melyet a pályázat kiírása alapján a lehetőség szerint 2026-ig meg is valósítanak.

Az eredményhirdetés során a város 10 kerületének 10 tűzfalára 10 első díjat osztottak ki. A zsűri Hartvig Dániel és Kálna Dávid tervét a Sant Andreu kerület Placeta de Grau-n található tűzfal megújításának kategóriájában legjobbnak ítélte. A pályázaton összesen 51 országból 590 építész vett részt, 343 érvényes pályaművel. A projektet a tervezők szavaival ismeretjük.

Szubjektív benyomás / Egy városban a tűzfal olyan, mint a testünk ruha nélkül maradt, csupasz porcikája. Kitett helyzetében véd, érez, melege van, fázik, öregszik, libabőrös lesz... összefoglalva, él.

Városi kontextus / A tűzfalak látványa esetleges állapotot sejtet. Szomszédjának megjelenését vagy növekedését vetíti előre, vagy éppen jelzi annak egykori jelenlétét. Placeta de Grau Esetében az utóbbiról van szó. A korábbi beépítés intenzív átalakulása 2004-től kezdve drasztikusan megváltoztatta a tömb szerkezetét, térstruktúráját. A ma látható tűzfal előtti tér a korábbi beépítési vonal markáns visszahúzásával jött létre. A néhai szomszédok lenyomatai ma is halványan észrevehetők a tűzfalakon.

Köztér / A tér túlsó oldalát is tűzfal határolja, a lebontott szomszéd kontúrja ezen is megjelenik. A két végfal a régi városszövet bástyáiként fogják közre az onnan kimart házsor után maradt teret. Tervünkben a téren új kerámia padok és burkolatelemek jelennek meg az egykori beépítés kontúrjain. A beavatkozás a város történetét meséli el, értelmezi a Placenta de Grau kialakulását.

Fal = Bőr / Tervünkben olyan low-tech bioaktív homlokzatot javasolunk, amely nem érzékeny az adott gyártói termékkínálatra, és nem igényel karbantartási kapacitást. A tűzfalon lyukacsos vázkerámia téglát alkalmazunk a megszokott rakástechnikától eltérő módon, 90 fokkal elforgatott elemekkel. Járatos szabványméretűek: 40x20x11,5cm, széleskörűen elérhető és magas minőségű termékek. Mély lyukaikkal sokszorosára növelik a fal felületét, így nyári hőségben hűtőbordákként működnek. Tömegük télen hőtároló közegként tartja a meleget. A konstrukció a földszinti meglévő kifalazásról indul. A falazat kötésben rakva, szerkezethez visszatüskézve épül.

Flóra & Fauna / A fal megtelik élettel. A városi növényvilág "fenntartói", rovarok, lepkék, bogarak találnak új otthont. Egy-egy elem elhagyásával odúkat képzünk a városi madarak és denevérek számára. A tűzfal mögötti helyiségek falán a tulajdonosok igényei szerint opcionálisan új ablakok nyithatók. A volt szomszéd lenyomatát megerősítjük. A vázkerámia elemek roncsolásával a falazat plasztikussá válik. Felülete megnő, a levegőben szálló részecskék a pórusokon megtelepednek, eltömítik azokat. Megjelennek az egyszerű növénycsoportusolások.

A pályamű egyszerű építészeti eszközökkel világít rá a tömb múltjára, miközben működési modellt kínál a jövő városlakóinak együttélésére – akik nem kizárólag emberek.

Hartvig Dániel, Kálna Dávid

 

A többi résztvevő koncepciója megtekinthető a pályaművekből rendezett digitális kiállításon.