Úgy maradt...A budai Radetzky-laktanya forrongással teli története
Lassan két évtizede lakatlan és állapota egyre romlik, de a megújítási elképzelések rendszeresen heves indulatokat váltanak ki. A Duna-parti Bem teret határoló, eredetileg gabonatárolónak és sütödének épült Radetzky-laktanya történetében a kereskedelem és a fegyveres erők játsszák a főszerepet. Bán Dávid írása.
Jó másfél évszázada meghatározza a budapesti Bem tér nyugati falát a korábbi Radetzky-laktanya épülete, de homlokzata leginkább úgy épült be a köztudatba, hogy sziluettje meghatározó háttérként jelent meg az 1956. október 23-án, az előtte álló Bem szobor köré összegyűlt tüntető tömegek mögött. Az elmúlt pár évben ismét felizzott a levegő az időközben elhagyatottá, romossá, balesetveszélyessé vált épület körül, igaz, ezúttal az épület a háttérből immáron a mértani középpontba lépett. A térség újragondolása ugyanis néhány éve került terítékre, és a különböző tervek és azok háttere kapcsán kirajzolódott az is, hogy az épület sorsa iránt sem a szakma, sem a helyi civilek képviselői nem közömbösek. Több petíció látott napvilágot, szerveztek tüntetéseket, a helyzet állandó vitatéma ma is számos fórumon. Ebben a hangulatban a néha csak a féligazságokra, vagy éppen a kellő információ hiányára épülő hírekben elveszve pedig nem könnyű tisztán látni, vagy netán igazságot tenni, s ez az írás is aligha lesz képes feloldani a gordiuszi csomót.
A tér helyén már az ókori rómaiak idejében is katonai építmény állott. Néhány évtizeddel a mai Flórián téri és aquincumi, kőfallal körbevett légiós tábor előtt, az I. század első felében egy kisebb római alakulat, az úgynevezett „ala" állomásozhatott a budai oldalon, amelynek az egyik katonai erődje lehetett a mostani Bem József tér vidékén. Ennek palánkszerkezete még földből és facölöpökből készülhetett. A hegyek és a folyó találkozásában valóban stratégiailag fontos térségről lévén szó, a következő közel két évezredben itt folyamatosan vagy a kereskedelemé, vagy a hadászaté volt a főszerep. A XI. században a mezőgazdasági termelőket szolgáló átkelőhely vezetett itt át a Dunán, majd a Víziváros védelmében városfal épült az úgynevezett Kakas bástyával, a mai Külügyminisztérium helyén. A római erődítmény romjain a középkorban királyi kúria épült, amelyet a török hódoltság idején leromboltak és helyére Arszlán budai pasa építetett kör alakú rondellát. A XVII. század végétől rendszeresen tartottak állatvásárokat a téren, majd egy évszázaddal később már egy ácstelepet is létesítettek ide, amely később szénraktárként működött.
A tér nyugati oldalán 1842-ben adták át azt a klasszicista stílusú gabonatárolót, amelynek bontása most pár évvel ezelőtt megkezdődött, majd a bíróság közbenjárásával leállt. A magtár mellett, néhány évvel később kincstári sütödét is kialakítottak. Ezt Benedicty József főmérnök tervei alapján, lényegében kényszerből alakították át laktanyává 1897-ben és voltaképpen innen datálódik annak az épületnek a viharos története, amely ma sem tud nyugvópontra jutni. Ahogy Marótzy Katalin A laktanyaépítések néhány kérdése a dualizmus korában – építészeti pályázatok című tanulmányából kirajzolódik, a dualizmus idején a magyar honvédségnek az igen szűkös anyagi helyzetéből adódóan nem állt rendelkezésre kellő mennyiségű és minőségű épülete, amiket laktanyaként használhatott. Noha a laktanyaépítés gondolata már a XVII. században megfogalmazódott, mégis a XIX. század közepéig nem történtek ebben az ügyben komoly előrelépések. A katonaság elszállásolására néhány kivételtől eltekintve – hiszen egypár laktanya már ekkor is rendelkezésre állt – megoldatlan volt, ideiglenes, bérelt helyeken, sokszor a polgári lakossággal keveredve éltek a honvédek és tárolták arzenáljukat.
A XIX. század végére lassan polgárosodó Magyarországon ez a korszerűtlen állapot komoly társadalmi feszültségekhez is vezetett. Ekkor ugyan a véderőre igen jelentős költségvetési források álltak rendelkezésre, de a laktanyaépítésre valahogy mégis állandóan kifogyott a keret, így a kormányzat a városok, vármegyék bevonásával kívánt megoldást találni. Épp ezért, egy 1879-ben meghozott kormányrendelet értelmében „ha egy város, vagy vármegye saját erejéből – a megfelelő előírások szerint – laktanyát épít vagy felújít, akkor azt az állam garantáltan bérbe veszi huszonöt, illetve tizenöt évre. Ez a pénzügyi konstrukció, a lakosság megkímélése a katonák beszállásolásától és egy-egy laktanya presztízsértéke vonzó volt a városok és vármegyék számára, megindultak az építkezések." A XIX. század utolsó évtizedében felpezsdültek az építkezések, országszerte létesültek új, vagy átalakítással nyert laktanyaépületek. A haditechnika korszerűsítése, az állomány és ehhez kapcsolódóan a lovak számának növekedése miatt azonban egyre nagyobb területekre volt szükség, így népszerű lett a pavilonrendszerű laktanya-kialakítás, amelyhez megfelelő nagyságú és elérhető árú telketeket leginkább a városiasan beépített területek határán találtak.
Az akkor még Pálffy térnek nevezett Duna-parti térségben a Benedicty József által kialakított, eklektikus stílusú laktanya már a létesítésekor is egy sűrű, városias közegben találta magát, előtte – a Margit híd budai hídfőjének nem túl szerencsés földrajzi adottságai miatt – jelentős közlekedési gócponttal. A gróf Joseph Wenzel Radetzky tábornokról elnevezett katonai létesítmény, homlokzati megoldásait leszámítva építészeti kialakításában szerényebb volt kortársai jó részénél, belső terei szűkösebbek voltak, nem találunk benne sem pompás főlépcsőt, sem dísztermet. Az I. világháború idején hadikórházként működött, majd 1944-ig szolgálta még a magyar honvédelmet. Korabeli képek tanulsága szerint az egyszerű fabarakkokkal körbevett udvara fölé emelkedő, az 1930-as években épült, a modern építészeti irányzatot képviselő lakóházakkal komoly kontrasztba került. A laktanyában 1921-ben tűz ütött ki, amelynek oltásában több tűzoltó is életét vesztette.
Ahogy sorozatunk több épülete esetében, így jelen esetben is a legviharosabb korszakot a II. világháborútól máig terjedő időszak jelentette. A német megszállás idején, 1944-ben először a Gestapo költözött a laktanyába, ahol elsősorban a Magyarországon ténykedő, a szövetségesek munkáját segítő elfogott lengyel futárokat kínvallatták, majd legtöbbjüket küldték innen haláltáborokba. Ezután, ugyanezen év októberében a Nyilaskeresztes Párt Halálfejes Légiójának lett a központja, ahol folytatódtak a kegyetlen kihallgatások – többször cipelték be ide az embermentő Raoul Wallenberget és a gyermekmentést megszervező követségi munkatársait – az udvaron pedig legalább hatvan zsidó származású civilt végeztek ki.
A II. világháborút követően Görgey Artúr nevét viselte a laktanya – korábban csak 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején módosult, akkor Petőfire elnevezése –, amelybe először az Államvédelmi Hatóság (ÁVH), majd az újonnan megszervezett Munkásőrség költözött. Noha az 1956-os forradalom és szabadságharc idején maga az épület nem játszott szerepet, de a nemzeti emlékezet számára szimbolikus elemként maradt fent, az előterében álló, 1934-ben avatott Bem szobor köré gyűlő tüntető tömegek háttereként, ezáltal a forradalom kiemelkedő helyszeneinek egyikeként. 1957-től az épület egy részében általános iskolát alakítottak ki, ezzel némiképp beavatkozva a belső elrendezés struktúrájába.
A rendszerváltás idején az újonnan induló demokratikus pártok nagyszabású ingatlanokhoz jutottak, így kapta meg a Magyar Demokrata Fórum (MDF) a Bem téri volt laktanyaépületet. Ami 1990-ben még kiváltságnak tűnt, az néhány évvel később már nyűggé vált, ezért a rendszerváltó pártok idővel szabadulni próbáltak túlméretezett és korszerűtlen székházaiktól. Így, ahogy Salamin András egykori pártigazgató 2001-ben nyilatkozta: „a ´90-es választási győzelem és az első ciklus valamennyi sikere a Bem téri székházhoz köt bennünket, így sokunknak fáj a távozás". Az azóta szintén köddé vált Postabank Rt. egy vissza nem fizetett hitel fejében 1995-ben vette át az épület tulajdonjogát az MDF által alapított Fodema Kft-től. A párt ugyan még pár évig visszavásárolhatta volna az épületet, de az egyre gyengébb választási eredményekkel ennek az esélye is elszállt, így a szervezet 2001-ben kiköltözött a Duna-partról.
A már akkor is igen elhanyagolt állapotú, exponált épület sorsa innentől kezdve sokáig rendezetlenné vált, majd a most napvilágot látott, hosszútávra szóló elképzelések ismét felkorbácsolták a kedélyeket. Az épület legújabb kori kálváriája nem sokkal az MDF kiköltözése után kezdődött. A bel-budai értékes terület 2006-ban került magánkézbe, s rendezésére először akkori tulajdonosa, az Verseny Ingatlanforgalmazó Kft., majd az Európa Ingatlan Alap tett kísérletet. Mivel a területen álló épületek 2006 óta ideiglenes műemléki védettség alatt állnak, így a régi elemek megtartásával, azokat új keretbe foglalva, számos mai hozzáadott megoldással képzelte el egy városi agora kialakítását Turányi Gábor és Turányi Bence. A meglévő épületrészeket új kontextusba helyező tervről és az ennek kapcsán kirobbant vitáról az Építészfórum oldalain is többször beszámoltunk. A 2010-ben kiadott építési engedély birtokában kezdhette meg a bontási és kivitelezési munkálatokat az Európa Ingatlan Alap, igaz, csak két évvel később. A szakmai és civil tiltakozások nyomán elindult bírósági eljárás eredményeként 2016-ban az engedélyeket visszavonták, mivel azokat az illetékes építésügyi hatóság – indoklásuk szerint – korábban „jogszabálysértő eljárás nyomán adták ki". Időközben a HB Reavis Csoport tulajdonába kertült a terület, így a kormányzat – legalábbis Lázár János akkori Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint – már őket utasította az építkezés leállítására és az eredeti állapot visszaállítására.
A terület később ismét tulajdonost váltott, így újabb beépítési terv született, ezúttal a 3H Építésziroda tervezőitől. A Magyar Közlönyben 2018-ban megjelent műemlékeket érintő rendeletben a Radetzky-laktanya lekerült a védendő épületek listájáról, majd a beruházást idén augusztusban a „kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá" nyilvánította.
A Market Zrt. kivitelezésében megvalósuló Bem Projekt elnevezésű beruházás előkészítését végző Property Market által felkért Déri Attila szakértői véleményében kiemeli azt, hogy noha a terület korábban stratégiailag mindig is kiemelt fontosságú volt, de mivel az épület eredetileg nem laktanyának épült, nincsenek benne a hasonló funkciójú létesítményekből ismert reprezentatív terek, pusztán a funkcionalitásra törekszik. Míg külső homlokzatában hordozza a korszak lakatanya-épületeinek archetípusát, addig a belső terekben, a középfolyosókról nyíló szűk szobák sora jellemzi, amelyek később jól funkcionálhattak irodaként. Az épület értékét annak történelmi emlékezeti szerepe adja, amely lényegében a városszövetben elhelyezkedő homlokzatot jelenti, amely 1956 óta kiemelt jelentőséggel bír, így ezt mindenképpen bele kívánja foglalni az új tervekbe Gunther Zsolt és Csillag Katalin vezetőtervezők is.
A mostani beépítési elképzelés a homlokzat és az traktusmélységnek megfelelő oldalhomlokzat meghagyásával, annak rekonstruálásával számol, mögötte pedig egy teljesen új épületegyüttest terveznek létrehozni. Dr. Schrancz Mihály, a beruházás ingatlanfejlesztését végző cég vezetője elmondta, hogy a Henger és Kandó Kálmán utca között fedett, átriumos összeköttetéssel egy új gyalogos tengely létesülne, amely elképzelés már az 1937-es rendezési tervben is felbukkant. Az ingatlanfejlesztő egy olyan épületegyüttest szeretne, amely kapcsolatot teremt a környékkel, belső átriumos passzázsában boltok és vendéglátóhelyek várnák az ott átsétálókat. A Bem téri homlokzat is megnyílna a – főváros egyetértésével gyalogosbarát formában – várhatóan megújuló tér felé. A főhomlokzat fölé egy erőteljesebb manzárdszerű tetőzet is kerülne, hogy az épület magassága egy vonalba kerüljön az új szárnyakkal. A határoló Bem József és Fekete Sas utca irányában új megfogalmazású épületegységek jönnének létre, az előtérben lyukarchitektúrával, mögötte a párkány visszaléptetésével egy függönyfal szerű üveghomlokzattal. A szikár homlokzatot leginkább plasztikus részletekkel és kirajzolódó árnyékukkal tennék majd élővé. A megújuló és új épületegyüttesbe irodai-, szolgáltató- és szállodai funkciók kerülnek.
A Radetzky-laktanya sorsa felől az egyeztetések folyamatosan zajlanak és bár hallani a kritikus hangokat, annyi bizonyos, hogy a jelenlegi állapoton mindenképpen változtatni kell. A terület egyfajta tájsebként uralja most Bel-Buda egy, a Világörökség szempontjából is kiemelt pontját, amely lassan két évtizede megoldásra vár.
Bán Dávid
