„Angyalföld most a főváros egyik legjobban sikerült új beépítésével büszkélkedhetik. […] Távolról sem a legnagyobb építmény a környéken, sőt. Helyzete és méltóságteljes alakja mégis kitünteti jelentőségét" – mutatja be a Váci út 71. szám alatt álló egykori 13. kerületi pártházat a Budapest című folyóirat 1980/3. száma. Az 1975 és 1979 között, Pázmándi Margit tervei szerint épült, ma a Magyar Államkincstárnak otthont adó irodaház egyike annak a 12 fővárosi modern épületnek, amelyek újragondolt koncepcióját az Othernity projekt keretében mutatják majd be a 2021-re halasztott Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále Magyar Pavilonjában.
„A társadalmi fejlődés mindenkor létrehozta a szükséges új épületműfajokat. Az elmúlt két évszázadban ez a folyamat felgyorsult. Ha a technikai fejlődéssel szorosan kapcsolatos ipari létesítményektől eltekintünk is, számottevőek az új építési feladatok. A 19. század szülöttje a pályaudvar, az áruház, az irodaház, a kiállítási pavilon és még sok más minden. A 20. századé a kultúrház, a sportlétesítmények, a repülőtéri épületek és több más között a pártház" – írta Kubinszky Mihály a Budapest című lap 1980/3. számában megjelent cikkében, amely a Váci út 71. alatt álló egykori MSZMP-pártszékházat mutatja be. A modern stílusú irodaházat az ÁÉTV-s Pázmándi Margit, az első és máig egyetlen kétszeres Ybl-díjas építésznő tervezte 1975-ben.
Pázmándi Margit (1930–1995) tizenéves korától fogva szobrásznak készült, édesapja rábeszélésének engedve azonban mégis az építész pályát választotta. 1952-ben szerzett diplomát a Műegyetemen. Pályafutását a Középülettervező Vállalatnál (KÖZTI) kezdte, ahol kilenc évig dolgozott, többek között a Budai Várpalota helyreállításán is. Később az Általános Épülettervező Vállalatnál (ÁÉTV) folytatta munkásságát egészen nyugdíjba vonulásáig, legelismertebb épületei – köztük a volt 13. kerületi pártszékház is – az itt töltött évek alatt születtek. Pázmándi Margit az egyetlen kétszeres Ybl-díjas építésznő: első kitüntetését 1965-ben a balatonfüredi Hotel Annabella tervezéséért vehette át, a másodikat 1986-ban életművével nyerte el. Közel 40 megvalósult terve alapján irodák, rendelők, társasházak és családi házak épültek. Munkája egyben a szenvedélye is volt, az építészet iránti vonzalma már egészen fiatal korában megmutatkozott: „már gyerekkorában szeretett épülő házak közelében lenni, szerette a friss malter illatát. Később is imádott művezetni, szerénysége ellenére nagyon jól tudott a munkásokkal bánni, kedvesen, de nagyon határozottan" – tudható meg a Magyar Építőművészet 1995/5. számából.
A tervezésnél kihívást jelentett, hogy az Árpád-híd környékén akkoriban a 13. kerületi pártházat és a már ott álló SZOT-székházat jegyző ÁÉTV mellett több tervezővállalat is dolgozott egymástól függetlenül. A SZÖVTERV Skála Áruházat, az IPARTERV ÉVITERV-székházat, a KÖZTI Postaforgalmi telepet tervezett ugyanazon a meglehetősen kis területen belül, így különösen nagy figyelmet kellett szentelni annak, hogy az új pártszékház harmonikusan illeszkedjen a környezetébe. „Az alakulóban lévő bizonytalan és heterogén városszerkezeti szituációban a környezethez alkalmazkodást sajátosan önmagába zárt építészeti eszközökkel kellett megoldanunk, mely egyben utal az épület eszmei súlyára. Ezért választottuk az épület térplasztika-szerű formai megfogalmazását" – olvasható a Magyar Építőművészet 1995/5. számában. Az épület stílusáról a tervező így nyilatkozott: „Plaszticitását a külső lépcsők, a jellegzetes árnyékoló lamellák választott nagyságrendje adja. Az épület arányával, formakezelésével a Bauhaus funkcionalizmusán túllépve a post-modern építészetre is utalni kívánt" –írta a Magyar Építőipar 1980/1-2. száma. Az új irodaházat az akkori SZOT-székház (ma: Nyugdíjfolyósító) hátsó síkjának vonalában helyezték el, tágas parkot hagyva az épület előtt.
Angyalföld egykori pártházának kivitelezését a Középületépítő Vállalat 1979-re végezte el. A SCAN-FORM fémzsaluzattal készült épület alaprajza két szimmetriatengelyre szerveződik – erről a dán építési technológiáról a Lechner Tudásközpont Építésügyi Filmarchívuma őriz egy 1973-as felvételt. A homlokzat előtti lépcsősor az épület második szintjére vezet, ahol az orosházi üvegfallal határolt előcsarnok és az épület magját képező előadóterem volt. Az akkoriban tanácsteremként emlegetett helyiség kialakításával részben megvalósulhatott Pázmándi Margit egy korábbi, 1966-os színházterv-pályázatra készített elképzelése. A jó akusztikájú nagyterem kráterszerű belsejébe 800 fős nézőteret süllyesztettek. „A kapcsolatot elnökség és hallgatóság között az biztosítja, hogy az ülőhelyek finoman megszerkesztett vonal mentén sorakoznak, előbb visszalejtenek, hogy azután a terem vége felé megint emelkedjenek. Erőteljes párhuzamként követi ezt a profilt a mennyezeten sűrűn egymás mellé helyezett világítóhasábok mezője. E mennyezetmező „szövete" összhangban áll a négy fal burkolatával, annak ritmust adó osztásaival. A fal burkolata fából készült, erőteljes, tektonikus játékként, párkányvonalanként, felfelé, befelé lépcsőződő szakaszokkal" – tudható meg a Budapest című lap 1980/3. számából. Az elnökség feletti homlokfalat a hatalmas, 15x3 méteres „Giotto madarai" című gobelin díszítette. Az előadót egy 1,5 méter széles gépészeti sáv vette körül, amely a klíma, a lámpák és a hangszórók könnyű kezelését tette lehetővé.
A négyszintes épület első, az utcával egy síkban fekvő szintjén étterem, büfé, mosdók, klímagépház és ruhatár működött, itt rendezték be a KISZ, a Munkásőrség, valamint a Kossuth Kiadó terjesztőinek irodáit. Az előadót magában foglaló második szint feletti harmadikon a helyiségek az oktatást szolgálták: a 14, egyenként 24 személyes tanterem és a két vizsgáztató szoba mellett olvasó klub is helyet kapott. A legfelső, negyedik szinten pedig a munkaszobák, titkársági irodák, irattárak és raktárak voltak.
Kubinszky Mihály az 1980-ban írott kritikájában az épület választékos, de lényegretörő megjelenését, az előadóterem különösen jól sikerült kialakítását dicséri, véleménye szerint azonban az egyszerű, sivár hangulatú folyosók, a nem egységes bútorzatú elnökségi gyülekező esztétikai szempontból hagytak kívánnivalót maguk után.
Pázmándi Margit munkásságának kiemelkedő alkotása a volt 13. kerületi pártszékház, amelyről egykori építésztársa, Virág Csaba így emlékezett meg: „Fantasztikus, hogy szinte minden háza megépült, mondhatjuk, hogy véletlen, de én tudom, hogy nem az: mert épületeit a legszorosabban vett egzakt racionalitás jellemezte, a funkcióhoz idomuló szerkezet és az épületrészletek szigorú és átgondolt kidolgozása. Ennélfogva épületei maradandóak és évtizedek múlva is megfelelnek a velük szemben támasztott elvárásoknak. […] Munkássága azért meghatározó a 65-85-ös évek magyar építészetére, mert az említett látszólag szikár racionalizmus önmagukat kifejező, szép, változatos, humánus épületeket eredményezett" – olvasható Magyar Építőművészet 1995/5. számában.
A volt MSZMP pártszékházat a rendszerváltás után az Alkotmánybíróság vette birtokba, napjainkban pedig az Államkincstár működik a falai között. A belső tereket a funkcióváltáshoz alkalmazkodva irodahelyiségekké alakították át, az egykori impozáns előadóterem helyén azonban ma üres tér tátong. Az épület külső megjelenése a bejárathoz később hozzáadott előtetőn kívül nem változott, múltjára az előtte lévő téren 1982-ben felavatott acélplasztika emlékeztet. A munkásokat ábrázoló, vizes medencével körbevett szoborcsoport Kiss István szobrászművész alkotása. Bár az egykori 13. kerületi pártházat minden részletre gondosan ügyelve, a rendeltetésének megfelelőre tervezték, több korábban bemutatott épülethez hasonlóan itt is igaz, hogy a jelenkor megváltozott igényeihez többé nem igazodik, nagyrészt kihasználatlanul áll.
Tábi Emőke
A szerző a Lechner Tudásközpont munkatársa.
Források:
Dr. Kubinszky Mihály: Az angyalföldi új pártszékház, Budapest 1980/3. sz.
Pázmándi Margit: Budapest XIII. ker. irodaház, Magyar Építőipar 1980/1-2. sz. – Lechner Tudásközpont szakkönyvtára
Pázmándi Margit: Budapest, XIII. kerületi MSZMP székház, Magyar Építőművészet 1980/2. sz. – Lechner Tudásközpont szakkönyvtára
In memoriam Pázmándi Margit, Magyar Építőművészet 1995/5. sz. – Lechner Tudásközpont szakkönyvtára
A nemrég 2021-re halasztott Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále Magyar Pavilonjában az Othernity – Modern örökségünk újrakondicionálása című koncepció valósul meg, ami Budapest 1962 és 1986 közötti építészetét veszi alapul. A projekt keretében a korszak tizenkét ikonikus fővárosi épületét tervezik újra magyar, lengyel, szlovák, cseh, szlovén, szerb, román, ukrán és észt építészirodák, így mutatva be a modern örökség alternatív megőrzésének lehetőségeit. A tervek szerint augusztus végén kezdődő kiállításig kéthetente egy-egy újabb épület történetét ismerhetik meg az érdeklődők. A sorozat a Lechner Tudásközpont és az Építészfórum szakmai együttműködésének keretében valósul meg.
A koncepcióban szereplő 12 budapesti épület:
Déli pályaudvar (1962, 1977), tervező: Kővári György, MÁVTI
Dob utcai trafóház (1965), tervező: Léstyán Ernő, ERŐTERV
OTP lakóház (1967), tervező: Boross Zoltán, BUVÁTI
OKISZ székház (1973), tervező: Mónus János, ÁÉTV
Domus áruház (1974), tervező: Reimholz Péter - Lázár Antal, IPARTERV
Újpalotai toronyház (1976), tervező: Tenke Tibor, TTI
Planetárium (1977), tervező: Lux László (BME Építészmérnöki Kar)
Kelenföldi Városközpont (1979), tervezők: Zilahy István - Bada József, LAKÓTERV
13. kerületi pártház (1979), tervezők: V. Pázmándi Margit, ÁÉTI
Kelenföldi református templom (1981), tervező: Szabó István (magántervezőként)
Újpesti Ady Endre Művelődési Ház (1986), tervező: Ferencz István, ÉSZAKTERV
Villamos Teherelosztó Központ (1979), tervező: Virág Csaba, LAKÓTERV