Toronyházak Budapesten - a vita újabb fordulója
2016. december 8-án a FUGA adott teret a BME Urbanisztika Tanszéke által a budapesti magasházakról kezdeményezett szakmai beszélgetésnek - az eseménynek külön aktualitást az adott, hogy a Főváros Közgyűlése egy nappal korábban adta áldását a Kopaszi-gátnál tervezett 120 méter magas toronyház megépítésére, amit egyébként saját Városfejlesztési Bizottsága egy héttel korábban nem támogatott. Pálfy Sándor építész-urbanista beszámolója következik - a város védelmében 8.
Az Urbanisztika tanszék különben pont tíz évvel a mostani beszélgetés előtt az akkor még Gödör Klubnak nevezett helyszínen konferenciát szervezett „Magasházakról a Gödörben” címmel (a 2006-os konferencia teljes anyaga itt elolvasható). Anélkül, hogy a történet részleteibe belemennék, világosan látszik, hogy tíz év után ismét „helyzet van” Budapesten magasház-építés ügyében. Akkor a Zaha Hadid által a Szervita térre tervezett torony borzolta a kedélyeket. Elsősorban a világméretű gazdasági recessziónak köszönhető, hogy nem valósult meg, de talán épp az ország gazdasági helyzetének javulását mutatja, hogy a magasház-építés tíz évig alvó állapotban levő kérdése napjainkban ismét új erővel robbant be a köztudatba.
Érdekes lenne azon kérdés megvitatása, hogy a 10 éves nyugalmi állapot a magasház-építés terén előnyére, vagy hátrányára szolgált-e Budapestnek? Véleményem szerint egyértelműen előnyére, mert azóta egyre többen tekintik értéknek és közügynek azt a kivételes táji-, természeti és épített örökséget, amivel gyönyörű fővárosunk rendelkezik, és amivel egyre ritkábban lehet Európa történeti fővárosaiban, az égig érő tornyok árnyékában találkozni.
De léteznek Budapesten olyan magasház-építési tervek, amelyek nincsenek is a köztudatban, pedig megvalósulásuk már meglehetősen előrehaladott állapotban van. Az Árpád híd pesti hídfőjénél, a volt buszpályaudvar helyén talán már folynak is a földmunkák a magas paravánok takarásában. Hogy mi épül oda, arról én is csak úgy szereztem tudomást, hogy ez év júniusában opponencia írására kért fel a XIII. kerület tervtanácsa. Ez jó alkalom volt arra, hogy a területre érvényes városrendezési előírások alapos megismerése mellett felelevenítsem a 2006-os magasházas konferencia tanulságait, illetve megerősíthessem azóta változatlan álláspontomat:
„Szabad-e magasházakat építeni Budapesten, s ha igen, akkor hol, hogyan és mekkorákat? A 2006-os konferencián az fogalmazódott meg, - és ezzel én magam is egyetértek -, hogy lehetséges, de csak fővárosi szinten, Budapest léptékében, egységesen szabályozott módon, lehetőség szerint fővárosi szintű tervtanáccsal támogatott engedélyezési eljárás keretében. Ehhez szükséges lenne fővárosi szinten (a tervtanácson túl) egy olyan részletes tanulmány elkészítése, amely minél több szempont alapján (alközpontok fejlesztése, megjelenés a városképben, lakossűrűség, közlekedési kiszolgálás, stb.) nem csak a lehetséges magasház-építési helyszíneket (ez a 2015. februárjában elfogadott FRSZ-ben megtörtént), hanem az egyes helyszínek beépítési karakterét, intenzitását, maximális magasságát, anyaghasználatát is meghatározná. A Főváros területén kijelölt valamennyi helyszínre és azok teljes területére kidolgozott és elfogadott beépítési terv birtokában szabadna csak magasházak építésére építési engedélyt kiadni. Fővárosunk értékeihez méltó beépítési tervek megszületését segítendő ezekre a területekre országos (nemzetközi) tervpályázati kötelezettséget is szükségesnek tartanék. (Konkrét esetben a Váci út – Róbert Károly körút csomópontjára együttesen, mind a négy sarkára kiterjedően). Mindezt annak a kivételes épített és természeti örökségnek a védelmében, amivel Budapest rendelkezik, és amit oly kevés európai fővárosnak sikerült megőriznie. (Itt lehetne sorolni az elrettentő példákat Pozsonytól kezdve, Zürichen, Frankfurton át, egészen Londonig.) Egységes szabályozás hiányában kontrollálhatatlan folyamat indulhat el Budapesten, amit a gondos, értékmegőrző városfejlesztés helyett kizárólag az ingatlanfejlesztői érdekek irányítanának. A Fővárosnak már régen elébe kellett volna mennie ennek a - rendszerváltás óta változó intenzitással, de folyamatosan jelentkező - fejlesztői nyomásnak, de talán még nem késő.”
Az angol építészek által tervezett, és magyar építészek által honosított, egyébként átlagos építészeti minőséget képviselő, 90 méter magas tornyok terve nem felelt meg a Budapestnek ezen a részén érvényben lévő szabályozási előírásoknak, ezért engedélyezésüket nem javasoltam. A tervtanács a tervet ennek ellenére támogatta, és feltételezhetően az engedélyezésnek sem lesz/lehet akadálya.
A helyzet kísértetiesen hasonló a Lágymányosi-öbölben zajló folyamathoz, ahol dán építészek új beépítést terveznek 120 méter magas toronnyal, magyar tervezői közreműködéssel. Amennyire az elérhető látványtervek alapján megállapítható, a magasságán kívül a torony formálása, arányai és szélessége sem olyan, ami a budapesti látványban kedvező képet mutathatna, a város vonzerejét növelhetné. Az pedig valós veszély, hogy precedensül szolgálhat az Európa történelmi fővárosainak többségét már tönkretevő toronyházépítési folyamathoz, egy szabályok nélküli „ki tud nagyobbat” versengéshez Budapesten.
December 19-én a MÉSZ-Esték keretében ismerheti meg a szakma részletesebben a Lágymányosi-öbölnél tervezett beépítést és annak részeként a 120 méter magas toronyház terveit. Két héttel azt követően, hogy a beruházást - az érvényes szabályozási előírások figyelmen kívül hagyásával - a Fővárosi Közgyűlés jóváhagyta. KRESZ hasonlattal élve, ez a szabálytalan előzés esete - igaz nem volt záróvonal, de a megengedhető sebesség túllépése valószínűsíthetően fennáll, a (szakmailag) nem kellő körültekintés esete pedig bizonyosan. Csak remélni merem, hogy ez az előzés – természetesen baleset nélkül – az elmúlt évek hasonló próbálkozásaihoz hasonlóan, meg fog hiúsulni, a város védelmében!
Pálfy Sándor
