Tudásmegosztás és flexibilitás - az oktatási reform megújításának folyamata a Műegyetemen
A BME Építészmérnöki Karán az elmúlt években több változatban készültek reformjavaslatok; több az egész képzésre vonatkozóan kidolgozásra került. A bevezetés azonban még várat magára. Somogyi Krisztina videóinterjúja Alföldi György dékánnal.
György dékánságának egy éve alatt az általa ismert és városi térben már használt közösségi tervezés módszerével dolgozik, tavaly ősszel nyitott kérdésfelvetéssel indította újra a beszélgetéseket. Szakértők bevonásával workshopokat, tréningeket, munkacsoportban folyó műhelymunkákat szervezett meg. Az eredményekről a jelen pillanatban még nehéz beszélni annak ellenére, hogy számos kérdésben és számos fogalom körül van egyetértés.
Az elmúlt időben folytatott beszélgetések, megszületett szövegek, kutatások, diagramok magának az építész szakmának a változásaival és ennek kapcsán nagyobb általánosságban az építészet oktathatóságával is foglalkoznak. Ennek okán a témafelvetés messze túlmutat a Műegyetemen, ezért az építész-lét változó lényegiségéről szólva tágasabb közönség számára is érdekes. A gondolkodás és a döntéshozás komplexitását érzékelendő, hogy 11 egyetemi tanár, ezek között Kossuth-díjas, több Ybl-díjas és Pro Architectura díjas építész és számos mérnök, kutató, saját szakterületének országos vagy világhírű szakértője kell hogy konszenzusra jusson.
A Műegyetem a magyar építészképzés egyik meghatározó intézménye, ahol nagymúltú szellemi műhelyekben, önálló tanszékeken foglalkoznak olyan diszciplínákkal, ami a legtöbb egyetemen gyakran csak egy-egy tanárral reprezentált. Ezt a tényt az egyetem fontos értékként őrzi. Ugyanakkor az építész szakma átalakuláson megy át és az új jelenségekkel is foglalkozni kíván. Tehát az egyetem a megőrzés mellett változni is akar.
Az elmúlt időszak során megfogalmazódott, hogy a jelenkorra való reagálás egyfelől értelmezhető a tudásátadásról a tudásmegosztásra való áttérésként. A meglévő merev rendszer helyett szándék egy olyan flexibilis struktúra bevezetése, amely képes alkalmazkodni mind a speciális érdeklődések, mind az aktuálissá váló témák irányába. Általános problémaként fogalmazódik meg a túlterheltség, amit mind a hallgatók, mind a tanárok éreznek. Illetve az összeállított anyagok megfogalmazását használva, a Műegyetem építész kara továbbra is „kétlábon álló intézmény”, azaz az építészeti alkotásban a mérnöki tudások fontosságát kiemelkedő értékként deklarálja.
A megvalósítás módjában azonban már nem rajzolódik egyezség. Az integrált szemléletű tervezés, ami a projekt alapú tervezés logikáját követi, az egyik fontos irány. Kérdés, hogy ennek bevezetése már az első évtől avagy csak az alapozó évek után valósuljon meg. Más felvetésben a kérdés sokkal inkább az, hogy mely tudások vagy témák kevéssé fontosak ma, avagy vonhatók át specializációkba, azaz hogyan csökkenthető a kötelezően elsajátítandó tudás mennyisége annak érdekében, hogy nagyobb teret kaphasson a kreativitás, az újszerű kérdésfeltevéseken alapuló kutatás.
A megbeszélések és viták a jelenben még nem kerültek nyugvópontra. A most közreadott beszélgetést Alföldi György dékán felkérésére készítettem. A 25 perces vágatlan anyagot az egyetem Képkocka médiával foglalkozó önképző műhelye rögzítette, a felvétel pár nappal megelőzte a csütörtöki napon összehívásra került oktatói fórumot.
A film készítésének elsődleges szándéka, hogy a különböző fórumokon és léptékekben történt folyamatok publikussá váljanak, így minden olyan tanár számára ismertté váljon, aki a csütörtöki beszélgetésre érkezett. A hallgatók bevonásával elindított, majd különböző léptékű csoportok munkafolyamatai ugyanis nem mindenki számára tudatosultak. A közösségi tervezési folyamat nem meglepő módon lassan és szélesen halad, de hamarosan záró momentumához ér, hiszen a reform bevezetésének határideje közeleg.
A következtetések levonásakor az Építészfórum szintén jelen lesz, hiszen – az előzőeket ismételve – a kérdés nemcsak az egyetem működésének újrastrukturálása és egy remélhetőleg előremutató és fenntartható működés megfogalmazása, hanem egyben annak kutatása is, hogy mi ma az építészet, mi lesz a bizonytalanul felsejlő jövőben? Ennek érdekében kérdés, hogy milyen új tudásterületekkel, kérdésekkel, kompetenciákkal érdemes kiemelten foglalkozni és milyen együttműködési és kommunikációs stratégiákkal, módszerekkel és eszközökkel érdemes a mai építészgenerációval kapcsolatot kialakítani. A téma tehát az építészet jövője.
Somogyi Krisztina
